Forgókínpad

Forgókínpad

A Mégis és a Mégsem

2019. szeptember 10. - Szele Tamás

Avagy Alice Kampányországban. Magyarország mindig is a csodák földje volt, az utóbbi tíz évben főleg (bár korábban sem mentünk a szomszédba egy kis abszurdért), van itt minden, vadászgató Alapos Kalapostól megpuccsolt Szív Királynőig, Április Bolondjáig, és Mormotáig, de az igazi Bolondok Uzsonnája mégis a választási kampányok idején jön el.

bolondok_uzsonnaja.jpg

Ilyenkor minden elképzelhető és semmi sincs kizárva. Sőt, az ellenkezője sem, a jelöltek figyelik a közvélemény érzékenyen ingadozó barométereit, és gondosan tojnak arra, mit mutatnak, viszont ezzel szemben egészen pontosan azt művelik, ami az eszükbe jut. Most az önkormányzati választások finisében vagyunk, az állandó változás és a káosz korában, velem már az is megtörtént, hogy felszálltam egy HÉV-re és metróról szálltam le, sőt, később visszaváltozott HÉV-vé, egyszóval semmin sem csodálkozunk már.

Azon sem lepődtünk meg, amikor e hó hatodikán a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) bejelentette, hogy a nemzetközi példákat követve futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Morbid ötlet, de biztos jó valamire, mondjuk a joggingolók szavazatának megszerzésére. Írtuk is róla, először hírben, aztán alaposabban kiveséztem. Mondjuk elég népszerű írás lett és igen sokan hozzászóltak, rendszerint helytelenítő éllel, hogy szalonképesen fogalmazzak. A hozzászólók nem mindig tettek így. Az a lényeg, hogy a pusztán festékkel kijelölt futóköröket szeptember 14-én adták volna át, gondolom legalábbis miniszteri szinten, ilyenkor így szokás. A fél kormány vágja a szalagot kampányidőszakban, csak nem a cetlit, mint a katonaságban, hanem a nemzetiszínűt, avatásokon.

A nép háborgott, a nép le se volt sajnálva. Mígnem tegnap híre érkezett, miszerint:

A NÖRI ideiglenesen elhalasztja a futókörök tervezett kijelölését

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei Futókör átadásával kapcsolatosan látva a futó társadalom megosztottságát, úgy döntött, hogy a futókörök tervezett kijelölését és avatását ideiglenesen elhalasztja, valamint párbeszédet kezdeményez a futókkal annak érdekében, hogy az érvek és indokok megvitatását követően mindenki számára megnyugtató helyzetet teremtsen.”

Mondja még tovább is, de ez a lényeg. Hát, akkor mégis győzött a sajtó és a nép hangja, ha kis dologban is?

Ördögöt, kérem, nem intéztünk el a világon semmit sem mi, sem laptársaink. Nem mondtak le a tervről, csak éppen – mint a netadót annak idején - „ideiglenesen elhalasztották”. És bármikor elővehetik, csak múljon el tőlük ez a keserű választási kampány, amikor elvileg számít a szavazók véleménye. Most vagy három évig nem lesz ilyen periódus, csinálhatnak majd, amit akarnak, fognak is. Lesz még futókör a Kerepesiben, ha nem is mostanság.

Ez volt a címből a mégsem. Akkor lássuk a mégist.

Mert van mégis, hogyne lenne. Tetszenek még emlékezni arra a grandiózus ostobaságra, amikor tavaly novemberben a Fővárosi Önkormányzat bejelentette, hogy éjszakára, az utolsó metró után lezárnák a főbb budapesti aluljárókat? Ráccsal, hogy a hajléktalanoknak ne legyen hol aludni. Akkor első lépésben 96 milliót szántak rá (mondtam is, hogy kevés lesz, ennyit ellopni sem érdemes), a terv abszurditását annak idején bőségesen ecseteltem volt, nem is lett belőle semmi.

Eddig.

Most felmelegítették, igaz, jóval több pénzből, 4,4 milliárdból, és szélesebb körben foglalkoznának a kérdéssel – de még szeptemberben.

A javaslatot ezúttal is a területért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma készítette, és a tárca vezetője, Kásler Miklós vinné a kormány elé, a benne szereplő dátumok alapján szeptemberben akár már a legmagasabb kormányzati szinten egyeztetnek róla.

Az aluljárók blokkolása ráadásul csak egyik pontja a tervezetnek: a tavaly október 15-i újraszabályozás óta szerzett tapasztalatok beépítésével a tárca tovább akar lépni e súlyos társadalmi probléma megoldása érdekében, hiszen ez lesz az első teljes őszi-téli időszak, amikor a közterületről generálisan kiszorított hajléktalanokkal valamit kezdeniük kell. Így az általunk megszerzett munkaanyag és az annak részét képező jogszabálytervezet komplex rendelkezéseket tartalmaz, amelyekkel több ponton belenyúlnának a jelenlegi ellátórendszerbe.” (HVG)

Ó, Kásler, maga drága ember, maga oly gondoskodó... Tényleg drága, ez a kis szösszenete is 4,4 milliárdba kerül, és ez csak a 2019-2020-as év költségvetése. A terv gerincét továbbra is az aluljárók lezárása adja, de tény, hogy szerepel benne néhány pont, miszerint mivel:

a közterületi tilalom bevezetése miatt előírták, hogy 24 órában, folyamatosan biztosítani kell az ellátást a hajléktalanok számára, ezért kötelezővé tették a nappali melegedőknél a meghosszabbított nyitvatartást – ezen változtatnának az egyes települések nagyságától és a tényleges kihasználtság függvényében

a még 2018-ban létrehozott Hajléktalanellátási tartalékalap 2019. évre vonatkozó keretösszegét kiegészítenék, 300 millió forint többletforrást csoportosítanának át,

az átmeneti szállásokhoz, illetve a családok átmeneti otthonához kapcsolt új külső férőhelyeket hoznának létre.” (HVG)

Hát, valakinek eljuthatott az agyáig, hogy ha a hajléktalan nem lehet közterületen, és nincs hely neki a melegedőben, illetve a szálláson csak éjjel tartózkodhat, akkor előbb-utóbb börtönbe kerül, mert mégiscsak közterületen fog tartózkodni. Sőt, lakáshoz is segítenék a hajléktalanokat (hiszem, ha látom), természetesen csak azokat, akik „már képesek az öngondoskodásra”, ami viszont egy nagyon relatív fogalom – sok hajléktalan dolgozik, van rendszeres jövedelme, viszont a mai albérletek árát nem képes megfizetni belőle. Egyelőre száz „ingatlant” vagyis lakást terveznek így felhasználni, és 126 hajléktalan családot helyeznének el más, rendszer szerint.

Ami nagyon szép. Csak éppen Magyarországon még a hivatalos statisztikák szerint is ennél jóval több hajléktalan van. De még kampány idején be fogják terjeszteni a törvényjavaslatot, hogy látva láthassuk: milyen jó a kormány, gondoskodik az általa kriminalizált hajléktalanokról.

Ha beterjesztik, el is fogadják.

Na, mi lesz a nagylelkű hajléktalan-gyámolítás első lépése?

Elveszik a maradék fedelet is a fejük felől az aluljárók lezárásával.

Mi így támogatunk.

Ezek még adni is úgy adnak, hogy elvesznek.

Lám csak, ma volt már egy mégse, ma volt már egy mégis, és egyelőre még dél sincs.

Üdvözlök mindenkit Kampányországban.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása