Forgókínpad

Borkai és a szövevények

2019. október 12. - Szele Tamás

Ha egyszer valaki fel akarja majd göngyölíteni a Borkai-ügyet, nem lesz könnyű dolga, annyi szent. Csak tegnap annyi minden történt és minden történteknek az ellenkezője is, hogy azt sem tudja az ember hol kezdje. A legjobb lesz tán nem is holnap kezdeni, hanem még jóval az ügy kipattanása előtt. Mert az egész nem azzal kezdődött, hogy Borkai mester elutazott hajókázni.

gordiuszi_csomo.jpg

Nem fogom részletezni az unásig ismert ügyet, ne tessenek félni, valamiből meg kell éljenek az én derék pályatársaim is, sőt, a gazdasági hátterét sem kívánom boncolgatni, pedig ott van a kutya elásva: engem az ügy természete érdekelne, éspedig a legutóbbi mozzanatai alapján – arról én már nem tehetek, hogy ehhez régebbre kell ásnom.

Egészen pontosan Orbán Viktor beszédéig, ami a Fidesz legutóbbi, tisztújító kongresszusán hangzott el. Mert az kéne legyen ennek a történetnek a mottója. Mert mit is mondott ez a drága ember? 

Bajtársak vagyunk, és szavak nélkül is tudjuk, hogy egy vérből valók vagyunk. A bajtársiasság a legfontosabb dolog. Politikai pártként és szövetségesekként is ezen fordul meg a sorsunk. Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem.”

Mondta ő tovább is, de nekünk ennyi elég. Ez a közvélekedés szerint azt jelentette, hogy ha a pártkatona hűséges, nem engedik el a kezét, nem hagyják az út szélén, akkor sem, ha a maga hibájából keveredett oda. Mondjuk ez a feltétlen lojalitás mindig is követelmény volt a Fideszben, de ha komolyra fordult a helyzet, keveseket rántottak vissza a szakadék széléről... azért mondjuk, hogy megnyugodhattak a mamelukok, vigyáznak rájuk. Lehet lopni, csalni, más és egyéb kellemetességeket mívelni továbbra is, nem lesz baj.

Dehogynem. Jött a videó, jött a botrány, jött a titokzatos „Ördög ügyvédje”, aki a népi képzeletben majdnem valamiféle Simicskává nemesedett (ha ugyan az nemesedés), és lám csak – nyoma sincs a bajba került Borkai mentésére történő kísérleteknek. Az ellenkezőjének bezzeg van nyoma: és még sok másnak is.

Lehetetlen volna az egész történetet áttekinteni, és mellesleg értelmetlen, nincs ember, aki ne tudna a legmocskosabb részletekről is, olyan legendáriuma van már a történetnek, szemüvegbe épített kamerákkal és önként jelentkező álördögökkel, álügyvédekkel (az egyik épp tegnap lepte el a Facebook privát üzenőrendszerét, legalább huszon-valahányan leptek meg a „szigorúan bizalmas” videófelvétellel, amin egy úriember bevallja, hogy ő lenne a blogger, csak épp olyan kifejezéseket használ és olyasmiket mond, amik önmagukban is cáfolják az állítását – ez talán valami zavaró berepülési kísérlet lehetett), szóval a napról napra egyre inkább elburjánzó legendakör csak azt bizonyítja, hogy a magyar nép fantáziája igenis színes és élénk, nem csak mérhető a tibetiekéhez, de alkalomadtán túl is szárnyalja azt. Ha ez a botrány Tibetben tört volna ki vagy Ladakhban, most egymást érnék a rolangok, mi-gók, rodzsungok a falvakban, kolostorokban, és szerintem előkerülne még valahonnét pár száz kisebb-nagyobb isten is, sok karral és fejjel.

Na, de mi európai nép vagyunk, nem himalájai, abból fantáziálunk, amink van. És most bőséges volt az alapanyag.

Egyrészt bőséges volt, mert a névtelen – tehát ellenőrizhetetlen – blogforrás egészen tegnapig szorgosan szállította a különben nagyon is valósnak tűnő információkat. Ebben csak az a feneség, hogy a blogger nem felelősségre vonható, hiszen személye nem ismert: de az ő nyomán haladó, az ő információit megosztó újságírók bizony igen, és ha mondjuk tíz adatából, állításából egy valótlan (aminek a kedvéért mond kilenc igazat), akkor már perelhető az újságíró is, a lapja is. Épp ezért nem is nagyon elemezgetem, miket állít, meg azt sem, miket mutatott be: nem félek én a bíróságtól, csak fárasztó oda járni. Meg unalmas.

Másfelől meg, tegnapig-tegnapelőttig a kormány és az ő pártja annyit sem szólt a dologhoz, hogy „bikkmakk”. Hagyták sodródni Borkait az árral, amiből mindenki arra következtetett, miszerint nem vesznek tudomást a történetről, Borkait megválasztatják, hogy ne veszítsék el az arcukat, aztán majd csendben lecserélik egy időközi választáson, ráadnak egy betoncsizmát és elküldik horgászni, ne legyen szem előtt. Egyedül Novák Katalin, a Fidesz alelnöke mondott egy olyant róla, még az orbáni beszéd szellemében, hogy „nem viselkedett példaértékűen”, de azért ez mégis „családi ügy” – nem úgy nézett ki a dolog, mintha büntetni akarnák.

Hanem aztán tegnapelőtt Tarlós (főpolgár)mester, mármint a dolgok jelenlegi állása szerint még az, a lovak közé csapott az Inforádióban. Azt mondta, hogy Borkai „vállalhatatlan, védhetetlen és méltatlan”, és kifejtette, hogy a fideszes politikusnak le kellett volna már mondania. Igaz, ugyanazon a napon meg Bede Zsoltot a HVG-nek nyilatkozva „kificamodott lelkű, bamba lúzernek” nevezte, szóval csütörtökön barokkos jelzőáradatban tobzódott, de ez jelent valamit.

Vagy nem.

Vagy egészen mást jelent.

Az elemző kollégák nagyívű választási stratégiákat feltételeznek a kormánypártról, válságstábok összehívását, hirtelen fordulatokat, gondosan felépített taktikát – meglehet, hogy igazuk van, nekem mégis az az érzésem: túlbecsülik őket. Most érkeztünk el a tegnapi nap eseményeihez, és azok olyan káoszt mutattak kormánypárton belül, hogy azt kell feltételeznem: ezeknél nincs is semmiféle központi irányítás.

Az még a korábbi áramlatok örvénye lehetett, hogy a MOB frissiben felállított egy bizottságot, Borkai ügyét vizsgálandó, lévén, hogy emberünk 2010 novembere és 2017 májusa között az elnökük volt, és két dolgot kell most eldöntsenek: az egyik, hogy illik-e MOB-taghoz az, amik kiderültek róla (a Párbeszéd szerint nem), a másik, hogy voltak-e elnöki minőségben korrupciós ügyei. Hát, nem fogadnék még kis összegben sem arra, hogy ne lettek volna, tekintve, hogy sportújságírói körökben máig éles vita dúl arról, melyik a világ legkorruptabb szervezete: a mindenféle nemzeti olimpiai bizottságokkal együtt a NOB, vagy a FIFA? Szóval, ha bukik Borkai, kiderülhetnek dolgok a hamvába hótt budapesti olimpia rendezési jogáról is, de ez csak egy tipp.

Hanem az igazi az volt – leszámítva a már említett tegnapi videó-hoaxot – hogy Bokrai mester bejelentette: tegnap 18 órakor sajtótájékoztatót tart. Én a magam részéről már régi róka vagyok a szakmában, nem vágtattam le Győrbe, hogy személyesen legyek a tanúja annak, mond-e Borkai valamit, amit még nem tudunk róla. A sajtótájékoztatót az MTI-n hirdették meg, majd egy óra múlva – hogy azért azok a kollégák, akik még hisznek a mesékben, kocsiba tudjanak ülni és már elég messze legyenek Budapesttől is, szerkesztőségüktől is – lefújták. Indoklás nélkül. Sőt, mostanra már az MTI-hír is eltűnt, helyét felszántották, sóval bevetették, nem is volt, vidéken van eltemetve, jeltelen sírban nyugszik, ne keressék.

Na, ez meg mit jelentsen? Jelentheti azt, hogy a kormánypártból valaki végre ki akart állni a fekete bárány mellett nyilvánosan, hogy megelőzze a további tekintélyvesztést, azonban a kormánypártból egy magasabb rangú másvalaki megakadályozta ezt, pont, hogy a segítség ne ártson még többet.

Vagy nem: azt mindenképpen tudjuk, hogy Orbán Viktor péntek délután órákon keresztül Emmanuel Macronnal tárgyalt Párizsban, ami alibinek elég komoly: el kell fogadnunk, hogy nem ő intézkedett. De akkor ki?

Mert valami zajlik a kulisszák mögött. Erre utal a Magyar Nemzet fantomcikkének esete is. Pénteken a sajtótájékoztató tervezett időpontja után valamivel megjelent egy különös írás a Magyar Nemzet hasábjain, én még láttam és el is mentettem egy különös előérzettől hajtva: mint kiderült, jól súgtak a vállamon ülő kis démonok, egy órán belül eltüntették. Az írás rövid volt, alig öt sor – idézzük teljes terjedelmében.

Veszélyes terep

Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak.

Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania.

Ui: Egy ország ért egyet Tarlós Istvánnal.”

Mármost a szakmának nem kell mondanom, de az olvasóknak talán igen: ennyi még a 888-on is csak ritkán írás. Ez semmi, ugyanis lekönyvelhetetlen, így kifizethetetlen is, ez mindenhez rövid, ez maximum széljegyzet, ötlet egy későbbi anyaghoz – vagy, ha valaki nagyon sürgősen akarja világgá kiáltani valakinek az üzenetét, akkor előfordulhat ugyan, csak ritkaság, mint a fehér holló. Aki ezt írta, az vagy maga is politikus az álláspontból ítélve, vagy kebelbarátságban van azokkal a Fidesz-vezetőkkel, akik így gondolják a dolgot.

És még valami: túl azon, hogy ismeri és használja a szókép eszközét, nagyon magas szintű szerkesztőségi jelszava kell legyen, hogy „élesben” kitehesse az írásait, mindenféle szolgálati út és szerkesztő megkerülésével akár.

Na jó, ha kiment, hát kiment – de miért vették le? A főszerkesztő, Ballai Attila a HVG-nek ezt úgy indokolta, hogy:

Ez egy kolléga véleménye volt, nem szerkesztőségi álláspont, technikai hiba miatt élesedett ki. Ezért levették a címlapról.”

Le ám, de még az archívumban sincs meg! Tele volt a tegnapi nap kámforrá váló sajtóközleményekkel...

Itt tartunk most. Akkor lássuk, kedves gyerekek, mi ebből a tanulság?

  1. A kormánysajtót nem vagy csak alig irányítják központilag, és újból megtörtént, hogy megfelelő utasítások híján félrenézték a miheztartást. Ez okozhatta a meghirdetett majd elmaradt sajtótájékoztatót, melyen esetleg Borkai látványos feláldozását láthattuk volna, és ennek lett volna (esetleg terjedelmesebben) része a fantomcikk is.

  2. Igen ám, de ugyanez azt is jelentheti, hogy nem káosz uralkodik a kormánysajtó és a kormánypárt legfelsőbb berkeiben, hanem frakcióharc folyik, és ennek az egyik ütközetét láttuk avatatlan szemeinkkel, ezt nem tudjuk értelmezni.

  3. Az sincs kizárva azonban, hogy az egész történetnek csak annyi köze van Magyarországhoz, hogy mi adtuk a helyszínt és a statisztákat hozzá. Ugyanis ha a Lubjanka téren úgy gondolják, miszerint a Strache-ügyet valamelyik nyugati szolgálat robbantotta ki (meg ha nem ők maguk voltak...), akkor igenis lehet érdekük bemutatni egy már európai, de nem túl nyugati helyszínen, hogy tudnak ők, keletiek is hasonlót produkálni szükség és igény esetén.

Vagy ha egyik verzió sem igaz, akkor valami másról van szó.

Egy biztos: nem annyiról szól ez a dal, hogy egyvalaki lopott, sikkasztott, kurvázott, drogozott majd lebukott. Itt egy magányos sikkasztónál nagyobb dolgok lapulnak a felszín alatt.

Mára itt a vége, fuss el véle, holnap úgyis választás, folytatjuk, mikor folytatódik.

Aki nem hiszi, járjon utána.

Illetve - úgyis nekünk, a sajtónak kell majd utána járnunk...

 

Szele Tamás