Forgókínpad

Győzelem és intelem

2019. október 14. - Szele Tamás

Kérem, most unalmas leszek, hogy aztán izgalmas lehessek. Az lesz bennem az unalmas, hogy most is, mint mindig, azt mondom: ne ünnepeljünk még olyan nagyon. A tegnapi önkormányzati választások eredménye váratlanul kellemes lett – de nem jelenti azt, hogy megoldódott minden probléma. Sőt, egyesek még csak most keletkeznek.

feny_az_alagut_vegen2.jpg

Azt tetszenek mondani: győztünk?

Igen és nem.

Egyrészt tisztázzuk, ki az a mi?

Ha úgy értelmezzük, hogy minden magyar állampolgár, aki nem kedveli a mostani kormányt, akkor ebben van igazság. Ha úgy azonban, hogy egyik vagy másik párt, akkor nincs értelme az állításnak: alapvetően bármelyik párt mondhatja, hogy győzött, lám, az összesen hét polgármestert összekalapáló Jobbik is győzelemként kommunikálja a történteket, mint a mellékelt ábra mutatja. Hát ja, szóval most mindenki, aki nem a kormánypárt része, valamilyen szinten ott volt, ahol győztek, de épp ezért a közös győzelem nem kisajátítható, mert ilyen nevetséges eredményekhez vezet.

Aztán: mi az a győzelem? Abszolút értéken tekintve nagyon szoros eredmény született – és ez benne a győzelem. Nem, az önkormányzatok nem váltak többségükben ellenzékivé, vagyis attól függ, hogy nézzük: Budapesten bizony igen. De az összes megyei közgyűlés kormánypárti maradt és a vidéki megyei jogú városok közül is csak tíznek lett ellenzéki polgármestere (aztán lesz majd nekik bajuk a közgyűlésekkel). Mégis győzelem ez abban az értelemben, hogy eddig minden hatalom a kormánypárté volt, az önkormányzatokban is, most már nem minden az övék. Ez még tegnap reggel is elképzelhetetlennek tűnt. Épp ez a fontos: a rendszer már nem totálisan ural mindent.

Azt még gyorsan és kiemelten szögezzük le, hogy ez nem országgyűlési választás volt, hanem önkormányzati, így tehát az eredményei maximum a kormánypárt valódi népszerűségét mutatják (és nem mutatnak nekik semmi jót).

Akkor most, hogy túljutottunk az alapok tisztázásán: mi az, ami van?

Az van, hogy az önkormányzati rendszer már nem teljes egészében van a kormány zsebében, és ennek érdekes, valamint kevésbé vicces következményei lesznek.

Budapestet tekintve, tegnap már megjelentek olyan vélemények a közösségi oldalakon, melyek szerint „vége a Városliget pusztításának, a stadionok építésének, a térkövezésnek, fairtásnak”. Van egy rossz hírem: dehogy van vége. Ezek többségükben - a Városliget és a sportlétesítmények mindenképpen – nem önkormányzati beruházások, a területileg illetékes önkormányzat vagy a Fővárosi Közgyűlés csak az ingatlant adja hozzájuk. Tehát, ami már fut, azt valószínű, hogy még befejezik, hiszen a szerződések érvényben maradnak – az viszont várható, hogy a jövőben kevesebb ilyesmi lesz. Már olyan alapon, hogy az ellenzéki vezetésű és többségű testületek majd nem mindenre adnak ingatlant, meg nem két fillérért adják majd.

Szóval: csoda egyelőre csak mérsékelten várható.

Ha már itt tartunk, Budapest város – és minden nagyobb település - költségvetési támogatása teljes egészében a kormány kezében van, tőlük függ. A kampány alatt célozgattak is arra, hogy nem-kormánypárti győzelem esetén nem lesz pénz, Kósa Lajos ezt úgy fogalmazta, hogy:

Elsősorban azokat a településeket segíteném, ahol a kormánypárti polgármesterek győztek”

Gulyás Gergely úgy, hogy:

Ha Karácsony nyer, érvényét veszti a Budapest és a kormány közti 1000 milliárdos megállapodás”.

Különben itt is van az illető sillabusz, akit érdekel, nézze meg, igen tanulságos és ezek szerint tökéletesen érvénytelen. 

Ezt a fenyegetést lehetett érezni, ha burkoltan is, Orbán Viktor tegnap esti beszédében, mikor arra utalt, hogy:

Az ország és a Budapesten élők érdekében készen állunk az együttműködésre.”

Együttműködésre, nem támogatásra. Nem is közös munkára. És az ország, valamint a budapestiek érdekében. Milyen szép kis Budapestjük van itt maguknak! Igazán kár lenne, ha történne vele valami... Orbán beszédének záró szavai is jellemzőek voltak, azzal a jelszóval zárta a megszólalását, hogy „Nekünk továbbra is Magyarország lesz az első”.

Na ja, csak lehet, átfogalmazzák azt, mit is tekintenek ők Magyarországnak úgy általában.

Azt senki se képzelje, hogy ezt az eredményt – ami objektíven nézve szoros, ellenzéki szempontból váratlan győzelem, a totális diadalhoz szokott kormánypárt szempontjából pedig hatalmas vereség – a kormány zokszó és következmények nélkül zsebre teszi. Ha elkezdik elemezni az eredményeket, és ezt Orbán tegnap meg is ígérte különben, azt fogják látni, hogy minél nagyobb egy település, annál kevésbé népszerűek benne. Ennek több oka van, és itt óvnék mindenkit a vidéki lakosság becsmérlésétől vagy lenézésétől: az egyik például rögtön az, hogy egy kisebb település sokkal könnyebben zsarolható anyagilag. A lakosok sincsenek olyan helyzetben, mint egy nagyvárosban, ahol csak-csak kerülközik valami munka szükség esetén. Magyarországon tömegek élnek a közmunkának nevezett rabszolgaságból, ők is zsarolhatóak, hiszen a megélhetésük van a helyi vezetés kezében. Tehát ha azt látjuk, hogy a Fidesz vidéken, a kisebb településeken „tarol”, az nem okvetlenül a valódi népszerűséget jelenti.

Azonban abban bizonyosak lehetünk, hogy az új propaganda-ellentét amit felgerjesztenek majd, a Budapest-vidék és a falu-város közötti lesz. Ha az ellenzék ebbe belemegy és rájátszik: vége. Könnyen elveszítheti minden vidéki támogatását.

Tehát ha a kormányon múlik, nem maradunk ellenségkép nélkül, az viszont már mirajtunk múlik: hagyjuk-e majd hergelni magunkat.

Az „ostromlott vár” szindróma és a rendes rendkívüli állapot fenntartása tovább folyik majd. Érdekes módon a kampányban is, egyébként is kevés szó esett a részleteiben gondosan titkolt, ám jó előre beharangozott, rövidesen várható alkotmánymódosításról, vagyis alaptörvény-módosításról. Hogy ebben mi lesz, azt egyelőre csak a delphoi jósda tudja, de nem lennék meglepve, ha igen szigorú intézkedésekkel találkoznánk, büntető és rendszabályozó jelleggel. Sajnos tartok a sajtókamarai tagság kötelező bevezetésétől is, aminek az a lényege, hogy csak az írhasson újságot, akinek azt a kormány megengedi.

Idetartozik még az az érdekes és nehezen megválaszolható kérdés, hogy mi lesz az önkormányzati forrásokból fenntartott, ám a KESMA-ba bedarált vidéki sajtóval, napilapokkal az ellenzéki vezetésű városokban? Mert azt nehezen hinném, hogy mondjuk a pécsi vagy hódmezővásárhelyi önkormányzat önként, dalolva és bőkezűen szeretné dotálni azokat az orgánumokat, amelyek ellene dolgoznak napi huszonnégy órában.

Aztán, hogy ne legyen nyugalmas őszünk, ott van még a hetes cikkely alkalmazásának kérdése. Ez ugyan elvileg nem belpolitikai, hanem külpolitikai kérdés, de meg fogja határozni a belpolitikai helyzetet. Magyarország visszaélt már vétójogával az Erdogant figyelmeztető jegyzék esetében, ha most a Brexit esetében is megteszi Johnson kedvéért - és erre komoly lehetőség van – akkor nem is kérdéses, hogy a hetes cikkely alkalmazásának része lesz a szavazati jogunk (és a vétójogunk) megvonása is. Már hallom előre a kormánymédia siratóasszonyainak sivalkodását, mely az egekig hatol majd. Ebből aztán olyan Unió-ellenes kampányt lehet kreálni, hogy azt meg egy fél éve dolgozó gyakornok sem lenne képes elrontani.

Szóval, nem, nem lehet megpihenni a babérokon, politikai és gazdasági szempontból nagyon nehéz idők jönnek.

Az, hogy most – valamilyen formában – minden politikai erő elmondhatja, miszerint győzött, még nem jelenti azt, hogy ne veszítettek volna sokan.

A Fidesz-KDNP elveszítette önkormányzati téren az abszolút hatalmat, bár politikai téren megőrizte, és élni is fog vele. Oda is, vissza is. Tétre, helyre, befutóra, hármas befutóra.

A nagy vesztes a Jobbik, ami másfél éve még egyedül készült kormányt váltani és a vele való együttműködést csak úgy tudta elképzelni, hogy mindenki más támogassa őket, egyoldalúan, még puszit sem ígértek érte.

A Jobbikból leszakadt Mi Hazánk sikerei is elférnének egy ásotthalmi almafa árnyékában, szóval a magyar szélsőjobboldal mérhetően veszít a népszerűségéből: egy eljövendő kormány- sőt, kurzusváltás során semmi szükség arra, hogy bárki velük fogjon össze. Négy macskájuk sincs, nem, hogy szavazótáboruk.

Épp ezért a magyar ellenzékiség is vehet egy emberségesebb, humánusabb irányt, nem kell már tekintettel lenni a kirekesztőkre, elő lehetne venni a demokratikusabb értékeket – bár ez csak az én véleményem egyelőre, de remélem, nem maradok vele egyedül.

Szép volt a tegnapi este, nagyon szép, de távolról sem jelent végső győzelmet: sőt, ügyetlenkedés esetén könnyen fordulhat a kocka.

Most tessenek vigyázni, most kéne következetesnek és ügyesnek lenni.

Meglátjuk, mi lesz.

De legalább – úgy néz ki – lesz mit meglátnunk.

Már látszik a sötét az alagút végén.

Mire odaérünk, esetleg felvirrad és fény is lesz belőle.

De nem vagyunk még ott.

 

Szele Tamás