Akkor reggel van, kávézzunk, nyújtózzunk, nézzük ki a fejünkből, bele a világba. Mit látunk? Távolban semmi jót, közelben még kevesebbet, az Adrián most nincs fehér tivornya, petyhüdten lóg Borkain a vitorla, Bakuban lobognak az olajkutak lángjai, türk tanácsok táncolnak a fényüknél körbe-körbe, Szíriában pedig folynak a hadműveletek, és van hozzájuk némi – nem is kevés - közünk.

(Fotó:24.hu)

Úgy első pillantásra ez látszik az árbockosárból, biztos talaj semerre sem, míg a szem ellát – akkor lássuk alaposabban is a dolgokat, távcsővel, térképpel, ahogy kell.

Borkai csodálatosan járt, én is vad dolgokat vagyok képes leírni, de most meg kell lengetnem kalapomat Huth Gergely előtt, aki a Pesti Srácok főszerkesztőjeként képes volt megfogalmazni a kormánypárt hivatalos véleményét az önkormányzati választási kudarc bűnbakjává kinevezett győri polgármesterről. Én nem találtam volna ilyen ékes szavakat, Huthnak sikerült, no, de hát őt ezért is fizetik, szóval hallgassuk csak az ő bülbülszavát!

„A fehér valagú Borkai legyen tehát a kormánypárt képletes vudubábja. Szurkálja meg mindenki, tartson önvizsgálatot és tanuljon belőle egy életre!”

Ennek, kérem, már folklorisztikus szépsége van: csak a bennem élő, igen aktív kisördög kérdez olyanokat, hogy és a pénzügyi visszaélésekkel, főként az Audi-üggyel mi van? Csak az a baj, hogy a Borkai valaga fehér, más nem is derült ki? Különben meg, ha fekete lenne az az alfél, az lenne a Huth baja, szóval elég ostoba dolog ezt a problémát Borkai segge felől megközelíteni. A vudubaba meg a szurkálás viszont jutalompontot ér.

No, mindegy, mára rendelték fel az illetőt kilépni a Fideszből, ilyenkor nem tudom, miért kell neki személyesen is jelen lennie, engem például 1993-ban postai úton zártak ki ebből a pártból, igaz, rólam nem is volt videó meg bűnöm is csak annyi volt, hogy a Kurírnál dolgoztam a székház-ügy idején (is). Elképzelem, ahogy megperdülnek a dobok a Sándor-palota udvarán, Borkai feszes vigyázzban áll Novák Katalin előtt, aki letépi vállrózsáit, elveszi tagsági igazolványát, széttépi, kettétöri a kardját, majd a megalázott Borkai lehajtott fejjel, dobszóra vonul végig volt bajtársainak sorfala előtt, akik amint eléjük ér, hátat fordítanak neki. Bocsánat, nincs is kardja, mással szokott vitézkedni, azt meg ne törjék el mert kelleni fog még.

Ezzel a Fidesz meg is oldja a kudarc felelősségének kérdését, ami nekünk jó hír, ugyanis ha egy bűnbak kinevezése helyett egészen véletlenül ön- és belső vizsgálatot tartanának (csak azok nem ők volnának), és okulnának is az eredményből, akkor hosszú évekkel tovább tartana a most rogyadozni látszó kormányzásuk, de így, hogy csak bútort cserélnek a nyilvánosházban, a lányok maradnak a régiek, csődbe megy ez a kupleráj még időben magától.

Látszik is, hogy a választási eredményeknek nem tulajdonítanak túlzottan nagy fontosságot: más pártban ilyenkor inkvizíció van és hullanak a fejek, náluk valami éktelenül fontos jöhetett közbe, mert tegnap Orbán Viktor és Szijjártó Péter együtt utaztak el külföldre.

Hova utaztak?

Mentek-é tatárra? Mentek-é törökre?

Kérem: pont azokra mentek.

De nem jó éjszakát mondani nekik örökre, hanem ellenkezőleg, szép, mosolygós szálem alejkumot mondtak, aminek oka vagyon, csak nem kötik a mi orrunkra. Hanem nekünk meg azért van eszünk, hogy kitaláljuk.

Szóval, nagyon is idetartozik a szíriai-rojavai helyzet alakulása. Pillanatnyilag ott tartunk a harci eseményekben, hogy az Európai Unió tagállamai megállapodtni készültek tegnap abban: egyetlen ország sem szállít fegyvereket Törökországnak. Később azonban kiderült, hogy korlátozási javaslatokról igen, de teljes fegyverembargóról nem volt döntés. Az új dokumentum felhívja a tagállamok figyelmét a Németország, Hollandia, Franciaország és Svédország által már bevezetett fegyverkiviteli tilalomra, és leírja, hogy a tagállamok elkötelezettek a hasonló intézkedések iránt.

Figyeljünk tehát egy részletre: Németország már nem ad el több fegyvert, lőszert Törökországnak.

Korábban adott, mostantól nem ad.

Meddig nem, ad, ők tudják, ők mondják meg: de nem ad.

Az események közben bonyolódtak a kurd vezetők – népüket és életüket a legrosszabb sorstól, a tömegmészárlástól mentvén – rákényszerültek arra, hogy Szíria segítségét kérjék, és a szír hadsereg már be is vonult a törökországi határhoz közeli Tal Tamr városának északi részébe, Tabkába és Rakkába, valamint több környező faluba is - a szíriai kurdok és Damaszkusz megállapodásának megfelelően. Sőt, Manbídzs térségében a szír erők össze is csaptak a török alakulatokkal. Egyszóval, új játékost üdvözölhetünk a pályán, a kurd nép kapott egy újabb malomkövet, ami őrölje.

Ez azonban már nem csak a kurdok baja, hanem az egész NATO-é is. Lévén Törökország NATO-tagállam (mikor felvették, még nem gondolta senki, hogy ilyen hamar újjászületik Bajazid Ilderim szultán Erdogan képében), és míg fontosak lesznek az Oroszországhoz közeli NATO-légitámaszpontok, az is marad, előállt az a különös helyzet, hogy hiába hívták a NATO korábbi szövetségesei, a kurdok segítségül a szír hadsereget, ha azok harcba keverednek a törökökkel, akkor bizony a katonai szövetségnek... meg kéne védenie a török erőket. Amint azt Jean Aselborn luxemburgi külügyminiszter hétfőn mondta:

„Ez egy elképesztően bonyolult helyzetet eredményez, mivel Törökország a NATO-tagja, így ha Aszad Törökország ellen fordul, akkor felmerül a katonai szövetség kollektív védelmi kötelezettsége.”

Na, erre mondják, hogy törököt fogtunk, nem ereszt. De míg a NATO nem jókedvében fogta, mi annál inkább. Kézen fogtuk, paroláztunk is véle, ha selma, ha nem. Sőt, mi annak örülünk, ha selma.

Ördög tudja, mi lehet annyira fontos az egyébként nemzetközi sóhivatalként üzemelő Türk Tanács ülésén, hogy Orbán Viktor Szijjártóstól odarohant, választási krízis közepén, de még Erdogan is odahagyta Ankarát a háború közepén, hogy türköljön egy kicsit Bakuban: igazán részletes beszámolók az eseményről nincsenek, talán nem véletlenül, de lássuk, mit tudunk?

„Baku, 2019. október 14., hétfő (MTI) - Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel hétfőn Bakuban, ahová mindketten a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-nek kifejtette: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját.

A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, Orbán Viktor pedig azt mondta, nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amelyet november 7-én tartanak Budapesten.
Recep Tayyip Erdogan továbbá megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren - közölte Havasi Bertalan.
Végül a török elnök legutóbbi budapesti látogatását felidézve megállapították: a felújított és akkor átadott Gül Baba türbéje a török és a magyar polgárok szemében egyaránt közkedvelt helyszín lett a magyar fővárosban - tájékoztatott a helyettes államtitkár.” (MTI)

Ennyi a hivatalos, nem több: a mostani MTI-ről időnként nem vagyok képes eldönteni, hogy a szűkszavúság vagy a nagyotmondás világbajnoka-é, én azért mindkét kategóriában indítanám az olimpián, ha a tudósítás olimpiai szám volna. Azért ebben a kiherélt, kincstári hírben is szemet szúr, hogy Erdogan november hetedikén jön Budapestre, és az is, hogy megköszönte a kiállást a nemzetközi színtéren (még az őt figyelmeztető EU-nyilatkozatról van szó valószínűleg).

Azt ugyan nem tudjuk, orosz részről kik vettek részt a Türk Tanács bakui ülésén, lévén, hogy az oroszok még nálunk is kevésbé türk nép, de hogy közepesnél magasabb rangú potentátok kellett jelen legyenek, az bizonyos. Ugyebár, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint október harmincadikára várjuk, Erdogant november hetedikére, szóval valóságos diktátori csúcs várható a mi kis fővárosunkban nemsokára, és senki se higgye, hogy ez véletlen.

A „kétoldalú kapcsolatok további fejlesztése”? Sajnos úgy látszik, ez most nem üres közhely, sajtónyelvi, diplomáciai panel, hanem véres igazságnak tűnik: gondolkodjunk el egy kicsit. Németország most jó darabig nem szállít fegyvert, lőszert, ilyesfélét Törökországnak. Mi viszont nem is túl rég vásároltunk be náluk, annyi páncélost, amennyi aránytalanul több a szükségesnél (még ha ezzel nem is mindenki ért egyet). Erdogannak ugyanilyen német páncélosai vannak, amik ki fognak fogyni a lőszerből, pótalkatrészből a harcok folyamán– és hát miért is ne adnánk el nekik páncélosokat, ha az a huncut szemű Erdogan pasa olyan szépen kéri (vagy mi ajánljuk szépen magunktól, mert keresni akarunk rajta félvéka ezüstöt, félvéka aranyat)?

Ja, hogy erre semmi bizonyítékom?

Nincs bizony.

Nem állítom én ezt, csak gondolom.

De akkor is ez lehet az a nagyon fontos, ami miatt Orbán is Erdogan is otthagyott csapot-papot a legnagyobb felfordulás közepén. Ez megérné mindkettőjüknek, kérdés, hogy Moszkva mit szól hozzá – mármint azon kívül, hogy röhög a markába.

Hát így állunk.

Mi míg itt borkaizunk, a Közel-Keleten török gyerek megvágja, magyar gyerek szállítja, csak ebből nem örök dicsőség lesz és nem írnak majd róla hőskölteményeket: ebből csak szégyen lesz és gyalázat, a magyar név újabb megcsúfolása.

Meg a rövidesen csak életbe lépő uniós fegyverszállítási embargó megsértése.

Valamint a kurd nép pusztulása.

Repül a nehéz kő, ha már korábban is Aranyt idéztem – ki tudja, hol áll meg?

Szele Tamás