Kérem, ez volt a magyar történelem második legnagyobb alibizése, rögtön a véletlenül késlekedő Szapolyai után következik, aki sátrában ujjaival malmozva várta a híreket arról, hogyan darálták le a törökök Mohácsnál az ellenlábasait. Most a Hotel Corinthiában magyarázta a bizonyítványát a kormányoldal ideológiai élcsapata egy konferencián az Alapjogokért Központ szervezésében.

(Fotó: 24.hu)

Mondjuk, tudnak élni. A helyszín Budapest egyik legelegánsabb hotelje, volt már hozzá szerencsém mindenféle sajtótájékoztatókon, még átmenetileg is élvezet körülnézni benne, főleg, hogy a lepukkant, szemetes Körútról sétál be az ember – a konferencián is érezhető volt ez az ellentét. Meg az is, hogy a résztvevők nem a négyes-hatossal érkeztek, hanem saját limuzinjaikkal, szóval nem kellett túl hosszú ideig kitegyék magukat a toxikus budapesti természetes közegnek, mert megsínylette volna a kedves és érzékeny egészségük.

Sürgősen hozzá kell tennem, hogy én magam nem voltam jelen, valamiért – nem is tudom, minek okából – elfelejtettek meghívni, de én úriember vagyok, és ezt az első adandó alkalommal viszonzom majd, mert úgy illik. Majd jól nem hívom meg az Alapjogokért Központot a nem tudom, hova, és akkor kvittek leszünk. Esküszöm, amilyen bolond világban élünk, még ennek a lehetősége sincs teljesen kizárva.

De térjünk a tárgyra, mert itt őszülünk meg (bár én már nem, én már elkezdtem korábban). Szóval ennek a konferenciának nem az volt a címe, hogy „Magyarázzuk a bizonyítványunkat”, de nyugodtan lehetett volna, ugyanis az önkormányzati választások eredményét magyarázták rajta mindazok, akik még egy hete a kormánypártok négyharmados győzelmét jósolták az áldozati üszők beleiből, madarak röptéből, villámok cikázásából, mint hivatalos és államilag kinevezett flamenek, augurok, sőt, pontifex maximusok. Most próbálták indokolni, miért is volt igazuk, és miért okosabbak ők, mint mindenki más, valamint miért kell inkább nekik hinni, mint a szemünknek.

Ha igazán nevetségessé akarták volna tenni magukat, akkor még élő közvetítés is lett volna, így be kell érnünk a jelentésekkel, de elég az is, bőven elég ahhoz, hogy szétröhögjük magunkat.

Már maga a kezdés is szép volt: Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője úgy értékelte a helyzetet, miszerint:

„A fővárosban pedig történt valami, amire nem számított a jobboldal.”

Jénahát. Észre tetszettek venni? Átütötte az ingerküszöböt? Gulyás Gergely vette át tőle a szót, és a kezdés szellemében közölte:

„Ma azt látjuk, amit sosem láttunk még a magyar demokrácia történetében: pártkoalíciók tekintetében kétpártrendszer jött létre”

Hát, azért nagyon látszik, hogy Gulyás mester 1981. szeptember 21-én született, és például mikor az első Orbán-Torgyán polgárkormány szétrúgta az addig konszenzuális demokrácia alapjait, ő még nagykorú sem volt: bocsánat, miniszterkém, de már jóval a 2002-es választások előtt ugyanilyen módon kergette egy érdekközösségbe az a bizonyos polgárkormány az összes néven nevezhető politikai erőt önmagával szemben, hogy aztán elveszítse a választási harcot ellenük, de legalább parádésan.

Arról nem is szólva, hogy az általuk rettegett ellenzéki egység jelen pillanatban nem jelent és ne is jelentsen egyformaságot, hagyjuk meg azt a kormányoldalnak: mi van, ha nekem a nézeteim pénzügyekben konzervatívak, társadalmi ügyekben szociáldemokraták, politikai ügyekben pedig liberálisak? Én vagyok a Király Tevepárduca? Nem: én a választó vagyok, és a véleményeket nem lehet úgy összekapcsolni, úgy keverni, mint a pacsirtapörköltbe a lóhúst, vagyis keverési arány egy ló – egy pacsirta, a kormánypárt épp ezért kezd veszíteni minden téren a pozícióiból. Hiszen ha akadna is olyan választó, akinek egyik vagy másik intézkedésük előnyös, elnyeri a tetszését, az is visszahőköl, hiszen ennek elfogadásával el kéne fogadja a mániás rettegést, a gyűlölködést, és ez az árukapcsolás már nem eladható a mai piacon. De menjünk tovább, még ezer csoda vár ránk!

Rögtön a következő mutatvány az volt, ahogy Mráz Agoston Sámuel bűvész kirántotta a cilinderéből azt a gondolatot, hogy:

„A mostani eredmények alapján a Fidesz egy országgyűlési voksoláson abszolút többséget szerzett volna.”

Már hogy tetszik érteni? Ja, úgy, hogy voltaképpen maguk nyertek, csak azok a kurva számok mutatnak mást. Hát, olyan van, azért ezt a lóversenyen ne tessék eljátszani, mert nagy verést kap a bukitól... Ellenben Sámuel próféta elővette bűvészkedés közben a Borkai-kártyát és aztán ez le sem került a színpadról a rendezvény végéig. Ugyanis szerinte a szexvideó döntött el mindent.

Hát nem, nem az – lehetett szerepe a dolgokban, de harmadlagos. Tisztelettel, ahol olyan panamák folynak, hogy az ókori bizánciak elismerően süvegelnék meg a legtöbb vidéki fideszes polgármestert, ahol tavaly kaptak ki kétmilliárdot egy megyeszékhelyen egy volt mezőgazdasági kombinát központjának a sokadszori eladásából, egy kizárólag erre az alkalomra alapított céggel (az Audi-ügy is valami ilyesmi volt) és ahol ugyanezen a megyeszékhelyen csökken a népesség, mert annyira stagnál a gazdaság, hogy aki csak bír: elvándorol, nos, egy ilyen helyen az embereknek nem az ágyéka dönt a szavazófülkében, hanem testének felsőbb régiói, úgymint gyomor és agy.

Ámde ehhez csatlakozott a szellemiekben nagyot alakítani kívánó ifjú tehetség, G. Fodor Gábor is, aki szerint:

„Egyre feljebb tolódott a választóközönség ingerküszöbe, most egy pornóvideón keresztül lehetett elmesélni a Fidesz elitjéről szóló történetet. A jövőben ehhez az ingerküszöbhöz kell alkalmazkodnia a pártoknak.”

Te jó Ég... én azt hittem, marháskodok, mikor azt írtam, hogy a jelek szerint pornóvideóval lehet nálunk voksolást nyerni, de ezek halálkomolyan gondolják. Na, lesznek itt olyan választások a legközelebb, hogy – stílszerűen – eszünk-f...unk megáll.

Hát izé, szóval ez sem így van.

A kormánypártok most úgy tesznek, mintha őket érte volna váratlan, övön aluli ütés. És azt valamiféle ellenzéki erő mérte volna nemes szervükre. Arról, hogy kitől jött a Borkai-videó, nézetem szerint még korai volna spekulálni, én úgy gondolom, sok eredete lehet, kezdve magyar bűnözőktől és/vagy honi polgári szolgálatoktól (azért ezeknek időnként van közük egymáshoz), egészen külföldi szolgálatokig, de annyi biztos, hogy sem magyar ellenzéki politikusnak, sem a magyar sajtónak nincs a készítéséhez köze. A sajtót jobban meglepte, mint a politikai életet, kevés alkalommal csengett annyit a telefonom, mint aznap délután. Egymást kérdezgettük, hogy mi akar ez lenni. Honnét származik, ki követte el, mennyire hiteles?

Azonban az övön aluli harcmodort épp a kormánypártok kezdték a méltatlan Donáth-üggyel (vagy inkább ügyekkel). És folytatták is. Szóval, ne tessék hápogni, hogy ez milyen aljas módszer, de legalábbis ne találják meglepőnek: aki szelet vet, vihart arat.

De mégis ez lesz a végső tanulság a kormányoldal számára az eredményekből, ugyanis az ideológiai vezetésüknek – mint a konferencián láthattuk – ez felel meg leginkább.

Gond akkor lenne, ha valóban szembenéznének a tényekkel, hibákkal, korrupcióval, mert ha csak kicsit is foglalkoznának a valódi bajokkal, akkor még sokáig erőt jelenthetnének a politikai térben, így viszont, hogy beérik egy látszatmagyarázattal, saját kardjukba dőlnek.

De miért kényelmesebb és miért törvényszerű a látszatmegoldás elfogadása náluk?

Hát csak azért, mert ugyanazok a főideológusok, akik most magyarázzák a bizonyítványt, korábban még biztos győzelmet jósoltak. És a tények lehetnek akármennyire is makacs dolgok, saját magukról soha nem fogják azt mondani, hogy „jaj, bocsika, tévedtünk, hülyék voltunk, elnéztük...” Ők tévedhetetlenek, mindenről az a szoknyapecér Borkai tehet.

Meg a négy évszak.

Meg a választók.

Volt a régi Kínában egy érdekes szokás. Az orvosokat a gazdagabb emberek előfizetéses módszerrel fizették, valóságos korai társadalombiztosítás-jellege volt a dolognak. Ami abból állt, hogy az orvos minden héten kapott egy összeget amíg a páciens egészséges volt. Abban a percben, ahogy megbetegedett, elzárták a pénzcsapot és csak a gyógyuláskor nyitották meg.

Ha a kormány jót akarna az országnak és/vagy saját magának (a kettő annyira nem azonos, hogy fényévnyi távolság van közöttük), akkor bevezetné ezt a rendszert a tulajdon sámánjai számára is.

Addig kéne őket csak fizetni, míg beválnak a jóslataik. Ahogy valamelyik nem vált be, meg kéne vonni a bizalmat az illetőtől, és csak hiteles prognózisokkal lehetne azt visszaszerezni.

Na, de ilyen nem lesz.

Nálunk nem.

Nálunk, főként az ilyen konferenciák után, az az érzésem, hogy nem a kormánynak vannak sámánjai, hanem a sámánoknak van kormányuk.

Szele Tamás