Megint jőnek, hívogatnak... jó, tudom, Petőfinél kopogtatnak, de Petőfi idejében nem volt sem telefon, sem közvélemény-kutató intézet, és ha lett volna, kitették volna mindkettőt a kurta kocsmából a falu végén, hogy bennük hallgasson a sötétség. Röviden: újból előkerült az Amygdala közvélemény-kutató – ha lehet annak nevezni – és most is érdeklődik.
Habár inkább kéne úgy mondani, hogy most bezzeg érdeklődik. Ugyanis a kampány alatt inkább érdeklődésnek álcázott propagandát folytatott, olyan kérdéseket tett fel az áldozatainak, mert nem alanyok voltak azok, hanem áldozatok, amilyeneket a nemzeti konzultációkon lehet olvasni: ha lehet, csak egy válasz létezzen rájuk, és az is feleljen meg a kormánynak maximálisan. Akkortájt ezt kifogásolta is sok mindenki, velem együtt, és mehettünk is a panaszunkkal a sóhivatalba – de inkább mutatnék pár példát ezekre a kérdésekre, amiket névtelenül és a hívó szám kijelzése nélkül tettek fel random választópolgároknak.
„Ön kire szavazna inkább az önkormányzati választásokon, ha az alábbiak közül választhatna: arra a jelöltre, amelyik támogatja Orbán Viktor bevándorláspolitikáját és megvédi a kerítést, vagy arra a jelöltre, amely Soros György álláspontját támogatja a migráció kérdésében, azaz több bevándorlót engedne be az unióba és lebontaná a kerítést?”
Ha az alany csak kicsit is tart a bevándorlástól – és a magyar társadalom úgy általában nem kicsit tart – erre csak az A válasz létezik, sőt, a B lehetőségbe Soros is bele van keverve. És lám, a válaszadó máris Soros György ellenségeinek táborában találja magát.
„Kire bíznák a város irányítását: aki Orbán Viktorral összefogva megvédené az országot, vagy, aki Soros Györgyhöz hasonlóan beengedné a migránsokat?”
Én mondjuk arra, aki a feltett kérdéstől tökéletesen függetlenül képes elvezetni, de hát nem mindenki jár az én cipőmben: a kérdés megint a Soros-érvet vezeti be az önkormányzati választás kampányába, értelmetlenül, mert ha valami nem érdekli Sorost, akkor az nem érdekli, hogy Magyarországon hol és kicsoda polgármester.
„Akkor is szavazna-e Péterffy Attilára, ha kiderülne, hogy családon belüli erőszakot követett el?”
Maga meg szavazna Orbán Viktorra, ha kiderülne, hogy embert eszik és kecskével hál? Nyugalom: nem derült ki sem az egyik, sem a másik, de ez a típusesete az álcázott kérdésnek, ami sugalmaz, rágalmaz, feltételez, nem kérdez. Folytathatnám, de unnák: a többi kérdésük is ilyen volt, nem is csoda, hogy ebből a közvélemény-kutatásból teljesen megtévesztő, hamis eredmények születtek, amelyeken most is rágódik a kormánypárt és nem akar hinni a szemének.
Hát, ugye, lehet úgy kérdezni, hogy az 1. ne kérdés legyen, 2. csak egyféle válasz legyen rá, 3. a választ úgy lehessen csavarni, ahogy a kérdezőnek tetszik. Régi újságíróvicc és elrettentő példa az, hogy a római pápa Budapestre látogat, a bulvárlap a gyakornokot küldi a repülőtérre, a fogadására, a kissé szadista szerkesztő pedig rádörren a gyakornokra:
- Ha nem hozol szenzációt, ki vagy rúgva!
Gyakornok megijed, itt ki kell találni valamit... A repülőgépről leszálló pápa vörös szőnyegen sétál a váróterem felé, a miniszterelnök kíséretében, a gyakornok térdre esik a kezében a hangrögzítővel:
- Szentatyám, csak egy kérdés a „Reggeli botrány” számára... Mi a véleménye a budapesti nyilvánosházakról?
- Nem tudom, fiam, egyáltalán vannak Budapesten nyilvánosházak?
A másnapi szalagcím:
A pápa első kérdése Budapesten: „Vannak itt kuplerájok?”
Szóval, akár közvélemény-kutató, akár sajtómunkásnak álcázott propagandista, akár miniszterelnök teszi fel, a sugalmazó, rágalmazó kérdés nem kérdés, a rá adott válasz kényszer szülte, torz furcsaság, a legjobb nem is válaszolni az ilyenre, sőt, szóba sem állni azzal, aki kérdezi.
Ha meg nem válasz, a közvélemény-kutatási szempontból közömbös is: nem ad értékelhető eredményt. Ezért is furcsa, hogy az Index értesülései szerint az Amygdala most ugyanezzel a telefonos módszerrel méri a választások tanulságát.
Miből tetszenek azt gondolni kormánykörökben, hogy az, ami először sem hozott értékelhető eredményt, csak félrevezetőt, most sikerrel jár? Túl azon, hogy a cég erősen baráti kezekben lehet, és kell nekik a megrendelés, minek olyan eszközhöz folyamodni, ami erre a célra tökéletesen alkalmatlan, hiszen propaganda-terjesztésre fejlesztették ki? Minek hámozzák villanyborotvával a krumplit? No, mindegy: lássuk a mostani kérdéseket, mert Jupiterre mondom, igen tanulságosak.
„Ha Orbán Viktor kampányolt volna Tarlós Istvánnal, akkor hogy döntött volna?”
Valószínűleg ugyanígy, nem hakni kérdése a voks.
„A vokssal egy jelöltről, vagy inkább a kormányról mond-e véleményt?”
Mivel önkormányzati a választás, a jelöltről, bár szólhat ellene, ha ennek a kormánynak a pártján áll.
„Mennyire volt fontosak a szavazásnál az olyan tényezők, mint a korrupciós ügyek, a fideszes botrányok, valamint Budapest és a kormány viszonya?”
Fontosak voltak, de nem döntőek – együtt volt nagy a fontosságuk, mindazonáltal alapvetően a rendszerrel van baj, azt unták meg a szavazók, legyen az politikai vagy önkormányzati. Megkérdezik még, hogy tudott-e a választó a Borkai-ügyről, szerinte le kellett volna mondania vagy mégsem, és sokat, nagyon sokat kérdeznek arról, mennyit látott az alany Tarlós és Karácsony kampányából.
Az utolsó két kérdésük a legérdekesebb:
„Honnan tájékozódik: tévé, rádió, internet, írott sajtó?”
„Milyen rendszerességgel használ Facebookot?”
Hát kérem, ahogy ezt a felmérést elnézem, sem az Amygdala, sem a megbízó, vagyis a kormány nem kíváncsi a kialakult eredmény valódi okaira. Arra kíváncsiak, hogy az általuk kitalált, kijelölt okok mennyire befolyásolták a választást. Ami viszont szamárság: mert mi van, ha, mint a mellékelt ábra is mutatja, rossz helyen keresik a vereség okát?
Mi van, ha nem is egy vagy két ok van, hanem összetettebb a helyzet, ha társadalmi folyamattal állnak szemben, ha alapvetően hibás tételre épülnek a hipotéziseik?
Önigazolást is érzek a dologban: az Amygdala ezekkel a szintén irányított, sugalmazó kérdésekkel mintha be akarná bizonyítani, hogy ők igenis jól kampányoltak, ahhoz már semmi közük, hogy mi lett a végeredmény.
Egyáltalán, az egész úgy néz ki, mintha 1988-ban az MSZMP KB megrendelésére készült volna egy közvélemény-kutatás, a következő szöveggel:
„Szereti ön a Munkásőrséget?
Ha nem szereti, jelölje meg az okát:
Lármásak
Sokat isznak.
Keveset isznak.
Büdös a lábuk.
Nem elég büdös a lábuk.
Rosszul ultiznak.”
És egyéb válaszlehetőség nem lett volna. Akárki válaszolt volna erre, az eredmény mindenképpen hamisra sikerül: ugyanis jó válasz nincs a felkínáltak között.
Igen ám, de 1988-ban, azokban a daliás időkben mi nem válaszoltunk volna ezekre a hülye kérdésekre. Letettük volna a telefont vagy anyázunk egyet bele, akkor már senki sem félt az állampárttól annyira, hogy kötelességének érezze a választ. Mondjuk nem is készítettek felméréseket...
Hát most se tessék válaszolni.
Ez ennyire egyszerű.
Az állampárt 1989-ben rossz alaptételek mentén próbált választ adni a rendszerváltást kiváltó társadalmi-gazdasági problémákra, és el is bukott a vizsgán.
Az állampárt 2019-ben rossz alaptételek mentén próbál választ adni az aktuális társadalmi-gazdasági problémákra, és el is bukik a vizsgán.
Nem kéne már végre elfelejteni ezt az állampártosdit, egyeduralmasdit?
Dehogynem.
Na, akkor lássunk neki, felejtsük el.
És ne válaszoljunk, ne adjunk nekik még hamis adatokat sem.
Kezdjük ezzel.
A többi majd jön magától.
Szele Tamás
