Forgókínpad

Hajtók dala

2019. november 04. - Szele Tamás

Unom, becsületemre mondom – nekem még van olyan, sosem dolgoztam az Origónál – unom. Mérhetetlenül unalmasnak, értelmetlennek és már kicsinyesnek is találom azt a sokadik médiaháborút, melyben van szerencsétlenségem időnként odacsapni: lassan már csak akkor teszem, ha tűrhetetlent látok. Igen ám - de mindennap látok.

haboru_durer.jpg

Azt nem tudom, hányadik már ez a hadjárat, azt sem tudom, volt-e béke az elmúlt harminc évben a magyar sajtó berkein belül, volt-e olyan nap, hogy ne feszült volna egymásnak két-három-négy tábor – szerintem nem, szerintem ez a Harmincéves Médiaháború, de lesz ez még százéves is. Most is olyasmik zajlanak, amiket csak azzal tudok magyarázni, hogy a tisztelt kormányoldalnak elment az esze, de tökéletesen.

És ezt már nem magyarázza, hogy „parancsba kapták”, hogy „ezt kell írják”, hogy „ez az elvárás” - ezt már maguktól művelik, lehet, hogy bizonyos megfelelési kényszer hatása alatt, de mindenképpen spontán: látszik is, nincs megtervezett akció, ami ilyen hülyén sikerüljön. Az Origo például tegnap kemény munkával bebizonyította, miszerint Magyarországon az emberek ismerik egymást. 

Ez borzalmas. Fokoznám: nincs másként világszerte sem.

Nem is csoda, hogy a négy lovas már a kertek alatt cserkel, ilyen viszonyok közepette, egyelőre a tűzesőt ugyan hiányolom, de messze még az este.

Aztán azt is bebizonyították, miszerint az emberek dolgoznak.

Pénzért dolgoznak.

Ez árulás!

Persze, nem mindenki esetében, például ha valaki speciel az Origónak dolgozik pénzért, az dicsérendő, ámde ha más lapnak, na, tetszik látni, az az árulás. Meg az is árulás, hogy egyáltalán van másik lap ezen a kerek világon bárhol. Ha például nem lenne, és ezért New Yorkban is Origót kéne olvassanak az emberek, lám, mennyivel jobban beszélnének magyarul az amerikaiak!

Az semmi, ahhoz képest, milyen szépen káromkodnának! Öröm volna hallgatni.

Szóval, hogy térjek a tárgyra, megint szenzációs leleplezést köszönhetünk Bordács Bálintnak, a Disznótorok Lovagjának (nem fogom most megmagyarázni, miért az, egyszer már megírtam, akit érdekel, olvassa el itt). Azt mondja a nehéz harcokban edzett vitéz, miszerint:

Újabb Magyarországot szidó cikket írt a 444 dolgozója a New York Timesban, most magyarul”

Azt nem rónám fel neki, hogy „dolgozónak” nevezi azt, amit jobb helyeken újságírónak vagy munkatársnak hívnak, mert náluk tényleg csak dolgozók vannak, esetleg még alkalmazottak is előfordulhatnak de újságírók nem. Hanem lássuk, mit mond, mert már az első pár mondat is szépséges:

A bírálatok ellenére a 444 megismételte múlt héten bemutatott trükkjét: egyik munkatársuk ismét írt egy cikket a New York Timesnak (NYT), ami aztán úgy jelent meg a felületen, mintha azt az amerikai napilap írta volna. A különbség csupán annyi, hogy az írás ezúttal magyar nyelven is elérhető a NYT online felületén. A célpont azonban változatlan: ismét Budapestről próbálják meg Orbán Viktor kormányát külföldön befeketíteni. Soros blogja megint zárójelbe tette a sajtóetikai szabályokat, megint fittyet hányt a tájékoztatás alapelveire.”

A bírálatok ellenére”? Tehát az Origo „bírál” egyet, ettől minden pelenka megtelik, és a 444 sürgősen felfüggeszti működését, a New York Times pedig önkritikát gyakorol, és ők is szélnek eresztik munkatársaikat? Nem egy bolhát hallunk mi itt köhögni? „Soros blogja”? Szerzőkém, akkor te is blogger vagy, csak még azt nem tudni, Orbán blogjának dolgozol-e vagy Putyinénak (az utóbbi állítólag jobban fizet).

Na jó, akkor megmagyarázom. Az a helyzet, hogy ebben a mi garabonciás szakmánkban nem túl könnyű megélni, ha nem KESMA-alkalmazott az ember. Akinek képességei engedik, az egyszerre több lapnak is ír. Én most háromnak, de remélem, lesz ebből öt is, hogy keressek legalább annyit, mint egy gyakornok a kormánymédiánál – az más kérdés, hogy nekik viszont tilos az álláshalmozás. És ahogy én nem egyszer dolgoztam külső munkatársként a német ZDF televíziónak (többek között), úgy a 444 külső munkatársa, Novák Benjámin külsőzik a New York Timesnak. Is. Próbál megélni, ami nagy bűn, ugyanis ez képezi az összeesküvés tárgyát.

Tehát nem, nem a 444 ír az amerikai lapba, csak az egyik külsősük dolgozik oda is. Továbbá nem, nem a 444 szerkeszti a New York Times-t, sőt, ennek még az ellenkezője sem igaz. Még továbbá: Soros György egyik lapnak sem tulajdonosa.

Az Origo írása azonban még csak a platószakasznál tart, most kezd kapaszkodni az orgazmus felé. Megállapítja, hogy:

Ebben semmi meglepő nincs, hiszen Novak édesapjával karöltve évek óta hergeli az amerikaiakat Orbán Viktor polgári kormánya ellen. A család egyébként erősen be van ágyazva a hazai-nemzetközi balliberális politikai elitbe, hiszen Novak apjának, Alhambrában (Kalifornia Államban) az Amerikai Magyar Baptista Gyülekezet lelkészeként az a legnagyobb problémája, hogy kevés állami támogatás érkezik Iványi Gábor el nem ismert egyházának bankszámlájára.”

Hát, ez a Novák kolléga. Hogy ez milyen elvetemült. Ennek mindene van, de még édesapja is! Sőt: a kedves papa lelkész mer lenni. Hogy tűrheti ezt az Egyesült Államok kormánya? És a népe? Hát sehol egy bátor ember, aki megtiltsa, hogy egy lelkész szolidáris legyen egy másik lelkésszel? Főleg, ha az nehéz helyzetben van – Iványi Gábor szomorú történetét mindenki ismeri és minden becsületes ember együtt is érez vele. De szerzőnk most jut el az összeesküvésig!

Az sem feltétlenül mellékes, hogy Iványi azzal a Donáth Lászlóval (evangélikus lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő) ápol baráti kapcsolatot, aki a momentumos Donáth Anna édesapja. Az pedig a bónusz, hogy Benjamin Novakot az a Stiller Ákos segítette a cikk összeállításában, aki korábban a HVG fotóriportere volt.”

Lám csak, minden mindennel összefügg: emberek ismerik egymást, ami már legalábbis gyanús de gyermekeik születnek, minden bizonnyal azért, mert családokban élnek, szóval ez a szervezkedés például azonnali kivizsgálásért kiált.

Ja? Bordács mester az írás tartalmát, a magyar nagybirtok-rendszer visszásságait egy szóval sem említi.

Ez a Bordács egyszer megüti a bokáját, én mondom. Képes a szerző keresztanyja ángyának térde kalácsát is felgöngyölíteni, de bezzeg a magyar nagybirtokos oligarcha védelmében egy szava sincs? Hát miféle párthűség ez, Bordács elvtárs? Össze fogják hívni az Origónál a sajtóüzemi négyszöget, akárki meglássa!

Szóval: megint nem arról szólt a lövés, amiről a beívelés. De hát azt nem is okos nekik kapargatni.

Közben a magyar sajtót vetik kótyavetyére ezek a mordályégető, éjjelbátor latrok, akik még a maradék lapokat is elhallgattatnák, csak, hogy egy jó ponttal többjük legyen a Gazdánál. Nincs már lassan nap, hogy a kormányoldal csahos kopói meg bele ne ragadjanak valamelyik független lap egyik írásába, hogy aztán falkában rátámadva földre rántsák, szétmarcangolják – már amennyire írást lehet, ugyanis ami az ő olvasóközönségüknek marcangolás, az másoknál dicséret.

De mondom: mivel ezeknek a stüszivadászoknak és hajtóiknak, kopóiknak pénzük is van, hatalmuk is van, belepusztulhat könnyen a kis vadászgatásukba a maradék független magyar sajtó.

Nekik az nem lesz nagy veszteség: nem újságírók.

Nem is igazán vadászok: ők csak hajtók.

Hajtogatják, amit rájuk bíztak.

Azért akad még ebben a mi kis erdőnkben farkas is, medve is – és ha párat kilőnek, erdő akkor is lesz.

Mert erdő mindig lesz, vad is lesz.

Még farkas, medve is támad beléje.

Vadász nem lesz mindig.

Azok nélkül pedig meglennénk.

 

Szele Tamás