Forgókínpad

Káosz Budapesten

2019. november 08. - Szele Tamás

Ma reggel erős töprenkedéssel kezdődött a munka: hogyan lehetne összefoglalni a tegnapi nap történéseit, legalább valamennyire átláthatóan? Sehogyan sem, itt egyszerre annyi minden történt, annyi probléma merült fel, hogy csak a teljesség igénye nélkül mesélhetünk Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatásáról – röviden, Budapest egyszerűen leállt.

andrassy_ut1.jpg

Nem lehet elmondani „egy képben csak talán, s csupán a lényeget” a költővel szólva, de nem is szerelmünk rejtett csillagrendszeréről van szó, hanem egy teljes közlekedési káoszról, ami gyakorlatilag mindenkit érintett, aki tegnap ki kellett menjen az utcára – kit inkább, kit kevésbé, de azért sértetlen nem maradt szinte senki. Jómagam tanúja voltam 1991-ben a pápalátogatásnak és az azzal járó biztonsági intézkedéseknek, mi több, akkoriban a Kurírnál voltam rovatvezető, tehát nagyon figyeltük az eseményeket – de a tegnapihoz hasonló felfordulásnak nyoma sem volt. Igaz, akkor hetekig tartott az esemény előkészítése, szakemberek bevonásával.

Azt nem kétlem, hogy most is nekiláttak még időben előkészíteni, megszervezni Erdogan vizitjét, csak éppen nem egészen úgy gondolkodtak a szervezők, mint elődeik: akkoriban azt is szem előtt tartották, hogy Budapest egy kétmilliós nagyváros, most a biztonságot helyezték előtérbe. Mármint Erdogan elnök biztonságát, minek következtében tegnap este nem lett volna tanácsos számára, hogy egyedül induljon sétára a kissé felzaklatott budapestiek között, mert még kár esett volna felkent személyében. Éspedig minden politikától mentesen: egészen egyszerűen azért, mert a város lakóinak jelentős része nem tudott hazajutni a munkahelyéről, az iskolából, vagy bárhonnan, ahol volt.

Reggel még félig-meddig nyugodtan kezdődött a később elfajuló eseménysorozat, valakik felfújták Gül Baba türbéjére angolul, hogy „Erdogan háborús bűnös”, ezt fénysebességgel lepucolták a köztisztaságiak, aztán vártunk, jöjjön, aminek jönnie kell.

Jött.

andrassy_ut2.jpg

Míg az Oktogonnál az Andrássy úton reggel 8 óra körül egy tucatnyi rendőr állt furgonokkal, ám az utak mind az autók, mind a BKK-t használók számára akkor még szabadok voltak, 10 óra környékén lezárták a Kacsóh Pongrác úti felüljáró–Kós Károly sétány–Andrássy út–József Attila utca–Lánchíd–Lánchíd utca–Ybl Miklós tér–Attila út–Palota út–Dísz tér–Szent György utca–Szent György tér útvonalat.

Amint az Index írja:

A Nagykörút és az Andrássy út érintett szakaszain a gyalogosok sem mehettek át (kb. 20-30 percig), míg a konvoj arra ment, sőt, a lezárás idején a házakból sem engedtek ki senkit. „Ez bűnügyi felügyelet mellett lesz biztosítva” – közölte egy tiszt a Kodály köröndön.”

Csodálatos fotók születtek a néptelen, kihalt budapesti városközpontról, meg is jegyeztem az egyikkel kapcsolatban, miszerint „a neutronbomba nem játék”, ugyanis valóban úgy nézett ki a város, mintha egy ilyen fegyverrel csaptak volna le rá, minden a helyén volt, csak sehol egy ember. Még az is megfordult a fejemben, hogy egyáltalán, hogy fogja a kormány bebizonyítani, miszerint Erdogan itt járt, ha valaki kételkedne a dologban? Hiszen sehol egy szemtanú, nem látja senki.

A problémák már ekkor elkezdődtek, később, mikor a török delegáció elkezdett mozogni a város belterületén, eszkalálódtak. Budapesten elszabadult volna a pokol, ha erőszakos nép lakná: a tömegközlekedési eszközök közül majdnem semmi nem oda érkezett, ahova indult, nem ott állt meg, ahol kellett volna, a városnak tulajdonképpen a keringési rendszere omlott össze.

fo_utca_kuka.jpg

Az Andrássy úton és a Fő utcában leszerelték még a szemeteseket is, nehogy robbanószerkezet lapuljon bennük, a központi helyeken öt méterenként álltak a jobb sorsra érdemes rendőrök (ne őket tessék szidni, őket kivezényelték) mindenféle civil, ám kábelekkel teli úriemberekkel vegyesen. Délutánra, mikor a török elnök és csapata a Várban kellemkedett meg türbét látogatott, gyakorlatilag járhatatlanná vált a Margit körút, a Széll Kálmán tér, a Batthyány téri aluljáróban délután öttől ordítva terelték vissza az utasokat a metrószerelvényekbe, a megállót tilos volt a kijáratokon elhagyni, nem járt a kisföldalatti, egy ideig nem járt a hármas metró a Nagyvárad tér és a Lehel tér között, estére a Margit körúton várakozó tömeg – amely eredetileg nem tüntetni indult, hanem a munkából haza – spontán kimutatta indulatait és bemutatta középső ujját az elvonuló diplomáciai konvojnak.

A demonstrációk? Tegnap talán egyedül ezek mentek nagyjában-egészében terv szerint a magyar fővárosban, ugyanis aki ezekre ment, számított bizonyos nehézségekre, és a hatósági biztosítás meg az egyre, hm, ellenzékibb közhangulat okán nem is történt semmi atrocitás. De nem is voltak ellentüntetők sem igazából.

Aztán valamikor estére végre hazajutott mindenki – itt kérek elnézést, tudom, hogy a tegnap mindenkinek megvolt a maga kalandja, nem lehet sajnos körülbelül félmillió egyedi történettel foglalkozni, lássuk be. Maradjunk annyiban, hogy nehezen ugyan, nagyon nehezen, de mindenki hazajutott végül. De a tegnapot elvitte az ördög.

Legalább megérte? Kötöttünk valami fontos egyezményt, megállapodást?

Hogy mit kötöttünk azt ember nem tudja, de valószínűleg egy kardigánnal is jobban jártunk volna ebben az őszi időben, mint ezzel az Erdogannal. A hivatalos hírek szerint arról folyt a szó, miszerint

  • Törökország Európa védőbástyája a migráció ellen. Ezt már ezerszer hallottuk.

  • A két országnak korábban kötött megállapodás alapján közös projektjei vannak Afrikában, erről „sosem beszéltünk eddig a magyar nyilvánosságban”. Nocsak. Megszálljuk Nyasszaföldet vagy Burkina Fasót? Nem, Kenyába orvosmissziót küldtünk, a jövőben pedig vízügyi és egészségügyi segítséget fogunk nyújtani Ghánának. Azt nem értem, hogy merte elárulni ezt a fontos hadititkot a magyar kormányfő... különben nem érdemes emiatt megőrülni, az orvosmisszió a legolcsóbb külügyi akciók közé tartozik, vízügyi szerződésünk pedig szó szerint majdnem a világ összes országával van, államtitok, miért pont vízügyi, talán gyűjtjük – de van. Még Mongóliával is, ahol a víz viszonylag ritka jelenség.

  • Az Eximbank egy több mint 200 millió dolláros keretet nyitott a török–magyar vállalatközi együttműködés számára. Hát, azért ez sem hatott a reveláció erejével...

  • Hamarosan létrejön az a gázvezeték, amely Törökországból képes a gázt Európába szállítani. Legkésőbb 2021 végére ezen az ágon is érkezhet Magyarországra gáz. Hát tudtommal eddig sem tiltotta semmi, hogy gázt vegyünk Törökországtól, ha csak a földrajz, az nem... a jelek szerint sikerült megtorpedózni a nagyobb részben amerikai tulajdonban lévő fekete-tengeri BRUA-kitermelést, és most ennek kell örüljünk – különben miért is olyan fontos a török gáz? Esetleg nem kapunk több oroszt? De kapunk? Akkor mi a baj? Ja, semmi, értem én.

Ezeket Orbán Viktortól tudta meg a nagyérdemű, Erdogan még ennyi értékelhetőt sem mondott. Számunkra annyi volt a mondandójából az érdekes, hogy a magyar–török kereskedelmi kapcsolatok kijelölt célösszege 6 milliárd dollár, ezen kívül az Uniót fenyegette és kész.

Ennyi volt, összesen?

Nem, elhangzott még egy kétértelmű gondolat, amely mintha összefoglalta volna a diplomáciai téren belül és kívül viharzó indulatokat. Orbán Viktor mondta ki, eredetileg az uniós bővítés és az észak-szíriai offenzíva kapcsán, de ha a pesti utcára gondolunk a szavak elhangzásának pillanatában, sokkal vésztjóslóbban hangzik:

Magyarország mindig meg fogja adni a tiszteletet Törökországnak, és ha Magyarországon valaki nem adja meg ezt a tiszteletet Törökországnak, nekem az a dolgom, hogy miniszterelnökként elnézést kérjek esetleg Törökországtól. Mi nem törődünk abba bele, hogy gúnyolódni lehessen egy másik ország vezetőjén, egy másik országon.”

Nocsak. Hát, nem épp a szabad véleménynyilvánítás élharcosaként mutatkozott be, de hát már nagyon-nagyon régen nem is az.

Viszont gondoljunk a Margit körúton felemelt ujjakra. Az egy héttel ezelőtti Putyin-látogatás idején már próbáltak büntetni ilyesmiért, most nem is lehetett volna, annyian mutatták – de a fentiek szerint már ez is tilos.

Szóval: mi végre volt ez az egész nagyon kellemetlen tegnapi felhajtás? Mert haszna vagy értelme a hivatalos kommüniké szerint nem sok volt vagy még inkább: semmi.

Valaki meg akarta mutatni, hogy ha akarja, képes megbénítani Budapestet? Ezt azért nem hinném: képes, hogyne, de csak fél napnál valamivel hosszabb időre. Inkább látom én ezt a tegnapi káoszt az önteltség kudarcának: senki nem is gondolkodott el a szervezők közül azon, hogy a lezárások, terelések, biztonsági intézkedések járhatnak valamiféle következményekkel a budapestiekre nézve. Őket csak az érdekelte, hogy Erdogant baj ne érje, kihalt város fogadja, ne is halljon, na is lásson tiltakozást, kerül, amibe kerül.

Hát népszerűségbe mindenképpen került. Abból sokat veszített tegnap a kormány: nem volt közlekedési eszköz, utca, kocsma, ahol ne őket szidták volna.

Ahogy ma reggel átnéztem a kormánysajtót, ők lehettek az egyedüliek, akik nem észleltek semmit az egész várost megbénító káoszból: náluk nyoma sincs ezeknek a híreknek, tegnap minden rendben folyt, csak a demonstrációkat, na, azokat nem szeretik.

Lehet, hogy mi itt vagy kétmillióan hallucináltunk és nem történt semmi?

Lehet, persze. Bár nem is ez a cinizmus a legszebb a tegnapi nappal kapcsolatban. Hanem a TEK közleménye, melyet az MTI Országos Sajtószolgálata révén osztott meg a közönséggel. Tessenek elolvasni – én mondom, érdemes.

A Terrorelhárítási Központ 2019. november 7-én 20:20 órakor feloldotta azokat a korlátozó intézkedéseket, melyeket - a jogszabályok alapján - a Török Köztársaság elnöke, Recep Tayyip Erdogan látogatása kapcsán vezetett be Budapest egyes területein.

A Terrorelhárítási Központ köszönetet mond a budapesti közlekedők türelméért és együttműködéséért, ami lehetővé tette, hogy a védett személy akadálytalanul és biztonságosan haladhasson a programhelyszínek között.
Köszönet illeti a hazai társzerveket és a török partnerszolgálat szakembereit is, akik színvonalas együttműködésükkel segítették a TEK munkáját és a küldöttség magas szintű védelmének megszervezését.” (MTI OS)

Ehhez már nem lehet semmit sem hozzátenni.

Ez így tökéletes.

 

Szele Tamás