Forgókínpad

A várnai zseni

2019. november 11. - Szele Tamás

Kérem, én kezdek semmit sem érteni. Most akkor győztünk a várnai csatában? Mert ha igen, akkor Mohácsnál is győznünk kellett, legfeljebb török szövetségeseinkkel együtt, viszont ez esetben ki volt az ellenfél? Illetve, ha Várnában veszítettünk, akkor miről beszél Soltész államtitkár és mi a vitézkötéses, cafrangos, kelevézes köze van ennek az egész régi történetnek a mához?

varnai_csata.jpg

Szóval, az a lényeg, hogy Várnában volt egy csata, csak nem mostanság, hanem még 1444. november 10-én. Ezt – szövetségeseinkkel egyetemben – jó magyar szokás szerint majdnem megnyertük, de annyira csak majdnem, hogy a lovasrohamot vezető I. Ulászló királyunk is elesett az ütközetben. Szóval végül megvertek minket kegyetlenül, bár tény, hogy a török sereg is akkora veszteségeket szenvedett, hogy II. Murád utólag bánta, hogy belement a csatába. Tulajdonképpen nem is kellett volna ennek a csatának lezajlania, sőt, a hadjárat sem kellett volna elinduljon, csakhogy alig pár hónappal korábban esküt tett Szegeden Ulászló királyunk, Cesarini bíboros előtt, hogy megszegi a Murád szultánnal kötött korábbi, a magyar fél számára viszonylag előnyös békét, és keresztes hadjáratot indít a Balkán felszabadítására. Öreg hiba, hogy a békeegyezményre is esküt tett volt, szóval valamelyik eskü a kettő közül hamisnak bizonyult. Erről írja a Thuróczy-krónika:

Az ország minden tájáról özönlöttek oda a nemesek; a császár részéről is eljött két török vajda, hogy megkössék a megállapodásszerű békességet. […] A hadnépbeli urak a tíz esztendei békesség s az egyéb megállapodott dolgok biztosítására mind esküt tettek. – Vajha sose esküdtek volna! Az említett Julianus bíboros rábeszélésére ugyanis utóbb a király és a vajda úr megszegték ezt a békét. Midőn hajdan Pompeius, ki minden ember közt a legnagyobb diadalokat aratta, lovait a jeruzsálemi templom oszlopcsarnokába állította be, elveszítette győzelmes dicsőségét: úgy Ulászló király és a vajda úr előbbeni hadiszerencséje is megfordult ezután.”

Ezt elbuktuk, részben azért is, mert a keresztes hadjárat idejére tengeri blokádot vállaló Genova gályái egyszer csak meggondolták magukat, és nem távol tartották a török sereget a Balkántól, hanem átszállították őket, volt az a pénz, amennyiért nekik is megérte egy esküszegés. A csata folyamán különben Hunyadi János nehézlovassága – Vlad Dracul havasalföldi fejedelem gyalogságának támogatásával – szépen morzsolgatta szét a szpáhikat, már komoly esély látszott a győzelemre, mikor Ulászló király egy mindössze ötszáz fős lengyel–magyar lovashadtesttel nekirontott a janicsárok cölöpsáncának, amelyet jóllehet áttört, de belül a janicsárok azonnal körbefogták a király csapatát. Ulászló megriadt lova ledobta magáról urát, majd egy janicsár – Kodzsa Hizir – levágta fejét és elküldte a török szultánnak. A levágott fejet ezután lándzsára tűzték és olyan helyre rakták ki ahol a keresztény sereg láthatta, s a katonákon pánik lett úrrá.

Szóval, ennek a csatának az emlékére avattak tegnap márványtáblát Bulgáriában, mely avatáson magyar részről Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is megjelent. Ugyan nem értem, miért pont ő, mert a várnai csata nem egyházi ügy, nem is nemzetiségi, és a legkevésbé civil – de odament, biztos nagyon küldeni kellett valakit, Bulgáriában azért ez fontos esemény, ha nem is tartozik a legszebben ragyogó dátumok közé: olyasmi nekik, mint nekünk Mohács.

Itt kell megjegyeznem, hogy nincs nagyobb szamárság, mint a valamikori török megszállást felróni a mai törököknek, korábban óva intettem is ettől mindenkit: lám, most egy államtitkár követi el azt a szamárságot, amit korábban, Erdogan pesti látogatása idején a Facebook mémharcosaitól láttunk (igaz azonban: ők a politikai paletta ellenkező oldaláról tévedtek).

Szóval, 575 éve zajlott a csata, ennek alkalmából felavattak egy márványtáblát, azonban Soltész államtitkár még nyilatkozott egyet telefonon az MTI-nek. Most azt lenne érdekes tudni, ő hívott vagy őt hívták, az lenne a nem mindegy – első esetben ugyanis csak kommunikációs kényszere volt, a második viszont azt jelentené, hogy az, amit elmondott, a kormány hivatalos állásfoglalása, amit az MTI-nek közölnie kell.

Akkor lássuk a hírt:

Emléktáblát avattak az 575 éve történt várnai csata évfordulóján vasárnap Bulgáriában, ami a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a térségben élő nemzetek összefogásának fontosságára is figyelmeztet.

Soltész Miklós az avatás után az MTI-nek telefonon kiemelte: a várnai csata emlékeztet arra, ha a térségben a nemzetek összefognak, nagy eredményeket tudnak elérni. Azonban, ha nincs meg Nyugat-Európa felől a szolidaritás a kelet-európai és a balkáni nemzetek felé, akkor nagy bajba kerülhet nem csak a térség, hanem egész Európa is, mert ezek a nemzetek előbb-utóbb elvesztik önállóságukat, kulturális lehetőségeiket, amit leginkább a kereszténység biztosít számukra - mondta.
Hozzátette: 575 évvel ezelőtt a török-oszmán seregek ellen küzdöttünk, most pedig pont a törökök kezében van a lehetőség, hogy megvédjék Európát „egy közel hárommillió fős invázióval szemben”.
Soltész Miklós hangsúlyozta: nem mindegy, hogy a térség és Törökország kapcsolata hogyan alakul. Ezért nem véletlen, hogy Magyarország a legmagasabb szinten támogatja az együttműködést még akkor is, ha a törökök történelmünkben számos nehéz pillanatot okoztak - utalt a több mint 450 évig tartó bulgáriai és 150 éves magyarországi török megszállásra.
Jól látjuk az iszlamizációt, azt az átalakulást, ami kulturálisan megrengeti Nyugat-Európa „egyelőre még gazdagnak mondható, de lelkiekben egyre szegényebb” területeit – fogalmazott.” (MTI)

Akkor értelmezzük. A vége egyszerű, az csak annyit jelent, hogy a kapitalizmus rohad, a Nyugat a szakadék szélén áll, és mi egy lépéssel előtte tartunk, ez érthető, ez rutinszöveg a hetvenes évek első feléből. De mi van a várnai csatával?

Azzal semmi, az csak ürügy. Az államtitkár nagy kínnal valami olyan okoskodást izzadt ki magából, hogy

  1. A Nyugat csak ne hagyja magára a Balkánt. Várnában sem hagyta, akkor, most sem hagyja, a vereség nem annak volt köszönhető, hogy a burgundi lovagok megfutottak volna.

  2. Ámde a régi ellenség, mely ellen akkor küzdöttünk, most kezében tartja a lehetőséget, hogy megvédje Európát. Dehogy azt tartja a kezében: inkább zsarolja Európát, bár tényleg lehet így is mondani. Csak mellesleg a régi törököknek semmi közük a maiakhoz, minden analógia téves.

  3. Nem mindegy, mennyire vagyunk jóban Erdogan Törökországával: nagyon vagy még annál is sokkal inkább. Mert miért? Ha nem, még a végén levágják a király fejét és lándzsára tűzik? Volt ilyen ajánlat? És ki a felelős azért, hogy elutasították?

Szóval, a régi török nem mai török, még ha Soltész államtitkárnak mindegy is, melyik török mikori, csak akkor minek kellett őt küldeni? A mostani helyzet még csak nem is hasonlít az 575 évvel ezelőttire, az államtitkár épp, hogy azt nem mondta, miszerint akkor mi győztünk, de azt is előadhatta volna, hogy ezzel kezdődtek Törökország és Magyarország gyümölcsöző kapcsolatai, de mondom, a középkori történelemnek semmi köze a mai viszonyokhoz.

Tulajdonképpen Soltészt sem irigylem. Nem lehetett könnyű dolga: ugye, ha volt egy török, Mehemed, aki sosem látott tehenet, ő ezzel szemben az az államtitkár, aki sosem látott törököt, csak mondania kellett valami migráncsozósat mégis Várnában. Ebből aztán valami olyan eszmefuttatás sikeredett, mint 1988-ban az az okfejtés – a csoda tudja, hol olvastam – hogy hát igen, az orosz nép azért testvéri, mert 1849-ben ugyan segítettek leverni a forradalmunkat, de ezzel szemben 1956-ban főleg ugyanezt tették. Logika nem volt az érvelésben, ezzel szemben mindenki majdnem agyvérzést kapott tőle, az egyik oldal ezért, a másik azért. Harmadik meg akkor még nem volt.


Szóval, a csoda tudja, hányadán állunk ezzel a várnai csatával, de majd Soltész megmagyarázza és meg is nyeri utólag, pusztán a szájával. Szükség és igény esetén el is veszítheti.

Valószínűleg egyedül ő képes átlátni az ütközet eseményeit, ehhez az ő ragyogó elméje kell.

Mert ő a várnai zseni.


Szele Tamás