Tulajdonképpen nem olyan nagy szenzáció. Volt is már ilyen, meg lesz is: konkrétan arról lenne szó, hogy ismeretlen, ám enyves kezek magukhoz szólították a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum teljes éremgyűjteményét, nem tudni még, mikor, de meglehet, már több éve is annak és a régi pénzek helyett utánzatokat mutogattak a nagyérdeműnek mostanáig.

Most is csak úgy derült ki a turpisság, hogy az elvileg Győrben kiállított éremritkaságok egyike-másika feltűnt osztrák árveréseken, szóval a tolvajok pénzéhesebbek lehettek a kelleténél, és semmiképp sem voltak profi műkereskedők: csak amatőr árul lopott és lenyomozható műtárgyat nyilvánosan. Egyelőre még keresik a vétkeseket, de azért az majdnem biztos, hogy nem a notórius orvhorgászok és biciklitolvajok körében kell kutakodni utánuk. Az ilyen gyűjteményhez nincs akárkinek hozzáférése, múzeumi alkalmazottat kísérthetett meg Hermész.

Meg aztán arra sincs mindenki felkészülve, hogy egy komoly, nagy aranyérem-gyűjteményt egyből meghamisítson, legyártson házilag trombitarézből a konyhaasztal sarkán, csak a lefoglalt hamis kollekció értéke ötszázmillió forint az Index tudomása szerint. Szóval maguk a hamisítók a szakma mesterei lehettek, csak az értékesítés csúszhatott át kontár kezekbe.

Mondom, nem áll példa nélkül az eset, nekem elsőre Piszkos Fred jutott róla eszembe, aki:

„Két év előtt Delhiben kilopta a háromezer éves Buddha rubin szemét, és egy sorompó piros üvegjelzőjével helyettesítette. Nagy botrány lett, mert amikor a Buddha belsejében fellobogott az örömtűz, az Isten szeme azt hunyorogta a hívők felé, hogy: Stop!... Stop!... Stop!”

– mint azt mindannyian tudjuk Rejtőből. De különben sok ilyesmi történt már, maguk a múzeumok sem mindig az értékes eredetit állítják ki, azt inkább elrejtik biztos trezorba, nem teszik ki tolvajok, vandálok, őrültek kényének-kedvének.

Hiszen még a Szent Koronának is van egy csomó utánzata, mert nem mehet mindenhova ő maga (ugyanis ha személy, mint a róla összesuszterolt tan álltja, akkor igenis „ő” és igenis járhat-kelhet). Szóval, míg el nem lopják az eredetit, az ilyesmi múzeumi óvintézkedés, nem bűncselekmény – na, de Győrben ellopták.

Vidám egy város lehet mostanság Győr, mikor én egyszer, boldogult úrfikoromban ott jártam, még csak szép volt, de most már pezseg is ott az élet, egymást érik a spektákulumok, lovak, csikók, kólák, eltünedező gyűjtemények, szóval nem unatkozhat arrafelé senki sem.

No, de ha el is lopták az aranyakat, attól még mindenki azt hitte, hogy az igaziakat látja a tárlóban: hiszen a múzeumlátogató nem emelgetheti, kóstálgathatja azt a római vagy bizánci pénzt, nem haraphat belé, hogy arany-é vagy réz: mondhatni megbízunk a múzeumban, hiszen közel nem is engednek minket a műtárgyakhoz, elfogadjuk eredetinek, amit csak távolról nézhetünk.

És még mennyi mindennel állhat így a helyzet, kérem.

Azt már említettem, hogy a Szent Korona helyett rendszerint az utánzatai előtt szokás hasra esni, esküdözni előttük meg hasonló dolgokat művelni (mielőtt valaki kifogásolja az írásmódot azzal, hogy neki nem szent, jelezném, hogy ennek az egy tárgynak a megnevezését az alaptörvény rögzítette, így kell írnom, ha tetszik, ha nem). De arra se tessék mérget venni, hogy a többi ikonikus műkincsünk valódi: sokan jártak minálunk, tatár, török, német, orosz, és egyik sem azért, hogy hozzon valami ritkát, értékeset, inkább vittek mindannyian, amit értek.

És még ha csak a műkincseinkről lenne gyanús, hogy hamisak. De lassan semmihez sem érdemes igazán közel menni ebben az országban, mert menten kiderül róla, hogy utánzat.

Én például tegnapig azt hittem, hogy van egy pénzintézet, amiben tartom azt a kevéskét, amennyit összekeresgélek. Hát bizony pár gyanús pénzmozgás kapcsán el kellett mennem hozzájuk, és kiderült, hogy nem bank az, hanem jobban hasonlít egy kuplerájra, azzal a különbséggel, hogy a nyilvánosházakban nagyobb szokott lenni a rend és nem kell utánajárni a közepes összegeknek, mert nem tűnnek el. Ott még jelent valamit a „bizalom” kifejezés. Szerintem ezt az én bankomat – amelynek azért évek óta vagyok az ügyfele és eddig még sosem volt okom panaszra – szintén ellophatta valaki nemrég, és megtévesztésül ott hagyott nekünk egy bordélyt. Míg nem megy be az ember, észre sem veszi a különbséget.

Vagy: a múltkor is azt hittem egy boltról, hogy az optikus. Csak bementem szemüveget venni, és kiderült, hogy igazából türelemjátékokkal foglalkoznak. Ugyanis jár ugyan a szép nagy kedvezmény az okuláré árából, hogyne járna, de csak, ha szakorvos írta nekem fel a szemüveget. Hát akkor menjünk el a szakorvoshoz. Igen ám, de oda időpontot kell kérni, valamikor, egyszer, majd elébe járulhatok, addig nézzem a világot, ahogy tudom, meg ahogy a bolti kész szemüveggel bírom. Ezek szerint az optikus sem optikus már, hanem hivatalnok, nem a szemüvegemmel foglalkozik, hanem a papírommal, de a szakrendelést is ellophatták és helyette otthagytak egy bűvöskockát, hogy szórakozzak azzal, míg meg nem unom.

Ma reggelig azt hittem, hogy van egy internet-szolgáltatóm, aki bizonyos havi összeg fejében összeköt a világ többi részével, szóval szolgáltat. Az ám, de ezt csak én hittem, mint a Wanda nevű mesterséges intelligencia felvilágosított, „központi hiba” miatt nincs nekem sem internetem, sem kábeltévém, lesz majd, amikor lesz, az nem az én dolgom. Egy mesterséges intelligenciával még veszekedni sem lehet, jól ki van ez találva, ezt a pár sort is egy kis laptopon írom, amit összekötöttem a telefonom mobilnetjével, kitart, míg el nem fogy a keret. Úgy látom én, hogy ez a szolgáltató sem szolgáltató, ezt is ellophatta valaki, és itt hagyta nekünk helyette a géphangú Wandát, míg nem sokat firtatjuk a tényállást, az is jó lesz.

Aztán azt is hittem én jó ideig, hogy nálunk egy demokráciának nevezett rendszer irányítja az országot, de aztán néhány választási kampány során közel mentem hozzá, és világosan látszott, hogy erről szó sincs, a demokráciát is ellopta már valaki, és hagyott helyette valami silány utánzatot, amit szinte bűn is annak nézni – de hát nem is lehet. Cseppet sem hasonlít.

És ki lopta el az országot? Mert az sem olyan, amilyennek megszoktuk, megismertük, az is valami utánzat, az igazi valamely nagyúr birtokán állhat, jól eldugva a hátsó kertben, hogy meg ne találják drónnal sem.

Szóval, ehhez képest tényleg nem nagy szenzáció, hogy Győrben elloptak egy éremgyűjteményt és hamisítvánnyal helyettesítették.

Abban majdnem biztosak lehetünk, hogy nem a Piszkos Fred volt.

De akkor ki lopott el mindent?

És hová dugta?

Szele Tamás