Ilyent se sokat közvetített még magyar csatorna: hétfő este alkimistakongresszust láthattunk a Hír TV-n. Roppant tanulságos volt, több szempontból is, azonban a tanácskozók egyelőre csak részeredményekre jutottak: hogy úgy mondjam, ólomból aranyat még mindig nem képesek csinálni, de aranyból ólmot már igen, igaz, csak gazdasági úton. Mármint úgy, hogy megveszik az ólmot, aranyért.

A megismételt jászberényi választásokról folyt a szó a Sajtóklub adásában, meg is jelent a kormánymédia krémje, színe és virága, valamint mákvirága, és az eredményt elemezték. Itt jegyezném meg: ettől az eredménytől magam sem voltam elragadtatva, ugyanis jobbikos jelöltre akkor sem szavaznék, ha az életem múlna rajta, és ez nem „értelmiségi fanyalgás”, hanem a józan paraszti ész által leszűrt következtetés. Ugyanis ha megdöglött a lovam, mind nőhet aztán selyemfű a réten. És a magyar demokráciát biztosabban, mint a Jobbik talán csak a mostani kormánypártok képesek agyoncsapni: attól azonban, hogy én ezt a jelöltet nem szerettem, még megválasztották, erős többséggel. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha mást állítanak helyette, azt is ugyanolyan erős többséggel választották volna meg, ugyanis ezt az eredményt valószínűleg nem a személyes varázsának köszönhette: büntetőszavazás volt ez a javából. Azt viszont már tényleg csak a helyiek tudják, miért pont jobbikost kellett indítani, nekem erre rálátásom nincs. Vannak furcsa dolgok a magyar önkormányzatok háza táján.

No, de nem is a győztes személyét akarom én itt elemezni, elemezze őt a Freud Zsigmond és a Jung váltásban: hanem a kormánymédia vezető publicistáinak a reakcióit. Ugyanis azok szerencsére nem a győztes személyéről, sőt, nem is a pártjáról szóltak.

Hanem az aranycsinálásról.

Illetve arról, hogy miért nem sikerül. Arról nem, hogy korábban miért sikerült: bölcsnek láthatták homályban hagyni, hogy olyanok lehettek a korábbi választások, mint a középkori alkimisták produkciói, mikor a királynak megmutatták, hogy a tégelyben nincs arany, megmutatták az ólmot, abban sem volt, beletették, olvasztották, kavargatták, csipetnyi vörös port szórtak bele és már fel is csillant a nemes érc. Ugyanis nem a tégelyben volt, nem is az ólomban, még a porban sem: a kerámia keverőpálcika lyukas belsejében volt, onnét olvadt ki egy idő után. Tudták ők, hogy aranyat leginkább aranyból lehet csinálni. Ugyanis ha más anyaggal próbálkozunk, nem sikerül. De míg folynak a kísérletek, sokat lehet sikkasztani.

Épp ezért nem értem bayerzsoca drámai, meglepett hangú felvezető szövegét:

„Itt valami elementáris erejű protest-szavazás zajlott le, és nem dughatjuk homokba a fejünket, hanem erről beszélni kell, mert szerintem baj van.”

Persze, hogy baj van: valaki kilopta a pálcikából az aranyat. Már a csalást is lopják, kérem. Ez már mondhatni, felháborító. Így nem lehet tisztességesen szélhámoskodni. De ezt így, ebben a formában nem mondhatta ki a kormánysajtó alkimistáinak szinódusa, tehát sűrű szemforgatásokba kezdtek és Szentesi Zöldi László elkezdte a szánom-bánom-kánont, melyhez társai is csatlakoztak.

„Azt kell megérteni elsőként, hogy miből van elegük az embereknek, vagy mit értettek félre, vagy miért jött ki ez a különbség ilyen mértékben.”

Tetszik érteni, tehát az emberek értettek félre dolgokat, nem a vesztes kormánypártok. Azok ártatlanok, szűziesek mint a volt győri polgármester, az emberek a hibásak. Hát igen, azt én is mindig mondtam, hogy a legjobb választás az, amit szavazók nélkül rendeznek, előre eldöntött eredménnyel, mert azzal van a legkevesebb baj. Csak sajnos az olyan – nem választás.

No, de ha már így alakult, valaki akkor is tehet az eredményről. Mert az, hogy a választók döntöttek így, túl általános, meg még igaz is lenne. Vegyünk ki közülük egy réteget, tegyük meg bűnbaknak – Szentesi Zöldi szerint a 18-30 év közöttiek a hibásak, mert hogyan is szavaztak?

„Érzelmi alapon, egyébként felülve a teljesen olcsó és átlátszó demagógiának, egy hazugságözönnek”.

Még jó, hogy a kormány mindig és mindenben igazat beszél. No, de blame the youngsters, szidjuk ezeket az átkozott mai fiatalokat, minél egyszerűbben, hátha legalább azoknak a szimpátiáját elnyerjük, akik nem fiatalok. Huth Gergely szerint valamiért nem érték el azokat a fiatalokat, akik mindig csak a telefonjukat nyomkodják.

Én, kérem, ezt a süket szamárságot nagyon unom. Tudják, urak, mire használják a fiatalok a telefonjukat? Egészen pontosan arra, amire maguk is. Kapcsolatot tartanak rajta a barátaikkal, szeretteikkel, az, hogy maguk az üzenetek címzetteit nem látják, nem jelent valami lélektelen, sátáni elfajzást, az csak azt jelenti, hogy ez egy kommunikációs készülék. Erre tromfolt rá Szentesi Zöldi mester egy újabb sértésorgiával:

„Vissza kell találni azokhoz az emberekhez, akik részben ostobaságból, részint tájékozatlanságból tömegesen választanak olyan politikusokat, akiknek a nevét sem tudják.”

Egyfelől dehogynem tudják, oda van írva. A szavazólapra. Másfelől: azért tisztázzuk, maguk akartak valamit a választóktól ebben az esetben, nem a választók maguktól. Maguk az akarták, hogy szavazzanak a jelöltjükre és ez nem történt meg. Annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló helyzetet, tényleg úgy gondolják, hogy a legjobb és követendő módszer az, ha a választókat sértegetik, ostobának, tájékozatlannak nevezik? Esetleg verni is fogják majd őket? Sajátos logika, különös elmeéllel megállapítva. Csak serdületlen suhancok hiszik, hogy akkor kapunk puszit a lányoktól, ha a hajukat húzzuk: aki puszit akar, vigyen virágot, csokit. És még akkor sem biztos a siker. De a hajhúzástól biztos a kudarc.

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: az est megszólalói érzelmi alapon nyilatkoztak, annak ellenére, hogy ezt mások esetében nehezményezik.

Azonban jöttek még ötletek. Bencsik András szerint egyfelől meg kéne könnyíteni a Fideszbe és a Fidelitasba való belépést, ami most tilos, létszámstop van, nincs haverfelvétel – azt nem tudom, honnét veszi, hogy tömeges érdeklődés lenne rá, de nem gondolom, hogy sorba állnának az emberek ezért.

Valamint twitterezni kell, az Trumpnak már bejött.

Bizony, anélkül tapodtat sem. Ezen kívül elegyítsünk kénvirágot philosophusok olajával, forraljuk üstben, míg vörös hab nem száll fel, akkor öntsük makulátlan márványlapra és szabdaljuk körömnyi darabokra telihold fényénél. De kell még lócsont is a sikerhez, meg sárkány pikkelye.

Azonban Bencsik mester, akiről már tényleg csak a csúcsos, csillagokkal díszített föveg hiányzik, hogy tökéletes mágus legyen, folytatta, kimeríthetetlen tárháza ő az ötleteknek. Azt mondta, nem kéne bújkálniuk az új, jobboldali milliárdosoknak, mert:

„...nem arról van szó, hogy loptak, hanem szerencsésen versenyeztek.”

Hát bizony. Ők sosem loptak, a vagyonukat pedig az utcán találták, ahová leesett egy teherautóról. Ezt a gondolatot ugyan akaszthatjuk a füstre, a többi közé, de nem kétlem, hogy Mészáros Lőrinc, akit hosszasan és pozitívan méltatott, majd honorálni fogja: mégsem buta ember ez a Bencsik. Igaz alkimista, ha már ólomból nem is, dumából csak képes egy kis aranyat csinálni. És azt be is zsebelni.

Szólt olyant is, miszerint:

„Még egy ilyen választás, és Magyarország örökre elveszett.”

amivel társai egyetértettek – de ennyi volt az alkimistakongresszus lényege. Akkor lássuk, mire jutottak?

Jászberényben és általában az önkormányzati választásokon nem sikerült aranyat csinálni, mert:

Valóban, egyéb magyarázatot én sem tudnék mondani. Az fel sem merült, hogy esetleg a választást azért vesztették el, mert a polgárok nem a kormánypárti jelöltre szavaztak. Illetve: nem a fentebb vázoltak miatt nem szavaztak rá, hanem azért, mert nem volt hozzá kedvük.

Egyértelmű: mindenről azok a hülye választók tehetnek. Pláne, ha még fiatalok is. Régenmindenjobbvót. Kérdés persze, hogy mennyire régen vót jobb.

Urak, elárulok egy titkot.

Aranyat csak úgy lehet csinálni, ha nem gondoltok közben a Nagy Kék Elefántra.

Ja, miután elárultam, már nem megy?

Az a ti bajotok, ahogy az is, hogy ilyen aranycsináló magyarázatokat kerestek egyszerű dolgokra.

Aranyat, kérem, a legegyszerűbben aranyból lehet csinálni, polgármestert meg voksból.

Vannak más módszerek is: azokat viszont csalásnak hívjuk.

És ne feledjétek a Nagy Kék Elefántot!

Szele Tamás