Forgókínpad

Forgókínpad

Feláll? Nem áll fel?

2019. november 17. - Szele Tamás

Mindig tudtam, hogy eljön az a nap, amikor kiderül: Magyarország legnagyobb baja, nemzetünk alapkérdése nem gazdasági és nem politikai, nem társadalmi de még történelmi sem, Magyarország legnagyobb gondja az, hogy feláll vagy nem áll fel? Ami valódi tragédiát is jelenthet a férfi életében, csak most egy kollégáról van szó, az Indextől. Ő nem állt fel.

puskas-ferenc-arena.jpg

(Fotó: origo.hu)

Tehát személyről van szó, mely nagyban megkönnyíti az eset sajtónyilvános áttekintését. Nem állt fel, ugyanis ülve maradt, éspedig a Puskás Ferenc stadion nyitómérkőzésén, a VIP-szektorban, midőn két gyerek előéneklésével a teljes közönség az Ismerős Arcok nevű zenekar Nélküled című dalművét énekelte. Mi több, ezt helyszíni, szubjektív, első személyben írott beszámolójában tisztességesen jelzi is, sőt, okát is adja: nem ismerte a számot.

Én ugyan ismerem, de ezt a dalművet történetesen magam sem kedvelem, miként a zenekart sem: rockzenei ízlésem smirglisebb vagy progresszívabb műfajok felé orientál. Mielőtt valaki kormányoldalról szándékosan félreérti: a rockzenei progresszivitás nem azonos a politikai progresszióval: én például a Jethro Tullt kedvelem. Ugyancsak preventív céllal jelzem, hogy nem, nem jellemző, hogy „nem magyar” zenekart jelöltem meg elsőként: magyar földön is űzték ezt az irányzatot, gondoljunk csak a Syriusra vagy az Eastre. Csak nem voltak túl támogatottak, és akkor finoman fogalmaztam.

Nos, akkor tisztáztuk a zenei hátteret (még ez volt a legkönnyebb része az ügynek).

Indexes kolléga nem állt fel, hát nem állt fel. Megírta? Megírta, sajnos, különben a lőtéri kutya sem vette volna észre, ott még nem tartunk, hogy névsor szerint ellenőrizzék, főleg a VIP-szektorban, melyik... hm, vendég áll fel és melyik nem. Ez egy jelentéktelen mozzanata kellett volna legyen az eseménynek, mely elsikkad a világrengető történések sodrában.

Nem az lett, és nem pusztán azért, mert a világrengető, sporttörténeti mérkőzés elmaradt, helyette egy teljesen átlagos meccset láthattunk, megjósolható eredménnyel.

Hanem azért, mert az Origo ügyet csinált belőle.

Részben érthető – a 2-1-es vereséget piszok nehezen lehetett volna történelmi magyar győzelemnek beállítani, márpedig valamiről írniuk kellett – részben pedig azért, mert az ott tevékenykedő alkalmazottaknak valamiért az a kényszerképzetük, hogy ezen sajtótermék célja elsősorban nem a hírek és vélemények közlése, hanem a totális háború minden más sajtótermékkel. Jellemző szerénységükre, hogy a botránykőnek szánt írást sem szignálták – ők névtelen hősök, ismeretlen katonái a szent KESMA-nak, nem fontos, hogy hívják őket, legfeljebb a bíróságnak, de ők ugyanolyan szerényen hallgatják el nevüket, mint bármely más rágalmazó vagy a névtelen feljelentések hősies szerzői. Na, lássuk a címet!

Az Index alkalmazottja tudatosan megalázta az éneklő felvidéki magyar gyerekeket”

Igazán? Lássuk az Index írását! 

Aztán hirtelen nem csak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbesétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember a Dzsungel könyvét.

A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt, de én csak a Himnusznál szoktam felállni, és pont a napokban láttam egy műsort arról, hogy milyen messze elmennek az emberek, hogy alkalmazkodjanak az elvárásokhoz, így hát dafke ülve maradtam. Így lázadtam 2019 novemberében a Puskás Aréna megnyitóján.

Közben gyorsan rákerestem, hogy mit énekelnek, és kiderült, hogy az Ismerős Arcok nemzeti érzelmű rockzenekar Nélküled című gigaslágere szól. Ma is tanultam valamit.” (Index)

Menjünk tovább: az egész írásban nem szerepel egyszer sem a „felvidéki” vagy a „határon túli” kifejezés. Különben is én vettem volna észre legelsőként, ugyanis roppantul bánt mindkét magyar politikai oldal elhibázott, előítéletes és végső soron, hosszú távon komoly károkat okozó határon túli politikája, lévén, hogy én ugyan nem a Felvidéken születtem és nőttem fel, hanem Nagyváradon, de épp ezért pontosan látom, hogy nincs ma ebben az országban politikus, aki csak kicsit is értene ehhez a témához. Ha lett volna alázás az Index anyagában: nekem szúrt volna szemet legelőször. Nem volt.

A kormánysajtó, az Origo, a 888 és társaik azonban valóságos hajtóvadászatot indítottak a kolléga ellen, nyilvánosságra hozták a nevét azzal, hogy „jól jegyezzék meg”, kapja is a Facebookon az életveszélyes fenyegetéseket.

Azért, mert nem állt fel.

Azért, mert ezt nem is titkolta és azért, mert ezt az Origo névtelenül közzétette.

Volt már ilyesmi a magyar nyelvű online sajtóban, csak éppen nem az Origón, hanem a Kurucinfón. Igen, az előbbi lap sokat közeledett az utóbbihoz úgy színvonalban, mint eszközeiben.

Akkor lépjünk tovább, mert nem akarom stilárisan elemezni azt, amit ők „írásnak” neveznek, én is ember vagyok, ma még ebédelnék. Maradjunk annyiban, hogy erre sem kapnak majd Pulitzert, igaz, el se fogadnának ők olyan díjat, amit egy Pulitzerről neveztek el.

Lássuk azonban: miért kellett volna a kollégának (nem, nem írom le a nevét, legalább én nem akarok ráuszítani senkit) felállnia?

Tudom, magam idézem tulajdon fejemre az eleven tüzet, de erre semmi oka nem lett volna. A szám, melynek művészi értékét nem érdemes vitatni, ugyanis ízlés kérdése, igen népszerű, sőt, kultikusnak mondható a magyar futballszurkolók körében, mások is ismerik, de azért főleg a focipályákon szokás énekelni. Hogy a szövegéből ki mit hall ki, az mindenkinek a magánügye, részemről egy ennyire bonyolult kérdést nem csapnék agyon egy dalszöveggel, ennyivel semmi sincs elintézve.

Rendben, kultikus. De csak az adott fociszurkoló kultúrkörben, és esetleg a (szélső)jobboldalon, máshol, más összefüggésben egyszerűen csak egy szám. Mármost futballmeccsre elvileg nem csak a nagyon elkötelezett szurkolók járnak, hanem bemehet mindenki: például az a szerencsétlen újságíró is, akit kiküldtek, hogy írjon a mérkőzésről, és azért van ott, különben esze ágába sem jutna odamenni. Ha – tegyük fel – mindenki vigyázzba vágja magát a dallam hallatán, és aki nem, az hazaáruló, akkor sürgősen meg kell büntetni hazaárulás miatt azokat is, akik a számról szóló videót készítették az M4 Sportnak. Mely videó az Origón is megjelent. Nem hittem volna, hogy a kormánylap a hazaárulást támogatja, de így van – ugyanis az operatőr vigyázzállásban képtelen lett volna forgatni!

De különben is: van, aminek tényleg vigyázzba áll az ember, még ha le is járatták egyes korokban, és van, aminek nem mindenki. Ez a dalmű, melyet nem szidok és nem dicsérek, ugyanis nem a minőségéről van szó, semmiféle szempontból nem himnusz, nem kanonizálódott évtizedek, évszázadok alatt a társadalmi tudatban, nem része a közös kultúrának. Tudnék tízezrével mondani egyébként kormánypárti embereket is, akik szintén nem álltak volna fel – mondjuk, mert hetvenévesek és nem ismerik.

Tessék elképzelni, hogy ismeretek hiányában valószínűleg például Boross Péter sem állt volna fel a hallatán, ugyanis fogalma sem lett volna, miért ugrál fel mindenki körülötte. Szóval, a kormánypárti sajtónak most sikerült alaposan megsértenie a kormánypárt híveinek jelentős részét. Csak így tovább, urak, vágjátok a fát magatok alatt, ha kicsorbul a fűrész, hozok nektek másikat.

Az utolsó szempont, amiért hibáztatni lehetne a kollégát, az az, hogy miért írta meg.

Miért ne tette volna? Műfajilag ez egy szubjektív anyag, jegyzet-kategóriába sorolható: mielőtt valaki kifogásolja, hogy „miért nem tudósítás”, ami után az a következő lépés, hogy „tudósításban csak a tényeknek van helye, nem a véleményeknek”, megjegyezném, hogy egyetlen fajta tökéletesen objektív tudósítást ismerünk, a műholdfotót, de az nem sajtóműfaj és például Kínában annak sem hisznek. Alapvetően az egyes szám első személy is jelzi, hogy jegyzet, véleményműfaj. Aki véleménymentes sajtót akar, annak jó hírem van: az is létezik: tekintsük bármelyik hírügynökséget. Véleménymentes. Csak nagyon kellemetlenül olvasható. (Hírügynökségi munkában inkább ott jelenik meg a vélemény, hogy miről nem írnak).

Miért ne lehetne szubjektív műfajban szubjektív jegyzetet írni bármiről, szem előtt tartva bizonyos etikai alapkövetelményeket, melyek esetünkben – egy ülve maradással – nem sérültek?

Azért, mert csak, meg a kormánysajtó azt mondja?

Mindjárt szólok én is olyant, hogy a fal adja a másikat. Ez a legnagyobb baj ebben az országban, de tényleg, más már nincs is?

Emiatt kell hajtóvadászatot indítani egy munkáját végző újságíró ellen?

Hogy feláll az éneklésre vagy nem áll fel?

Esküszöm, szerzek valahonnan egy hangszórós kocsit, beállok vele pár kormánylap szerkesztősége elé, és álló nap fogom bömböltetni – Fekete Pákótól azt, hogy „Add ide a didit”.

Kormánykörökben pár hete az is felállás kérdését képezte.

Aztán, ha felállnak rá, addig sem dolgoznak.

Ha meg nem állnak, fel, akkor baj van.

Akkor kell a Viagra.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása