Forgókínpad

Forgókínpad

Orbán önterjúja

2019. december 24. - Szele Tamás

Kezdjük azzal, hogy az interjú alapvetően nem a legkellemesebb sajtóműfaj. Aki egy kicsit is tapasztalt a magyar politikai életben, az interjúk többségét azok elkészítése nélkül is meg tudná írni, ugyanis egészen pontosan tudja, ki milyen kérdésre mit fog mondani, hazudni, szóval voltaképpen az egész az udvariaskodásról szól.

orban-viktor-karacsony.jpg

Mármint, az ember kérdez valamit, előre tudja, hogy mit hazudnak majd neki és mosolyogva úgy tesz, mintha elhinné. Az alany is tudja, mit fognak tőle kérdezni, azt is, mit hazudik majd, és mosolyogva úgy tesz, mintha meglepődne és igazat mondana. Végső soron két udvarias kínai mandarin bólogat egymásnak végig, aztán az egyik nem kevés munkával leírja szóról szóra az elhangzottakat, a másik pedig utólag úgy átírja, hogy ha lehet, még lovas bronzszobrot is állítsanak neki az elmondottak alapján. Ehhez semmi szükség a személyes találkozóra. Sőt, magukra a kérdésekre sem.

Üdítő kivétel volt az 1998-2002-es kormányzati ciklusban Torgyán doktor esete, ugyanis doktor Patakvér a magánéletben egy joviális, kedves, kicsit bohém figura volt, de ha Parlamentet vagy mikrofont látott, megvadult. A parlamenti szerepléseivel nagyjából mindenki tisztában volt, a riporterekkel azonban jogilag szeretett kitolni: elkérte utólag a hangfelvételt, aztán mindenkit beperelt, azzal, hogy ő nem azt mondta, amit leírtak. Pedig dehogynem: csak hát a hétköznapi beszédben mindenki rengeteg töltelékszót, mekegést, makogást használ, ezeket leíráskor kiszedi, kiszerkeszti, húzza az ember, mert tönkreteszik az írott szöveget. Ennek alapján perelt – és meg is nyerte a pereket, mert nem szó szerint szerepeltek a válaszai a lapokban. Aztán egyszer az egyik kollegina – ha jól emlékszem, a Magyar Narancsnál dolgozott – megunta. Leírta ő szó szerint a sok mekegést-makogást, kéremszépent, hátizét, ööö-t – Torgyán doktor utána jó ideig nem adott interjút senkinek.

De nem lehet kellemes feladat Orbán Viktorral sem interjút készíteni, volt hozzá szerencsém életemben, csak az egy másik kor volt és egy másik Orbán, de akkor sem ment simán... 1992 lehetett, a Kurírnál dolgoztam, és Orbán épp egy amerikai útról jött haza. Kimentünk Ferihegyre és megkérdeztük a VIP-váróban, hogy megjött-e már. Dehogy jött, nem is fog. Hogyhogy? Nem várnak ilyen nevű VIP-et. Az ám, de a gép utaslistáján rajta volt: hát akkor mi dolog ez? Olyan dolog, hogy egyszerűen turistaosztályon jött... megtaláltuk, feltettünk három kérdést, aztán békén hagytuk, hadd örüljön a családjának. Megírtam és elkezdődtek a bajok. Ugyanis akkor naponta két Kurír jelent meg, az interjú reggel készült, de mire beértünk a városba, lecsúsztunk az esti szám lapzártájáról. Hát sebaj: akkor lejön holnap. Ketté is szedte a szerkesztés, abból a meggondolásból, hogy a beharangozó menjen a reggeli számba, maga az interjú meg az estibe, jó lesz az úgy. Csak szegény ember szándékát boldog Isten és Leiter Jakab bírja: valahogy sikerült lejönnie a fél interjúnak a reggeliben, azzal a frappáns címmel, miszerint „folytatás az 1. oldalról” a beharangozónak az estiben, tehát minden fordítva sikerült, viszont másnap is eltoltuk a helyesbítést, harmadjára jött össze az egész, mikor már mindenki rajtunk röhögött. Éreztük is hogy itt valaki, valami el van átkozva – vagy mi, vagy az alany, vagy az írás, olyan volt, mint színházban „a skót darab”, a Macbeth, aminek a babona szerint nem szabad kimondani a nevét, mert balszerencsét hoz. Hozott is, a Kurírt 1998-ban az első Orbán-kormány szüntette meg, bár remélem, nem a hat évvel korábbi ügyetlenkedés miatt, hanem azért, mert komoly leleplezésre készültünk Pintér Sándor háza táján, és bolond fejünkkel előre jeleztük is, mi várható...

No, a tegnapi Orbán interjúról, ami a Magyar Nemzetben jelent meg Csermely Péter tollából speciel az jutott eszembe, hogy emiatt ugyan nem fog kitörni sem a Vezúv, sem a botrány. Nem lehetett ugyan élvezet megírni, de az egyetlen szakmai bravúr benne az alákérdezés művészete – még egy olyan banális kis csapongás sem telt a szerzőtől, hogy „mi volt a legrosszabb karácsonyi ajándék, amit kapott?” vagy „mi lesz a vacsora Szenteste?” Nem, kérem, ez kötelező kűr volt, mint a jégtáncban, olyan fünf komma acht ponteredménnyel, semmi különös, valódi önterjú, azt kérdezte a sajtómunkás halált megvető bátorsággal az alanytól, amit az saját magától kérdezett volna, nem derültek ki sem apró, emberi vonások (nem, mintha volnának) sem váratlan, sokkoló igazságok. Egyáltalán, semmi. Kicsit észak-koreai hangulata volt ennek a karácsonyi beszélgetésnek, ugyanis a világon a legjobban Phenjanban imádják a Szentestét – mármint a Kim Ir Szen testét, be is balzsamozták. (Tessék eltenni azokat a bicskákat... jó leszek).

Hát mit mondott ez a drága ember, mit üzent nekünk?

Családok nélkül se nekünk, se a hazánknak nincsen jövője. A családvédelmi akcióterv példátlan támogatásokat kínál a magyar embereknek, és lehetőséget, hogy megtervezzék a jövőjüket. 2011 és 2019 között összesen 2250 milliárd forintot hagytunk a magyar családoknál. Ezért van családi és arányos jövedelemadó, kiterjedt otthonteremtési rendszer, ezért támogatjuk a gyermek melletti munka lehetőségét, óvodákat, bölcsődéket építünk, ingyenessé tesszük a tankönyveket és a rászoruló diákok étkezését is biztosítjuk. Ez így együtt Európa legátfogóbb családtámogatási rendszere. De még ez sem lesz elég.”

Nem bizony, a meddőségi klinikák és a születésszabályozás kézi vezérlésével azt is meg fogják oldani, hogy annak is legyen családja, aki nem is szeretett volna: lesz itt olyan familiáris társadalom, hogy Szicília ahhoz képest egy elidegenedett, egzisztencialista értelmiségi klub Greenwich Village-ben.

Azt a luxust, hogy az idő múlásának örüljenek, csak az egészen fiatalok engedhetik meg maguknak. A magamkorabeliek inkább az idő és a célok egyensúlyát keresik. Innen nézve véget érhet az év, mert elvégeztük, amit elterveztünk.”

Ellenben ha nem végezték volna el, akkor nem érhetne véget. Megállna az idő, meghasadna a tér, kidobnánk a naptárakat, megállítanánk az órákat és kivárnánk, míg végeznek. Át szokta gondolni ez az ember, mit mond?

Mi kaptuk a legtöbb szavazatot, úgy, hogy másfél évvel a parlamenti választások után talán mi vagyunk az egyetlen kormánypárt Európában, amelyik a támogatását megőrizte, sőt növelni is tudta. Igaz, hogy ilyen támogatás mellett is komoly településeket veszítettünk el, ráadásul a fővárost is. Hiába várják tőlünk, mi sem győzhetünk mindig, mindenhol. Mike Tyson hiába nyert pontozással, tőle kiütést várnak. Ha elmarad a kiütés, akkor mindenki úgy érzi, hogy a bajnok gyengült, a vesztes, bár kikapott, de erősödött. És ebben van is igazság. De a politika nem csak harc, itt a meccs után is van élet, és annak minőségéért a győztes felel az első helyen.”

Nagy igazság, talán meg kéne próbálni úgy is élni, hogy ezt szem előtt tartják – mert egyelőre az elmúlt kilenc évben egy soha véget nem érő, millió menetes ökölvívó bajnokság zajlik, és amikor az ember azt hinné, hogy vége, akkor kezdődik csak igazán a tánc: mikor „legyőzték” az ellenfelet, szabadságharc indul az IMF ellen, Brüsszel ellen, Soros ellen, Scheppele ellen, Tavares ellen, Sargentini ellen, Juncker ellen... ez egy profi liga, amiben mindig vannak meccsek, ugyanis túl nagy üzlet ahhoz, hogy pihenni lehessen.

Azok Brüsszel célpontjai, akik ellenzik a bevándorlást és megtagadták a bevándorlók kvóta szerinti elosztását. Ma Európában léteznek bevándorlóországok, vegyes kultúrájú, keresztény–muszlim társadalmak. Németországban már azt is meghirdették, hogy az iszlám Németország része. És vannak nemzeti alapon álló országok, ahol a népesség keresztény kultúrájú. Mi ilyen ország vagyunk, és ilyen is akarunk maradni, ezért ellenezzük a bevándorlást. A Soros-hálózat nem éri be azzal, ameddig eljutott, egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával.”

Mondom én, Brüsszel-Soros, Soros-Brüsszel, mit csináljunk, ezt a számot tudja csak, másikat nem, ez az egy van a verkliben, csak nem fog őszülő fejével megtanulni mondjuk citerázni, ha erre is táncol a nagyérdemű?

Ami a sajtószabadságot illeti, Magyarországon a sajtó szabadabb és sokszínűbb, mint Ausztriában vagy Németországban.”

Tény, ami tény: Ausztriában vagy Németországban nem lehetne majdnem ötszáz sajtótermék egyetlen, állami kézben, ugyanis erre ott komoly trösztellenes törvények vannak, nálunk szabad az ilyesmi, tehát ebből az egy szempontból valóban szabadabb a sajtó. De ezzel vége is a hasonlatnak.

A bevándorlás Európa legfontosabb ügye. Nemcsak ma, idén vagy jövőre, hanem évtizedeken át meghatározza az európai politikát és az európai országok kapcsolatrendszerét. A nyugati országokban, ahova beengedték őket, a muszlim népesség évről évre nő, a keresztény pedig csökken. Ez olyan folyamat, amelyet megállítani akkor is nehéz feladat lenne, ha volna egyáltalán ilyen szándék. De nincs. Ettől még békében is élhetnénk egymás mellett, mert mi elfogadjuk ezeknek az országoknak a döntését. Ők azonban nem fogadják el a mi döntésünket, hogy nem akarunk erre az útra lépni. Egyre nagyobb és nagyobb nyomást gyakorolnak ránk, hogy adjuk be a derekunkat. A migrációs nyomás természete szerint hullámzó erejű.”

Tudtam, úgy tudtam, hogy ez is előjön... Enélkül képtelen megszólalni, komolyan mondom, Bouillon Godofréd, a keresztes hadak első vezére, Jeruzsálem királya, Tarantói Bohemund, Antiochia fejedelme, Germanus Gyula és Goldziher Ignác együtt nem foglalkoztak annyit az iszlámmal, mint Orbán Viktor, lassan már itt az ideje, hogy elzarándokoljon Mekkába, kaftánt, turbánt öltsön és felvegye a hadzsi nevet. De legalábbis kinevezzék főpiláfnak a beglerbég kajmakámjának mamelukjai. Látszik, hogy nem sokat olvashatta Nietzschét, különben nem viaskodna ennyit ezzel a sárkánnyal, nehogy még a végén maga is sárkánnyá váljék.

Azt minden értelmes ember tudja, hogy 2020 nehéz év lesz Európa számára. Brüsszelben két komoly hibát követtek el. Az egyik a migránsok beengedése volt, a másik pedig az, hogy elrontották az európai gazdaságpolitikát. Az unió versenyképessége folyamatosan romlik, az euróövezet teljesítménye lassul. Így állt elő az a szokatlan helyzet, hogy az Európai Unió gazdasági növekedésének motorja mára Közép-Európa lett.”

Csak, mint mindig: a rothadó, dekadens, imperialista Nyugat a szakadék szélén áll, de mi egy lépéssel előtte járunk!

A teremtett környezet védelme mindenkinek érdeke, és a keresztény tanítás fontos része is.”

Ejha. Nem mondom, okos, bölcs könyv a Biblia, szent is annak, aki tiszteli, ámde melyik részében is írnak a környezetvédelemről? Talán Jónás Könyvében, ahol hangsúlyozzák, hogy a cethalak érdekében ne szennyezzük a tengereket prófétákkal. De más ilyen példát nem tudnék kapásból mondani.

Nekem minden ünnep ajándék, amely túl van a politika horizontján. Csatazaj helyett elcsendesedés, feleselés helyett elfogadás és szeretet, fecsegés helyett elmélyülés, profán helyett szent, mennyből az angyal. Ezt várom mindig.”

Csak azt az egyet nem értem, hogy került ebbe a mondatba az angyal... na, mindegy.

Orbán hozta a formáját, semmi újat nem mondott, a régi lemezeit pörgette, a szerző sem alkotott kiemelkedőt az interjúban, csak feltette a kérdéseket, amiket előre megkapott és utána leíratta a felvételt a gépírókkal, szóval semmi rendkívüli nem történt.

Business as usual: csak remélni merem, hogy most már Újévig nyugalom lesz.

És nem ad több interjút idén a miniszterelnök.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása