Új hét, új hírek, mondja a naiv ember, a tapasztalt viszont tudja, hogy erről szó sincs: az események, folyamatok kicsit sincsenek arra tekintettel, hogy mi önkényesen hét napos szakaszokra tagoljuk az időt. Illetve egyes események igen, hét végén kevesebb a politikai hír, de például a koronavírus szó szerint tojik arra, milyen nap van, az terjed rendületlenül.
Azért mert... na, ez bonyolult lesz, de megpróbálom elmagyarázni.
Valószínűleg a statisztika miatt.
„Kína sok nemzetközi dicséretet kapott a koronavírus-pánik közepette, hogy felhagyva régi szokásával, nem a rezsim tekintélyét és a titkolózást helyezte előtérbe, hanem a közérdeket, és mindenről beszámolt a nemzetközi nyilvánosságnak. A dologgal egyetlen gond van a New York Times tényfeltáró cikke szerint: hogy nem igaz.
A jelek szerint ugyanis Kína addig tolta a klasszikus eltussolást, amíg csak lehetett, és keményen megdorgálta azokat, akik megpróbálták megkondítani a vészharangot.
Szakértők szerint ezzel lényegében már tavaly év végén, idén év elején dugába dőlt annak az esélye, hogy kontroll alatt sikerül tartani a vírust.” (Index)
És valóban: bizonyítékokat látunk arra, hogy egy kínai orvos, Li Venliang december 30-án egy közös csetszobában hívta fel ismerősei figyelmét, akikkel együtt járt az orvosira, hogy hét ember egy rejtélyes vírus tüneteivel karanténban van a kórházában. Lit még aznap éjjel beidézték a vuhani egészségügyi hatósághoz, és kérdőre vonták, mégis hogy képzelte, hogy információkat osztott meg az esetről.
Három napra rá a rendőrség egy papírt nyomott az orra alá aláírásra, amelyben elismerné, hogy törvénytelen viselkedést tanúsított, amikor a vírusról beszélt.
Persze, hogy a koronavírusról volt szó.
„Lü Hisziaohong, az egyik helyi kórház orvosa már december 25-én értesült róla, hogy a betegség egyre terjed az egészségügyi alkalmazottak között, három héttel azelőtt, hogy a kormány beismerte volna: a betegség emberről emberre terjed.” (Index)
Ehhez képest a vuhani halpiacot – akkor még indoklás nélkül, illetve állítólag azért, hogy felújítsák – január elsején lezárták, tehát a hatóságok próbálkoztak a járvány kordában tartásával, de titokban. Az érthető, hogy ha Kínában kitör a pánik, ott kisebb világvége következik, de nagyon elképzelhető, hogy nem az aggodalom vezette a vuhani hatóságokat, hanem más indokaik voltak. Azonban egyre-másra betegedtek meg az emberek, valamit kellett nekik mondani, ezért sorra nyilatkoztak a városi tisztviselők, miszerint a betegség nem terjed emberről emberre, és a járványt sikerült megállítani. Az első áldozat január tizedikén hunyt el, bár ő öreg is volt, több más betegsége is volt, sikerült azokra fogni a halál okát (azonban most is jellemző, hogy az idősebb, más problémákkal is küszködő korosztály forog nagyobb veszélyben). Ahogy terjedt a járvány, a pekingi kormányzat is felfigyelt az eseményekre, és mikor már többen is belehaltak, Vuhanba küldték az ország egyik legismertebb epidemiológusát, Csung Nansant.
Ettől a pillanattól lehet számítani azt a szakaszt, amely valóban dicséretet érdemel. Január huszadikán Csung bejelentette az állami televízióban: a vírus emberről emberre terjed, és már az egészségügyi dolgozók közül is több mint egy tucat elkapta. Két nappal később megkezdődött Vuhan karanténja, ami máig tart.
Sokszor és sok mindenért szoktam hibáztatni a pekingi kormányt, majdnem mindig okkal is teszem: azonban ebben az időhúzásban valószínűleg ártatlanok. Az más kérdés, hogy minden bizonnyal fel fogják használni ezt a rendkívüli állapotot sok mindenre, ötletes emberek ők, de azt becsülettel meg kell vallani: ahogy központi irányítás alá került a válság, azonnal a leghelyesebb lépéseket tették.
De miért kellett ennyi ideig várni? Miért nem lehetett már december elején-közepén, az első jelek láttán megfújni a harsonákat (illetve, mivel Kínában vagyunk, megkongatni a gongot)?
Láthatóan a vuhani városi vezetés érdeke volt, hogy valamiért ebből ne legyen „ügy”, ne kerüljön egy ideig nyilvánosságra. Aztán elengedték, egészen pontosan január huszadikán, mikor már nem lehetett tovább titkolni. De addig miért rejtegették, hiszen rengeteg emberéletet lehetett volna megmenteni, rengeteg fertőzést elkerülni, ha időben cselekszenek?
Nekem az a véleményem, hogy a holdújév miatt.
Hangsúlyozom: ez egy vélemény. Akkor kezdtem ezen gondolkodni, mikor a közösségi oldalak konteó-keselyűi elkezdték mondogatni, miszerint „nem véletlen, hogy holdújévkor tört ki... bakteriológiai támadás Kína ellen... micsoda időzítés, az egész ország utazik olyankor... ekkora véletlenek nincsenek...”
Hát óvatosan azzal a paranoiával, hölgyek és urak. A véletlen pont azért véletlen, mert nem kiszámítható, láttam már megdöbbentőbb egybeesést is, ráadásul, mint a fentiek mutatják, a járvány jóval korábban tört ki. Holdújévkor csak bevallották. Terjedt az már korábban is.
Jól van, de miért akkor kellett bevallani?
Na, itt jön a bonyolultabb rész. A Kínai Népköztársaság hivatalosan a Gergely-naptárat használja, 1912-től, de tekintettel az akkori harci cselekményekre, 1921-től már egészen bizonyosan. Korábban, laza 4600 évig a saját, luniszoláris naptárukat használták, ami kissé pontatlan volt (azért is csúszkálnak a kínai ünnepek), ráadásul sajátosan, ugyanis mindig az épp uralkodó császár trónra lépéséhez igazították, szóval a kínai kronológiába a sinológusok majdnem bele szoktak bolondulni, ezen csak az segít, hogy a régi kínaiak mániákusan hittek az asztrológiában, és minden csillagászati jelenséget nagy pontossággal jegyeztek fel, így azok adnak némi támpontot a történelmi események datálásához. Minket most csak az érdekel ebből a gordiuszi csomóból, hogy Han Wu császár uralkodása (Kr. e. 157-87) óta a holdújév a téli napfordulót követő második újholdat követően kezdődik. Ez az újhold idén január 24-ére esett, a holdújév tehát január 25-én kezdődött.
De miért fontos ez, ha az állam mégis a Gergely-naptárat használja?
Azért, mert használja is, nem is. Kínában a mi szilveszterünket nem ünneplik, a nép nem szokta, ünneplik azonban jó egy hétig a holdújévet, olyankor mindenki hazamegy a családjához, ha teheti, nagyokat esznek-isznak, minden földi jóval töltekeznek (ez a szerencséje a vuhani karanténban rekedteknek is, mert az újévre felhalmozott élelmiszerkészletek józan beosztással sokáig elegendőek lehetnek), kifizetnek minden, év közben felgyűlt adósságot, és ajándékokat adnak. Pontosabban: pénzt, mert a kínai gyakorlatias nép, már amikor az. Az újévi szokásokhoz tartozik a „piros tasak” (红包, hungpao) ajándékozása is: egy piros ünnepi borítékba papírpénzt csomagolnak, ezt adják a gyerekeknek, illetve a nőtlen fiatalembereknek.
De az éves hivatali jutalmak kiosztását is gyakran kötik a holdújévhez, elvégre akkor is borítékot kapnak, abban is pénz van, csak azt a hivatalnokok kapják.
Rendben, de azt tán csak nem gondolhatjuk, hogy az éves statisztikákat nem a Gergely-naptár, hanem a kínai szerint értékelik?
Dehogynem. Jobban mondva: is-is. Idén például a főbb éves mutatókat január 17-én publikálta a Kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal „A nemzetgazdaság stabil, főbb tervezett fejlesztési céljainkat elértük” címmel. Az, hogy ez mennyire igaz, főleg a jelen helyzetben, más lapra tartozik: különben nagyjából igaz is. De csak nagyjából.
Figyeljük a dátumokat.
December 25. – járványos megbetegedések az egészségügyi dolgozók között.
December 30. – a járvány első említése.
Január 10. – az első halálos áldozat.
Január 17. – megjelenik a statisztikai hivatal éves összegzése.
Január 20. – bejelentik, hogy a vírus emberről emberre terjed, járvány van.
Január 25. – Holdújév.
Mire lehet ebből következtetni?
Arra, hogy a vuhani városvezetés ugyan valószínűleg már decemberben tudván tudta, hogy ismeretlen járvány terjed a városban, de ezt azért nem hozta időben nyilvánosságra, hogy ne a tavalyi statisztikába kerüljön, hanem az ideibe, így aztán a tavalyi jó munkáért járó éves prémiumokat, jutalmakat felvehessék.
Olcsó párhuzam volna Csernobilt emlegetni, amikor május elseje miatt titkolták el a balesetet sok helyen, és nem is lenne pontos a hasonlat, ugyanis itt egyszerű anyagi érdekből titkolózhattak, semmi köze nem volt az ideológiához: annyiban mégis mutatkozik párhuzam, hogy az akkori szovjet és a mostani kínai társadalom egyaránt totális és az információáramlás teljes állami monopóliumára épül (többek között).
Ha elméletem helyes, annak Pekingben nagyon nem fognak örülni, bár kizártnak tartom, hogy ne tudnának már róla, amennyiben így volt – ők kell tudják a legjobban, mikor van a holdújév és hogy készül a kínai statisztika.
De mondom: ez nem prófécia, ez csak egy elmélet.
Annak viszont elég valószínű.
Szele Tamás
