Nos, tegnap arról beszéltünk, hogy megindult az álhírek elleni harc a hatóságok részéről, és azt elemeztem, hogy ez miért történt. Ma, kedves gyerekek, arról lesz szó, hogy miért nem lesz ebből rendszer, és beavatom a közönséget néhány üzleti titokba, például abba, hogy körülbelül hány forinttal tetszettek kitömni ezeknek a gátlástalan kóklereknek a zsebét.

Baromi sokkal.

De kezdjük a rossz hírrel. A magyar sajtó talán a hétvége, talán az érdektelenség, talán az üggyel párhuzamosan zajló egyéb közérdekű események miatt, de kevés kivételtől eltekintve beérte a rendőri közlemény továbbadásával, mely aztán felkerült az MTI-re is. Így a történet fontossága kissé elsikkadt, hétvégi rendőri hír lett belőle, körülbelül annyira figyelemreméltó, mint egy véresebb kocsmai verekedés vagy egy bukott pilótajáték. Hát, ennél azért lényegesen többről van szó, még ha nem is érte el a hétvégi ügyeletes kollégák ingerküszöbét a dolog jelentősége.

Többről és kevesebbről. Ugyanis a nagy örömben még én magam sem tulajdonítottam fontosságot a rendőri közlemény egy félmondatának, miszerint:

„Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt két ember ellen eljárást indítottak.”

Na, itt a baj: nem mindenféle rém- és álhírek terjesztése miatt indult az eljárás, hanem közveszéllyel fenyegetés miatt! Aminek a büntetési tétele ugyan egytől öt évig terjed – és ez, mint minősített eset, megérdemli a maximumot – de az álhírek terjesztését továbbra sem üldözi úgy általában a törvény ezek szerint. Csak speciális esetben, például most, járvány idején. Hogy mi lesz a Gulyás Gergely-féle feljelentéssel? Ha együtt tárgyalják a mostanival, akkor ugyan lehet valami eredménye a bírói gyakorlat alakulása szempontjából, csakhogy nem fogják együtt tárgyalni, mert a miniszterelnökséget vezető miniszterről hazudozni azért mégsem jelent közveszéllyel fenyegetést, messze áll Gulyás attól, hogy ő közveszély legyen. Hogy a fél világról hazudtak, mindenkiről, akinek csak kicsit is ismert a neve, ideértve a részeges Pistát, a batykatelevényi labdarúgó csapat másodtartalékainak sztárját is? A fél világ majd lesz szíves sértettenként külön feljelentést tenni, ahány sértett, annyi ügy.

A fél világ nem lesz szíves, ugyanis a rendőri közleményből – a jogrendszernek megfelelően egyébként – nem megismerhető sem az érintett orgánumok neve, sem a gyanúsítottaké, tehát azt sem lehet tudni, ki ellen tehető meg a feljelentés. Meg a fél világnak szokott lenni más és jobb dolga is.

Szóval mi most nem egy nagy, átfogó, leleplező álhír-ellenes hadárat kezdetét látjuk, hanem egyetlen ügyet, arra is azért volt szükség, mert Pintér Sándor megígérte, hogy fellépnek a járvánnyal kapcsolatban álhíreket terjesztők ellen, és a Gulyás-féle feljelentés kapcsán már volt két madárka, akikért csak ki kellett menni és be is lehetett vinni őket. Eredmény megvan, fejeket lehet felmutatni.

Akkor most térjünk a dolog érdekesebb részére. Arra, hogy mennyit is kerestek ezek a kóklerek áldatlan hazudozásukkal.

Rengeteget, kérem. Itt jelezném, hogy adataim és bizonyítékaim a már megszűnt Fakepalm oldal tulajdonosától, Karácsony Csillától származnak. Ez az oldal az álhírek elleni harc jegyében indult, és a rengeteg zaklatás, perrel való fenyegetések miatt szűnt meg, most némileg könnyedebb hangvételben a csaxolok.hu-n  folytatják, remélhetőleg nagyobb sikerrel tevékenységüket.

Hát lássuk, mit tudtak meg ők annak idején?

Ezek az adatok az első N. Erika és Sz. Viktor (nem pár: anya és fia) által üzemeltetett álhírlap-hálózat összeomlása utánról valók. Mint ismeretes, 2018 nyarán a Facebook – tehát nem a magyar hatóságok – megunta az akkor már mérhetetlen pofátlansággal, erőszakosan terjeszkedő, folyamatosan hazudozó rendszert, amit naponta sokan jelentettek álhír-terjesztés miatt, és egyszerűen lesöpörte őket az oldalról. Más ember ilyenkor leül Babilon vizeinél és sír, esetleg eltöpreng azon, mit csinált rosszul, hol követte el a hibát, ők nem ezt tették, hanem azonnal megkezdték az új hálózat kiépítését. Majd meg fogjuk látni, miért.

De nem akartak teljesen nulláról indulni, ezért már létező, tíz-húszezer követővel rendelkező oldalakat vásároltak össze, az egyik ilyennel folytatott tárgyalás részleteit kaptam meg, és megdöbbentő számok szerepelnek benne. Az oldal tulajdonosát ugyanis Sz. Viktor azzal az érvvel próbálta meggyőzni nem csak arról, hogy adja el olcsón a felületét, hanem arról is, hogy maradjon ott alkalmazottként egy minimális összegért, miszerint „hallgass rám... az eredményeim igazolnak, ha más nem is”, „tanulj a profiktól, akkor lehetsz te is sikeres”, „mindig sikeres emberekkel veszem magam körül és iszom a szavaikat”, „olyan kis ügyes srác lennél, csak sajnos üzletileg tekintve nem a megfelelő emberek vesznek körül”.

Mint egy harmadosztályú menedzsertanfolyam anyaga. Az – akkor még – tulajdonos megkérdezte, mivel tudja bizonyítani a sikerét, mire Sz. Viktor átküldött neki egy AdSense-kimutatást.

Mi az az AdSense? Saját hivatalos meghatározásuk szerint:

„A Google AdSense egy, a Google Inc. által üzemeltetett online hirdetésközvetítő szolgáltatás, melynek elsődleges célja internetes reklámfelületek értékesítése. A szolgáltatás lényege, hogy a weboldal-tulajdonosok regisztráció után engedélyezhetik weboldalukon szöveg, kép és videó formátumú hirdetések megjelenítését. A hirdetések az adminisztrációs felület segítségével testre szabhatóak, úgy lehet őket a weboldalba illeszteni, hogy az teljes egészében illeszkedjen a lap megjelenésébe: beállítható az egyes bannerek mérete és a színvilága is. Az AdSense-hez számos nagy hirdetési hálózat szerződött, a hirdetések nagy részét ugyanakkor a Google saját hálózatából meríti. A rendszer fontos tulajdonsága, hogy az oldalon megjelenő hirdetések összefüggésben állnak az oldal szöveges tartalmával, így a hirdető cégek nagyobb hatékonyságot érhetnek el célzott reklámjaikkal.”

Nekem is van AdSense-fiókjom, ugyanis egy másik híroldalon használom ezt a lehetőséget, csak hát mivel azon tényleg hírek vannak, volt már napi nyolc fillér bevételem is, az átlagos összeg naponta olyan pár száz forint. Olyan hónap még nem volt nálam, hogy elérte volna a befolyó összeg a húszezer forintos küszöböt, ami után fel lehet venni a pénzt, szóval sok hasznát nem látom.

Bezzeg az álhírlapok!

Az átküldött kimutatás szerint – ne feledjük, olyan híroldalról van szó, ami akkor körülbelül néhány hónapja működhetett, annyi telt el az előző összeomlás óta – aznap 14 916 forint bevételt könyvelhettek (reggel lehetett még), előző napon 249 241-et, a hónapban addig 1 456 778-at, előző hónapban 1 040 193-at, és fennállásuk óta – ami nem volt túl nagy idő, mondom, pár hónap – mindösszesen 19 597 660 forintot!

Ennyi pénz nincs a világon, még számtanpéldában sincs, ennyiből még adózni is érdemes. Ennyit tetszettek két műveletlen és rosszindulatú szélhámos (meg néhány bűntársuk) zsebébe tömködni a szenzációs hazugságok osztogatásával. Bár nem frissek az adatok, 2018-asak, azóta eltelt bő másfél év. A hozzám került információk között van egy telefonbeszélgetés is, amit tekintettel arra, hogy nincs hozzájárulásom az egyik féltől, itt nem csatolok, de ha bírósági végzéssel köteleznek, szívesen bemutatom. Mármint a bíróságnak. A beszélgetésből az derül ki, hogy ezek az álhírlapok egyenként havi tíz-tizenkétmilliós AdSense-bevételt hoztak – az említett tulajdonos ugyanis végül eladta az oldalát háromszázezer forintért, mert nagy szüksége volt pénzre, de egy ideig még a hálózatnál maradt alkalmazottként, és elárulta a részleteket a beinduló rendszer gazdasági ügyeiről.

Szóval, vegyünk egy álhírlapra havi csak tízmilliós bevételt. Ezeknek a csalóknak tizennégy vagy tizenhat ilyenjük volt. Az havi minimum száznegyven millió, szóval van mit a rulettbe aprítani (nem arra költötték). És tizennyolc hónapig dolgozott a rendszer, mármint az új, az összeomlás utáni, ami rossz üzletmenet esetén, pesszimális esetben is összesen kétmilliárd ötszázhúsz millió (2 520 000 000) forintot jelent. De nem ment rosszul az üzlet, ellenkezőleg, piszok jól ment, az egyik álhírt lenyomozva azt találtam, hogy azt 484 695 ember osztotta meg. Hát, így nem nehéz.

Inkább számolhatunk az említett összeg kétszeresével, ötmilliárd forinttal.

De hogy a fenébe sikerült ennyi megosztást elérni?

Úgy, hogy nem csak a lapfelülettel és a laphoz tartozó Facebook-oldallal operáltak. Alapítottak mindenféle becsapós című Facebook-csoportot, amiknek sok-sok tagja lett, és ezekben – mindenféle cukimuki mémek, kiscicák, gombolyagok és hasonlók kíséretében csak a saját anyagaikat osztották. Lássunk egy távolról sem teljes listát ezekről a csoportokról:

Tetszik látni a csapda lényegét? Ezeknek a célközönségébe valamilyen úton-módon mindenki belefér. Jön a gyanútlan, kezdő felhasználó, meglátja, hogy „40 év felettiek közössége” és csatlakozik, mert jó eséllyel van ennyi idős. Meglátja, hogy „Nők Közössége” és csatlakozik, mert ötven százalékos eséllyel maga is nőnemű. És így tovább, bár alapvetően a nyugdíjas felhasználó-réteg állt a célkeresztben. Csatlakozik, azt hiszi, tartozik valahova, egy közösséghez, kapja az álhíreket és osztja tovább, lelkesen. Fogalma sincs arról, hogy ő most milliárdokat keres ezzel gazembereknek, akik egzotikus üdülőhelyeken röhögnek rajta.

Az AdSense pedig kapitalista vállalkozás, nem érdekli, hogy érték el a monstre forgalmat. Lement a reklám? Lement a reklám. Ennyien osztották, látták? Ennyien. Akkor fizetik, ami jár.

Szóval, két és fél-ötmilliárd forintot tetszettek másfél év alatt „csinálni” N.Erikának, Sz. Viktornak és bűntársaiknak azzal, hogy részben politikai, részben pedig semleges álhíreket, álszenzációkat osztottak meg, melyek mind az ő primitív műhelyükben készültek. Egyvalamit nem írtak még tévedésből sem: igazat.

Ez sajnálatos, de sajnálatosabb, hogy magát az üzletágat még mindig nem üldözi a törvény: egy álhír-konszernt leállítottak, de azt is azért, mert járvány idején közveszéllyel fenyegettek. Ha nem teszik, idén nyáron is Thaiföldön üdül a banda. És jövőre is.

A többit pedig nem is üldözik.

Oknyomozó sorozatunkat nemsokára folytatjuk.

Addig tessenek számolgatni.

Szele Tamás