Forgókínpad

Forgókínpad

Венгерская Правда

2020. március 03. - Szele Tamás

Kérem, én tegnap óta fokozott részvéttel tekintem a közmédiát, mint olyant. Nincsenek azok a szerencsétlen tintakulik megfizetve, akkor sem lennének, ha kétmilliót kapnának havonta. Mint a Politicóhoz kikerült információk bizonyítják: olyan mértékű a cenzúra náluk, hogy ahhoz hasonlót még a valamikori Pravdánál sem nagyon ismertek.

pravda_fejlec_2.jpg

Kezdjük azzal, hogy újságot csinálni nem is olyan könnyű feladat, még tán megírni a legkevésbé macerás, de gyakran mondogatom, hogy nem az benne a művészet, ami belekerül, hanem az, ami kimarad. Normális, szabad szerkesztőségben az ember ír, amit akar, aztán ha nagyon belelépett a szerkesztő lelkivilágába, lecirkuszolják egymással, csak hát mivel többnyire hasonló lelkivilágú emberek kerülnek spontán is egy-egy laphoz, azért elég ritka a hangos botrány: én például harminc éves pályafutásom során alig emlékszem négy-öt ilyenre. Persze megesik épp, rendszerint politikás okokból, csak nem túl gyakran. De tisztességes szerkesztőségben olyan, hogy tabutéma: nincs. Olyan viszont nagyon is van, hogy kíméljük a hirdetőinket, míg lehet – no, ettől a maradék független sajtónak manapság nem kell tartania, mert se pénz, se posztó, se hirdető, szóval húzhatnak a lovacskák, amerre akarnak, azért a legtöbb mégis hátulról megy előre, maximum a gyeplőn kell néha picit igazítani.

Nehéz is meghatározott módon újságot írni, mert hát sok mindennek bír parancsolni az ember, de az időjárásnak, a lottószámoknak és annak, hogy miről mi jut eszébe: nem. Aki már írt újságot és újságot írt, tudja, hogy parancsolni a gondolatnak nem is lehet, nem is szabad, úgy szokott az jó lenni, ahogy kijön az emberek keze alól, magától. Ha valakinek nem tetszik, ne tessék: inkább legyen két olvasóval kevesebb, mint egy munkatárssal, ez nagy konyha, itt tömegeknek főzünk, alig pár szakáccsal, itt nincs egyéni rendelés. Akinek nem tetszik, szokjon át a konkurens Róbert bácsihoz.

Persze, láttam én már cenzúrát, hajjaj, nem is egyszer, nem is kétszer. Mármost az csak az 1848 előtti világban volt, hogy ott ül egy véreres tekintetű ember könyökvédőben, és minden szóba beleköt, a valóságban inkább úgy néz ki, hogy szól a szerkesztő a már kész anyag miatt: „Te, Pista vagy Jóska, ezt nem így kéne, mert...” Pista vagy Jóska, esetleg Julcsa ilyenkor megsértődik, kiabál, rendszerint igaza is van, de nem érdemes félmondatokért csatázni, legfeljebb majd a bíróságon derül ki, időnek múlásával, hogy a párttitkár elvtárs elrúgta még a sánta veréb elől is a lószart. A dolgok természetéből adódik, hogy minél kisebb helyen működik egy sajtóorgánum, annál több egyéni kis érzékenységre kell figyelemmel legyen, például a megyei napilapnál sokkal nehezebb dolgozni, mint az országosnál, mert hát közelebb is vannak a potentátok.

No, de a közmédia ezt megfordította. Náluk sokkal nehezebb lehet dolgozni, mint a Kigyikfalvi Harsonánál, ahol pedig vasas lőccsel vesz elégtételt a megsértett helyi kiskirály, ha csúnyát írnak róla. Elegük is lehet az ott dolgozóknak, tisztességesen, mert egyikük kiszivárogtatta a szerkesztői témacenzúra listáját.

Szóval, nem egyszerűen az anyagot cenzúrázzák, az egy nagy hírgyár, nem érnek rá egyenként szöszölni velük, hanem magukat a témákat.

Ilyent csak a legfejlettebb diktatúrákban, például Ceausescu Romániájában láttam. Ott ugyanis az élelmezés vagy az energiaellátás lehet, hogy nem volt a legkiválóbb, de a cenzúra olyan tökéletes volt, hogy olyant még Amerikában sem láttak – pláne, hogy Amerikában még cenzúrát sem láttak. Szóval, a román, orosz vagy kínai cenzúra pont úgy működött, mint a mai magyar, vagyis témákat szűrt. Ugyebár, nem lehetett kapni mondjuk húst, borsot, paprikát, zsírt, tehát a szilveszteri számban nem volt értelme közölni a malacsült receptjét, ellenben ha a kolléga rebellis volt, olyan receptet közölt, hogy:

A világ más országaiban Szilveszterkor malacsültet esznek, minálunk azonban mélyhűtött halszeletet”.

Ebbe már nem lehetett belekötni, a cenzor ette a kefét, az olvasó meg röhögött kínjában. Persze, maga az áruhiány, az éhezés nem lehetett téma, de ilyen furmányos módon mégis becsempészték a lapba a derék sajtómunkások.

Aztán nem nagyon lehetett saját hírt közölni. A saját hír békétlen dolog, első sorban ritkán jó, a jó hírek nem érdeklik az olvasókat, és ez az emberi természetből fakad: azt ember arra figyel oda, mivel kell vigyázzon, nem arra, mi megy rendben. Így aztán még az autóbalesetek is anatéma, egyházi átok alá estek, mert nem jó hírek: helyettük a központi hírügynökség borzalmait kellett beszerkeszteni, időnként sajtóhibával együtt, aminek azért volt egy bukéja.

Hát hiszen világra ugyanez zajlik a KESMA lapjainál és a közmédiában is, mindegyikben ugyanaz van, ami a központból jön, és még az elütést sem javítják. A most kikerült lista mutatja, melyek azok a témák, amikről csak „a szerkesztővel való egyeztetés után” szabad foglalkozni azoknak, akiket a rossz sorsuk oda vetett dolgozni. Lássuk, mik a tabutémák.

Nemzetközi jogvédő szervezetek tevékenysége

Az Európai Unió politikája

európai terrorcselekmények

egyházi témák

EU-tag vagy szomszédos országok választásai

Greta Thunberg, úgy általában

De, kedves elvtáraim, ez csak egy körlevél témája, csak a külpolitikai rovatnál és csak az MTI-nél. A körlevél szerzői egyébként szerkesztők, érdemes volna említeni a nevüket is, de maradjanak csak Herosztratoszok. (Az említett úriember gyújtotta volt ugyanis fel az efezoszi Artemisz-templomot, és ezért Hellászban arra ítélték, hogy töröljék ki a nevét minden írott szövegből – aztán mégis ránk maradt). De érvényes ám a tilalom a köztévében is a Politico szerint: még műszavuk is van rá, ha egy kényes témájú anyag kimarad, arra azt mondják: elesett a csatában.

Ott egye meg a fene, amikor ez már csata és nem zsurnalisztika, kérem.

Valamiféle fegyelem kell, hogyne kéne: de ez már katonaság, nem szerkesztőség. Sőt, véletlenül tudom, hogy a katonai szaksajtóban ilyen típusú cenzúrának nyoma sincs, még manapság és Magyarországon sem.

Pravda ez, ne szépítsük. Pravda és TASZSZ, nem MTI és Magyar Nemzet. Hát nem is csoda, ha olyan lesz, amilyen, hogy ember nem bírja elolvasni: a magyar sajtó legjobbjai sem tudnának végigtáncolni egy hajszálon, harminc méter magasban, ha előtte arról volt szó, hogy országúton kell menni. Persze, hogy nézhetetlen, olvashatatlan lesz a végtermék, ezt újságíró nem bírja ki, csak hivatalnok, de abból is csak a legrosszabb fajta csinovnyik. Fizethetnek érte akármennyit, nem fog ez működni, igaz, nem is arra van, hogy működjön, hogy nézzék, hallgassák, olvassák.

Arra van, hogy legyen.

Mint a Pravda.

Nem tudom, ha már így a kormánysajtó céljain elmélkedünk, ismerik a régi szovjet viccet?

Vaszilij Vasziljevics élmunkás rászól Szásenykára, a kisfiára:

Szásenyka, menj, kérj édesanyádtól négy rubelt, hozz nekem egy Pravdát, neki egy Rabotnyicát, magadnak egy Pionyerszkaja Pravdát, nővérednek egy Komszomolszkaja Pravdát, a visszajárót megtarthatod.

Szásenyka két perc múlva lógó orral jön vissza:

Papa, a mama nem adott pénzt, azt mondta, nem pazarolunk, a hírek benne vannak a rádióban is!

Szásenyka, ez baj. Akkor itt van három rubel, hozol nekem Pravdát, nővérednek Komszomolszkaja Pravdát, magadnak Pionyerszkaja Pravdát, édesanyád meg kitörli a seggét a rádióval!

Hát, valahogy így néz ki a központi irányítás alatt álló sajtó haszna és értelme. De mit szól a kialakult helyzethez a közmédia maga? Mit szólna, közleményt adtak ki:

Ismét összehangolt sajtótámadást intéztek - ezúttal külföldi segítséggel - a közmédia ellen. A magát független hírforrásként hirdető Politico magyar újságírója egy cikket közölt a mai napon, amelyben a Magyar Távirati Iroda szerkesztőségi elvét firtatja, cenzúrát kiált egy hozzájuk eljutott belső levelezésre hivatkozva. A cikk megjelenésével egyidőben szinte percre pontosan egyszerre küldte el a közmédia felé a kérdéseit a Politico cikkére hivatkozva az Azonnali, az Index, és a 24.hu fake news oldalak. Összehangolt támadásuk célja a hiteles és higgadt tájékoztatás körüli zajkeltés, egy kicsinyes bosszú, mert a közmédia múlt heti anyagában leleplezte a fake news oldalak koronavírus-járvány körüli pánikteremtését. Ezeket az anyagokat összeesküvés-elméletekre alapozzák, legfontosabb céljuk pedig nem más, mint az emberek belső félelmeinek kiaknázására épülő olvasottság elérése. A közmédia a BBC szerkesztői és hírszerkesztési alapelveit követi. Azzal, hogy minket támadnak, általában ezeket az elveket támadják.

MTVA Sajtó Osztály”

Azért legalább a „sajtóosztályt” írhatták volna egybe, mert magyarul úgy kell, de azt is ők mondják meg, ki a magyar és hogy írjon.

Főleg azt, hogy hogyan írjon. Hát kérem, ennek a hosszú tirádának a pontos, érthető fordítása úgy hangzik, hogy:

Karesz hüje, Gyöngyi hülye, csak én vagyok okos, énnekem a segembe is felyem van”

mondaná Weöres Sándor. Ja, összehangolt támadás, fake news oldalak, összeesküvés-elméletek... persze. Van egy olyan érzésem, hogy most, ebben a pillanatban is fejek hullanak az MTI-nél, tart az inkvizíció: egyrészt azt keresik, aki kiadta a belső körlevelet, másrészt azt rúgják ki, aki kihagyta a válaszból Sorost és a migránsokat.

Bár szerintem kirúgták már tegnap este.

A történtek után azt mondhatjuk: nem történt semmi, eddig is tudtuk, ami kiderült, csak most be is van bizonyítva.

Hogy ez az egész összetákolt fabudi mekkorát fog egyszer majd a végén robbanni és milyen büdös lesz... na, de az akkor lesz.

Addig meg így tessenek értelmezni a közmédiát és a KESMA lapjait.

Vagyis sehogy.

Tulajdonképpen kiadhatnák ezeket oroszul és cirill betűkkel is: kevesen vennék észre a változást.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása