És akkor most, kedves gyerekek, itt, ebben a kényelmes barlangban, ahol még medve, sőt, kardfogú tigris sincsen, a tűzben csendesen pattogó petpalackok meghitt lángjai mellett elmesélem, hogyan lett vége a világnak. Az nem úgy volt, ahogy a szomszéd törzsben mesélik, az mind hazugság, hanem teljesen másképp, tudom, mert ott voltam és láttam.

Ugye, a szomszéd törzsben azt beszélik – de ne feledjük, ők minden nap esznek embert, mi pedig csak hét végén, akkor is kizárólag rituálisan, ez mutatja, hogy mi, és csakis mi lehetünk a civilizáció örökösei – hogy a világ végét és a mi szép, új, békés világunk kezdetét az okozta, hogy a Lapos Föld Tanának hívei halálos, világrengető csatát vívtak a Facebook nevű mezőn az Üreges Föld Tanának seregeivel és ebben mindkét oldalt földönkívüliek támogatták.

Ez tévelygés, el ne higgyétek, sőt, ha ideverődik valamelyik a nyakában avval a lapos korong alakú totemmel, csapjátok agyon, majd megesszük vasárnap. Az is eretnekség és tévtan, amit a Stadion-medencében élők terjesztenek, amott, a Hosszú Vaslétrák mentén, miszerint a világot egy Soros nevű démon és gyíkemberekből álló serege pusztította volna el, és az szintén ostobaság, amit a Pláza-indiánok tanítanak az Arénakockában, mármint, hogy egy Ötgé nevű szellem vetett volna véget a civilizációnak. Ezek mind hamis tanítók, a kondérba velük!

Az egyedülvaló bölcsesség csakis a miénk. Hallgassátok hát szavamat.

Az pediglen úgy történt, hogy valamikor a világban hatalmas és erős félistenekként uralkodtak az emberek, gyorsabban szálltak, mint a szél, tudtak beszélni azzal is, aki a bolygó túloldalán volt éppen és majdnem mindenki jóllakhatott majdnem minden nap. Ez utóbbit én is nehezen hiszem, de így volt, tessék elhinni, vagy irány a kondér!

Hanem már akkor is martuk egymást, a nagy törzsek nagyban, a kis emberek kicsiben, ez olyasmi volt, mint amikor mi megharagszunk a Bölényfej-törzsre és elmegyünk a Liget-sziklamezőre megtizedelni őket, csak a mi őseink ezt nagyon nagyban űzték, isteni erejű fegyverekkel, és aki meghalt a csatában, azt nem ették meg.

Pazarlás volt, meg is haragudtak érte az istenek.

Olyan gazdagok voltak ezek a mi őseink, hogy amikor úgy akarták, hosszú, nagyon hosszú ideig nem is volt háború, mindenki tette a maga dolgát és abban hitt, amiben akart. Ez istenkáromlásnak tűnik, de így volt: igazából béke idején senkit sem zavart, ha a másik ember szamárságokban hisz, egyik ilyenben, másik olyanban, lapos Földben, üregesben, gyíkemberben, ötgében. Nevettek egymáson, és mindenki meg volt róla győződve, hogy ő az okosabb.

Illetve: volt ennek egy rendszere is, politikának hívták, amikor a törzsfőnök kiállt, megmondta a véleményét és utána az egész törzsnek azt kellett hinnie. Ez ma is így van, ti például mind egyetértetek az Erős Unggal, akit az istenek küldtek, hogy minket vezessen, nem? Csak jelezném, piszok nagy az a kondér, bárki belekerülhet... Rendben, szóval egyetértetek vele.

Ő meg rám hallgat, látjátok, milyen szép rendben van ez a mi világunk.

Mármost voltak akkoriban torzsalkodások, hogyne lettek volna, egyik törzsfőnök ezt gondolta, másik amazt. Akkoriban mifelénk egy igen elhivatott nemzetségfő uralkodott, neki nagyon határozott elképzelései voltak a világon mindenről, és némely egyebekről is, olyan okos volt, akkora koponya, hogy nem csak eltévedtetek, de még éhen is haltatok volna a fejében. Nem volt nap, hogy ki ne találjon valami új okosságot, és ha lett volna, az olyan napokon a más nemzetségfőkkel veszekedett. Mikor kivel, mikor miért.

Amikor jött a Dögvész, először azt mondta, nincs dögvész.

Aztán azt mondta, van, de csak kevés és az idegen törzsbéliek hurcolták be.

Még azután azt, hogy van, de csak az öregeket bántja. Ezért zárkózzon be előle mindenki a saját kőkunyhójába, ami nem volt rossz ötlet, ma sem tudnánk okosabbat mondani, pedig ha körülnéztek, láthatjátok mekkorát fejlődött azóta a világ.

Utána azt mondta, ezentúl ő mondja meg mindenről, igaz-e vagy sem, és akinek ez nem tetszik, öt év tömlöcöt kaphat. Igen, Thrang, jó kérdés, okos fiú vagy – hogy mi volt a tömlöc? A mi gazdag őseink pazarlóak voltak, a vétkeseket sem ették meg, hanem bezárták őket egy kőkuckóba és nem engedték ki sokáig. De enni kaptak. Hát, ilyen dúsgazdagok voltak a mi eleink.

Aztán azt mondta, mikor már mindenki hozzászokott a kunyhójához, hogy így sem jó, mert senki nem megy a földekre maniókát ültetni vagy amit akkoriban ettek, aki nem a mi mostani területünkön él, mehet, amerre a szeme lát, de aki itt, az maradjon, mert úgy megbünteti, hogy belefeketedik.

Közben mindenki azt szerette volna nálunk is, messzi földön is, hogy érjen már véget a Dögvész, keresték is a gyógyszerét, csak akkoriban kétfajta orvosságos ember volt: okos és meggyőző. Az okosok igazi gyógyszert csináltak volna, csak az időbe telt, a meggyőzők gyorsan csinálták a gyógyszert, fedezték fel a terápiákat, más kérdés, hogy egyik sem volt igazi, egyik sem működött. Mifelénk is sokan sámánkodtak, ki a vérplazmára esküdött (vajon mi lehetett az?), ki a klorokinra, ki pedig egyébre. Íme, ránk maradt egy akkori prófécia, egy 888 nevű orákulum iratai közül, mutatom is, miféle gyógyszert találtak volt ők:

„Igazi magyar fejlesztésen dolgoznak a koronavírus ellen Debrecenben: a tokaji furmint szőlő héjából készülő lágypasztilla elpusztítja a torokban a koronavírust!

Hamarosan piacra kerülhet egy olyan lágypasztilla, amellyel kezelni lehet a koronavírust, és meg lehet akadályozni, hogy lejusson a tüdőbe, megelőzve azt a súlyos tüdőgyulladást, ami a legtöbb beteg halálát okozza – írja a ripost.hu.

A Debreceni Egyetem a lapnak megerősítette, a Mádi Bor Akadémia kutatóegység segítségével dolgoznak ezen: egy már forgalomban lévő vírusellenes lágypasztillát fejlesztenek tovább növényi alapú gyógyszerré, és hamarosan egy, a koronavírus elleni védekezésben specifikusabb készítmény jelenhet meg a piacon.

Az egyetem saját fejlesztése a teljesen természetes anyagokra épülő lágypasztilla, amiben – a Mádi Bor Akadémia kutatásai nyomán – a furmint szőlő héjában talált flavonoidokat alkalmazzuk, azok ugyanis néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust. Ez a szopogatós pasztilla egy filmet képez a felső légúti nyálkahártyán, amibe beleragad a vírus, amely így nem tud mélyebbre hatolni a szervezetben – magyarázta Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora.

Hasonlóan működik a már forgalomban lévő, de még nem koronavírusra továbbfejlesztett lágypasztilla is: a leírása szerint a száj- és a garatnyálkahártyán történő fizikai akadályképzéssel segíti a légúti fertőzést okozó vírusok és baktériumok elleni védelmet. Hatóanyagai védőpajzsként fedik be a száj- és a garatnyálkahártya felszínét, megnehezítve a légúti vírusok és baktériumok bejutását a szervezetbe.” (888)

Látjátok, milyen okosak voltak Nagy Elődeink: még a Dögvész ellenszerét is megtalálták. Hogy nem működött, az más kérdés: de meglelték! Az külön érdekes benne, hogy pont azon a vidéken találták meg, ahol minden szőlőtőke a törzsfőnöké volt így vagy úgy, az meg még szebb, hogy mivel a szőlőben lévő flavonoidok főleg a bogyóhéjban és a magban találhatóak, épp a borkészítés melléktermékeként fennmaradó törkölyben lett meg a csodaszer. Amiből addig legfeljebb pálinkát főztek, csak egy liter pálinka mégis olcsóbb, mint egy doboz csodagyógyszer – hitt is mindenki a lágypasztillában, szedték a bogyót, hogy mutassák, mennyire hisznek a törzsfőnöknek. Mert aki a nagy dolgokban hitt neki és ki is mutatta, a kis dolgokban békén hagyták. Hihetett, amit akart, sőt, okosabbnak is érezte magát mindenki másnál a maga kis szemétdombján.

Ajánlatos volt tehát hinni, mutatni is a hitet, főleg, hogy minden bekapott lágytablettával a törzsfőnök lett gazdagabb. Csak hatása nem volt: akkor haltak ki eleink. A világ többi részén is sok volt az áldozat: de ők azért kilábaltak a Dögvészből valahogy, főleg, mert náluk a valódi orvosságos emberek időközben megtalálták a valódi gyógyszert is, vakcinát is – meg hát a legtöbb helyen nem kellett hinni más szerekben.

Ahol mégis, ott a Dögvész is megmaradt sokáig, ezeket a földeket körülkerítették, elszigetelték, hogy meg ne betegedjen újra az egész bolygó. Nekünk erős volt a hitünk, kedves gyerekek, így kerültünk ebbe a mi csodaszép Rezervátumunkba. Amit elhagynunk nem lehet, de nem is akarjuk, szebb ez minden más földnél, és büszke törzseink szabadon élhetnek benne, senkitől sem háborgatva.

Hogy a törzsfőnökkel mi lett? De hát hogyan lehet ilyent kérdezni, gyermekem? Ő magas kort ért meg, aztán felment az Égbe és onnan vigyáz ránk.

Mégis, kit ábrázol a totemoszlopunk, ami előtt vasárnap agyoncsapom az áldozatot? Na, ugye.

Hát így lett vége a világnak és így lettünk mi boldog, szabad, független nép.

Sose feledjétek gyökereiteket, gyermekeim, de főleg a répát és a zellert ne, mert anélkül nem sokat ér a húsleves.

Szele Tamás