Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, mivel megint nem dőlt össze a világ, hála az Égnek, ma tartsuk meg a heti hülyeségverseny döntőjét, mert épp ideje, erős volt ez a hét, nagyon erős, egyik-másik elmebajunk már eljutott az olimpiai kvalifikáció szintjére is, és ha nincs a világjárvány, most Tokióban lenne, ott szurkolhatnánk, hogy végre világszinten is ismerjék el baromságainkat!

Habár az őrültségverseny, mint sport elég negatív: a legelőkelőbb helyezés az utolsó volna benne, csak oda mi soha nem fogunk eljutni, mi az egekbe törünk, mint a szép magyar közmondás is tartja, „ha a hülyeség nőne, ülve nyalnánk a Holdat”. Szép példája ez mindig magasba törő nemzeti szellemünknek, és az az igazság, hogy most, a tabella összesítésekor nincs könnyű dolga a zsűrinek. Főleg, hogy a játékszabályok szerint ebben a versenyben nem indulhatnak profik, tehát az állami, mondjuk így, közhülyeségeket csak akkor tekinthetjük érvényesnek, ha elég ügyetlenül művelik őket ahhoz, hogy amatőrnek nevezhessük a versenyzőt, így például Kövér László, minden idők egyik legnagyobb honi atlétája ebben a sportágban hiába érdemelné ki nap, mint nap a magyar bajnok címét, nem vehetjük tekintetbe eredményeit: nem volna sportszerű, ő és csapattársai már külön kategória, másik súlycsoport,

Versenyen kívüli rekordot döntött tegnap a japán parlament költségvetési vitájának remixe a YouTube-on, 463 406 megtekintéssel, amelyet egy bohókás honfitársunk olyan feliratokkal látott el, miszerint a japán honatyák Trianonról emlékeznének meg ülésükön (mi egyébről, kérem, nekik nincs is saját, vérzivataros történelmük, a miénket kell használják) és elvárnák Nagy-Magyarországtól a világ vezetését, mert arra más nem alkalmas. Miközben Iejaszu Tokugava sógun csendesen forog sírjában, meg kell jegyeznünk: ez a baromság csak azért nem lett dobogós, mert a nemzeti bajnokságon nem indulhatnak külföldi állampolgárságú csapatok, tehát a japán parlament sem.

Az ügynek elképzelhető, hogy lesznek diplomáciai következményei, esetleg Japán hadat üzen nekünk, és megtámadja a Kárpát medencét Borneón, valamint az Usszuri felső folyásán keresztül, ez esetben meg ne feledkezzünk Honolulu megszállásáról, mert ennek kulcsfontosságú szerepe lesz a későbbiekben. Még egyszer mondom: Honolulu, nem Kamcsatka!

De térjünk át a valódi bajnokság eseményeire. Öt napos ugyan a hír, de a bronzérmet megérdemli, miszerint az Origo elveszett a Bakony erdejében és most amnéziásan bujdokol. Esetleg szóba jöhet még a radványi sötét erdő is, de a bujdosás bizonyos. Mint kiderült, a legolvasottabb online kormánylapnak nincs címe. Valóságos Che Guevarába ojtott Sobri Jóska ez a kormánysajtó, én mondom, esetleg még malomkővel keresztezve, mert arról sem tudja senki, hogy hol áll meg, s kit hogyan talál meg. Ez úgy derült ki, hogy Hadházy Ákos segítséget kért a Facebookon. Idézzük posztját!

„Segítsenek egy e-mail küldésével az Origo nevű szennylap zugfirkászainak üzenni!
Rejtőzködő életmódot folytatnak ugyanis. A mellékelt dokumentumok mutatják, mennyire bujkálnak. Az egyik egy friss levél, amit a honlapon megadott hivatalos postacímre küldtünk. Helyreigazítást kértem, mert azt írták el akartam ütni B. Zsoltot... Egyszerűen nem vették át, a posta szerint az Origo honlapján MEGADOTT POSTACÍM NEM IS LÉTEZIK. A másik egy bírói dokumentum: rágalmazás miatt büntetőperben szeretném személyesen az engem legyilkosozó „újságírókat” felelősségre vonni. A „szerkesztőségek” azonban azt mondják, ELFELEJTETTÉK, hogy kik írták a cikkeket és a számítógépes nyilvántartás alapján sem tudják megmondani. A cikkekre pedig nem írták oda, vagyis senki sem vállalja a „becsületes” nevével a felelősséget. A per most áll, a bíró nyomozást rendelt el, majd kiderül, a pintérség ki tudja-e nyomozni ezt a nagy rejtélyt.
Addig is, KÜLDJENEK EGY MAILT az igazságról a hirugyelet@origo.hu mail címre! Az info@origo.hu címen pedig kérdezzenek rá, ki írta az engem gyalázó cikket. A kuldjkepet@origo.hu címre meg küldjenek egy szép képet!
Persze amíg az ellenzék közösen, erővel nem lép fel a kormány propagandagépezete ellen (mert akiket eddig nem járattak le, azok csendben vannak, nehogy rájuk is lőjenek), addig csak bosszantani lehet ezeket a sötét alakokat, ami nem old meg sok dolgot. De azért hadd gondolkodjanak egy kicsit.”

Hát, kérem, amint látom, van baj csőstül: ezt a betyár Origót nem találják a perzekútorok, a többi kapcabetyárt meg, ha találják is, azok nem emlékeznek senkire, semmire, csak arra hogy ott se voltak. Hol nem voltak? Sehol nem voltak és semmit sem írtak, náluk a küszöb alatt lakó házimanók írják a lapot, az éji homályban, míg régi dicsőségünk késel. A mailküldő akció sikerében kételkedem, de hátha sikerül valakinek olyant írnia nekik, hogy kiugranak a bokorból – mindenképpen, az Origo vezette KESMA-csapat megérdemli a bronzérmet.

Ezüstérmesünk mindenki kedvence, a kis róka, Karak mester neveltje. Fürge rókalábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk! Illetve nem jön, mert a jelek szerint a déli határra költözött. Mint a Népszava jelenti:

„Rendőrök és honvédek egy újabb alagutat találtak a szerb–magyar határszakaszon. A járatot hajnali ötkor fedezték fel: egy 24 méter hosszú, és körülbelül 40 centiméter átmérőjű alagút vezetett szerb oldalról pontosan a magyar határkerítés tövéig – ám az ásó vagy ásók még nem fejezték be munkájukat, „az alagúton keresztül bejövetel nem volt”. A szerb és magyar hatóságok betemetik a járatot.”

(Fotó: Népszava)

Mármost ezek szerint jó reggelt kívánok, megjöttek a lilliputi utászok. Volnának még ötleteim, de nem részletezem őket: inkább mélyen meghajlok annak nagysága előtt, aki kitalálta a negyven centi széles menekülőt, aki képes huszonnégy métert kúszni az alagútban levegővétel nélkül. Esetleg átfolyik rajta, más megoldás nincs. Az fel sem merül, hogy rókalyukat, borzvárat találtak volna – nem, kérem, ez alagút, szerintem vasúti szerelvények is járnak benne, és nemsokára meghosszabbítják Bicskéig, aztán Lovasberényig. Híres, nagy vadászok, jobb, ha félreálltok, hipp-hopp, jön Vuk!

Jön, és viszi az ezüstöt, kétségtelenül megküzdött érte. De ki állhat a dobogó legfelső fokára, ki kapja az aranyat?

Kérem, a töki önkormányzat csapata, illetve az elmúlt 23 év összes töki önkormányzatáé. Az úgy történt, hogy pár napja rejtelmes közleményt osztottak meg Tök község Facebook-oldalán:

„Kedves Lakosság!

2020.06.03-án 10 órai kezdettel veszünk búcsút a Református temetőben Kálmán Lászlótól, akinek hamvait az Önkormányzatunk páncélszekrényében találtuk meg. Külön köszönet jár a Töki Református Egyházközségnek és Wollner István Tiszteletes Úrnak, aki elvállalta a búcsúbeszédet. Kérem, aki ráér és ismerte az elhunytat kísérje el utolsó útjára!
Áldás békesség!”

Hát, izé. Akinek erre nem indul be az agya, az nem is újságíró és jobban teszi, ha lakatosinasnak áll, bár ahhoz a szakmához is kell kreativitás, nem is kevés. Azonban a töki önkormányzat nem hajlandó senkinek sem nyilatkozni az esetről, annyit árultak el – a közlemény alatt – hogy:

„Nem kerestük a „miértet, a mikort, a hogyant”! Részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!”

aztán mostanra ezt is törölték, fenséges némaságba burkolóznak, mint Egyiptom szfinxe, miként jéghegy a magas Északon és más hasonló termények. Odáig igazuk is van, hogy aki meghalt, azt el kell temetni, de azért az esetek többségében a rendőrséget érdekelni szokták a gyászeset körülményei. Úgy látszik, most erről nincs szó, aminek az okát végül az RTL Klub híradója derítette ki. Ők ugyanis megpróbáltak érdeklődni a részletek iránt – mint a teljes magyar sajtó egyébként – mentek az önkormányzatra, mentek a parókiára, mentek szerintem még a kocsmába is, mert a falusi kocsmában tényleg mindent tudnak (a városiban is), de sehol sem álltak velük szóba. Csakhogy nekik eszükbe jutott, ami másnak nem: kimentek a temetőbe is, ahol az elhunyt friss hantján ott állt a fejfa, a fejfán a halálozás évszáma.

1997.

(Fotó: RTL Klub)

Tehát a néhai Kálmán László haló porai huszonhárom évet töltöttek az önkormányzat páncélszekrényében, ami gyakorlatilag hét önkormányzati ciklus, ugyanis korábban négyévente tartották a helyhatósági választásokat, csak 2012 óta váltottunk ötéves periódusokra. A boldogult hamvai még az 1994-98-as ciklusban kerültek a széfbe, és most, a 2019-ben kezdődő ciklusban temették el. Hét testület tanácskozott mellette nap, mint nap, heten voltak, uram, heten, ahogy Wordsworth írná kissé kísérteties hangulatú versében: és senkinek nem tűnt fel az urna, talán, mert nem volt érdemes elsikkasztani. Mennyi pénz mehetett át azon a páncélon, boldog Istenem, mennyi titok, mennyi irat... és közben Kálmán úr végig ott nyugodott, senkitől sem bolygatva, csak most vitték ki az árnyas sír ölére. Itt valamely borzalmas titok lappang, Edgar Allan Poe tollára méltó.

Nem is lehet kétséges, hogy ezé az eseté az aranyérem, ez még sokáig borzolja majd a kedélyeket, esetleg vissza is járhat majd az elhunyt kóbor lelke a páncélba és magához vehet közepes vagy annál nagyobb összegeket, hozhat mindenféle önkormányzati döntéseket, amikért aztán senki sem felel majd: mit nekünk Lubló, mit nekünk az ottani híres kísértet, a töki lesz a valódi fantom!

Ez hát a magyar önkormányzatiság szelleme.

Zárjuk a mai eredményhirdetést, sporteseményekben gazdag hetünk volt, sikerekben dús: nehéz lesz ezt a hülyeségszériát túlteljesíteni.

De fogadjunk, hogy menni fog.

Szele Tamás