Forgókínpad

Forgókínpad

Víruskörkép Hunniából

2020. szeptember 04. - Szele Tamás

Hogy a jó hírrel kezdjem, Orbán Viktor ma reggel a rádióban bejelentette, miszerint állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát. Nem lennék most vírus, az is biztos: itt áll majdnem tízmillió harcos, tokától bokáig vasban, oldalunkon kard, a nyeregre akasztva buzogány, hátunkon puzdra, vállunkon reflexíj, kezükben kelevézt rázunk, szóval maga a szittya fergeteg vagyunk, nem egyéb.

horned-helmet-henry-viii-capricious_4.jpg

Ha idejön a vírus, úgy vágjuk vakszemen mindegyiket buzogánnyal, csatacsillaggal, hogy arról koldulnak. Addig is vígan csörömpölünk a páncélunkban, ha el nem rozsdásodunk. Csak mellékesen jegyezném meg, hogy Nyolcadik Henriknek, aki fiatal korában lovagi tornák hőse volt, mikor idősödve, hogy úgy mondjam, egyre tekintélyesebb lett a termete, magyarul hízásnak indult, de nagyon, készítettek egy olyan páncélt, amit hátulról toldani lehetett: ha a király felszedett pár kilót, betettek még egy lemezt, ha felszedett még párat, egy újabbat... mert páncél kellett a királynak, akkor is, ha már nem ült lóra, mert nem volt olyan csatamén, amelyik elbírta volna. Szóval, csak egy ötlet, de ha már páncélban várjuk a második hullámot, akkor tudnék mondani politikust, akinek jól jönne egy ilyen.

Különben maga az Orbán-interjú meglepően tárgyszerű volt, abból a szempontból, hogy a kormányfő most már csak az elején tért ki egy mellékvágányra a nemzeti konzultációról, egyébként végig a járványról beszélt (azt is mellőzte, hogy miképpen jött haza Szlovéniából, a műsorvezető meg érthető módon nem kérdezte), ezek szerint a koronavírust komolyan veszi.

Vegye is, mert ma reggel megint rossz hírek jöttek, újabb rekordot döntött a friss fertőzöttek száma, a hivatalos adatok szerint:

459 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7382 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 82 éves krónikus beteg, az elhunytak száma így 621 főre emelkedett, 3944-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2817 fő. Az aktív fertőzöttek 44%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 120 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen.”

Azonban a hivatalos kommünikének van egy rejtelmesebben hangzó részlete is.

A vírus behurcolása jelenti a legnagyobb veszély a magyar emberek egészségére és munkájára, ezért ismét szigorodtak a külföldről való beutazás feltétételei. Alapszabály szerint külföldi állampolgárok nem léphetnek Magyarország területére, a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig kötelező a 14 napos hatósági házi karantén.”

Ez eddig is így volt, miért kell külön hangsúlyozni? Hát azért, mert tegnap szép csendben a Külgazdasági és Külügyminisztérium módosította az utazásra nem ajánlott országok listáját, már nem vörös az egész világ rajtunk kívül, negyvenkét ország került a második kategóriába, ahová ki lehet utazni, csak épp egyrészt hazatéréskor bizony kötelező lesz a házi karantén, másrészt nem akármilyen indokkal lehet kiutazni, hanem pont azokban az esetekben, amelyekben kivételt tesznek a hozzánk beutazó külföldiekkel is (családi, egyházi, kulturális vagy sportesemények látogatása, hozzátartozó gondozása, és így tovább). Mit jelent ez?

Erre az intézkedésre azért kerülhetett sor, mert az Unió, illetve az Európai Bizottság elkezdte nagyon nehezményezni a magyar szelektív határzárat, éspedig azért, mert egyrészt ennek alkalmazása sérti a schengeni térség integritását, másrészt, mert:

Az uniós szabályok értelmében a határokon bevezetett korlátozó intézkedéseket megkülönböztetés nélkül kell alkalmazni. Az egyik ilyen diszkrimináció lehet, ha valaki nemzetisége vagy állampolgársága miatt szenved hátrányt egy tagállami döntés nyomán. Márpedig azzal, hogy Magyarország először csak a cseh, néhány órával később pedig a szlovák és a lengyel polgároknak is – feltételekkel – megengedte a belépést, állampolgárságtól tette függővé az unión belüli szabad mozgást, más szóval, állampolgárság alapján fosztotta meg ettől 23 másik ország polgárát.” (Eurologous

Erre lehetett válasz a kiutazási „enyhítés” – de hiszen eddig is csak úgy volt, mint most, miszerint nem kifelé van a magyar állampolgárnak baja, hanem befelé zárják el két hétre, ha a saját házába is. A külföldi állampolgárok beutazása meg fikarcnyit sem könnyebbedett, csak a magyarok kell most már igazolják, hogy ha át akarják lépni a határt, okuk van rá, a külföldieknek ugyanez eddig is kötelező volt. Nyertünk ám ezzel sokat, főleg eben gubát.

Érdekesebb hír, miszerint az országon belül tomboló vírustagadó mozgalom ügyében állást foglalt a Magyar Orvosi Kamara. Éspedig oly módon, hogy:

A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódik a vírusszkeptikus csoportokat vezető orvosoktól”

Ideje volt, nem mondom, főként, hogy az egyikük pont a MOK Heves megyei elnöke. De van, ami tréfa és van, ami nem az – a járvány nagyon nem vicc.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Elnöksége a Területi Szervezetek vezetőinek döntő többsége által aláírt állásfoglalással összhangban a leghatározottabban elhatárolódik az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást és hangerőt elérő vírusszkeptikus vagy egyenesen vírustagadó, a SARS-CoV-2-es vírus veszélyeit és a vele szemben való védekezés fontosságát megkérdőjelező csoportoktól, az azokat vezető orvosoktól, gyógyszerészektől és egyéb végzettségű önjelölt igazságosztóktól.

A MOK-nak, mint szakmai testületnek a feladatai közé alapvetően nem tartozik az összeesküvés elméletek cáfolata, a szólásszabadságba pedig normális körülmények között mindenféle tudománytalan badarság terjesztése belefér. Mivel ezúttal sajnálatos módon a hangadók közé tartozik a MOK egyik vezető tisztségviselője (a Heves megyei területi szervezet helyben választott elnöke), és a terjesztett tanaik hovatovább a járvány elleni védekezés hatékonyságát veszélyeztetik, nem térhetünk ki a megszólalás elől.

Ezúton tehát a MOK vezetése elhatárolódik dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, harcos 5G elleni aktivista, valamint az „Orvosok a tisztánlátásért” Egyesület vezető tagja által a COVID–19 pandémia kapcsán tett kijelentésektől, azokat igen jelentős részét tudományosan megalapozatlannak, félrevezetőnek és hamisnak bélyegezve.

Hasonló módon elhatárolódunk saját kamaránk tagjai közül dr. Tamasi József, kamaránkon kívül egyebek közt dr. Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől, melyek a jelen koronavírus okozta járványveszélyt a média és különböző kormányok, illetve egyéb „háttérhatalmak” okozta hisztériának állítják be, tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek. (…)

Mivel dr. Pócs Alfréd a fenti cselekedeteket a MOK vezetésének és a Területi Szervezetek vezetőinek határozott állásfoglalása és kérései ellenére ismételten megvalósította, az ezirányú kapott felszólítás ellenére nyilatkozatai alatt neve ismételten a MOK Heves megyei elnökeként - azaz MOK tisztségviselőként, és nem magánemberként - jelent meg, ezzel idős honfitársaink és a járványügyi védekezésben dolgozó kollégáink életének veszélyeztetése mellett a MOK, mint köztestület hitelét aláásta, ezért ellene a MOK Elnöksége etikai bejelentést tesz.”

Egyenes beszéd, csak lássuk majd, mi lesz a foganatja, mert attól tartok, nem sok. Annyi igen, hogy ezzel a nyilatkozattal a MOK tisztázta magát, nem pártolják a vírustagadást, de hogy az etikai bejelentésnek mennyi következménye lehet, afelől már vannak kétségeim: ha ugyanakkora a szakmai szervezet hatásköre, mint a sajtó szervezeteié, akkor maximum egy megrovást oszthatnak ki. Ilyen ez a szép, korporatív állam és a benne működő jogi környezet. Bár mondjuk ilyesmire máshol sem okvetlenül van törvény, hiszen ilyen nem sokszor fordult elő a történelem folyamán, mármint hogy orvos tagadja a betegség létezését, tehát felkészülni sem tudhattak rá a jogalkotók. No mindegy, meglátjuk a végét. De csodálnám, ha súlyosabb lenne a következmény egy ejnye-bejnyénél.

Járványügyben ennyivel szolgálhatunk ma reggel: terjed a ragály, napról napra egyre inkább, mi fegyverkezünk, mint megannyi hős levente, nyergelünk, fordulunk, lenyilazzuk, ledöfjük a vírust, ha beteszi a lábát a határon, igen nagy kár, hogy már bent van.

A határátlépés könnyebb nem lett se be, se ki, csak kacifántosabb, de legalább annyit elmondhatunk, hogy a magyar orvosok döntő többsége épeszű és megbízható maradt.

Maszkviselésért és maszk nem-viselésért még nem lincselnek, de ha így terjed a járványtagadás, fognak, amint a sajtót is csak felkötik már előbb-utóbb: most olvasom a vírustagadók online lapjában, mert van nekik, a Médiaforrásban, hogy hírt hamisítunk, mert mindenki, ideértve a teljes világsajtót is a berlini rendőrkapitányság adatait közölte az ottani maszkellenes tüntetésről, melyek szerint azon 18-38 ezren vettek részt. A Médiaforrás viszont másfél millió résztvevőt számolt, és ezt kéri számon rajtunk.

Kérem, Berlinnek összesen 3.7 millió lakosa van, csak feltűnt volna egy másfél milliós tömeg... majdhogynem minden második berlininek tüntetnie kellett volna, és nem így volt.

Esetleg nem a Rákay Philip-féle számítási módszert kéne alkalmazni, urak, melyben a legkisebb szám a millió.

No, akkor én megyek gyakorolni a csörömpölést, hadd riasszam a vírust.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása