Forgókínpad

Forgókínpad

Párhuzamos világjárványok

2020. október 08. - Szele Tamás

Röviden összefoglalva: a helyzet az, hogy Magyarországnak semmi szüksége koronavírusra, elharapdáljuk mi egymás torkát minden kórokozó nélkül is, ha ránk bízzák a dolgot. Illetve annyi szükség mégis van erre a mikroszkopikus szörnyetegre, hogy ha nem ő végez velünk, hanem mi egymással, hát legalább miatta fogjuk tenni.

parhuzamos_vilagok.jpg

Most épp miatta, máskor más miatt.

Bármiért, bármikor.

A koronavírusról mindenkinek van véleménye, éspedig minél kevesebbet tud róla, annál határozottabb ez a vélemény, az ismerőseim fele ezt mondja, másik amazt, vagyis az ellenkezőjét, van, aki a járvány biológiai hatásaitól tart, van, aki a gazdaságiaktól, megint mások a társadalmiaktól, mindegyik problémakör jelentős.

Megint mások, számosan amellett kardoskodnak, hogy nincs is járvány, és eljutnak odáig, hogy kórházban fekvő emberek közleményeit támadják, a betegeket, szenvedőket hazugozzák, dr. Gődény, az egyik vezetőjük kőbe is vágott a minap a kapa élével, ugyanis Haász Jánost, az Index volt munkatársát találta meg, akinek olyanokat írt, hogy meglátogatja a gyógyintézetben, ahová került, éspedig maszk nélkül, holott ő is tudja, mekkora lehetetlenség ez.

De jól mutatja a hisztériakeltés mechanizmusát az eset. Valaki megbetegszik, és ezt naiv módon közzéteszi nyilvánosan, a közösségi oldalakon. A hozzá közelálló, barátok, ismerősök gyógyulást kívánnak neki, azonban a hír eljut – hiszen ország-világ láthatja – a járványtagadókhoz is, akik előbb egyenként nevezik lefizetett hazugnak (azt az embert, aki lehet, hogy épp halálos beteg), követelik, hogy mutassa be a tesztjét, aztán már csapatostól érkeznek, úgy működik ez, mint a kaloda a középkorban. Aki abba belekerült, azt hihette, hogy nem nagy büntetés pár órát a piactéren ücsörögni bezárva egy deszkalapba, csak mikor megjött a csőcselék, merő szórakozásból előbb rothadt zöldséggel dobálták meg, aztán jött, egy kő... még egy... és a végén örülhetett, ha élve megúszta, és csak megnyomorodott egész életére. No, ilyen kaloda a Facebook-poszt is, és a járványtagadók vígan hajigálják a köveket, közösségi program ez nekik, meg merem kockáztatni, hogy elfogult vakhitük miatt nem csak úgy érzik, hogy nincsen ebben semmi rossz, de még úgy is, hogy szent küldetést teljesítenek. Régebben ez politikai ürügyekkel ment, de a járvány mindenkit jobban érdekel, nagyobb tömeg is mozgósítható, és mikor már százak mocskolják a célpontot, egyszerűen képtelenség mindenkinek válaszolni, ha viszont nem válaszol az illető, az a bajuk vele, hogy hallgat. Beszámoltam én korábban egy ilyen elfajult esetről, úgy látszik, népi tánc lesz belőle. De hát mindig is az volt, csak hol kalodának, hol megkövezésnek, hol lincselésnek hívták, gyakorolta is majd’ minden nemzet a Föld kerekén.

Haász kolléga úr frappáns választ adott Gődény doktornak, egyeneset, logikusat: amivel engem például meggyőzött volna, akkor is, ha nem lettem volna eleve egy véleményen vele, csak épp ennek a válasznak nem volt semmi haszna, ugyanis sem Gődény nem vette tudomásul, sem a felekezete. Ők továbbra is folytatták az újságíró mocskolását. Miért folytatták? Mert hisznek a tanaikban, és mert büntetlenül megtehetik. Ugyanis büntetni tényleg nem nagyon lehet az ilyesmit, nem lehet rá megfelelő jogszabályt hozni. Hová fog ez a módszer vezetni?

Pontosan oda, ami a célja is. Amiért csináltatják a ravasz guruk a híveikkel. Ha ugyanis a beteg kiírja magáról, hogy beteg és tömeges támadás éri ezért, akkor aki meg is betegszik, inkább el fogja hallgatni ezt. Ha pedig mindenki elhallgatja a saját baját, nyugodtan lehet mondani: „Nincs járvány, mutassatok egyetlen beteget is! Lám, igazam volt, hazugság az egész!” Holott vannak betegek, csak tartanak a verbális lincseléstől. Elég baj nekik a vírus.

És így győz megint a vén Hazugság, mondanánk Madách Imrével.

Tehát hit tárgya lett az objektív tény is társadalmi szempontból, vélemény tárgya, és senkit sem érdekel a valós helyzet, mindenki beéri annyival, amennyit ő gondol felőle.

De hogyan alakulhatott ez így?

Úgy, hogy elcseszték a hivatalos kommunikációt, világszerte is, de Magyarországon főleg.

Megint arról van szó, legalábbis nálunk, hogy a politikusok több évtizedes modellek alapján akarják vezetni a mai társadalmat, és nem érdekli őket, hogy az már megváltozott.

A világjárvány elég sok fejfájást okozott a magyar sajtónak, ugyanis eleinte csak kósza hírek érkeztek (azt sem lehetett igazán tudni, miféle ez az egész betegség), ezek viszont elég olvasottak lettek, így az első hullám legelején rávetette magát a témára az álhír-sajtó, akkor terjesztették, hogy „hullanak az emberek a Keletiben, Nyugatiban, mint a legyek”. Persze, hogy nem hullottak, de míg az orrukra nem koppintottak, pár tízmillió forintot keresett a tv2.hirado.me-nek és álhírlap-családjának az úri közönség a hisztérikus megosztásokkal, ráadásul ez a bevétel legális, ugyanis a hirdetésekből származik. Ezt még elvenni sem lehet tőlük utólag.

Épeszű és valódi újságíró persze tudta, hogy mit nem szabad elhinni, de azt nem tudta, mit szabad ezzel szemben. Jó ideig nem volt semmiféle egzakt és hiteles hírforrás, de már volt felhatalmazási törvény, a mendemondákat mégsem lehetett hírként tálalni, én a magam részéről ebben a periódusban kizárólag a WHO adatait fogadtam el hitelesnek.

Aztán a WHO-ról is kiderült, hogy valamennyire tréfli, vannak gondok a hitelességgel, de addigra már volt Operatív Törzsünk. Az minden nap kiadja a hivatalos számokat, statisztikákat, és azt most már a törvény értelmében kötelesek is vagyunk elfogadni, ha időnként nagyon nem stimmelnek, akkor óvatosan lehet kételkedni bennük, de ahhoz is tapasztalt sajtóróka kell, hogy ne fajuljon rémhírterjesztéssé.

Most, a második hullámban körülbelül itt tartunk, annyi csak a probléma, hogy ez is teljesen hiteltelenné vált. Ez most úgy hiteles, hogy lehet nem hinni, hiszen a mostani magyar kormány bizony nem az igazmondás bajnoka, más kérdésekben gyakorta kaptuk őket hazugságon, ezt a kérdést meg nem tudjuk ellenőrizni, hiszen csak őket szabad hiteles forrásnak elfogadni. Mármost az is véglet volna, hogy „mindenben hazudnak”, meg az is, hogy „minden szavuk igaz” – de míg a sajtó próbálja megtalálni ebben a kényes helyzetben a valóságot, a nagyközönség leragadt ennél a két végletnél, ezek között pattog, mint a pingponglabda.

Már ez is elég nagy baj volna, de van nagyobb is.

Az, amikor a hivatalos kommunikáció nem tudja, mit beszél, de legalább nem is érdekli. Szily László vette észre, meg is írta a 444-ben, hogy míg az Operatív Törzs minden nap közli a fertőzöttségi adatokat a koronavírus.gov.hu-n, például ma:

korona-grafikon.png

(Fotó: Koronamonitor)

932 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 34 046 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 21 beteg, így az elhunytak száma 898 főre emelkedett, 9187-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 23 961 ő. Az aktív fertőzöttek 35%-a, az elhunytak 48%-a, a gyógyultak 34%-a budapesti. 804 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.”

addig a kormány propagandája ennek az ellenkezőjét állítja. A mostani, képes kampányuk egyik eleme egyenesen azt írja:

koornavirus_plakat.jpg

A meghozott óvintézkedéseknek és tanügyi döntéseknek köszönhetően alacsony volt a fertőzések száma szeptemberben az iskolákban, óvodákban”

Ami a meredeken emelkedő mutatók mellett orvosi csoda lenne: egy intelligens vírus, ami tanintézetekben nem terjed, máshol azonban igen! Azt már alig érdemes megemlíteni, hogy magán a képen nem magyar iskolások láthatóak, ez egy stockfotó a Shutterstockról, mégpedig ingyenes, szóval azt sem tudom, hogyan számláztak érte, igaz, ez nem lehet kérdés abban az országban, ahol az üzleti nyelv két leggyakoribb kifejezése a „megoldjuk okosban” és a „lepapírozzuk”. A dologba nem kell nagyobb ellentmondást belelátni, mint amekkora eleve van benne: a titok nyitja az lehet, hogy míg a koronavírus.gov.hu oldal adatai az Operatív Törzstől származnak, ők meg a kórházaktól, orvosoktól kapják azokat, és még ha csavargatnak is rajtuk esetleg, mégis van közük a valósághoz, a propagandatotót-mémet-plakátot (nevezzük, aminek akarjuk) egy másik stáb készíthette, akik valószínűleg marketingesek, PR-specialisták, és ez a két társaság nem kommunikál egymással semmiféle szinten. Annyi bennük a közös, hogy mindkettőnek a kormány a munkaadója.

A kormány meg saját magával nem kommunikál, így történhet meg, hogy egyfelől a helyzet nagyon komoly a kormányfő és aperitív törzse szerint, másfelől alacsonyabb szinteken megrendelték a szokásos sikerpropagandát és terjesztik is. A felsőbb szintek véleményével szemben akár.

Íme, a rendszer részben önjáróvá vált.

Mármost ez lehetne harag, düh vagy közröhej tárgya vérmérséklet szerint, de az elmúlt tíz év állandó politikai harcai, a „permanens forradalom”, az örök szabadságharc olyanná tették a magyar közönséget, hogy vagy feltétel nélkül hisz a kormánynak, vagy egy szavát sem hiszi, harmadik álláspont nincs. Aki nem hisz nekik, annak sincs okvetlenül és mindig igaza, mert vannak dolgok, amikben egyszerűen hülyeség volna, ha hazudnának, de azért az legalább egy érthető álláspont, tapasztalatokra épül, és az ilyen embernek van könnyebb dolga.

Annak van nehezebb, aki feltétel nélkül hisz. Mert neki azt kell elhinnie, hogy az országban dühöng a járvány, csak éppen a tanintézetek jelentenek menedéket előle.

Engem ne tessék kérdezni afelől, hogy mi hát az igazság, mert nincs honnan tudjam, a sajtó többi munkása sem tudhatja. Orvost tessék kérdezni erről, mégpedig, ha kérhetném, virológust, pulmonológust, ne Gődényt (aki különben gyógyszerész, nem orvos) és ne is doktorkodó társait.

Én a hírekhez értek, azokat tudom minősíteni. És azok alapján azt mondom: járványügyben építenek az ilyenek is egy párhuzamos világot, amiben igazuk van, az olyanok is, az amolyanok is, vannak egész nagy, tágas párhuzamos világok, rengeteg taggal, akik egyetértenek és közösen építik őket, vannak kicsik, egyszemélyesek, van a kormánynak is jó néhány párhuzamos világa, az előbb láttuk, hogy egynél biztosan több akad: csak egy a baj.

Ezek a világok sehol máshol nem léteznek, csakis a mi fejünkben belül.

Nem lehet elutazni beléjük, elbújni bennük, kibekkelni ott a nehéz időket, és nem lehet elfoglalni sem a másokét, haddal, felperzselni, meghódítani.

Semmi közük a valósághoz.

És ameddig a légvárak bástyáira bízzuk a védelmünket, ne csodálkozzunk, ha a valódi problémáktól nem védenek meg.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása