Forgókínpad

Forgókínpad

Egy elcímzett levél

2021. január 22. - Szele Tamás

A magyar sajtóban egy elterjedt anekdota szól az esetről, mikor egy vidéki napilap – mondjuk a Nekeresd és Vidéke – azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy „Utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat!”. Mesélik ezt az 1920-as évekből (állítólag a Debreceni Népújsággal esett volna meg), mesélik ’56 októberéből, de most szerencsénk van: megesett újból, dokumentálhatóan.

nem-leszunk-gyarmat.jpg

Ez alkalommal ugyan nem sajtótermék figyelmeztette utoljára, azt a szemtelen suhanc Amerikát, hanem a Civil Összefogás Fóruma, de ők, mint majd látni fogjuk, minden sajtóterméknél fontosabbnak tartják magukat, ugyanis állításuk szerint ők „Magyarország meghatározó civil közössége”. Ami nem lenne kis dolog, mármint, ha bármit is meghatároznának, de a jelek szerint komoly gondjaik lennének már a földrajzi helyük és tengerszint fölötti magasságuk meghatározásával is. A jelentőségükről és a szerepükről már nem is szólva: hogy úgy mondjam, egy vásári bábjátékban is csak a legnagyobb nehézségek árán volnának képesek Vitéz László szerepét legalább a hat éven aluliak számára hitelesen alakítani. Nem véletlen, hogy alig hallani erről a gittegyletről: már nem használja őket a kormány semmire, fogason függnek, rozsda marja őket, néha még elsül a fejük, hogy ki ne maradjanak a következő évi költségvetésből, de ennél többet nem művelnek.

Bár most mintha mégis sikerült volna megoldaniuk a magyar belpolitika egyik égető kérdését, konkrétan, olyan üzletet ajánlanak Biden elnöknek, ami több, mint érdekes eredményekkel járna, mármint, ha Bidenhez egyáltalán eljutna ez az egetverő ostobaság, illetve ha mégis eljut, akkor nem sokat fog érteni belőle. De lássuk, lássuk a csodás episztolát, amit a CÖF írt az Egyesült Államok új elnökének, beszéljen önmagáért a stílus és a logika, melyet oly sikerrel ötvöznek benne!

Tisztelt Elnök Úr!

Mindenek előtt engedje meg, hogy Magyarország meghatározó civil közösségeként, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány nevében gratuláljunk kinevezéséhez az Egyesült Államok elnöki hivatalának élére.

Nem titok, hogy civil szervezetünk sikeres időszakként tekint vissza az elmúlt négy esztendőre, melyben a transzatlanti kapcsolatok elmélyítésén túl, a két ország közötti gazdasági és katonai együttműködés komoly előrelépéseit is megtapasztalhattuk. Ennek nyomán csupán reményünket fejezhetjük ki a további eredményes együttműködés és nemzeteink közötti szoros kapcsolat megmaradása tekintetében. Tesszük ezt nem csupán az anyaországi, de a külhoni, ezen belül is az USA-ban elő népes magyar közösség iránti szolidaritásunk jegyében is.

Az előjelek többnyire biztatóak, azonban vannak aggasztó jelek, amelyeket nem szabad elhallgatnunk. Ilyenek a magyar radikális baloldal részéről történő, a magyar–amerikai kapcsolatokat aláásni kívánó egyértelmű törekvések, továbbá meghatározó amerikai politikusok részéről szeretett hazánkat érdemtelenül bíráló, alaptalanul megbélyegző megnyilvánulások.

Tisztelt Elnök Úr!

Meg kell értenie, hogy sem a múltban, sem a jövőben nem tolerálhattuk, tolerálhatjuk az ehhez hasonló méltatlan támadásokat. Civil közösségünk kiállt és kiáll a jövőben is a népeink közötti szoros barátság fenntartása mellett, ugyanakkor a nemzeti szuverenitás, az alkotmányos önrendelkezés jegyében védelmezni fogja hazánk függetlenségét és szabadságát, ahogy az egyébként az amerikai emberek is elvárják a mindenkori kormányuktól és elnöküktől.

Levelünk egybeesik a 9 éve szervezetünkkel megvalósított Magyarországi Békemenet dátumával, amikor Budapesten félmillió polgártársunk demonstrált a nemzetek szuverenitása, az európai polgárság szabadságjogai és az EU szövetségi rendszerének hagyományai mellett.

Winston Churchill szavaival búcsúzva, kívánunk sok sikert és jó egészséget: „Az egyetlen útmutató az emberhez a lelkiismerete; az egyetlen pajzs tetteink becsületességének és őszinteségének emléke. Nagyon meggondolatlan dolog végigsétálni az életen e pajzs nélkül, mert reményeinket olyan gyakran gúnyolja ki a kudarc és borulnak fel terveink. De ezzel a pajzzsal, még ha játszik is velünk a sors, mindig becsületesen menetelhetünk.”

CÖF-CÖKA vezetősége”

Egyelőre annyit elértek, hogy Oxfordshire-ből, közelebbről a Blenheim kastély térségéből a Richter-skála szerint ötös erősségű földmozgásokat jelentettek, ugyanis Sir Winston Leonard Spencer Churchill már másodszor fordult meg a sírjában: először akkor, amikor a mellszobrát Biden eltávolította az Ovális Irodából más mellszobrok kedvéért, másodszor meg, mikor a CÖF őt idézte. A brit hatóságok jelezték, hogy lehet egy ideig békén hagyni a halott óriást, ugyanis a kastély nem bír ki egy harmadik földmozgást, meg kell erősíteni az épületet.

Mindenesetre a CÖF is tudja, mikor kell Churchillt idézni és kinek. Ez most érdekesen sikerült.

De lássuk inkább, mit mond ez a levél, már az obligát gratuláción meg azon a kis öntömjénen kívül az elején?

A CÖF nem titkolja, hogy elégedett volt Trumppal. Egész ügyibevalónak találták, kifejezetten tetszett nekik ez az ember, na. Szívesen alkalmaznák a továbbiakban is, de nyugodjon meg Biden: ha nem okoskodik sokat, és fennmarad a korábban eredményes együttműködés, meg természetesen a nemzeteink közötti szoros kapcsolat (lánykori nevén: népek barátsága), valamint nem nyomják el az Egyesült Államokban élő magyar közösséget, hát őt is el tudják fogadni. Duzzogva bár. Még meg is felelhet, hogyha...

Hogyha?

Bizony, van egy hogyha is.

Szóval, Biden gazduram, van az a magyar radikális baloldal. Na, az akarja aláásni a magyar–amerikai kapcsolatokat, és lám, ennek köszönhetően egyes amerikai politikusok bírálják, valamint megbélyegzik szeretett hazánkat, és beláthatja, gazduram, ezt nem tűrheti a CÖF, nékik sincs galambepéjük. Ha ez nem változik, sógorság-komaság lehet miközöttünk, de a mi Hatalmas Gittegyletünk védelmezni fogja a magyar nemzeti szuverenitást és alkotmányos önrendelkezést. Úgy vigyázzon kend, hogy volt nekünk kilenc éve már félmilliós vonulásunk is!

Egyszóval, vagy elcsapja a saját tulajdon kormánya tagjait, aztán megszabadít minket is a „radikális baloldaltól” bármi légyen az, vagy arról koldul, megmutatjuk ám magának, hol lakik a jenkik Istene, annyit mondhatunk. Fontolja meg, amit mondtunk, míg jól van dolga: az a sok marhaság meg azért van a levél végén, hogy ne tűnjünk bugrisnak.

De ne aggódjék, gazduram: ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, minden úgy is lösz, ahogy lönni köll.

Hát erre mondtam, hogy „utoljára figyelmeztetjük az Egyesült Államokat”. Különösebb diplomáciai visszhangra nem számítok az ügyben, de lenne pár kérdésem.

Először is: kik azok a radikális baloldaliak Magyarországon?

Még anarchistánk is alig van, radikális baloldalunk egyáltalán nincs, amit minálunk baloldalnak neveznek, az vagy valami erősen polgári szociáldemokrata próbálkozás, vagy még az sem, hanem teljesen piacpárti eszmék képviselete: manapság nyugodtan ki lehetne tenni újra Marx szobrát a Közgázon, annyira nem tudják már, ki volt, hogy azt hinnék: a Mikulást ábrázolja.

Másfelől meg: ha lenne is egyáltalán Magyarországon radikális baloldal (ahogy nincs: bezzeg radikális jobboldalból kivitelre is jut), mi a csodának pont az amerikai–magyar kapcsolatokat akarná aláásni? Hiszen épp, hogy nem volna jó az nekik semmire, ha Washington haragudna Budapestre. Az ellenkezője ugyanúgy nem volna jó: egy valódi radikális magyar baloldalt ugyanis jelenleg a világ egyetlen nagyhatalma sem támogatna, mert nem érdeke.

Azt meg hogyan tetszettek gondolni, hogy Biden tegyen lakatot meghatározó amerikai politikusok szájára a magyar kérdésben? Nem Budapest Washington, hogy megtehetné – habár nem is tenne ilyesmit, nem olyan ember.

Összegezve: baj van ezzel a levéllel, de nem csak annyi, hogy ostoba és követelőző, nem csak annyi, hogy egy marék bolha köhög benne.

Ezzel a levéllel az a valódi baj, hogy összekeverték benne a megszólítást és a címzettet.

Mert lehet ugyan, hogy Bidennek címezték.

De napnál világosabb, hogy igazából nem neki írták, hanem Orbán Viktornak.

Bidentől az lenne az elegáns, ha továbbítaná is a magyar kormányfőnek egy megjegyzéssel, miszerint „hozzám küldték, de amint látom, kelmedet illeti”.

Ugyanis Biden röhögőgörcsön kívül másképp nem tudná értékelni, ahogy egy álcivil bolhacirkusz utasítgatja, Orbán Viktor viszont még honorálhatja a hűséget egy nagyobb összegű támogatással.

Hát ezért figyelmeztették utoljára az Egyesült Államokat.

Pénzért.

Sok pénzért.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása