Forgókínpad

Forgókínpad

Navalnij a táborban

2021. április 18. - Szele Tamás

A művelt világ őszintén aggódik Alekszej Navalnij állapota miatt, és úgy tűnik, az aggodalom jogos. Azonban pont annyi gyakorlati haszna van, mint az összes többi aggodalomnak, vagyis semmi. Ha csoda nem történik, Navalnij sorsa megpecsételődött, ami persze nem a legendájának a végét, hanem sokkal inkább a kezdetét jelenti. Márpedig Putyin egy halott ellen nem harcolhat majd.

navalnij1.jpg

Tudjuk, hogy Nalavnijt – ha minden igaz, ami a Szent Oroszországban távolról sem bizonyos – a Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniában tartják fogva, Moszkvától alig 100 kilométerre, amit ő maga nevezett érkezése után „barátságos koncentrációs tábornak”. Ami mostanra már csak nem is barátságos, sőt, életveszélyes. Az átlagolvasó Szolzsenyicintől, a kicsit olvasottabb érdeklődő Dancig Baldajevtől és Varlam Salamovtól vagy akár a magyar Lengyel Józseftől tudja, hogy a Gulag egy kifejzetten néprosszulléti intézmény, amit emberek kínzása, valamint halálra dolgoztatása céljából fejlesztettek ki, a nagyívű, sok emberi munkaerőt igénylő tervek azóta eltűntek, de a táborok maradtak, bár hivatalosan „javítókolóniáknak” hívják őket, szóval halálra dolgoztatás híján marad a kínzás, mint fő tevékenységi profil. Természetesen halálig.

Navalnij rosszul van, nagyon rosszul. Már a mérgezését sem vészelte át teljesen, nem tudni, annak utóhatása-e a mostani állapota, vagy egyéb „alapbetegségei” is voltak, de ő maga nagyon veszélyes tünetekről számolt be – jellemző a hatalom cinizmusára, hogy hagyják beszámolni az állapotáról, nem zárják el teljesen a külvilágtól, csak a megfelelő orvosi kezeléstől. Hagyják, hogy saját maga tudósítson saját végzetéről. Ami közvetett propagandaeszköz: Putyin arra számít, hogy a vele szemben állók levonják a tanulságot, miszerint így jár, aki lázadozik. Arra nem számít, hogy más tanulságot vonnak le a történtekből, nevezetesen azt, hogy ő is, rendszere is gátlástalan gyilkos, vagy ha számít is ilyesmire, úgy gondolja: míg az övé a fegyveres hatalom, senkinek a véleménye nem érdekli különösebben.

Mit tudunk Navalnij egészségi állapotáról?

Semmi jót. A mostani romlás azzal kezdődött, hogy elkezdett fájni a háta és zsibbadni a bal lába. A börtönorvos megvizsgálta ugyan, de nem foglalkozott különösebben a kérdéssel, szerinte a beteg állapota „stabil és kielégítő”. Azonban az orosz jog szerint Navalnijnak szabad lenne az általa választott orvos vizsgálatát kérni és kezelését elfogadni, és ezt a jogot tagadják meg tőle. A tünetek súlyosbodtak, mostanra már nem tud lábra állni, a zsibbadás (talán bénulás?) a jobb lábára is átterjedt, és annak érdekében, hogy saját orvosa kezelhesse, tizenkilenc napja éhségsztrájkba kezdett, ami szintén nem használ az általános egészségének. Az is árt neki, hogy alvásmegvonással kínozzák, pontosabban óránként felébresztik (ez annak a protokollnak a része, amit különösen fontos raboknál alkalmaznak az orosz büntetés-végrehajtásban: elvileg azt ellenőrzik, hogy „nem lett-e öngyilkos”, de esetünkben kínzás, mert Navalnij jelenleg még ha akarna, sem lenne képes ilyesmit művelni).

A tegnapi hírek viszont tényleg nagyon rosszak. Ezek szerint sikerült kijuttatni a „javítókolóniáról” néhány vérmintát, és ezek alapján Navalnij orvosa, Jaroszlav Asikmin azt állítja:

Alekszej haldoklik. Az ő állapotában ez napok kérdése.”

Indokolja is a szakvéleményét, éspedig azzal, hogy a beteg szervezetében annyira magas a kálium szintje, hogy az szívmegállást okozhat, emellett a kreatinin szintje is megemelkedett, ami vesekárosodásra utal. A Telex tudósítása szerint még azt is hozzátette – teljes joggal – miszerint:

Az emberek nem érzik úgy, hogy újra egy gyilkosság szemtanúi.”

Azért sokan mégis érzik, mert hírességek írtak az ügyben nyílt levelet Putyinnak, idézném is.

Mint tudjuk, Alekszej Navalnij büntetés-végrehajtási telepen van, amelyet sok ügyvéd és emberi jogi aktivista Oroszország egyik legszigorúbbjának tart. Amint arról világszerte beszámoltak, egészségi állapota romlik, kritikus állapotban van, és sürgős orvosi ellátásra szorul.

Alekszej Navalnij súlyos neurológiai rendellenesség tüneteit mutatja – állandó hátfájás, valamint a lábak és a kezek érzékelésének elvesztése. Súlyos köhögésben szenved és magas láza van. Orosz állampolgárként joga van, hogy megválasztott orvos megvizsgálja és kezelje. Miután megtagadták tőle ezt a jogot, március 30-án éhségsztrájkot kezdett, hogy tiltakozzon az életét is veszélyeztető bánásmód ellen.

Elnök úr, sürgetjük Önt, hogy biztosítson Alekszej Navalnijnak olyan azonnali orvosi ellátást és ellátást, amilyenre sürgősen szüksége van – és amelyre az orosz törvények alapján jogosult. A törvényeket mindenkinek be kell tartania. Önnek is.”

Az aláírók névsora impozáns, mi, magyarok Nádas Péterre lehetünk büszkék közülük, de támogatta az ügyet J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, Herta Müller, Louise Glück és Szvjatlana Alekszijevics Nobel-díjas írók, továbbá Björn Ulvaeus, az egykori svéd popegyüttes, az Abba tagja és Benedict Cumberbatch színész.

Mire fel Putyin most elégedetten dörzsöli a markát, és esze ágában sincs bármit is tenni. Ha mégis enged valamennyit, az csak azért lesz, mert tovább akarja kínozni az áldozatát. Ő ugyanis úgy gondolja, hogy Nyugatról a civilek körülbelül ennyit tehetnek ellene: nem szeretik, ezt elmondják egy nyílt levélben és alá is írják.

De a saját országában tehetnek-e valamit? Hiszen tömegek tüntettek Navalnijért!

Nem. Éspedig azért nem, mert a pénteki hírek szerint:

A moszkvai ügyészség bejelentette, hogy kezdeményezik Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki aktivista Korrupcióellenes Alapítványának és regionális központjainak szélsőséges csoporttá nyilváníttatását. Az ügyészség szerint Navalnij szervezetei „olyan körülményeket teremtettek, amelyek alkalmasak az alkotmányos rend megváltoztatására, többek között egy „színes forradalom” elindításával”. Az ügyészség döntése arról szól, hogy elvágja Navalnijt a támogatói csoportjaitól és a pénzügyi donoroktól, akiket felelősségre lehet vonni, ha szélsőséges szervezetet támogatnak.” (444)

Márpedig tüntetés ott van, ahol meg tudják szervezni, ha nincs ki szervezze, és Navalnij híveit is táborokba zárják, nem lesz tüntetés sem. De hát nem tart a putyini hatalom a népharagtól?

Nem. Egyrészt pontosan tudják, hogy sem a Nagy Francia Forradalom, sem a Vörös Október nem okvetlenül és főként a néptömegek megmozdulása volt, a néptömegek végső soron elfogadták az előállt helyzetet, de nem úgy nézett ki a dolog, hogy pár százezer ember kiment Versailles-ba vagy a Téli Palotához és rögtönítélő eljárásban tárgyalást tartott az uralkodó osztály felett. Ezeken az eseményeken a néptömegekhez képest viszonylag kevesen vettek részt, például Versailles-ba ki sem mentek. De még ha a néptömegek is intéznék a forradalmakat: a muskéták és a gyalogsági ismétlőpuskák korában egy kisebb katonai egységet szétszedhetett egy nagyobb, fegyvertelen vagy gyengén felfegyverzett civil tömeg, főleg, miután kifogytak a lőszerből, az automata fegyverek korában ez öngyilkos kísérlet volna és ezt a tömeg is tudja.

Hiszen épp ezért lehet tüntetni: mert az a tiltakozás kifejezése és nem a forradalom gyakorlati kivitelezése. Ha a tömeg komolyan veszélyes lehetne bármely rendszerre, az egész világon tilos volna legalább száz éve minden csoportosulás. Tehát a tüntetés alkalmas a vélemény kifejezésére, a tiltakozásra, de ennél többre nem. És ha nem akad, aki megszervezze: nincs, mint mondtam. Az pedig, hogy a mindenkori hatalmat mélységesen hidegen hagyja a nép véleménye, főleg, ha a zsebében vannak a választási rendszerek, mindenki előtt világos.

Akkor tehát nem lehet segíteni Navalnijon?

A rendelkezésünkre álló eszközökkel nem igazán.

De minek ment haza? – kérdezné a naiv olvasó.

Azért tette, mert a kispadról focizni nem lehet. A dekabristák óta eltelt majd’ kétszáz évben kiderült, hogy orosz belpolitikát nyugati emigrációból csak a bolsevikok voltak képesek eredményesen űzni, de a „széles tömegbázist” ők is utólag rajzolták be maguk mögé, ráadásul világháború is kellett a sikerükhöz, erős anyagi támogatás is, Navalnij pedig nem akart egy ilyen sikert. Ahogy igazából forradalmat sem. Tehát el kellett fogadnia: ha nem akarja elveszíteni a hitelét, vissza kell mennie, amint képes rá. Visszament, a fentebb látható eredménnyel. Ha Németországban marad, élhette volna az orosz politikai emigránsok hagyományos életét, kenyér nélkül nem maradt volna, de a céljai elérhetetlen távolságba kerülnek tőle.

Mit látunk tehát? Klasszikus eposzt, melyben a hős reménytelenül küzd az ellenséges Sorssal, míg törvényszerűen el nem bukik és legenda nem lesz belőle, persze halála után?

Nem. Orosz regényt látunk, nem is klasszikusat, hanem olyant, amit mintha modernebb orosz szerző írt volna: a hős a körülményekkel küzd, a politikai logikával, ebben a harcban bukik el, az egész leginkább Akszjonovra hasonlít, tele van csavarral, abszurditással, történelmi szükségszerűséggel és kivétellel – de nagyon orosz, az biztos.

És nagyon reménytelen.

Regénynek esélyes lenne egy Nobelre, de sajnos valóság.

Navalnijon senki sem tudna segíteni most már.

Még maga Navalnij sem.

Reméljük, megtörténik a csoda és felgyógyul.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása