Forgókínpad

Forgókínpad

Oltások és lincselők

2021. május 08. - Szele Tamás

Épp tegnap írtam ezeken a hasábokon a verbális lincselésekről, online mocskolódásról, aminek szó szerint mindenki áldozatul eshet, ha megosztó témához nyúl: nagy valószínűséggel ez a mai írás lesz a szemléltető példája a tegnapi elméleti ismertetésnek, mert megosztó ügyről szól.

kreml_arnyeka1.png

Előre szólok: aki kommentben gyalázkodni fog, azt tiltom magamtól is, de a lap kommentfelületéről is, senkinek nem kell a per. Még annak sem, aki azt hiszi, arctalanul bármit mondhat. Bár tényleg nem az ő érdekében megy majd a tiltás, hanem azért, mert igen fárasztó és idegtépő munka egész nap moderálni a hozzászólásokat: a magyar sajtótörvény ugyanis a lapot teszi felelőssé azokért is. Szóval, úgy tessék őrjöngeni, hogy annak minálunk következménye volt, van és lesz.

Akkor térjünk a tárgyra. Foglalkoztam én tavaly szeptember elején azzal a jelenséggel, ahogy a járványtagadók alja – egyezünk meg, maga a járványtagadás csak ostobaság, az erőszakos terjesztése az aljasság – tömegesen támadta a közösségi oldalakon azokat, akik foglalkozásuk miatt vagy csak ismerőseiket értesíteni kívánva, de jelezték, hogy elkapták a járványt, betegek, aki velük érintkezett, teszteltesse magát. A lehető legkorrektebb emberi hozzáállás volna egyébként, azonban aki abban hisz, hogy „nincs járvány”, és igazán, mélyen hisz benne, már a hittétel tagadását látja egy ilyen jelzésben, valóságos eretnekséget, amit ki kell irtani, ha tűzzel, ha vassal.

Akkor hatszázan támadtak egy orvosra, aki értesítette a megbetegedéséről a pácienseit, a legmocskosabb, legképtelenebb vádakkal illették, fenyegették is. De nem kicsit. Nyugodtan beadhatott volna hatszáz feljelentést, ismert tettesek ellen, olyan alapon, amilyenen Kálmán Olga – tudtommal nem tette, de módja lett volna rá.

Azóta hiába történt sok minden, az akkori brigád máig összetart, ők ugyan azt állítják, hogy gyarapodtak is számban, én erről nem vagyok meggyőződve, de még mindig könnyű őket összerántani egy kis „flamewar-ra”, átok-gyilok háborúra a Facebookon.

Történt ugyanis vagy két napja, hogy a gyermekorvosok egy csoportja közzétett egy – hát, mit is? Felhívást, tájékoztatást? Mondjuk úgy, megpróbálták „fiatalosan” megszólítani a 16-18 éves korosztályt, a stílusra maga az a doktor sem büszke, akit rövidesen idézni fogok, mivel többüknél láttam, ugyanazzal a szöveggel. Valaki ezt megírhatta előre és a többiek megosztották. De nem stilisztikai kérdésekről beszélünk. Arról van szó a posztban, hogy mivel most oltják ezt a korosztályt, legyenek szívesek regisztrálni, beoltatni magukat, félre van téve nekik a Pfizer, nyáron csomó hátrányban lehet részük, ha nem teszik. Idézem is, név és forrás nélkül, mert nem akarok a meglévőnél nagyobb hisztériát kavarni.

Kedves 16-18 éves!

(Tudom, gáz, hogy a facebookon írok neked!)

Gondolom, már nagyon unod a november óta tartó otthonlétet.

Azt, hogy biológiai fegyvernek tart mindenki a tanároktól az osztálytárs anyukájáig.

Ráadásul (nagyon) lassan itt a nyár, amit jó lenne nem egy kéthetes karanténnal kezdeni, amikor az iskolanyitás után pont a suli utolsó hetére – ami persze a legjobb – megy el a szaglásod.

A védettséget és vele a hőn áhított védettségi igazolványt megszerezheted ennél egyszerűbben is. Regisztrálj és vedd fel a COVID elleni oltást! Szerencsére a Te korosztályodban csak egyfélét engedélyeztek, ezért megmenekülsz a választás szabadságának súlyos terhétől.

Egy kicsit fog fájni a karod az oltás után, de mire jön a fesztiválszezon, már semmit nem fogsz érezni belőle, nyugodtan táncikálhatsz az első sorban.

És nem kell úgy érezned, hogy a COVID megint elvett hónapokat az életed legszebb időszakából!”

Hát, na, a stílus olyan, amilyen, a szándék nemes. Én meg sem próbáltam volna „fiatalosan” fogalmazni, úgysem menne, de még egyszer mondom: stilisztikai kérdésekről majd irodalmi szakfolyóiratokban ejtünk szót. Mi volt erre a reakció?

Írásos reakciót a megcélzott korosztálytól nem láttam, láttam ellenben az idősebbektől ugyanolyan átokrohamot, mint tavaly. Vagy olyanabbat. Megjöttek az aktivisták, és az ő nevük légió. Az illető gyermekorvos, akitől idézek, külön posztban kényszerült válaszolni a kommentekre, mikor rájött – minden okos ember rájön rövid idő alatt – hogy hittel nem érdemes vitatkozni, ez egy szekta vagy inkább vallás, egyenként sem lehetne őket meggyőzni, tömeges vitában a puszta túlerejükkel elnyomnak minden értelmes érvet. Akkor lássuk a választ:

Kedves Szülők, Kedves Fiatalok!

Eddig valószínűleg nagyon szerencsések voltunk kollégáimmal (Biztos Kezek Gyermekorvosok), mert az Önök és a Ti tájékoztatásotokra tett erőfeszítéseinket az elmúlt egy évben szinte kizárólag pozitív visszajelzés, elismerés és szeretet fogadta.

Az elmúlt 24 órában ugyanakkor megdöbbenve szembesültünk azzal, hogy a tudatlanság és a rosszindulat, esetleg tudatos szándék milyen elképesztő rombolást képes végezni. Mindezt a 16-18 éves fiatalokhoz szóló, oltásra buzdító felhívásunk váltotta ki egyesekből. Családanyákat fenyegettek meg akasztással, csonkítással, bírósággal. A „mengelézés”, a „narancsosorvosozás”, a „mennyitfizettekteállatosozás” ebben a kultúrkörben úgy tűnik alapnak számít.

Sokan számon kérik rajtunk, hogy manipuláljuk a fiatalokat azzal, hogy a normális életük visszatérésével kecsegtetjük őket. Ugyanakkor paradox módon azt is rajtunk kérik számon, hogy elvettük ezen fiatalok életét (amiért természetesen még fizetni fogunk). No comment!

Visszatérő „érvként” tiltják meg nekünk, hogy a fiatalokhoz a szülő megkérdezése nélkül, közvetlenül szóljunk, mivel kiskorúak. Az egészségükkel kapcsolatos döntést kizárólagos szülői kompetenciának tartják, miközben számon kérik rajtunk, hogy mi butítjuk el őket. Ez persze újabb logikai ellentmondás, amit az előítéletektől elvakultan nehéz is megérteni.

Lehet, hogy néhány szülőnek rossz hír, de egy 16-18 éves fiatalnak a saját egészségével kapcsolatban önrendelkezési joga van és joga van a részletes tájékoztatáshoz és ahhoz, hogy a betegségével kapcsolatos döntésekbe bevonják. És ez így van jól.

Ez történt a fenti facebook posztokban, semmi más. Tájékoztatás. Egy kísérlet arra, hogy mi öregek olyan fiatalosan trendik legyünk. Na ez az, amin tényleg lehet nevetni, és a saját 14 éves lányomtól már meg is kaptam a kritikát: „ De Apaaaaaa…..”

Mi büszkék vagyunk azokra a fiatalokra, akik mernek és tudnak kérdezni, akik megpróbálnak tájékozódni, felelős döntést hozni, és az ÉLETRE készülve tanulják, hogy tudatos formálói egészségüknek, sorsuknak, nem csak passzív elszenvedői a történéseknek. Azt is látjuk, hogy köztük a közösségért való felelősségvállalás is „természetes”, még nem „rontottuk” el őket.

Kollégáimmal együtt abban hiszünk és azért dolgozunk, hogy egy olyan generáció nőjön fel a kezünk között, akik ezt tartják természetesnek, akik az orvosban nem Istent, nem egy pénzsóvár gazembert, hanem egy olyan segítő személyt látnak, akihez bizalommal fordulhatnak. Ezért kisgyermekkoruktól kezdve bevonjuk őket az egészségükkel kapcsolatos döntések meghozatalába, egyenrangú partnernek tekintjük őket, és a szülőkkel együtt arra tanítjuk őket, hogy az így megszerzett tudás felelősséggel is jár. Saját maguk, a családjuk és a tágabb környezetük felé is.

Ne hagyjuk, és ne hagyjátok, hogy néhányan gyűlöletet szítva ezt meggátolják!”

A kommenteket most nem idézném, nekem is van gyomrom, de jó pár év letöltendőt, még több felfüggesztettet és szép, magas pénzbírságokat érnének a bíróságon. Azonban – honnan támad egyszerre ennyi oltásellenes egy-egy poszt alá? Mert nincsenek olyan sokan ám, hogy ez egy általános vélemény, „a nép hangja” legyen, ők csak ezt a benyomást próbálják kelteni. Hogyan gyűlik tehát vérszagra az éji vad? Úgy, hogy toborozzák. Kis kereséssel megtaláltam a toborzó posztok egyikét is, tudom, ki indította el (az, aki korábban engem is fenyegetett) csak mivel le van tiltva, az egyik hívétől másolom ide:

Egy újabb bűnözőt találtam. D.-ben rendel, Dr. X. Y. a neve és állítólag gyermek háziorvos / remélem már nem sokáig /. Gyakorlatilag kiskorúakat befolyásol, molesztál és az egészségügyi törvényt szegi meg éppen. Ez egy bűncselekmény – nemzetközi szinten is az – gyakorlatilag a kiskorú gyerekeket a FACÉN megkeresi és emberkísérletre hívja meg, szüleik tudta, megkérdezése nélkül befolyásolja és mintegy „cukros bácsi - vagy néni”, jutalomfalatokat ígér nekik. Ezt úgy hívják hogy: BŰNCSELEKMÉNY! És én ezt a bűnözőt személyesen fogom megkeresni és ha folytatja ezt a tevékenységet feljelentést teszek ellene! Mást is erre biztatok...”

Így már érthető a „tömeges” felháborodás: nem tömegek háborodtak fel, hanem az a pár száz vagy ezer aktivista – az online térben ennyi vélemény hatalmas tömeg benyomását kelti – akit mozgósítottak. Hogyan mozgósították őket? Online, tetszene mondani, ez helyes válasz is volna, de nem lenne pontos: ezt a technikát az oltásellenes mozgalom a politikai pártoktól tanulta, éspedig kormányoldaltól és a velük szemben állóktól egyaránt: ők mozgósítanak így. Általában demonstrációk vagy szavazások előtt. Tehát: szervezett, politikai módszereket használó mozgalommal van dolgunk.

Így is nevezhetjük a lincselni vágyó csőcseléket irodalmibb nyelven.

Kérdés azonban, hogy cui prodest, kinek az érdeke, hogy ne oltsanak be elég embert, hogy akár évekig eltarthasson a járvány, hogy Magyarország határai tartósan zárva maradjanak? A kormánynak nem, az ellenzék pedig – bármit is hallucináljon a kormány – szintén nem mond vagy kíván ilyent. Akkor ki vadítja ezt az aktivista tömeget? Kinek jó ez?

Annak, akinek Amerikában jó, ha Trumpot elnöknek tekintik, akinek jó, ha Bident emberevőnek és pedofilnak hiszik, aki azt terjeszti Magyarországon, hogy az állam csak egy, a New York-i tőzsdén bejegyzett cég, és emiatt nem kell sem adót, sem banki törlesztést fizetni. Annak, aki arra buzdította az egyszerű lelkűeket, hogy ne anyakönyveztessék a gyermekeiket, mert akkor nem kell majd beoltani sem őket (az fel sem merült, hogy a gyermek egyszer majd felnő, és anyakönyvezés meg személyi iratok híján még a szüleitől sem örökölhet, mert ő közjogilag nincs), annak, akinek köszönhettük már a világjárvány előtt is az oltásellenes (és 5G-ellenes, és gyíkembereket vizionáló, és...) mozgalmakat.

Akinek nem egyik vagy másik fél győzelme az érdeke, hanem a folyamatos harc, háború, káosz, bizonytalanság.

Annak az érdeke, aki ezt szítja mindenfelé, az egész világon. Az fűti most minálunk is az indulatok kazánját.

Én a magam részéről északkeleti irányban keresgélném azt, akinek az érdekét mindez szolgálja.

A magukat önállónak, „szabadnak”, „függetlennek” gondoló, büszkén ordítozó kis marionettbábok tömegére rávetül a Kreml hosszú, sötét árnyéka.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása