Forgókínpad

Forgókínpad

Tarhálnak a Pesti Srácok

2021. május 23. - Szele Tamás

Van olyan, mikor a hóhért akasztják, inkvizítort kínozzák. Ilyen esetekben a legtöbb ember nem emelkedik felül önmagán morális magasságokba, főként, mivel az illető jelenlegi kárvallottak korábbi tevékenységük miatt sem védelmet, sem kegyelmet nem érdemelnek. Ez így nem helyes, de az ellenkezője is különös volna. Akkor nézzük csak, hogy járt a Pesti Srácok?

lejma1.jpg

Röviden: rosszul járt, a Pesti TV még rosszabbul, az alkalmazottaik a legrosszabbul, mert közülük sokaknak még a fél fizetése is nagyot csúszott, jövő hónapban el is maradhat talán: ez komoly erkölcsi dilemmát jelent a tisztességes tollforgató számára, mert tisztán általánosságban véve és tekintet nélkül a közöttünk fennálló szöges világnézeti ellentétre, sine ira et studio az volna a helyes, ha kiállna az ember a megkárosított sajtómunkások mellett.

Viszont ha megtenném, azzal olyan emberek pénzét és érdekeit védeném, mint mondjuk Stefka István és még sokan mások, szóval a stáblistájuk teszi ezt lehetetlenné. Meg az, hogy sosem riadtak vissza sem a hazugságtól, sem az aljas, nemtelen, rágalmazó eszközöktől, sem a szinten aluli sértegetéstől – sajnos, képtelenség olyan tökéletes emberré válni, hogy az ember ne vigyorogjon egyet a mostani helyzetükön.

Akkor, mintegy bevezetőként, nézzünk pár korábbi címet (és csak címeket!) tőlük.

Tarhálással nyitnak a távozó indexesek”

Van másik/Nincs másik – Telex néven folytatják a tarhálást a kiugrott indexesek”

A tarháló Index nélkül is van élet”

Nem elég a 444-nek Soros pénze, fizetős lehet a zsigerblog”

Bajban a Mérce, csődközeli állapot miatt kérnek pénzt a bajtársaktól”

Elérhetetlenné vált az Index – Kalapolásba kezdett a szerkesztőség”

Koldulnak, siránkoznak és szitkozódnak a műsor nélkül maradt exhírtévések”

Folytathatnám akármeddig, látjuk: minden megszorult sajtótermék, sajtómunkás mellett ott voltak, és nem haboztak rúgni belé egy hatalmasat, amint kiderült, hogy közösségi támogatásra szorul. Nem voltak ők olcsó gyermekei a kormánynak, sőt, a legdrágábbak közé tartoztak, ugyanis részben direkt módon, részben fedőcégeken keresztül, de állni kellett a kiadásukat, a sajtópereiket és a terjeszkedésük árát is – a terjeszkedésre a legjobb példa a Pesti TV, aminél drágább és feleslegesebb mulatságot sajtó terén nem tudnék mondani, pedig nem tegnap kezdtem a szakmát. Sőt, a terjesztési hirdetéseik sem voltak olcsók: habár a Pesti Srácok évek óta hiperaktív Facebook-, Google- és YouTube-ellenes propagandát folytat, annyira, hogy még tüntetést is szerveztek tavaly ezek ellen a cégek ellen, csak az online lap, csak az elmúlt év folyamán 19 652 624 forintot költött Facebook-hirdetésekre. A Pesti TV 12 504 228-at, de vegyük tekintetbe, hogy a tévécsatorna csak tavaly ősszel indult, még nem volt ideje elég pénzt eltüzelni.

Ehhez képest mit látok a minap?

Kérjük, támogassa adója 1 százalékával az Oikosz Alapítványt és a PestiSrácok.hu fennmaradását!”

Nofene. Megjött a nyúl a puskával, megérkezett a befőtt, eltenni a nagymamát?

A jobboldali médiatér örvendetes bővülésének egyetlen kellemetlen velejárója, hogy a PestiSrácok.hu kiadója ötödik éve nem tudja növelni reklámbevételeit, miközben a kiadások – a szellemi munkára vonatkozó idei adóváltozásokkal megfejelve – jelentősen nőttek.”

írja a főszerkesztő, amin én, Balassival élve, „csak elmosolodék”. Persze, hiszen zárt piacon vagytok, öcsém! A túloldalon is ez a csapda működik: ha ugyanis egy lap kizárólag a magyar kormányt és annak fejét állítja be koordináta-rendszere origójának, ha minden arról szól benne, hogy Orbán és kormánya vagy angyali, vagy démoni, akkor előbb-utóbb eléri lehetőségeinek maximumát, az összes vele egyetértő olvasót, annál nem lesz több. Ennyit tud, és kész. És ilyen szempontból mindegy is, imádja vagy utálja Orbánt, a kormányát vagy a pártját: ha bármilyen előjellel, de csak erről szól a dal, akkor csak azokat fogja érdekelni, akik így vagy úgy, de leginkább ez iránt érdeklődnek. A horgászlapot is nehéz eladni a kézimunka-szakkörben. Nem mondom, hogy lehetetlen, de nehéz.

Ne feledjük: ez esetben az áru nem a kész sajtótermék, aminek a vételára a bevétel, hanem a hirdetési felület az áru, a reklám adja a bevételt.

Azonban a Média1 rákérdezett a problémára, és Huth Gergely főszerkesztő nekik már mást mondott: az is igaz lehet, ahogy az előbbi is. Nevezetesen arra hivatkozott, miszerint:

Jelentős ütést kaptak idén azzal, hogy 2021 elején hatályba lépett az a tavaly elfogadott törvénymódosítás, ami miatt egy viszonylag alacsony összeghatár felett nem tudnak a szerzőiknek és egyéb közreműködőiknek számla alapján honoráriumot fizetni, amennyiben az érintettek katások, azt ugyanis 40 százalékos különadóval sújtja a törvény, lényegében azt feltételezve, hogy ez illegális kifizetés. A KATA-val kapcsolatos új szabályozás hatására csak a pestisracok.hu-nál több tízmillió forint adófizetési többletköltségük keletkezett és ebben még nincs benne a Pesti TV. Ugyanis kénytelenek a szerzőiket munkavállalóként foglalkoztatni, márpedig az élő munkára rakodó adóteher még úgyis jóval többe kerül, hogy választhatják az újságírók és az egyéb szellemi tevékenységet végzők az EKHO (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) nevű adónemet, mely egyébként nem nyújt többet, hiszen minimális nyugdíj és egészségbiztosítás tartozik hozzá, hasonlóan a KATA szerinti adózáshoz. Az ekhós munkabér költsége azonban még így is jóval magasabb ahhoz képest, mintha katás vállalkozóként kiállítanák a számlájukat a szerzők a Pestisrácoknak, mint tették ezt mostanáig.”

Oh, well, ezt is ismerjük. Kis lapoknál kisebb gond szokott ez lenni (eddig), nagy lapoknál nagyobb. Szóval, az a helyzet, hogy a magyar sajtóban épp a munkavállalóként alkalmazás a legritkább. Ugyanis ha valakit így alkalmaznak, az után TB-t, nyugdíj-járulékot, mindenfélét kell fizetni, és majdnem minden laptulajdonosnak kényszerképzete, hogy írni nem munka, krumplit kapálni vagy szenet fejteni munka: így aztán mindenféle alkalmi módokon szokták fizetni azokat az embereket, akik nélkül nekik nem volna lapjuk. Az adórendszer szépségeit tovább nem is fejtegetném, megtette Huth mester: tény azonban, hogy áldatlanok az állapotok mindenhol.

Viszont eddig még csak a Pesti Srácokat láttuk, mi a helyzet a náluk jóval drágább működésű Pesti TV-nél? A lapot ugyan még megírják a munkatársak akár otthon is, de tévécsatorna stúdió, technika, stáb nélkül nincs. Annak idején ezt a Pesti TV-t is olyan egymilliárd forintból alapították, és eleinte igen szép honoráriumokat fizettek – milyenek náluk most az állapotok a Média1 szerint?

A Media1információi szerint elmaradt a munkatársainak kifizetésével a Pesti TV-t működtető cég, emiatt a Rogán Antal propagandaügyi miniszter szerelemgyerekeként is emlegetett kormánypárti tévécsatorna több munkatársa közreműködője is a szokotthoz képest csúszva jutott hozzá a pénzéhez. Úgy tudjuk, a háttérstáb (portosok, sminkesek stb.) is hiába várták a munkájuk utáni pénzt a számlájukra, az ugyanis nem, vagy csak részben érkezett meg határidőre a médiavállalatnál lévő pénzügyi problémákra hivatkozva a hó eleji időpontig.”

Itt lenne pár megjegyzésem. Az első, hogy a vizuális sajtó baromi drága műfaj, és nem csak a műszaki háttér miatt, bár anélkül egyszerűen nem is létezik. De drága azért is, mert nagyon magasan kvalifikált, gyakran művészi szintű szakmunkával készül: alkalomadtán egy barátommal készítünk kisdokumentum-filmeket, olyan fél órás terjedelemben, most és egyelőre baráti alapon. Annak dacára, hogy a kolléga úr a kamera avatott mestere és művésze. Szükség és igény esetén hetente készíthetnénk egy-egy ilyent: azonban ha csak az önköltségi árat számoljuk, és a legminimálisabb honoráriummal kalkulálunk, akkor tudnánk egy-egy ilyent 120 ezer forintért adni a potenciális megrendelőnek. Nem azért, mert lopjuk a pénzt, hanem azért, mert már ez is az esküvői videók díjszabása volna, ennél olcsóbb nincs. Ez leköti az ember minden idejét, igénybe veszi kapcsolatrendszerét, a profi műszaki háttér méregdrága és károsodhat is... azt már nem mondom, hogy folyamatosan korszerűsíteni is kell. Szóval, drága ez a műfaj, bár gyönyörű eredménye szokott lenni. Viszont nem váltható ki a költség nyugdíjasok és egyetemisták alkalmazásával: ahol igen, onnan menekül is a néző.

A második megjegyzésem, hogy minden sajtóvállalkozásban a legalacsonyabb kiadási tétel pont a munkatársak honoráriuma. Ennél minden többe, sokszor (tehát nem szimplán sokkal: sokszor) többe kerül, és ezért ha valahol elkezd csúszni a honorárium, a munkabér, onnan nem is csoda, ha még időben menekülni kezdenek a munkatársak, mert ez nem az első, hanem az utolsó jel a teljes csőd előtt. Amikor már a villamospénzre sem jut.

Mármost értem én, hogy részben a megváltozott adókörnyezet, részben a stagnáló piac miatt van bajban ez a kétfejű (PS–PTV) szörnyeteg, de valahogy nem bír megszakadni a szívem értük. Ha valamiben, hát abban egészen biztosak lehetünk, hogy nem szűnnek meg, addig pörögnek, míg le nem esik egy komoly állami vagy bújtatottan állami „magán”-támogatás. Ellenben az üzleti modelljük nem fog megjavulni, annak maradnia kell olyannak, amilyen, hiszen propagandacégekről van szó. A kormány is beláthatná, hogy ez pénzbe kerül, nem várhatja, mint „hirdető”, hogy a közönség meg is nézze a reklámját, fizessen is érte, de még az árut is vásárolja meg. A reklám: kiadás, amit az áru forgalmának bevétele kompenzál.

Ráadásul – és itt jutunk el a lényeghez – maga a kormány idézte elő ezt a csődhelyzetet. Kampányévben vagyunk, úgy nőnek mindenfelé a kormánypárti-jobboldali orgánumok, mint eső után a gomba, panaszkodtam is már, mert reggelenként régebben elég volt öt ilyent elolvasnom, hogy valamennyire képben legyek a világukkal kapcsolatban, ma már több, mint tízet kell átnéznem (még ha a tartalmuk nagy része szó szerint egyezik is). Persze, hogy szaporodnak, ha szaporítják, alapítják őket, csakhogy ezeket az orgánumokat, orbánumokat nem egy egészséges piaci igény szüli, de így is kialakul a versenyhelyzet, ugyanannak a közönségnek szól a mostani sok, mint a régebbi valamivel kevesebb. Mindez azért van, mert lapot alapítani lehet, olvasót alapítani lehetetlen.

Ha bővítenék a témáikat, talán lehetne több olvasójuk, de épp az tilos nekik: ott tartunk tehát, hogy a piacon eddig volt öt szotyolaárus, és azok is mind ugyanazt az egyfajta szotyit árulták, mert arra szerződtek. Most van vagy tizenöt: ők is ugyanazt árulják, viszont a vevők száma állandó, nem szotyiznak többen, mint eddig. Egymásba érnek a szotyiárusok, mégsem fogy több a portékából, hát ki érti ezt... ja, én. Meg most már maguk is.

Szóval a sajtó, mint üzlet, nem valami mágia, amiben minimális befektetéssel maximális anyagi és politikai haszon termelhető ki: csak hát, aki kőbányából és szőlészetből gazdagodott meg, esetleg gázszerelésből, az nem érti az ilyesmiket. Az adókörnyezet még rátett egy lapáttal a mesterségesen előidézett válságra – és láthatjuk az eredményt.

Meg fognak maradni, nem féltem őket, de ez nem olyan „tarhálás”, mint amikor a csőd szélén táncoló kis lap vagy újságíró kér pénzt az olvasóitól. Ez egy átgondolatlan, központi piacbefolyásolás eredménye, ami felborította a korábbi, szintén beteg üzleti modellt.

Tulajdonképpen túltermelési válságot látunk, csak most nem gabonát vagy kávét termeltek túl, hanem kormánypropagandát. De ettől nem is lehet olyan könnyen megszabadulni, mint az élelmiszerektől, egyéb javaktól, nem lehet mozdonyokban eltüzelni, hogy tartható legyen az árszint, hiszen fizikai termelésről nincs is szó.

Ezt a kormány intézte így és nem alakíthatja most már másként a helyzetet, mert az a rendszer létének mondana ellent.

Egy mondatban: a kormánymédia központi utasításra elvágta maga alatt a fát, és most kétségbeesetten kapaszkodik.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása