Mindennek megvan a maga oka, csak az emberi elme nem képes átlátni a Gondviselés vagy a karma szövevényes útjait. Én például ma azt hittem, hogy csak kicsit lesz bonyolultabb az életem, mivel nem tudtam a napi munkát a megszokott, reggeli órákban elkezdeni egy szakmai találkozó miatt, de majd bepótolom nap közben. Erre fel sokkal lett bonyolultabb.

Mindazonáltal ez is munkával kapcsolatos. Arról van szó, hogy a nemzeti konzultációk (képtelen vagyok nagybetűvel írni, a magyar nyelv Balassitól Esterházyig felsírna tőle) botrányosan alkalmatlanok magára a konzultációra, igaz, nem is azért tartják őket, mert bárkinek a véleménye érdekelné a kormányt. Még csak az hiányozna. Tulajdonképpen még politikai eszköznek is nagyon nehezen mondhatóak, semmiféle biztonsági garancia nincs arra, hogy mindenki csak egyszer tölti ki őket. Nem lehet másnak hívni ezt a valamit, mint méregdrága, de nem tudományos eszközökkel végzett közvélemény-kutatásnak, és pontosan olyan eredménnyel szoktak járni, amilyent elvárnak tőlük. Ezek ugyan mindent adnak, csak legitimációt nem.

Mármost a konzultációk gyenge pontjaira sokan és sokszor rávilágítottak már, én is megtettem több alkalommal, nyilván teljesen értelmetlenül, ugyanis hatása nem volt a dolognak, legfeljebb bekerült a jegyzőkönyvbe. És ha nem a jegyzőkönyvbe, hát a dossziémba. Épp egy ilyen régebbi rávilágításom miatt kerültem most kissé reflektorfénybe – vagy célkeresztbe? Majd eldől.

Szóval az úgy történt, hogy még a korábbi, 2020. szeptemberi konzultációt annyira nem védte a világon semmi – konyhaasztal sarkán írhatták a kódot, húsz perc alatt, másnaposan – hogy még egy hobbyból programozást tanuló úriember is képes volt írni egy olyan kis bővítményt, robotot (Nerbotnak nevezték el), ami véletlenszerű személyi adatokkal, véletlenszerű válaszokkal töltötte ki az online kérdőívet. Ez azért volt lehetséges, mert olyan alapvető dolgok hiányoztak a konzultációs szoftverből, mint az úgynevezett reCaptcha, az a kis kellemetlenség, amikor be kell bizonyítsa a belépő felhasználó, hogy ő nem robot. A reCaptcha pont azért felel, hogy kiszűrje a gyanús – pl. bot általi tömeges – kitöltéseket, a nemzeti konzultációs honlapon azonban ez a fajta védelem egyszerűen nem működött, így a kitöltés folyamatosan pöröghetett és ezáltal bebizonyosodott, miszerint a konzultáció adatai egészen egyszerűen értéktelenek, megbízhatatlanok, gyakorlatilag az is megeshet, hogy hatvanmillió magyar állampolgár válaszol rájuk, azzal együtt, hogy jó, ha ötödennyi van egyáltalán.

Mármost felvetődött a kérdés, éspedig a hivatalos szervek részéről, hogy ez hackelés-e? Én akkor írtam egy rövid kis szösszenetet arról, hogy véleményem szerint nem az. És most, mikor Tomanovics barátunk újból akcióba lendült, a mostani konzultációt kitöltő Nerbot 2.0-val, megemlítette akkori szerény dolgozatomat annak jogi indoklásaként, hogy ez nem hackelés.

Fenntartom akkori nézetemet, miszerint bizony nem az, de le kell szögeznem: az én akkori írásom nem minősül jogi tanácsnak. Olyant én nem is adhatnék jogi végzettség híján. Én csak elmélkedtem egy keveset az ilyen cselekmények szabályozásáról a magyar jogban, ezt szabad. Ez egy vélemény, nem több. Mondjuk, eléggé megalapozott vélemény. De lássuk az akkori érvelésemet, miért is nem beszélhetünk hackelésről?

„Jogi szempontból hackelés nem történt. Ne csóválják a fejüket: nem bizony. Ezt a Btk. 375-ös és 423-424-es paragrafusai szabályozzák. Mit mond a 375-ös paragrafus?

„Aki jogtalan haszonszerzés végett információs rendszerbe adatot bevisz, az abban kezelt adatot megváltoztatja, törli, vagy hozzáférhetetlenné teszi, illetve egyéb művelet végzésével az információs rendszer működését befolyásolja, és ezzel kárt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Csak épp itt nem volt semmiféle haszon, sem jogos, sem jogtalan. Lássuk a másik kettőt! A 424-es arról szól, hogy:

„Aki a 375. §-ban, a 422. § (1) bekezdés d) pontjában vagy a 423. §-ban meghatározott bűncselekmény elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő

a) jelszót vagy számítástechnikai programot készít, átad, hozzáférhetővé tesz, megszerez, vagy forgalomba hoz, illetve

b) jelszó vagy számítástechnikai program készítésére vonatkozó gazdasági, műszaki, szervezési ismereteit más rendelkezésére bocsátja,

vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Itt program készült ugyan, de nem valósult meg a 375-ös paragrafushoz szükséges jogtalan haszonszerzés, a 422/D az információszerzésre vonatkozik, a 423-as pedig a jogosulatlan belépésre (magyarul: jelszótörésre), de itt csak befele ment az információ és senki nem lépett be semmibe. Szóval, akárhogy lapozzuk a Btk.-t, itt nem történt olyan bűncselekmény, amire volna törvényünk.

De hát akkor ezt szabad művelni? Jogi szempontból nem tilos ezt művelni, ha választási adatokról lenne szó, az már más volna, de ez egy „nemzeti konzultáció” volt, ami a gyakorlatban nem egyéb, mint egy méregdrága közvélemény-kutatás, amire aztán a politikai propagandában lehet hivatkozni. A közvélemény-kutatók megtévesztéséről meg nem szól semmilyen törvény.”

Mármost ezen véleményem mellett most is kitartok: nincs itt szó egyébről, csak arról, hogy a magyar jog nem foglalkozott és nem is foglalkozik érdemben az információs, virtuális térrel. Épp úgy nem rendeli büntetni ezeket a számomra rokonszenves, Robin Hood-jellegű játékokat, mint a sokkal komolyabb cyberbullyinget (módszeres online zaklatást) vagy a személyiséglopást. Nincs ezekre semmiféle törvényünk.

Egy normális jogrendszerben, egy ésszerűen működő államban Tomanovics Gergely akciójáért maximum egy hatósági megrovás járna, de mellé azonnal érkezne egy zsíros állásajánlat is attól a cégtől, ami ennyire hanyagul végezte a dolgát. Valamiért az az érzésem, hogy ez most el fog maradni.

Most is megjegyezném, amit akkor: vagy fontosnak tartja pártunk és kormányunk ezeket a nyüves nemzeti konzultációkat, és akkor gondot kéne viseljen rájuk, vagy nem tartja fontosnak, és akkor meg sem érdemes tartani őket, az áruk is megmaradna. Persze, hogy fontosak: de akkor miért számítástechnikai analfabétákkal csináltatják a konzultációs weboldalt, amin annyi védelem sincs, mint egy falusi árnyékszéken a kert végében? Az előtt az udvaron legalább kint van a kutya. Ki írta ezt az oldalt? Bocsánat, rossz a kérdés. Mennyiért írták? És ki vette át?

Ez olyan kérdés, amire soha nem fogunk választ kapni. Az előállt helyzetet sem fogják megoldani sehogyan sem: a tavalyi elkövető ellen vádat emeltek, azóta nem tudok fejleményről az ügyben, most legfeljebb emelnek még egyet Tomanovics ellen. És abban sem lesz fejlemény, ugyanis maximum jogkövetésről lehet szó az esetében, hiszen nullum crimen sine lege, amire nincs törvény, tilalom, az nem tilos.

Én ebbe az ügybe publicistaként keveredtem, eszmefuttatásom révén, amelyben levont következtetéseim, megengedem, képezhetik jogi vita tárgyát, az azonban faktum, hogy jogi tanácsnak nem minősíthető, tekintve műfaját és formáját.

Ha ugyanis valaki annak tekinti, az minden újságcikket ilyen szempontból kell tekintsen, tehát ha mondjuk egy indonéz vulkánkitörésről számolunk be, az is felbujtás a vulkánkitörések elöli menekülésre, esteleg pánikkeltés, ha egy olimpiai aranyéremről, az agitáció a sportos életmód mellett.

Szóval: ez a felfogás jogilag tarthatatlan volna.

Én csak merengtem egyet, keserűen, de logikusan.

Tomanovics Gergely viccelt egyet, illetve már kettőt, nem kevésbé kesernyésen, egy működésképtelen számítógépes és egy szintén működésképtelen, sőt, ráadásul hazug politikai rendszerrel.

Ehhez tényleg csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy:

Hajrá, Tomanovics!

Egyszer már összefuthatnánk személyesen is, ha így összegubancolódott a sorsunk.

No, meglátjuk mi lesz a dologból.

Frissítés: lapzártakor érkezett, az első Nerbotot még csak nem is Tomanovics barátunk írta, laptársaink tévedtek ez ügyben - magától az illetékestől sikerült megtudni. Annál szebb. 

Szele Tamás