Forgókínpad

Forgókínpad

Terhelési kérdések

2021. szeptember 19. - Szele Tamás

A hír rövid, a hír igaz: tegnap amint igazából elindult volna, le is állt az ellenzéki előválasztás online rendszere. Ennyi az, amennyit biztosan állíthatunk. Minden egyéb hit, világnézet és politikai hovatartozás kérdésévé kezd válni, ami olyan mértékben megnehezíti a tisztánlátást az ügyben, hogy talán érdemesebb megfelelő kérdéseket keresni, mint válaszokat találni.

hacker_attack.jpg

Ugyanis míg rosszul tesszük fel a kérdéseket, csak rossz válaszokat kaphatunk rájuk. Azzal meg tele van a padlás, már tegnap estefelé mindenki kétségbevonhatatlanul tudta, mi történt, de legalábbis bizonyos volt benne: erről szoktam mondani, hogy a magyar ember annyira szeret átlátni a szitán, hogy azon is átlát, ami ott sincs. Legfeljebb keres egyet, hogy maga elé tarthassa és átnézhessen rajta. De először is lássuk a tényeket, aztán vegyük elő a magyarázatokat és értelmezéseket.

Tegnap reggel hatkor elindult az előválasztás. Ezzel kapcsolatban annyira mindegy, mi nekem a véleményem, hogy meg is kímélem tőle az olvasókat, amúgy is tényeket ígértem. Tehát a voksolás elindult és egy ideig akadálymentesen zajlott online is, offline is a több, mint 300 szavazóhelyen. A lebonyolítás technikai felelőse az aHang volt, ők maguk korábban ezt írták a részletekről:

A CVB egyik tagszervezete, a most 3 éves aHang – amely jelenleg 300 ezer embert ér el országszerte – az utóbbi hónapokban tovább tökéletesítette a már 2019-ben is jól vizsgázó online és offline előválasztási keretrendszerét. Fontosnak tartják, hogy az online szavazás biztosításával még többen kapcsolódhassanak be az előválasztási folyamatba. Az aHang 2019-ben a több mint 1000 pártaktivista mellé 200 civil aktivistát delegált a budapesti sátras szavazások lebonyolítására, ellenőrzésére. 2021-ben céljuk, hogy az ország minden pontján legyen olyan civil aktivista, aki nem tagja semelyik jelölőszervezetnek.”

Ők tehát készültek, csak nem mindenre. Arra nem, ami fél tíz körül kezdődött: egyre több sátornál jeleztek problémát, az ott dolgozóknál lévő tabletek hibaüzeneteket adta ki, és elkezdett leállni az elovalasztas.hu oldal is. Az élő helyszíneken elakadt a szavazás. Itt idézzük a 444-et:

A szervezők először azt gondolták, hogy náluk van a probléma. Miután délelőtt 10 körül összeült az Országos Előválasztási Bizottság (ennek tagjai az ellenzéki pártok képviselői), az első közlemény még erről szólt:

A szervezők számára is váratlanul nagy részvétel miatt szükség van a technikai erőforrások azonnali bővítésére. Az Országos Előválasztási Bizottság a folyamatok áttekintése során úgy döntött, hogy a megfelelő bővítés és a szavazás zavartalansága érdekében két órára felfüggeszti a szavazást. Ebben az időszakban kerül sor a technikai háttér gyors, hatékony és biztonságos kibővítésére.”

Ekkor még azt közölték, déltől folytatódni tud a szavazás.” (444)

Délben viszont nem indult újra, az Országos Előválasztási Bizottság 13:45-kor viszont a következő közleményt hozta nyilvánosságra:

Az elmúlt három órában minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk az előválasztás informatikai rendszerét lelassító délelőtti jelenséggel kapcsolatban. Mostanra teljesen világossá vált, hogy ma reggel 6 óra és délelőtt 10 között a változást akaró választók tömegei mellett más valakik is érdeklődtek az előválasztás iránt: jelenleg ismeretlen eredetű tömeges terhelés érte az előválasztás háttérrendszerét.

Nem sima túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett.

Az előválasztás azonnali folytatása a jelenlegi formában nem pontosan felmérhető technikai kockázatokat hordoz. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy ezek a kockázatok nagyjából egy nap ráfordítással kezelhetők.

Ezért a változás ügye iránti elkötelezettséggel egyetlen felelős döntés hozhattunk: a szavaztatási folyamatot leállítottuk, az előválasztás az eredeti terveknek megfelelő formában 2021. szeptember 20-án, hétfőn 7:00 órakor folytatódik.

Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja.

De ami a legfontosabb: ismeretlen eredetű akadályok nehézségeket ugyan okozhatnak, de nem állíthatnak meg minket. Az előválasztás hétfőn folytatódik, válasszuk meg közösen Magyarország következő miniszterelnökét és képviselőjelöltjeit!

Országos Előválasztási Bizottság”

Itt következik egy lényeges részlet, amelyet nem hagyhatunk a nagyon okos magyarázatok tengerében elsikkadni: Hajdú Gergő, az aHang kampányigazgatója és az előválasztási szervezésben részt vevő momentumos Bedő Dávid is elmondta a 444-nek, miszerint:

IT-szakértők bevonásával a két időpont között világossá vált, hogy nem náluk van a probléma. A túlterhelés akkor is jelentkezett, amikor már egyáltalán nem zajlott szavazás – Bedő szerint ugyanakkor nem egyszerű túlterhelésről van szó, hanem célzott támadásról. Dél körülre már látszott, hogy nem tudják megoldani a szombat délutáni biztonságos folytatást.”

Magyarul: akkor is volt adatforgalom, terhelés, mikor szavazás már nem is volt!

Erre mondja a félig-meddig rutinos sajtómunkás, hogy Ddos, láttunk már ilyent: ha valamit le akarnak kergetni a világhálóról, létezik olyan módszer, ami annyiszor nyitja meg automatikusan, hogy ahhoz más hozzá se férhet (nagyon, de nagyon leegyszerűsítve). Azonban a jelentések szerint nem egyszerű Ddosról lehetett szó, hanem egy fejlettebb, több lépcsős támadásról, de mindenképp külső beavatkozás okozta a leállást és nem az a magyarázat rá, ami első pillanatban született, hogy tudniillik a rohamos érdeklődést nem bírta a rendszer.

A délutáni órákban az egyesült ellenzék pártjai közös közleményt adtak ki, melyben nyíltan a kormányt vádolják a történtekért, ezt is idézzük:

A hatalom emberei megijedtek attól, hogy az emberek szombat reggel tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket az Előválasztáson, tömegesen kívánnak hitet tenni a változás mellett. Ám hiába indítottak támadást az intézmény informatikai rendszere ellen, innen is üzenjük nekik: tervük nem fog megvalósulni. A Karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát, a beavatkozás elhárítása után újult erővel folytatjuk a munkát. Hogy odafent még jobban megértsék, nyomatékkal üzenjük: Stop, Orbán!
Mi, a demokratikus ellenzéki pártok vezetői ezúton is szívből köszönjük minden magyar szavazópolgárnak, aki nem csupán részt vesz a demokratikus folyamatban, de megértően kezeli a kialakult helyzetet. Hétfőn újult erővel térünk vissza, és várunk mindenkit a szavazósátraknál! Döntsük el közösen, ki legyen az ország következő miniszterelnöke! És döntsük el közösen, kikkel építsünk fel egy új, demokratikus, szolidáris, igazságos és zöld Magyarországot!” (MTI OS)

Erre érkezett válaszul ma reggel 7:36-kor a Fidesz lakonikus közleménye, miszerint:

Saját bénázásukat ne kenjék másra!”

Szóval: beindult a politikai mutogatás. A Magyar Nemzet egy előttem meglehetősen hiteltelen és ködösítő írással próbálja magyarázni az előválasztás amatörizmusát, aminek már a forrása is kérdéses – a Szárnyas Fejvadászon akárki feladhat hirdetést – de a valódi kérdést mindenki kerülgeti, mint a forró kását.

A valódi kérdés ugyanis így hangzik:

Ki terhelte a rendszert akkor, amikor már nem is volt használatban?

Mármint, a rendszergazdákon kívül. A 168 óra egy bekezdésnyi terjedelemben megpendíti a kínai hackertámadás lehetőségét is:

Lapunknak féltucat, az előválasztást lebonyolító választási bizottság – az ország legkülönbözőbb pontjairól – egybehangzóan állította: amikor az informatikai rendszer akadozása miatt felvették a kapcsolatot a központi szervezőkkel, egymástól függetlenül mind azt a tájékoztatást kapták, hogy Kínából induló hackertámadás állhat az összeomlás mögött.”

Azonban ez sincs kőbe vésve. Nekem nem tisztem eldönteni, kinek van igaza – az eddig elhangzott magyarázatok alapján teljes mértékben valószínűleg senkinek sincs – én egyelőre kérdéseket tennék fel. Kényelmetlen kérdéseket, amik közelebb vihetnek minket az igazsághoz. Már amennyiben egyáltalán kíváncsiak vagyunk rá, ugyanis ez nem teljesen biztos, jelenleg úgy látom, mindenki beéri a maga saját igazával.

  • Lehetséges volt az aHang szerény anyagi eszközeivel jól működő online előválasztási rendszert létrehozni? 2019-ben jól vizsgáztak az önkormányzati választásokon, de akkor kisebb volt a tét is, a részvétel is.

  • Magyarország a terheléses lefagyások ősi földje, itt minden nagyobb online részvétellel járó politikai megmozdulás előbb vagy utóbb leáll a túlterhelés miatt. De még politika sem kell ehhez: mindannyian emlékszünk a Pfizer-oltások miatt kialakuló lefagyásra, aminek ügyében a rendőrség is nyomozott. A 2018-as országgyűlési választások leállása is nehezen feledhető. Általában kormányzati ügyek szoktak lefagyni, „terheléses támadás áldozatául esni”, és jól szórakozik az ellenoldal a kétségbeesett, kapkodó, szakszerűtlen magyarázkodásokon, most nem így történt, hanem ellenkezőleg. Logikus volna feltenni a kérdést: nincs valami alapvető baj a magyarországi informatikai hálózatokkal és szolgáltatókkal is?

  • Ha kínai hackertámadás érte a rendszert, azt nehéz lesz bizonyítani, bár nem lehetetlen, de tény, hogy nem csak a hálózatokkal és a szolgáltatókkal lehet gond, hiszen a terhelés folyamatos maradt a szavazás lezárása után is, ami arra utal, hogy aki intézte, az nem tudott a leállásról. Vagy, mert nem tudott magyarul sem, vagy, mert nem is érdekelte: tőle megrendeltek egy üzemzavart és leszállította, mondott időben, mondott időtartamig. Ha kínai beavatkozásról van szó, az egyébként nem kell okvetlenül politikai jellegű legyen, lehet egyszerű cyberbűnözés is, Kína tele van kiváló és anyagiakban nem dúskáló hackerrel, bár megnézem én azt a kínai támadást, amiről legalábbis nem tudnak az ottani szervek... mindenesetre ha beigazolódik ez az elmélet, Pekingben akkor sem fognak fejek hullani miatta. Magyarország mindenestől annyira népes, mint egy közepes kínai város. Amennyiben mégis így lenne, a kérdés az, hogy a kínai hacker kinek a megrendelését teljesítette és az honnan érkezett? Pekingből vagy Budapestről?

  • Miért nem kapunk legalább közepesen szakszerű magyarázatot a kialakult helyzetre sem az ellenzék, sem a kormánypárt részéről? Netán azért, hogy a lakosság számítástechnikában gyakorlatlan része ne technikai, hanem kizárólag politikai, relativizálható magyarázatokat keressen, pártszimpátiái mentén?

  • Megtudjuk egyáltalán valaha is anélkül, hogy valamelyik magyar szolgálat vezetőjévé vagy miniszterelnökké válnánk, hogy mi történt tegnap?

Eddig a kérdések.

Ezekre felelet nem lesz, abban biztos vagyok.

Lesz majd ezer másik, de ezeket a válaszokat mi sosem kapjuk meg.

Ha mégis, akkor talán lehetünk okosabbak: addig nem. Értsük meg: ez egy konkrét probléma, amelyben nem számít a politikai véleményünk, ebben a tények számítanának, melyeket nem ismerünk és talán nem is fogunk.

Kellemes konteózgatást kívánok ennek fényében minden politikus csizmadiának így vasárnap, ma úgyis lesz rá idő.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása