Tegnap este óta folyamatosan cseng a telefon, pittyeg a számítógép, minden ismerősöm azt kérdezi, hogyan születhetett olyan eredmény az országgyűlési választásokon, amilyen. Magyarázzam meg. Én megpróbálom, de szeretném mindenkinek emlékezetébe idézni a réges-régi viccet, melyben a jesivabócher majdnem elsírja magát a Talmud felett:

- Nem értem, nem értem!

Odajön a csodarabbi:

- Várj csak, fiam, majd én megmagyarázom neked.

- Te érted, rabbileben?

- Érteni én sem értem. De nagyon szívesen megmagyarázom!

Szóval tőlem is ilyesféle magyarázatra, megoldásra tessék számítani. Arra semmiképp, hogy rámutassak egy személyre vagy egy-két embercsoportra, ahogyan a politikusok szokták és azt mondjam: „Lássátok, ők tehetnek mindenről!” Ez amúgy is csak két dolgot szokott szolgálni: a meglévő hívek még alaposabb közösségi összekovácsolását és a politikusok hibáinak, tévedéseinek eltussolását.

Ilyen ember vagy csoport a jelenlegi helyzetben nincs. Nem kétlem, hogy fognak találni, elvégre nem szűnt meg a magyar belpolitika az ellenzéki vereség miatt, és a jó öreg bűnbakképző technikát nem fogja kidobni az ablakon a politikai elit: de a valóság az, hogy a tegnap esti eredményről nem tehetnek sem a határon túli szavazatok, amiket még össze sem számoltak, sem az MKKP 3,28 százaléka, ami akkor sem lett volna elég semmire, ha mind megkapja az ellenzék, szóval, kedves mindenki, lehet abbahagyni a fenekedést, az előre beexponált, célkeresztben álló bűnbakok nem alkalmasak a szerepre, itt valami más történt.

Pillanatnyilag még nem férek hozzá azokhoz a számszerű adatokhoz, amelyek birtokában eldönthetném, volt-e választási csalás és ha igen, milyen mértékű, tehát ezt egyelőre bizonyítékok – sőt, adatok – hiányában nem feszegetném, a magyar politika ismeretében számítok stiklikre, de maga a választási rendszer természete olyan, hogy ezek valószínűleg inkább a gerrymandering, a választási körzethatárok régebbi átrajzolása tárgykörébe fognak tartozni. Erről egyelőre ennyit.

A valódi okokat inkább a kampány pszichológiájában és a Fidesz természetében keresném. Gondolkodjunk el egy kicsit, révedjünk a múltba: a 2010-es kampány ágyát még 2006-ban vetették meg a pesti utcán. Igazából azt a választást kéne elemezni, ott lehet az első, mondhatni őskutya elásva, ugyanis akkor történt a legnagyobb fordulat, a váltás, azóta csak a status quót konzerválják. Ahogy most is.

Akkor nézzük tehát, hogy művelik ezt?

Ahhoz, hogy az ember vagy párt hős legyen a választók szemében, két dolog kell: negatív és pozitív üzenet. A negatív a népet rettentően fenyegető külső sötétségről és az abban hemzsegő mindenféle sárkányokról szól, akiktől védelmezik a mieink a hazát, a pozitív arról, hogy mindezeken a hősi harcokon kívül még mi szépet és jót köszönhet az ország a pártnak és legfőképpen vezetőjének. Mivel 2010-ben egy viszonylag európai, bár kissé korrupt rendszert örökölt a Fidesz-KDNP elődjétől, 2014-ig enyhe indulatok forrtak kicsiny országunkban, alig lehetett őket valahogy felkorbácsolni (korábban még nyugodtabb volt a helyzet, emlékszem egy 2002-es 168 Óra-írásra, ami az akkori kampányt találta mindent átitatónak – azóta sok mindenhez hozzászoktunk), mi volt hát a külső ellenség 2014-ben? Brüsszel, az IMF és már akkor is kissé Soros György. Felvonult az első békemenet és közölte, hogy „Nem leszünk gyarmat”, „kitessékelte” a kormány az IMF-et, és nekiállt szabadságharcolni.

Jó, és mi volt a pozitív üzenet, mi volt a kalács, amit adtak? A rezsicsökkentés, amit voltaképpen egy elég rosszul megkötött magyar–orosz szerződés tett lehetővé, még a Horn-kormány idejéből. Paks 2 és az olcsó energia ígérete. Ezzel szemben mit tudott ígérni az ellenzék, ami akkor Kormányváltók néven működött (hogy mennyire, az más kérdés)?

Nem sokat: demokratikusabb társadalmat, nyugatibb orientációt, szociális programokat, negatív üzenetük, ellenségképük volt ugyan, de mivel nem ők határozták meg a játékszabályokat és mivel 2011-ben módosult először a választási törvény, sokat nem értek el ezekkel. A választási vereség felelősségét viszont a Kormányváltók széthulló csapata vagy egymásra tolta, vagy talált rá bűnbakot: nyerni nem tudtak, de szépen veszíteni sem.

2015-ben az érkező menekülthullám tálcán kínálta a Fidesznek a „külső ellenség” képét, fel is használták mindenre, amire csak lehetett, egyedül tán csak sört nem nyitottak vele: az „országra törő barbár hordák” képe azokra is hatott, akik életükben még nem láttak se barbárt, se törést. Ősi, archetipikus félelmek szabadultak el, mélyen tudat alatt. Ehhez még társult ellenségként Brüsszel és az egyre gyanakvóbban figyelő Európai Néppárt vezetősége, valamint Soros György, mert nélküle tapodtat sem.

És mi volt a pozitív üzenetük? Lényegében véve semmi, az, hogy nekik Magyarország az első. Nem is kellett adni sokat, elég volt a védelmező szerep felöltése, a gerrymandering és a tömegesen feltűnő kamupártok bevetése. Emlékszem, akkoriban történt, hogy egy rég nem látott, vidéken élő ismerősömmel leültünk egy Baross téri teraszon és egyszer csak elkezdett ordítani:

- Itt vannak, mindannyiunkat kinyírnak!

Ritka eset azon a forgalmas téren, de harminc méteres körzetben sem volt ember.

- Kik vannak itt, Jani?

- A migránsok!

- Üres a tér, Janikám, nézz körül.

- Nem nézek! Tudom, hogy itt vannak!

Hamar dolgom akadt, minél messzebb. Jó, ez a választás úgy sikerült, ahogy, az ellenzék nem tehetett volna semmit, amivel felülírja az össznépi rettegést.

2022? Itt két nagy szövetséges sietett Orbán Viktor segítségére, az Apokalipszis két lovasa a négyből: a Betegség és a Háború. A másik kettő, úgymint az Éhínség és a Halál is jön nemsokára, de egyelőre ezeket használta ki a most győztes kormány és pártja a közhangulat hiszterizálására. Eleinte úgy nézett ki a kampányuk, hogy a járványvédelmi intézkedésekre és a homofóbiára épül majd, az elsőt senki sem szerette, de azért a többség betartotta, a homofóbia pedig mindig hálás eszköz, ha nagy tömegeket kell hergelni. Harmadik tengelynek az online kommunikációt szánták, illetve annak a hihetetlen mértékű túlhajtását. Talán a Borkai- és Szájer-ügy adhatta az ötletet nekik, amikor virálisan terjedtek a botrányos tartalmak (máig nem tartom kizártnak, hogy legalábbis az elsőhöz volt köze egyik-másik hazai szolgálatnak is). Akkor a kormány összeesküvésnek érezte a hírek terjedését, pedig csak annyiról volt szó, hogy az emberek szeretnek kukkolni és pletykálni. Mivel már amúgy is prioritása volt a politikájukban a sajtó teljes megszerzésének (a KESMA 2018-ban alakult, az MTI-t 2010-ben szerezték meg, a közmédiát is korábban szervezték át) már csak az online teret kellett „meghódítsák”, ami azonban nem volt olcsó feladat és nem is járt sikerrel.

Egymás után indultak a népszerűnek, olvasottnak szánt orgánumok, közülük nem egy az utolsó két évben már kifejezetten választási kiadványként, mint például a 2022 Plusz vagy a Kontra, de a „kultúrharc” kampányainak módszerét már 2018-ban kipróbálták. A közösségi oldalak megszállását a Megafonra és az általa képzett „influencerekre” akarták bízni, akik valóban mérhetetlen összegeket költöttek el Facebook-hirdetésekre és csodás mérőszámokat mutattak be – míg volt pénz a kiemelésekre. Mikor nem volt, a kutya sem volt rájuk kíváncsi, így aztán egy normális, nyugodt közhangulatban ez lett volna a világ legkevésbé hatékony kampánya, ami csak addig gurul, amíg gurítják, amíg fizetik. Híveket nem szerzett, csak a meglévőket fogta össze, hogy ne legyenek szerteszét.

Ez tehát nem volt alkalmas hiszterizálási módszer. Márpedig a választót minden olyan párt ki kell billentse lelki harmóniájából, amelyik ki akarja használni. Meg is kell ijesztgetni, meg is kell simogatni, hogy engedelmeskedjen – ez a fentebb leírt eszközökkel nem ment. Ment viszont a világjárvány politikai térbe emelésével (az „oltásellenes baloldal” fogalmának állandó emlegetésével, csak még oltásellenes sem volt, amire gondoltak, nem, hogy baloldal), a készen kapott orosz propagandahírek alkalmazásával, úgy félt mindenki, hogy öröm volt nézni.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója pedig újabb csodafegyvert adott a propagandisták kezébe: a szabadságharcos Orbán Viktor, a „vezénylő tábornok” hirtelen a Béke Angyalává változott. Ennek inkább volt belpolitikai üzenete, mint külpolitikai – abból a szempontból erősen ambivalens helyzetbe sikerült lavírozni az országot – de mivel azt azért a legtöbb ember tudja, hogy a háború nagyon nem jó, könnyű volt pár, még félig sem ügyes kampányhazugsággal bejuttatni a köztudatba, hogy „a baloldal háborúba sodorja az országot, a Fidesz pedig megvédi”.

Az az érzésem, tulajdonképpen ez a hamis üzenet döntötte el a tegnapi voksok megoszlását. Nyilvánvaló hazugságról volt szó, amit ép ésszel nem lehetett elhinni, csakhogy ebben az országban – és az egész világban is – legalább tíz éve relativizálják a híreket, tényeket, eseményeket, hogy az átlagember ne tudja, minek higgyen és ezért lehessen neki bármit hazudni, pontosabban: érzelmi és ne intellektuális alapon hozza meg azt a kevés döntést, amit még rábíznak.

Orosz módszer?

Az.

Működött?

Működött.

Tehát nem történt valami rettentő csuda, nem szálltak le szavazni a földönkívüliek, csak János bácsi, Mari néni elhitte, hogy ha nem a kormánypártra szavaz, háború lesz és a kisfiúk fütyijét is levágják mellesleg, valamint megdrágul a gáz. Miért hitte el? Mert nincs se ideje, se kedve ellenőrizni a híreket, a legtöbb embernek erre még igénye sincs.

Miért nem használta az ellenzék is ugyanezt a csodafegyvert?

Mert nekik nem ment volna, mikor ilyesmivel próbálkoztak, kivétel nélkül mindig ráfaragtak, apparátusuk sincs hozzá, pénzük sincs, szakembereik sincsenek.

Akkor most mi lesz?

Akkor most baj lesz, nem is kicsi.

A mostani és jövendő kormány azt a módszert találta meg, mely szerint kellőképpen pánikba esett emberekkel bármit el lehet fogadtatni, és használta is a számára mindennél fontosabb választási győzelem érdekében. Csakhogy ezt bármire lehet használni, viszont mivel a választók gyorsan hozzászoknak a fenyegetettség gondolatához, meg látják, hogy úgysem jönnek a zulu harcosok megtámadni Pilishavasbércet, állandóan emelni kell a stresszadagot. Most a Természet és a Véletlen emelte – ember nem számíthatott 2018-ban koronavírusra, 2020-ban Ukrajna fegyveres orosz megszállására (mondjuk ez utóbbit már akkor sem lehetett kizárni) – de mi van, ha legközelebb egy békésebb időszakban kell elfogadtatni sokakkal valamin kellemetlent?

Akkor bizony gondoskodni kell a konfliktusról, a fenyegetésről.

Ezért jutnak előbb vagy utóbb a propagandára és tömegmanipulációra épülő rendszerek törvényszerűen a háború vagy legalábbis a permanens belső harc állapotába, akkor is, ha nem képesek helytállni még egy ultipartiban sem.

Tehát tekintve a közelgő élelmiszer-válságot, gazdasági válságot, egy bizonyos: nagyon zaklatott idők jönnek, amelyekkel a most győztes kormány nem lesz képes elbánni. „Ellen-konfliktust” kelthet, de minden varázsszó és mese felmondja a szolgálatot a kegyetlen valósággal, a hideg tényekkel szemben, meg sem kéne próbálni elhazudni mondjuk egy élelmiszerhiányt, ugyanis ha valaki éhes, annak hiába magyarázunk.

Viszont a győztes politikai erőnek ez a legfőbb, sőt, talán egyetlen eszköze.

Nem lennék a magunk helyében nemsokára. De leszek.

Tehát mi történt?

Nem a Fidesz-KDNP győzött tegnap, hanem az általa felkorbácsolt indulatok, és maga a vén hazugság, hogy Madách Imrét idézzem.

Ez azonban nem magyar specifikum, a világ minden országában alkalmazható ez a recept: alkalmazzák is.

Fogalmam sincs, mit lehetne tenni ellene.

Mondtam, hogy szívesen megmagyarázom...

Szele Tamás