Forgókínpad

Forgókínpad

Az Aranyborjú parancsolatai

2022. május 19. - Szele Tamás

Éreztem én ma reggel, hogy valamiképpen nem teljes az életem. Valami fájó űr ásított bennem, valami hiányzott, minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobbant, még a Hold is csonka lett volna, ha este van és nem reggel. Futott velem egy rossz szekér, utánam mintha jajszó szállt volna... mielőtt teljesen átmegyek Adyba jelezném: elmúlt.

varkert_bazar_aranyborjuval.jpg

El bizony, megint teljes a lét, kerek a világ, most már tudom, mi a teendő minden területen és bármely helyzetben, fel vagyok vértezve az Ármány ellen, ugyanis megismerkedtem Orbán Viktor Tizenkét Parancsolatával, melyet azonban nem igazán azoknak hirdetett ki, akiknek annak idején Mózes a tízet. Meggyőződésem, hogy a hallgatóságának nagy része még a hasonlat ellen is tiltakozna.

Meg Mózes a Szináj hegyére ment fel a Parancsolatokért, melyeket kőbe vésett, Orbán ellenben a Várkert Bazárban hirdette ki a maga parancsolatait, és a sajtója véste képernyőbe azokat. Mózes negyven napig böjtölt a hegyen az Úr társaságában, Orbánnak erre nem volt semmi szüksége, ezen kívül, mikor Mózes lement a nép közé, azt látta, hogy egy aranyborjút imádnak, mire fel összetörte dühében előbb a Tízparancsolatot, azután a borjút. Mikor azonban Orbán Viktor lépett be a Várkert Bazárba, akkor is azt látta, hogy a nép egy aranyborjút imád, de nem törte össze, mert ő maga volt az imádat tárgya.

Ilyenformán meg is alapoztuk ótestamentumilag ezt a ma kihirdetett Tizenkét Parancsolatot, ami azonban elvileg nem szól mindenkinek, csak a konzervatív politikusoknak, akinek elvileg a színe-java gyűlt össze széles e világból, a CPAC alkalmából, meg hogy hallhassa a Tanítást. Ugyan ezt a rendezvényt – mely igazából az amerikai Republikánus Párt találkozója lenne Budapesten – a magyar választási kampány csúcsának szánta a Fidesz, csak közbejött a háború, mára halasztották. A programban is akadt változás, eredetileg úgy volt, hogy jön Trump is, Tucker Carlson is, aztán úgy, hogy Trump videón jelentkezik be, de Carlson itt lesz, a végén úgy alakult, hogy Carlson sem jött el, de bejelentkezett videón, Trump meg még erre sem volt hajlandó.

Mindegy az: Budapesten akkor is világhírű lesz a találkozó, máshol meg úgysem számít, mit mondanak róla.

Hanem inkább lássuk a konzervatívoknak szóló Tizenkét Igét, Parancsolatot, világosodjon a mi elménk is. Én Orbán saját oldaláról ajánlom a teljes beszéd megismerését, itt csak a lényeggel foglalkoznék, magukkal a parancsolatokkal. Melyek megnyitják az utat az ember előtt, hogy övé legyen az ország és a hatalom. Ahogy Viktor próféta fogalmazott:

A recept elkészült. Magyarország az a laboratórium, ahol a progresszív dominancia ellenszerét kikísérleteztük. Mi már levettük a laboratóriumi orvosi köpenyt, Magyarország most tavasszal megkapta a negyedik dózist, és jelentem: a beteg teljesen meggyógyult. A recept nyílt felhasználású, szabadon elvihető, tizenkét pontból áll, amit most meg is osztok Önökkel.”

Akkor lássuk.

1. A saját szabályaink szerint kell játszani. Győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utat.

Azért ezt ötlapos póker esetén, egy vadnyugati vagy nyolcadik kerületi kocsmában, ahol mindenkinél Colt, illetve bicska van, nem javasolnám. Illetve, ha csakis a saját szabályaink szerint játszunk, rövidesen senki sem fog velünk játszani, és még a játszótérre is csak muszájból engednek be – pusztán azért, mert ott az a szabály, hogy nem zárhatnak ki. Ezt látjuk most lezajlani Magyarország és az Európai Unió között. Addig tiportunk lábbal minden szabályt, hogy már nem látnak szívesen sehol.

2. Második pont: nemzeti konzervativizmus a belpolitikában. A nemzet ügye nem ideológia, de még csak nem is hagyomány kérdése.

Tény, hogy a határkerítésnek, amivel a továbbiakban példálózik, semmi köze a nemzeti hagyományainkhoz, az az ő találmánya volt, de nem ez a konzervativizmus. Hogy ellenben micsoda, annak szabatos meghatározásával adósunk marad: mindig azt hívja így, ami neki hasznos. Hiszen azért nem lehet eltalálni mindig a szája ízét egy kis vitézkötéses citerázással, mert van, hogy nem azt találja konzervatívnak, hanem egyebet, máskor meg pálinkázva harsogja a fehérvári huszárokat. Szóval, míg nincs pontosan meghatározva, mi is az a nemzeti konzervativizmus, addig ez egy varázsige, valamiféle mágia része.

3. Nemzeti érdek a külpolitikában.

Ennél veszélyesebb ötletet még nagyhatalmak sem szoktak hangoztatni. A diplomácia célja ugyanis az egyensúly megtalálása, fenntartása, a háborúk elkerülése kompromisszumok útján: az világos, hogy mindenki a hazája érdekét képviseli, de az is legalább annyira tiszta, hogy ahol érdekek ütköznek, addig kell tárgyalni, míg mindkét fél nem enged. Igen: mi is. Különben nagyon jól hangzik az a „Hungary First”, amit harsogni tetszik, ha legközelebb Moszkvában jár, elmondaná Putyin elnöknek is? Remekül mulatna.

4. Legyen médiánk! A progresszív baloldal őrültségeit csak akkor tudjuk bemutatni, ha van média, ami segít ebben.

Jószerével már majdnem minden magyar médium az övé, még inkább legyen? Igaz, valóban bemutatnak néminemű őrültségeket, nap, mint nap, de ahogy a múlt heti példa is mutatta, valahogy nem a „progresszív baloldalét”, csak a magukét. Hát nem emlékszik, ahogy végigsöpört a teljes vidéki Mediaworks-sajtón a cím, miszerint „sbfgjgkhgfdesss”? Őrültség a javából, csak mintha saját lenne, jó uram.

5. Leplezd le ellenfeleid szándékát! A média megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a győzelemnek. Tabudöntögetőnek is kell lenni.

Ha azonban lövésed sincs ellenfeled szándékáról – többnyire neki magának sincs – találj ki neki olyasmiket, amiket szerinted szándékozik, tulajdoníts neki terveket, hajlamokat, bármit, csak randán hangozzék. Nem baj, ha nem igaz, míg neked van több médiumod. A tabudöntögetés itt a hazudozás szinonimája: hiszen épp elég nagy tabu az, hogy nyilvánosan nem illik hazudni. Döntsd le, állítsd ellenfeledről, hogy oltásellenes, háborúba akarja sodorni az országot vagy egyszerűen szokatlanok a nemi preferenciái – mindegy, hogy nincsenek ilyen szándékai, szokásai, a recept működni fog.

6. Gazdaság, gazdaság, gazdaság. Azt mindannyian tudjuk, a baloldal a gazdaságot elvont eszmék szerint akarja működtetni. Ez a jobboldal számára csapda. Tilos!

Bizony tilos, pokolba az elméleti alapokkal, csak az a miénk, amit elsikkasztottunk, amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra, s a haza fényre derül. Kivéve, ha az Elios világítja ki. És az Elios fogja.

7. Ne szorulj ki a szélére! Ezt azért mondom Önöknek, mert a jobboldalon időről időre felütik a fejüket szélsőséges összeesküvés-elméletek úgy, ahogy a baloldalon is rendszeresen felütik a fejüket a szélsőséges utópiák.

Igazán? Nézzen már körül egyrészt a honi kormánymédiában, ami ezeknek a konteóknak a legkomolyabb magyar nyelvű táptalaja, másrészt a tulajdon fejében: hétfőn még pont maga emlegette a „lakosságcsere-elméletet”, ráadásul a Parlamentben. Hogy is van ez a szélsőségekkel? Vagy a mi kontónk jó konteó? Esetleg: mi mondjuk meg, melyik konteó igaz? Akkor miben különbözik az illiberalizmus a posztmoderntől?

8. Minden nap olvassunk! Én magam minden héten kijelölök egy napot, amit csak olvasásra fordítok.

Ezt már máskor is mondta, akkor is kiszámolta az az átkozott független sajtó, hogy olvasni olvashat, akár sokat is, de a naptárja szerint havonta, ha akad olyan napja, amikor „csak” olvas, máskor mindig művel valami politikásat. Viszont azt nem vitatnám el tőle, hogy a Bibliát olvassa. Ha rosszul is, de kell olvasnia, mert mi a kilencedik parancsolata?

9. Legyen hited! A hit hiánya veszélyes. Ha valaki nem hiszi, hogy lesz egyszer végelszámolás, és a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, bármit megtehet, ami hatalmában áll. Én hallgattam Ézsaiás prófétára, aki azt mondja: „ha nem hisztek, nem maradtok meg.”

Az ő helyében én is erősen tartanék a végelszámolásoktól. Mindegyiktől, kivétel nélkül. Sőt, felütöttem magam is Ézsaiás könyvét, és valami mást olvastam benne, azt is tessék elolvasni, igen megszívlelendő:

Jaj azoknak, akik házat házhoz ragasztanak, és mezőt mező mellé szereznek, míg hely sem marad másnak, és csak ti laktok ebben az országban! Ezt hallottam a Seregek Urától: Az a sok ház romba dől majd, a nagyok és szépek lakatlanná lesznek. Tíz hold szőlő csak egy bat bort terem, tíz véka vetőmag csak egy vékát terem! Jaj azoknak, akik már reggel is ital után járnak! Estig elmulatnak, bor hevíti őket. Citera és lant, dob, fuvola és bor mellett lakmároznak, de az Úr tetteit nem veszik észre, kezének munkáját nem látják meg.”

Míg elmereng rajta, menjünk tovább.

10. Keress barátokat! Ellenfeleink, a progresszív liberálisok és a neomarxisták végtelenül egységesek.

Mondjuk az utóbbiról – vagy inkább a hiányáról – reggelig tudnék mesélni, de nem teszem, mert eszembe jut, hogy hiszen Orbán egész életében barátokat keresett. Emlékszenek még, milyen nagyon jó barátja volt Torgyán József? Még a koalíciót is közös ebéd közben kötötték 1998-ban. Vagy Berlusconi? Salvini? Sebastian Kurz, Marine le Pen? Hszi Csin-ping? Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin? Vagy a Fideszen belül annyian, de annyian?

Hol vagytok, ti régi játszótársak? Most sehol: vagy elhagyták, vagy ő hagyta el őket. A parancsolat tehát pontosabban megfogalmazva:

Keress barátokat, hogy legyen kit hátbaszúrj (mint Salvinit Georgia Melonival) vagy elárulj (mint Barlusconit Salviniért). Esetleg, akinek nyalhatod a talpát.

11. Építs közösségeket

Aztán hagyd őket a fenébe, mint a polgári köröket, mikor elhúztak szélsőjobbra, de hivatkozz rájuk, mint tömegbázisra, míg lehet – mint a CÖF-re. Egyéb hasznuk nincs. Időnként rombold le a korábbi közösségeket, ha nem akarod, hogy ellened forduljanak.

12. Építs intézményeket! A sikeres politikához intézményekre és intézetekre van szükség. Legyen az think tank, oktatási központ, tehetséggondozó műhely, külkapcsolati intézet, ifjúsági szervezet, bármi, csak a politika felől értelmezhető legyen.

És így született meg, kedves gyerekek, a Nemzeti Dohányboltoktól kezdve a Magyarságkutató Intézetig az összes sóhivatal az elmúlt tizenkét évben – mindegyik értelmezhető a politikai felől, hajjaj, a legtöbb csak úgy értelmezhető!

Eddig a Tanítás, aki megszívleli, abból majdnem olyan sikeres politikus válhat, mint a Mesterből, Orbán Viktorból. Koszos munka ezt a sok aljasságot betartani, de van akinek megéri.

Remélem azért, nem sok tanítványa lesz.

De miért csak majdnem lehet olyan sikeres a követője, mint ő?

Annyit azért tudni kell, főleg annak, aki körülötte táncol, hogy Aranyborjú csak egy van.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása