Forgókínpad

Forgókínpad

Egy tagkönyvbirtokos kínos emlékei

2022. május 28. - Szele Tamás

Mérges egy írás lesz ez a mai, és aki ma trollkodni akart putyinista alapon, hoppon marad: ugyan bőven lenne mit írni a most zajló háború eseményeiről is, a folyamatokról is, amik zajlanak a kapcsán, de most mással fogok foglalkozni, egészen konkrétan azzal, hogy utálom, amikor hülyének néznek.

bayer1.jpg

Azt még jobban utálom, amikor ezt az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa, Bayer Zsolt teszi, akivel jó ideig egy szerkesztőségben dolgoztunk, csak épp nem egy rovatnál, de ki sem kerülhettük volna egymást, ha akarjuk, akkor sem. Bár akkor még nem is akartuk volna: a nézeteink nagyjából egy húron pendültek azokban az időkben, 1990 mozgalmas évében. Nem sztoriznék az illetőről, megtettem már jó pár alkalommal, az az igazság, hogy akkora közös történeteink nekünk soha nem is voltak: ő mondjuk biztos, hogy kevesebbet tudna rólam mesélni, mert amint látom, alaposan öregszik és ettől romlik az emlékezete.

Nem rágalom ez az állítás, mint be fogom bizonyítani, vagy memóriazavarai vannak, vagy a Stefka-féle betegségben szenved, amitől azt hiszi a páciens, hogy senki sem emlékszik pár évvel ezelőtt történt dolgokra, csak ő, tehát bátran hazudhat róluk bármit, ami pillanatnyilag hasznos. Csak hát a mi szakmánk a betű, amit mi leírunk, ott marad, kitörölhetetlenül, ez néha jó, néha baj: de mindenképpen ércnél, sőt, pár írás esetében fércnél is maradandóbb emlék marad a sajtómunkás keze nyomán. Épp ezért mutatok ma be írásos bizonyítékokat.

Az egész úgy kezdődött, hogy én minden reggel irgalom nélkül elolvasom az országos magyar napilapokat. Tudni kell, mit gondolnak mások, máshol, másról. Akkor is, ha nem értek velük egyet. Bayer Zsolt írásait évtizedek óta nem kedvelem, de attól még elolvasom, legfeljebb csóválom tőlük a fejemet, de már régen nem török-zúzok miattuk, nincs annak semmi haszna. Ilyen lett és kész. Az már vérforralóbb, hogy azt játssza: mindig is ilyen volt!

A mai Magyar Nemzetben megjelent egy jegyzete – szakmai szempontból nem kifogásolható, és kérem, ne keverjük össze a sajtószakmai szempontokat a tartalmiakkal és az etikaiakkal! – amelyben azt kifogásolja, hogy őt szerinte minden alap nélkül nevezi a Washington Post, a Guardian és a világ többi része antiszemitának. Pedig nem is az, azt nem teszi hozzá szó szerint, mint a viccben, hogy „ezt csak az átkozott zsidók terjesztik rólam”, de akinek esze van, érti, hogy ezt üzeni az írásban

ALKALMI CIKK AZ ANTISZEMITIZMUS ÁLLÁSÁRÓL (A THE WASHINGTON POSTNAK)

Ma a média terrorizmusa uralkodik

címmel. Rendben, ezt már megszoktam tőle, mást nem is nagyon vártam, de pár mondatán harsányat derültem, homéroszit, még a kávé is kiömlött. Azt írja a legény, teljes komolysággal, miszerint:

Csak gondolják végig az elmúlt tizenkét évet, az 1998–2002 közötti időszakot vagy az első szabadon választott kormány, Antallék idejét! Antiszemita volt itt mindenki, aki ezen az oldalon állt. Mindig mindenkinek mindenkitől el kellett határolódnia, és ez soha nem ért véget. Féléves sajtókampányt húztak fel arra a hazugságra, miszerint Torgyán azt mondta a parlamentben: „Hordót a zsidónak!”.”

Az ám, urambátyám (négy évvel idősebb nálam), csak akkor te nem a számodra és jelenleg innenső ezen az oldalon álltál, hanem ellenkezőleg, nagyon markánsan amazon az oldalon, amit most annyira szidsz. Az inkriminált hordó-ügy 1990. szeptember 24-én pattant ki, Torgyánt egyébként csak első nap emlegették vele kapcsolatban, másnap már kiderült, hogy ártatlan – de te ne emlékeznél rá? Hiszen éppen Bayer Zsolt szignálta az 1990. szeptember 25-i parlamenti körkérdést, ide is idézem az akkori Kurírból (ugyanis digitalizálták az archívumot):

Mit gondolnak a pártok a parlamenti zsidózásról?

Tegnapi számunkban megírtuk, hogy Tölgyessy Péter múlt heti interpellációja során milyen kijelentés hangzott el – ismeretlen szájból – a magyar országgyűlésben. Az inkriminált mondat így hangzik: „HORDÓT A ZSIDÓKNAK!” Ma felhívtuk a pártokat, mondják el, mi a véleményük az esetről.

Kis János, SZDSZ:

Feszült érdeklődéssel várjuk a per eredményét. Amennyiben bebizonyosodik, hogy az inkriminált mondat a kormánypártok padsoraiból hangzott el, akkor meg kell kérdeznünk: vajon Jeszenszky úr szerint a koalíciós pártok által leghitelesebben képviselt értékek melyikét jelenítette meg a képviselői közbeordítás?

*

Ómolnár Miklós, Független Kisgazdapárt:

Elképzelhetetlennek tartom, hogy frakcióbeli társam kiáltotta volna ezt...

De ha mégis...

Nagyon meg lennék lepve.

És ha a másik két kormánypárt valamelyik képviselője?

Lehetett valaki a műszaki személyzet vagy a vendégek közül. A zajmikrofonok az ő hangjukat is veszik.

Amennyiben mégis képviselő kiabált be, akkor mi a teendője?

Fontosnak tartom a közlést, mint kordokumentumot. Óvnék azonban attól, hogy a háttérmikrofonok által rögzített beszédfoszlányokból botrány keletkezzék. Egy gusztustalan, elítélendő kijelentés nem üthet bélyeget a cseperedő magyar demokráciára.

*

Szekeres Imre, az MSZP országos titkára:

Felháborítónak tartjuk, amit a Kurír tegnapi száma közölt. Felháborítónak tartjuk azért, mert a Magyar Köztársaság alkotmányába és az emberi jóérzésbe ütközik. Méltatlan a Magyar Köztársaság parlamentjéhez, mert sértő és diszkriminatív. Ez a kijelentés is azt jelzi, hogy érvek helyett elburjánzanak az indulatok. Ha bebizonyosodik, hogy ez a mondat egy képviselő szájából hangzott el, akkor követeljük az érintett azonnali lemondását!

*

Bogárdi Zoltán, az MDF elnökségi tagja:

Nem tudom elhinni, hogy ez elhangzott a magyar parlamentben. Elképzelhetetlen számomra, hogy bármelyik parlamenti párt képviselője ilyen bekiabálásra ragadtassa el magát.

Ha saját fülével hallaná a felvételt, mit szólna az esethez?

Ha ez igaz, akkor természetesen messzemenően elítélném.

A Fideszt és a Kereszténydemokrata Néppártot lapzártáig sajnos nem tudtuk elérni.

BAYER ZSOLT” (Kurír, 1990. szeptember 25. reggeli szám)

Szóval, ha valaki „kampányt húzott fel” erre a kijelentésre, az pont Bayer Zsolt maga volt. Sőt, ha csak egyszer foglalkozott volna a dologgal, azt mondanám, megesik, hogy nemszeretem munkát kap az ember. De kétszer már nem lehet kiróni senkire az ilyent, meg hát magam is emlékszem, hogy szó nem volt 1990. október 4-én kényszerről, Bayer Zsolt önként, és talán még dalolva is írta a Kurír által az ügyben tartott sajtótájékoztatóról:

bayer_kurir_sajttaj.jpg

Szerda délután sajtótájékoztatót hívott össze szerkesztőségünk, amelyre meghívtuk a napilapok, a rádió, valamint a televízió egyes és kettes híradójának munkatársait. Az ok: a televízió egyes híradója kedd este foglalkozott a parlamenti „zsidózással”. Lejátszottak egy felvételt, amelyen tisztán hallható(?), hogy a következő mondat hangzott el Tölgyessy Péter interpellációja közben: „Hordót a szónoknak!” A műsorvezető ezután enyhe gúnnyal utalt arra, hogy egyesek „Hordót a zsidóknak!” bekiabálást véltek hallani, holott a nyelvi logika is a „Hordót a szónoknak!” szavakat támasztja alá.
Szerkesztőségünk alaposan érintett az ügyben, hiszen múlt hétfőn mi adtunk először hírt az esetről. Nyilvánvalóan ezért is meg kellett szólalnunk, de nem csak ezért. A keddi híradóban ugyanis va- lami egészen m ást vetítettek, mint ami az eredeti felvételen látható. Ez az eredeti felvétel természetesen rendelkezésünkre áll, mi is a televízióból szereztük.”

Ez szó szerint igaz, ugyanis én magam vettem fel, éspedig véletlenül. Ki akartam menni sört inni, másnapos voltam ugyanis, betettem egy egyórás kazettát a videomagnóba, és a kis kollegina lelkére kötöttem, hogy „vedd a parlamenti közvetítést, ma valami fontos lesz, ha nem hallasz semmi különöset, tekerd az elejére és vedd tovább”, ugyanis azt nem mondhattam neki, hogy „megdöglök, ha nem ihatok egy sört és nem ehetek meg két pár virslit”. Vakszerencse volt, hogy bejött: de az egyik felvétel ennek a véletlennek köszönhetően jött létre (volt egy másik, sőt, egy harmadik is, azokért nem felelek). Viszont a szerző írása folytatódik. Ismerteti a helyzetet, majd azt írja:

Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a híradó keddi adása „ördöngösségnek” nevezte azt a tényt, hogy a bizottság kazettájától eltűnt a kifogásolt rész. Ezzel azt sugallta, hogy valakiknek érdekében állt azt letörölni. Borsos Csaba elmondta, hogy ő törölte le véletlenül ezt a néhány másodpercet. Akkor pedig nem értjük, miért kellett ezt a félreérthető „ördöngösség” kitételt használni. Azt sem értjük, hogy a híradó szerkesztői miért egy hét eltelte után keresték fel a vizsgálóbizottságot, hogy bemutassák nekik „saját” felvételüket.
A sajtótájékoztatón részt vett Landeszmann György főrabbi, aki kijelentette: most már nemcsak az a kérdés, hogy mi hangzott el a Parlamentben, hanem az is, hogy a tévéhíradó első és harmadik kiadása miért hamisította meg a felvételt, s tájékoztatott így félre több millió nézőt. Ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy mi kezdettől fogva az elhangzottak egyértelmű tisztázását sürgettük, szakértők bevonásával. A híradó anyaga – finoman szólva – nem meggyőző. Tehát objektív vizsgálatot kérünk s e kérésünk az országgyűlés elnökének bejelentése után, holnap reggel megkezdődik.
BAYER ZSOLT” (Kurír, 1990. október 4. reggeli szám)

Nem azért mondom, de ő maga vezette azt a kampányt, amit most sérelmez, ha ugyan kampánynak nevezhető, hogy páran felháborodtunk a nyílt, országházi zsidózáson, sokkal többen meg nem. Mindenesetre az még hagyján, hogy nem úgy volt, ahogy most állítja, de neki kell a legjobban tudnia, hogy miként volt. Hanem a mai írásában van még egy szép mondat.

Csoórit felszögezték a keresztfára, mert antiszemita.”

Tény, hogy Csórinak volt olyan írása, ami után nehezen lehetett volna filoszemitának hívni. Sőt. De ha felszegezték, arról megint csak Bayer Zsoltnak kell a legtöbbet tudnia, mert ő szegezte. Éspedig 1990. október elsején, „Éjjeli Nap” című írásában (a Csoóri-cikksorozat címe „Nappali hold” volt). Mit mond az akkori Bayer az akkori Csoóriról?

bayer_kurir_ejjeli_nap.jpg

Mert azt hittem, hogy mindannyian magyarok vagyunk, s ez olyan természetes, mint hogy egy kongói néger és egy grönlandi eszkimó szerelméből is ember születik. Ügy látszik, tévedtem. S ha már Csoóri Sándor is szelektálni kezd magyar és magyar között, akkor én mostantól – lévén nagyon rossz taktikus – nem ember, és nem magyar ember vagyok elsősorban, hanem egy „bayerglöckner”. S ha ez „fajmagyar” uraméknak nem tetszik, akkor egyeden választásuk marad: keressenek egy lakatlan szigetet, költözzenek oda, állítsanak fel egy Trianon-emlékművet, üljék körül s mormogjanak ősmagyar átokrigmusokat. Mert bizony mondom, tőlem csak így szabadulnak. Hacsak... Hacsak nem úgy...
Nono! „Légy fegyelmezett”!
Nagyon szépen ír Csoóri Sándor. Szépen írt most is. Elringat. De ha lehántjuk az irodalmi mázt, félek, ott marad egy pucér antiszemita. A visszataszító mondanivalót Csoóri vitathatatlan tehetsége – és tekintélye – teszi félelmetessé. (...) Azt hiszem, van még valami, amiért érdemes halni - ha már halni muszáj mindenképpen. Az antisvábok, antitótok, antiszlávok, anticigányok és antiszemiták elleni harcban. A fajmagyarok ellen. Hogy mi, magyarok élhessünk nyugodtan.
BAYER ZSOLT” (Kurír, 1990. október 1. reggeli szám)

Igen, erre mondtam, hogy nagyon máshol volt neki még akkor az „innen” és a „túl”, mint most. Az még megérthető, ha valakinek változnak a nézetei élete folyamán, bár ennyire nem szoktak, ez azért ritkaság – de az már megbocsáthatatlan, ha az illető a saját korábbi tevékenységével vádol másokat. Hogy Csoóri 1990-ben egyes körökből kikopott, más körökbe pedig bekopott, az egy dolog, ilyen a magyar világ, nagyjából ugyanez történt a tagkönyvbirtokos szerzővel is. Idekopott, odakopott. Csoórit már nem tudom megkérdezni, mi lelte akkor, B. Zsoltot nem akarom megkérdezni, mi leli máig.

De egy dolgot bizton állíthatok: sem nem buta, sem nem tehetségtelen. És ezért mondom, hogy romlik a memóriája: ha valakinek, hát neki illenék tudni, hogy a szó elszáll, az írás megmarad.

Ő írta azokat hajdanán, amiket most a „média terrorjaként” emleget. Legalább ne volna rá írásos bizonyíték.

De van. Ő is megnézheti, az Arcanumon. Ezek után tényleg csak azt lehet mondani: vagy mindenkit hülyének néz, és úgy hiszi, rajta kívül már senki sem emlékszik azokra a daliás időkre, a tanúk mind kihaltak – vagy ő maga nem emlékszik már semmire sem.

Ez esetben szánom.

Az előzőben nem.

És majdnem biztos vagyok abban, hogy igazából semmi baj az ő emlékezőtehetségével.

Az a gond, hogy az enyémmel, a miénkkel sincs baj.

Kínos, nagyon kínos.

Ez van, kérem.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása