Lehet örülni, ma olyasmiről lesz szó, amihez mindenki ért, aki tegnapelőtt Facebook-virológus volt, tegnap választási szakértő ma meg foteltábornok, vagyis a harci helyzetről Ukrajna orosz megszállásának mostani fázisában. Amiről véleménye mindenkinek van, úgy drukkol a közönség a feleknek, mintha focimeccsen volnánk és olyan is a közbeszéd színvonala, amilyent korábban csak a stadionok melletti kocsmákban tapasztaltunk.

Sajnos azonban ez nem egy labdarúgó mérkőzés, hanem egy teljesen reális, nagyon véres háború, amelyet egyáltalán nem az úri közönség szórakoztatása kedvéért vívnak. Ebből az következik, hogy a háború eredménye egyáltalán nem attól függ, ki és mennyire szurkol a kedvencének: a harcok kimenetelét sokkal reálisabb dolgok határozzák meg, például az utánpótlás, a logisztika, a hadseregek morálja, amin nem tudunk mi innen, a partvonalról változtatni. Maximum nézhetjük és latolgathatjuk, mi lesz az összecsapások vége.

De akkor legalább nézzük. A Meduza című orosz ellenzéki lap orosz katonai szakértők bevonásával készített elemzést a jelenlegi állapotokról, igaz, az ukrán felet is megkérdezték – lássuk, ők mire jutottak.

Dióhéjban arra, hogy bár Kijev nyíltan válságról beszél a donbásszi fronton és az ukrán hadsereg súlyos veszteségeket szenved, a nyugati nehézfegyver-szállítmányok még sok mindent megváltoztathatnak.

A donbásszi fronton külföldi újságírók által megkérdezett ukrán tisztek és közkatonák egyaránt azt állítják, hogy a hadseregük helyzete kritikussá vált, mivel az orosz csapatok nagyságrendekkel több tüzérségi lövedéket zúdítanak rájuk annál, amennyivel ők azt viszonozni tudják, és légierejük is sokkal jelentősebb. Ugyanakkor az ukrán hadsereg katonái szerint a fronton gyakorlatilag nincsenek rövidtávú összecsapások kézifegyverekkel – vagyis az orosz hadsereg előnyben van a nehézfegyverzet terén. Az ukrán csapatok veszteségei óriásiak: a védelmi minisztérium jelentése szerint naponta mintegy 100 katona és tiszt hal meg (a sebesültekkel együtt a napi veszteségek elérik a 600 főt). Az ukrán parancsnokok (és katonák) véleménye szerint a kiutat a kritikus helyzetből a nehézfegyverek nyugati szállítmányainak érkezése jelentheti. Az ukrán hadseregben azonban még enélkül sincs katasztrófa, a front nem omlik össze. Az orosz csapatok előrenyomulása még mindig minimális – naponta legfeljebb néhány kilométert tesznek meg.

Mi történik egyáltalán a donbásszi frontokon?

A Sziverszkij Donyec folyó partján még mindig folynak a harcok (mint az elmúlt két hónapban). Mindkét fél igyekszik új hídfőket létrehozni (az ukrán hadsereg a folyó jobb partján, az orosz hadsereg a bal parton) és megsemmisíteni az ellenség hídfőit. Eddig egyik hadsereg sem volt igazán sikeres ebben.

Az orosz erők szinte az egész bal partot elfoglalták (vagyis a határ orosz oldaláról) – elfoglalták Liman és Szvjatogorszk városokat, amelyeket korábban több mint egy hónapig az ukrán csapatok védtek.

Az ukrán hadseregnek már csak két hídfőállása maradt a bal parton – Szeverodonyeck város ipari övezetében és a Harkivtól keletre fekvő Sztarij Szaltov térségében.

Az orosz csapatok egy erdős hídfőállásban vannak bezárva a Sziverszkij Donyec jobb partján, Izjumtól délre. Az ottani offenzívát még áprilisban leállították, a legtöbb csapatot kivonták a hídfőből – egyesek valószínűleg Oroszországba kerültek pihenni, másokat Szeverodonyeck térségébe helyeztek át.

A Sziverszkij Donyec jobb partján van a DNK (Donyecki Népköztársaság) szinte teljes területe. Az orosz csapatoknak és az el nem ismert köztársaság „népi milíciájának” azonban nincs módjuk áttörni az „érintkezési vonalat”, amelyet még 2014-ben, a donyecki repülőtérért és a donyecki repülőtér körül folytatott harcok után alakítottak ki. A vonalat az ukrán csapatok erősen megerősítették, és nyolc év alatt tökéletesen kiépítettek rajta egy mélyen fekvő védelmi vonalat. A vonal egyetlen áttörése május elején történt, amikor a Wagner PMC harcosai és az orosz csapatok elfoglalták Popaszna városát, és az ukrán 24. gépesített dandárnak a városból visszaszorított egységei nem tudtak új védelmi vonalat kialakítani.

Az orosz erők ekkor tudtak észak felé előrenyomulni az ukrán védelemben kialakult résen, a Liszicsanszkot és a folyó túlpartján fekvő Szeverodonyecket védő csoport hátába kerülve.

Az orosz parancsnokság ugyanakkor azt tervezte, hogy északról – az orosz erők által áprilisban elfoglalt Jampol térségéből – csapást mér a Popasznából kitörő csoportra. A cél világos volt: ha a két csoport áttörne egymáshoz, a liszicsanszki és szeverodonyecki ukrán erők (mintegy 10-15 ezer fő) bekerülnének egy katlanba.

Ehhez azonban az orosz erőknek (a Központi Katonai Körzet dandárainak) át kellett kelniük a Sziverszkij Donyecen. A folyón való átkelési kísérletek május elején katasztrófával végződtek: a jobb parton lévő előretolt egységeket az ukrán tüzérség legyőzte. Ezt követően az orosz parancsnokság (valószínűleg ideiglenesen) felhagyott az északi csapással.

Az ukrán parancsnokság délről nagyszámú erősítést küldött az áttörés helyszínére (a Bakhmut-Liszicsanszk autópálya, valamint Komisuvakha falu környékére), ami után a harcok helyzeti jelleget öltöttek. Az ukrán erőknek még Szeverodonyeck egy részét is sikerült (ideiglenesen) visszafoglalniuk, amelyet korábban az orosz hadsereg szállt meg. Többnapos harcok után a városban lévő ukrán erők az Azot vegyi üzem területére vonultak vissza. Az orosz hadseregnek nehéz lesz frontálisan bevenni: Szeverodonyeck védőit Liszicsanszkból ukrán tüzérség támogatja, ráadásul négy vagy öt amerikai M-777-es ütegük is van. Tüzük különösen hatékony, mivel a Szeverszkij Donyec jobb partja több tucat méterrel magasabb, mint a bal part. Az Azotot azonban szintén nehéz lesz tartani: az üzem védelme az egyetlen megmaradt hídtól függ, amelyet folyamatosan bombáznak.

Szeverodonyeck védelme értelmetlenné válhat, ha Liszicsanszkkal együtt bekerítik. Az orosz erők tovább nyomultak Popasznától északra: június 10-re elfoglalták Komisuvakhát és a tőle északra fekvő Szvetlanovka állomást. Harcok folynak a Bakhmut-Liszicsanszk úton is, Szoledartól északnyugatra. Ott (Nyikolajevka közelében) június 5-én megölték a DNK 1. hadtestének parancsnokát, Roman Kutuzov orosz tábornokot (nem tudjuk, hogy február 24-ig ő vezette-e ezt a hadtestet). Ha az orosz csapatoknak sikerül elzárniuk az utat, és további 10 kilométerrel északabbra is előrenyomulnak, akkor Liszicsanszk és az összes ukrán erő Szeverodonyeckben csapdába kerül. Nehéz visszavonni őket: a tűz alatti visszavonulás súlyos veszteségekkel járhat, különösen a nehéz felszerelésben eshet kár.

A front másik aktív szakasza Szvjatogorszk közelében van. Ott az orosz csapatokat ismét megakasztja a Sziverszkij Donyec, ami itt megakadályozza őket abban, hogy támadást indítsanak Szlavjanszk ellen. Itt azonban az orosz hadsereg eltekinthet a bonyolult átkelési művelettől, ha a közeli Izjum hídfőállásából folytatja a támadást a folyó mentén. Ha ez az offenzíva sikerrel jár, az orosz erők egyszerre két oldalról közelítik meg Szlovjanszk és Kramatorszk (ahol a teljes donbásszi ukrán csoportosulás központja van).

Harkivtól keletre és északra, ahol áprilisban és májusban az ukrán csapatok sikeresen nyomultak előre azzal a távlati céllal, hogy elérjék az orosz hadsereg izjumi csoportjának hátországát, a helyzet számukra romlott: az orosz hadsereg ide erősítést vezényelt, míg az ukrán hadseregnek ezzel szemben csapatokat kellett küldenie Szeverodonyeck és Bakhmut térségébe.

Az ukrán offenzíva a herszoni régióban is visszaesett. Onnan is erőket kellett küldeniük az Ukrán Fegyveres Erőknek Szeverodonyeckbe és Bakhmutba (utóbbi területén az ukrán hadvezetés új védelmi vonalat hoz létre a liszicsanszki és szeverodonyecki visszavonulás esetére).

Amint az a harcok fenti leírásából is látható, az ukrán erők veszteségeket szenvednek, elveszítenek néhány települést, de még messze vannak a vereségtől. A katasztrófa elkerülése érdekében az ukrán hadseregnek még mindig meg kell akadályoznia, hogy az orosz erők bekerítsék őket Donbásszban. Két lehetőségük van: vagy megtartják a Komisuvakhától északra és a Bakhmut-Liszicsanszk útvonalon, valamint a Sziverszkij Donyec mentén Szvjatogorszktól Liszicsanszkig tartó frontszakaszokat, vagy időben evakuálják a csapatokat Liszicsanszkból és Szeverodonyeckből.

A fő cél az, hogy időt nyerjenek a hadsereg nyugati fegyverekkel való felfegyverzéséhez és új formációk létrehozásához. Ha sikerül, a katonai szakértők még mindig az ukrán hadsereg általános győzelmének esélyeit tartják valószínűbbnek.

Taktikai szinten az ukrán hadsereg válsága valóban nyilvánvaló. Ez azzal függ össze, hogy az orosz hadsereg orvosolt néhány hiányosságot:

• több tucat kilométeres előkészítetlen áttöréseket hagyott abba, ami lehetővé tette a csapatok utánpótlását, többek között vasúton is;

• képes volt erőket és főleg tűzerőt a fontos irányokra összpontosítani, feláldozva a támadóerőt a (ideiglenesen) másodlagos irányokban - például Harkiv közelében, Donyeck külvárosában vagy Herszonban és Zaporizzsjában;

• sikerült javítani a helyzetet a gyalogságot illetően a fő irányokban: a Wagner PMC és más „önkéntesek” egységei, az el nem ismert DNK és LNK újonnan mozgósított lakói, „kadirovisták”, Mariupol ostroma után felszabadult csapatok stb. kerültek Donbásszba;

• Oroszország előnye a tüzérségi lövegek és a lőszerek számában sem csökkent. Ez különösen a fő irányokban szembetűnő: például az orosz offenzívák irányváltása félreérthetetlenül előre jelezhető a tüzérség átcsoportosításával (ezt gyakran rögzítik a helyi videók).

Az orosz csapatok efféle „új beállításai” miatt az ukrán hadsereg komoly veszteségeket szenved. Az ukrán erők most nem tudják teljes mértékben kihasználni előnyüket – a nagy létszámú motivált gyalogságot, amely bőségesen el van látva páncéltörő fegyverekkel (nyugati, szovjet és ukrán gyártmányú rakétákkal és gránátvetőkkel). Ha a csatát 10 kilométeres vagy annál nagyobb távolságban vívják, ezek a könnyű fegyverek használhatatlanok.

Ezért az ukrán vezetés minél hamarabb nehézfegyverzetet, különösen nagyszámú tüzérségi rendszert szeretne beszerezni. Ahhoz, hogy az ukrán hadsereg képes legyen egyenlő feltételek mellett harcolni az orosz hadsereggel, sok száz NATO-szabványú, tehát 155 mm-es kaliberű lövegre van szüksége (a 152 mm-es kaliberű szovjet ágyúkhoz egyszerűen nem maradt lőszer; és sok ilyen ágyút, amely február 24-e előtt az ukránok szolgálatában állt, már megsemmisítettek a harcok során).

Az ukrán hadsereg taktikai válsága még mindig stratégiai válsággá alakulhat (és ez elég valószínű).

Először is, a jelenlegi helyzetben az ukrán hadvezetés hibájának ára rendkívül magas: az orosz hadsereg északi és déli csoportjai közötti távolság, amelyek megpróbálják bekeríteni Liszicsanszkot és Szeverodonyecket, nem haladja meg a 30 kilométert. Az ukrán védelem bármilyen áttörése több ezer katonát és tisztet hagyhat a nehéz felszerelésükkel együtt minden esély nélkül a menekülésre.

Másodszor, még mindig nincsenek jelentős orosz erők a frontokon. Nem világos például, hogy hol van a teljes 1. páncéloshadsereg, valamint a légideszant hadosztályok és dandárok jelentős része, amelyeket április végén vontak ki az izjumi hídfőből, és valószínűleg személyzettel és felszereléssel töltötték fel őket a hátországban. Hamarosan részt vehetnek egy támadásban egy fontos területen, ahol az ukrán erők most utolsó erejükkel védekeznek.

Igen, a tüzérségi fölény most még az oroszok oldalán van, de mi lesz, ha megérkeznek a nyugati szállítmányok a sokkal pontosabb, gyorsabban újratölthető eszközökkel? És már érkeznek is, bár lassan... Ha időben bevetésre kész állapotba kerülnek nagyobb mennyiségben is (ebbe azért kalkuláljuk bele a kezelőszemélyzet kiképzéséhez szükséges időt is), a mostani lassú, napi pár kilométert haladó orosz díszmenet nagyon könnyen menekülő gyászmenetté változhat. Ha az orosz fél győzni akar, most kell cselekednie, késedelem nélkül, különben elveszíti minden esélyét.

Azt kérdezik tehát, hogy mennyire van most egyik vagy másik hadsereg a győzelemtől?

Megmondom: három milliméternyire.

Ennyi a különbség az orosz 152 mm-es és a nyugati 155 mm-es kaliberű tüzérségi lőszer között.

Elég kis távolságnak tűnik, mégis rengeteg múlik azon, ki teszi meg előbb.

Tán még a világ sorsa és jövője is.

Szele Tamás