Forgókínpad

Forgókínpad

A háború és a próféta

2022. július 01. - Szele Tamás

Ma háborúról is lesz szó, meg nem is. Leginkább arról a mesterségről fogok beszélni, hogy hogyan nyúlunk a háborúhoz – mármint hogyan, milyen módszerekkel írunk róla. Nem akartam volna ezt részletezni, de úgy látom, muszáj lesz, miután a sajtószakma kapott egy alapos kioktatást egy biztonságpolitikai szakértőtől.

kristalygonb1.jpg

Akkor most én is elmondom, mit gondolok.

Éspedig minden személyeskedést kerülve, ugyanis az úrnak távolról sem a személyével van bajom, hanem módszerével és az írásával. Sőt: írásaival. De a legtöbb a június 28-án megjelenttel, ugyanis abban értelmezi át a külpolitikai újságírás és elemzés fogalmát a maga szája íze szerint. Már a címe is erős:

Az elemzés a propaganda folytatása, más eszközökkel”

Rendben, Clausewitz-parafrázis, csak épp nem igaz: szerintem ugyanis

Az elemzés a propaganda ellentéte, gyökeresen más eszközökkel”

és mindjárt be is mutatom, miért gondolom így. De lássuk, mit mond még a nagytudományú úr.

Amikor egy háború menetét próbáljuk megérteni, akkor a valódi kihívás nem az adatok tömegének feldolgozásában rejlik, hanem abban, hogy képesek vagyunk-e felismerni a legmarkánsabb mintázatokat az információ-özön álcázó hálója alatt.”

Ez érdekes gondolat, ugyanis a markáns vagy kevésbé markáns mintázatokat pont az adatok tömegének feldolgozása révén ismerjük fel. Sarkítva: azt valóban nem fontos tudni, név szerint kik estek el mindkét oldalon mondjuk Szeverodonyecknél (bár elképzelhető, hogy volna gyakorlati haszna egy ilyen, részletes veszteséglistának) de az elengedhetetlen, hogy tudjuk: melyik oldalon körülbelül hány áldozat volt. (Nem tudjuk, persze, mindkét fél kozmetikázza az adatokat). Adatok nélkül „mintázatot” felismerni valami olyan lenne, mint a jedi művészet, melynek használatával Luke Skywalker bekötött szemmel kell elhárítsa fénykardját használva a rá támadó, véletlenszerű irányokból érkező lézersugarakat. Nem mondom, hogy lehetetlen, véletlenül sikerülhet is, de rendszeresen csak akkor, ha tombolnak a vérünkben a midikloriánok és nagyon velünk van az Erő.

Ez a feladat nem mindig egyszerű, de szerencsénkre sikerült kitenyésztenünk egy masszív szakértői réteget aminek a létjogosultságát az adja, hogy képesek meglátni a fa mögött azt a bizonyos erdőt. Amikor azonban a „menő” nyugati elemzők, akiknek szomjas mohósággal isszuk minden twittyegését, nem képesek észrevenni az elefántbikát a cselédszobában, akkor joggal inog meg a hitünk a dioptriáikban. Vagy a tisztességükben.

A Telegram pletykákat és a Tik-Tok videókat újracsomagoló, Google fordítóval hadonászó szakértők hada, mesteri szintre fejlesztette azt a képességet, hogy a tájékozódni kívánó laikust, szláv helységnevek és haditechnikai szakkifejezések általi unalomhalállal halassa. Közben a cselédszobában tomboló elefántbikáról vagy jót, vagy semmit.”

Az ám, megkaptuk mind, Rob Lee-től a Meduzán keresztül a The Insider-ig és végső soron az ISW-ig (Institute for the Study of War). Hát hogyan merünk mi informálódni? Miért nem az Erő irányítja a pennánkat? Lám csak, neki megy!

Nem lehet mindenki jedi, és nem lehet minden jedi mindig tökéletes, például épp az idézett elemzésében veti fel a szakértő úr, miszerint – nagyon kivonatolva – mik azok a kérdések, amiket mindenki elmulaszt feltenni:

Mindennek ellenére a Kígyó-sziget mégis elesett, és a visszafoglalására indított ismételt ukrán támadások dacára az orosz hódítók kezén maradt.

Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül Ukrajnának legalább egy lokális győzelmet kicsikarnia, és kitűznie a sárga-kék zászlót egy húsz hektáros ingatlan fölött, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – felszabadítson egy Görögországnyi területet?

Ha a számára ennyire optimális körülmények között sem sikerül a NATO-nak az érdekei szerint befolyásolni egy semmi kis zátonyon zajló macska-egér harcot, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mennyi lehet az esélye arra, hogy – számára jóval kedvezőtlenebb körülmények között – meghátrálásra kényszerítse a hazai pályáján játszó Oroszországot?

Ezek azok a fajsúlyos kérdések amiket a nyugati sztár-elemzőknek fel kéne vetniük, hogy a demokrácia láncos kutyáiként szolgáló sajtó, és a politikai döntéshozók torkának szegezhesse őket.

Sajnos a kellemetlen kérdések már régóta kimentek a divatból.

Lényegretörő oknyomozás ebben a háborúban nem létezik, csak haditechnikai pornográfia.”

Aztán tegnap délelőtt már nem lehetett olyan nagyon őszinte a mosolya, mert tegnapelőttről tegnapra virradó éjjel az ukrán erők rommá verték az orosz helyőrséget, minden felszerelésével együtt, az oroszok hajnalban véres fejjel, két motorcsónakon menekültek el, majd Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője kiállt ország és világ elé, hogy elmondja: „jóindulatú gesztusként” hagyták el a szigetet. Meg mert nagyon megverték őket, azért.

Hát így érdemes megérzések, „mintázatok”, midikloriánok segítségével megjósolni valós eseményeket. Megesik, hogy téved a próféta, csáléra megy a jóslat. De mondjuk már önmagában véve, jósolni sem érdemes, ez a meglepetések háborúja. Sokkal nehezebb megérteni, mi történik, mint bármelyik másik, korábbi esetben, pedig a délszláv háború vagy az afgán válság sem volt olyan egyszerű, mint a faék.

Szláv helységneveket és haditechnikai szakkifejezéseket sérelmez az úr, Telegram-„pletykákat” és TikTok-videókat emleget. Ha hiteles az információ, ha legalább három egymástól is független forrás megerősíti, akkor az nem pletyka, de mondjuk orosz nyelvterületen mindenki Telegramon kommunikál (vagy Vkontaktyén, bár az ellenőrzött, a Telegram nem az), kormány is, ellenzék is, saját csatornákon keresztül, szóval ez egy olyan állítás, mintha azt mondta volna: „ami a Twitteren van, mind ostobaság és pletyka” csak sajnos a Twittert használja most már nyilvános kommunikációra a nemzetközi diplomácia is (aminek különben nem örülök). Ami a TikTok-videókat illeti, abból keveset használ a szakma, ugyanis főként a csecsen alakulatok „menőznek” ezen a közösségi oldalon, maximum illusztrációnak alkalmas, amit felraknak. Viszont eljutottunk a szláv helységnevekhez.

Az mindenképpen meglepő volna, ha Ukrajna szűkebben vagy tágabban értelmezett területén nem szlávok, hanem magyarok vagy kínaiak, esetleg szuahéliek volnának a helységnevek. Ismerjük be: szláv nyelvterületen szláv nevük van a településeknek, ez számomra természetesnek tűnik. De minek őket egyáltalán emlegetni? Azért tesszük, mert midikloriánok híján mi nem prófétálunk, hanem dolgozunk. Ha elindul egy orosz támadás vagy egy ukrán ellentámadás, az az egyik legfontosabb adat, hogy hol indult el és mi a célja. Bár mondjuk a célokat mindkét fél rugalmasan kezeli, de a földrajzi hely elengedhetetlen. Adat, információ nélkül nincs sem hír, sem elemzés. Anélkül csak vélemény van, mely nem összetévesztendő a tényekkel.

Viszont ez a kitétel mutatta meg nekem, honnan fúj a szél. Hát igen... szóval ebben a mostani háborúban mindkét fél nagyon sok propagandaeszközzel él, a háború első hete után már tisztességes sajtótermék nem hitte el egyik vezérkar napi jelentését sem. De akkor honnan tudjuk meg, mi történik? Volt egy rövid, kaotikus periódus, amikor a helyi médiumokból, innen-onnan szedegette össze a szakma az adatokat, aztán rátaláltunk a pontos, részletes, térképeket is közlő ISW-re, annak a napi jelentéseire igenis lehet támaszkodni, mert egyaránt használ orosz és ukrán forrásokat (kritikával méghozzá), műholdképeket, tényellenőrzést alkalmaz, tehát a legmegbízhatóbb forrás. Nagy segítség. És mivel az ISW alapvetően nem sajtótermék, hanem katonai szakközlöny, ezekben a jelentésekben szerepel a „szláv helységnevek tömege”. Márpedig ha Izjumnál törtek át – akárkik is – nem írhatok karakószörcsögi áttörésről.

Ezek szerint a szakértő úr vagy nem ismeri az ISW-t, vagy nem használja, vagy elvei ellen való a tényekkel bibelődés.

Azt el kell ismerni, hogy vannak nagynevű nyugati források, médiumok, amelyek ebben a háborúban bizony elég gyengén muzsikálnak, ilyen például a CNN, ami jelentős késéssel fut az események után, épp ezért például én az ISW-t kivéve alapvetően orosz nyelvű forrásokat használok, abból viszont vagy negyvenfélét. Ilyent is, olyant is, ellenzékit, kormánypártit, putyinistát, pacifistát, Dugin ideológiai szaklapját vagy az orosz geopolitikai intézet oldalát épp úgy, mint a híroldalakat. És aztán, sok-sok órai tájékozódás után kialakul az a nagy kép, az a „mintázat”, ami ugyan rendszerint csak fél napig érvényes, de még mindig a legközelebb áll a realitáshoz.

Igen, van propaganda ebben a háborúban, nagyon is sok propagandaeszközt vetnek be, huncut, aki tagadja, de éppen nem a kedvesen „demokrácia láncos kutyájának” aposztrofált független sajtó, hanem a harcoló felek.

Az ukrán fél, mondjuk így, alaposan túlbecsüli az elesett orosz katonák számát, az orosz fél viszont a nagyotmondás olyan sziporkázó tűzijátékát veti be minden nap, hogy csak úgy káprázik belé a szemünk. Tegnap jelent meg az orosz nyelvű Proekt Medián Konasenkov szóvivő-altábornagy összes eddigi meséje (és még nagyon nincs vége a háborúnak), olyan csodák vannak benne, hogy ahhoz képest az Ezeregyéjszaka a sanghaji telefonkönyv. Az orosz erők a háború kezdete óta három naponta semmisítették meg a teljes ukrán légierőt (csak mindig újjáéledt poraiból), 84 Bayraktar drónt semmisítettek meg úgy, hogy Ukrajnának nem volt több 62-nél, 3800 mindenféle páncélozott járművet a 2416-ból, amihez még az esetleges nyugati segítség sem tudott körülbelül 700-nál többet hozzátenni.

Konasenkov négyszer jelentette be Kreminna és háromszor Borovenka, Taramcsuk, valamint Novomajorszka elfoglalását. Az április 17-i győzelmi jelentésben sikerült elfoglalni a Pavlovgradi Régiót is teljesen, amivel csak az a baj, hogy ilyen régió nincs és soha nem is volt. Pavlovgrad város létezik, de az sem Harkiv környékén, ahogy Konasenkov mondta, hanem Dnyipropetrovszk megyében. Március hatodikán elfoglalták Zakablukhovka falut – természetesen hősies harcok árán – azonban Zakablukhovka, mint falu egyáltalán nem létezik, van viszont Zakablukhovka tanya, mely a katonai térképek szerint az 1980-as évek óta lakatlan. Kemény harcok lehettek arra.

Akkor miről tudósítson a szerencsétlen krónikás ilyen körülmények között?

Két út áll előtte: a nehezebbik az, hogy megpróbál rájönni, igazából mi történhet a harctéren, ezt járom én és a legtöbb komolyan vehető kolléga. De még ez sem olyan egyszerű: én például azt szoktam tenni, hogy a fontosabb események kapcsán (mint például a Kígyó-sziget feladása) bemutatom az orosz álláspontot, utána bemutatom az ukránt, aztán jön a nemzetközi visszhang, és végül jöhetnek az én meglátásaim, ha vannak – nem mindig vannak. Mondjuk nemzetközi visszhang sem mindig van.

Ámde ott a könnyebbik út. Amit a kritizáló szakértő úr jár. Hagyja a fenébe az információkat, adatokat, esetleg még a híreket is, leírja, amit gondol, és onnantól kezdve az úgy van.

Mármint addig van úgy, ameddig az a kegyetlen Valóság rá nem cáfol a véleményre, mint tegnap a Kígyó-sziget esetében. Pedig tegnapelőtt még milyen szép „mintázatnak” tűnt, amit olvashattunk róla.

Egyet azonban tisztelek az úrban. Következetes.

Mivel nem hisz a tényekben, adatokban, információkban, a legritkább esetben közöl ilyesmit, az említett írásában például egyetlen pontos információ, egyetlen szám vagy helységnév nem sok, annyi sincs. (Illetve: megnevezi a Kígyó-szigetet) De a többiekben se nagyon hagyja magát zavartatni az adatoktól. Azok harmadlagosak.

Azt már megmondtam, mit tehet a sajtómunkás. Ez a két útja van. De mit tehet az olvasó?

Vagy elhiszi az egyik fél propagandáját a megfelelő magyar csatornákon keresztül, és annak a „drukkere” lesz, vagy elhiszi a másik félét, és oda fog húzni a szíve.

Vagy elhiszi mindkettőt, és meghasad a tudata.

Vagy nem hisz senkinek, és akkor eltávolodik a valóságtól.

Vagy pedig – ez lenne a jó megoldás – több forrásból tájékozódik, ha lehet, egymással szemben állókból is, és saját véleményt alakít ki.

Ez utóbbira bátorítanék mindenkit.

Nekem se tessék feltétlenül hinni, én is tévedhetek, mindent érdemes megnézni máshol is!

A szakértő úrnak meg további kellemes jóslást kívánok sasok röptéből, villámok fényéből, tyúkok étvágyából, állatok belsőségeiből akár, mint a régi Rómában, szép állás az auguré vagy a haruspexé, tiszteletre méltó is, én magam azért maradnék a fáradságosabb, de biztosabb módszernél.

Mindenesetre elférünk egymástól a piacon, aki őt szereti, hadd szeresse.

Van, akinek prófétára van szüksége, van, akinek hírekre.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása