Forgókínpad

Forgókínpad

Liszicsanszk és Borogyino

2022. július 07. - Szele Tamás

Nincs mit szépíteni a dolgon, Liszicsanszk elesett, Szeverodonyeck még előtte elesett. Nincs mit ünnepelni sem ezeken az eseményeken, kivéve, ha valaki megrögzött putyinita, de akkor minden nap van oka az örömre, csak elég álhírt kell hozzá olvasson. Az meg akad bőven, úgyhogy az ilyen embernek mostanság egy véget nem érő dínom-dánom lehet az élete.

t-62m.jpg

Csak bírja pénzzel és májjal. Szóval, aki így látja a világot, azt itt kérem meg, hogy hagyja abba az olvasást, mert nem az ő szája íze szerint való dolgok következnek: képtelenség egy agresszort ünnepelni, még akkor is képtelenség, ha győzött. Más kérdés, hogy mire lesz neki jó ez a győzelem. Illetve: mire lehetne jó és ehhez képest mire fogja használni?

Érdekes elemzést írt tegnap a Novaja Gazeta Europába Jurij Fedorov, orosz (tehát nem ukrán) katonai szakíró, amivel kapcsolatban nekem is lenne pár ötletem, van olyan, amiben egyetértek vele, van, amiben nem, de azt semmiképp sem vitatom, hogy az írás címe tökéletesen eltalált:

Emlékezzünk Borogyinóra!

Ha még nem tetszettek elfelejteni (bár de, el tetszettek...) Borogyinónál a látszólag megállíthatatlanul beözönlő napóleoni Grande Armée ütközött meg Kutuzov herceg részben hivatásos, részben népfelkelő katonáival. A franciák valamivel többen voltak, de a veszteségük is több volt, az oroszok ellenkezőleg álltak (sok történész ezt vitatja, lehet akár igazuk is), a csata a kor mércéjéhez képest hihetetlenül véres volt: a végén mindenesetre Kutuzov vonult vissza, és Napóleon előtt megnyílt az út Moszkvába, amit egy hét múlva el is foglalt.

Győzött tehát Napóleon, az agresszor?

A csatában mindenképp. Csak a háborút vesztette el – bár nem azért, mert Borogyinónál diadalmaskodott, hanem mert nem számolt a végtelen hosszúra nyúló utánpótlási vonalakkal, a tífusszal és az orosz téllel. De a győztes csata estéjén még úgy hihette: övé Oroszország, összes csatolt részével egyetemben. Mellesleg: nem ünnepelt különösebben, magas láza volt.

De aki Borogyino estéjén eldöntöttnek vélte a háborút is, az legalább akkorát tévedett, mint aki Liszicsanszk eleste után Kijev bevételére készül.

Mint mond Fedorov?

Liszicsanszk elfoglalását az orosz propaganda, a politikusok és a diplomaták kétségtelenül valamiféle nagy győzelemként fogják beállítani. Liszicsanszk volt az utolsó ukrán ellenőrzés alatt álló város a Luhanszki Területen. Az orosz csapatok általi elfoglalása azt jelentette, hogy a régió teljes területe, amely Moszkva szerint az úgynevezett Luhanszki Népköztársasághoz tartozott, „felszabadult”. Érthető, hogy Moszkva győzelmet ünnepel: több mint négy hónap háború után végre egy politikai jelentőségű siker született.

Putyin valóban nagyon elégedett. Az Oroszország Hőse címet adományozta két magas rangú tábornoknak, akik a Liszicsanszkot ostromló csapatok parancsnokai voltak, és elrendelte, hogy ezek a csapatok „pihenjenek”. Ez utóbbi egyébként azt jelenti, hogy ezek a csapatok nem pusztán „fáradtak”, hanem nagyon komoly veszteségeket szenvedtek, és nem csak és talán nem is annyira pihenésre van szükségük, hogy helyreállítsák harcképességüket. Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója szerint az orosz hadsereg hétezer halottat és súlyos sebesültet szenvedett Szeverodonyeck és Liszicsanszk ostromában. Orosz adatok szerint az ukrán csapatok veszteségei az e városokért folytatott harcok során meghaladták az ötezret.”

Igen, Putyin elégedett, de mi is ennek az oka? Leginkább az, hogy fel tud mutatni egy eredményt. Magára a csatára már nem lehet olyan büszke: egyes elemzők szerint az orosz hadsereg tűzerejében és létszámában csaknem tízszeres volt a fölénye ezen a területen. A civil lakosságot már korábban sikerült evakuálni – azt a körülbelül 800-1000 főt kivéve, aki maradni akart, mert várta a „felszabadító orosz csapatokat”, ehhez vegyük számításba, hogy a város lakossága békeidőben körülbelül százezer fő, ennek tehát egy százaléka kívánta az orosz megszállást annyira, hogy ki is várja – az ukrán alakulatok és főként a haditechnika is kevés veszteséggel hagyta ott a terepet, tehát a bevonuló orosz erők tulajdonképpen egy majdnem lakatlan rommezőt foglaltak el. De lehet mutogatni!

Ugyanis mostanáig – és ne feledjük, ez a háború február 24-én hajnalban kezdődött – az eddig deklarált céljai közül (a Krím és a szakadár köztársaságok autonómiájának elismertetése, Ukrajna demilitarizálása és „nácitlanítása”) egyedül a Luhanszki Népköztársaság területi biztosítása sikerült. Persze, ez a Luhanszki Népköztársaság nem az, ami 2014 óta létezik, ez az, amit papíron ők a magukénak tartottak, tehát egy, a reálisnál körülbelül háromszor-négyszer nagyobb terület. Viszont eredmény, lehet ünnepelni. Megpihenhetnek a nem csak megfáradt, de alaposan meg is tizedelt zászlóalj-harccsoportok.

A harcok különben egyáltalán nem a vártnak megfelelően alakultak. Egyik fél számára sem. Mint Fedorov írja:

Június második felében, amikor a Szeverodonyeckért folyó csata a tetőfokára hágott, sokan úgy vélték, hogy a Liszicsanszkért folyó csata több hétig fog tartani, és annak kimenetelét nehéz megjósolni. Ezek a számítások azon a tényen alapultak, hogy Liszicsanszk megrohamozásához az orosz erőknek a Sziverszkij Donyec folyón kellett volna átkelniük, mivel maga a város magas parton fekszik. Az események azonban másképp alakultak. Az ukrán hadseregnek vissza kellett vonulnia Liszicsanszkból, mert az orosz csapatok délről áttörtek hozzá, behatoltak a Malorjazancevo falu melletti külvárosba, és ennek következtében reális volt a bekerítés veszélye. Nincs értelme bekerítésben harcolni, különösen, ha az ellenségnek többszörös előnye van.”

Mivel a háborúban nincsenek csodák, az ukrán haderő kivonult a városból. Fontos hangsúlyozni, hogy fő feladatukat teljesítették – hosszú időn keresztül feltartóztatták az igen nagy orosz haderőt, az Ukrajna ellen harcoló csapatok majdnem felét. Következésképpen a front más részein, Harkiv közelében vagy délen az AFU sokkal kedvezőbb helyzetben van; Herszon irányában még előre is nyomulnak, bár lassan.

Ne feledjük Borogyinót!

Akkor Napóleon győzött és meg sem pihent, rohant tovább Moszkvába – végül mégis ő lett a vesztes. Mert Kutuzov serege visszavonult, nem játszotta a romantikus hőst, nem harcolt az utolsó töltényig, emberig, inkább visszavonult, de lábon maradt, egyben maradt tehát később győzhetett Napóleon ellen. Most az orosz seregek pihennek. Ma van a háború első olyan napja, hogy semmiféle vélt vagy valós orosz területi nyereséget nem értek el, bár ezek a nyereségek rendszerint olyanok, amikor nincs nagy offenzíva, hogy két kilométert hátrál az egyik fél, másnap ugyanott hátrál egyet a másik. Voltak ugyan harci cselekmények, de a mai napon csak ukrán eredmények születtek, azok is Délen, Herszon környékén és nem voltak túl jelentősek.

A pihenés nem lesz elég: utánpótlásra is szükségük lesz az oroszoknak, és ez már kérdéses. A mostani orosz törvények szerint míg nincs háború, tehát, míg „specopercija” zajlik, a sorozott állomány nem kerülhet harci bevetésre, csak a hivatásos, szerződéses alakulatok és ezekbe nem csődülnek az önkéntesek. Már eltörölték a jelentkezés felső korhatárát, már nem végeznek orvosi vizsgálatokat sem, már a rabokat rekrutálnák, de sehogyan sem akar összejönni az a minimum 600 ezer önkéntes, amennyit a Wagner-csoport a győzelem garanciájaként megjelölt.

Délen meg érik a gyümölcs és a meglepetés. Már Herszon és Melitopol határában zajlanak a harcok, de komoly erősítés nem érkezik az ottani orosz csapatokhoz, csak muzeális értékű, minimálisan modernizált T–62M harckocsik, nem egy közülük ötven évesnél is idősebb. Fedorov szerint a várható haditerv nem is engedné a déli átcsoportosítást, ugyanis meglátása szerint:

Oroszország Ukrajna elleni háborúját a kimerítés háborújának is nevezhetnénk. De ez egy nagyon általános kifejezés. „Technikailag” ez egy háború a városokért, a közlekedési csomópontokért és a stratégiailag fontos területek ellenőrzéséért. Az orosz csapatok közvetlen célja a városok megrohamozása. A Szeverodonyeck/Liszicsanszk agglomeráció elfoglalása után Sziverszk kisváros következik a sorban, majd Szlovjanszk és Kramatorszk. Ez a három város lesz a fegyveres harcok fő melegágya.”

Azért várható, hogy ez lesz az új offenzíva fő iránya, mert ez vezethet a Donyecki Népköztársaság által követelt területek teljes elfoglalásához, és ez politikai szempontból prioritást élvez a katonai szempontok felett. Ez is van előkészítve: már a luhanszki harcok során láthattuk, mennyire fontosak a páncélosok szabad mozgását felgyorsító utak, autópályák, az utánpótláshoz mennyire fontos a vasút. Kramatorszk például azért lényeges, mert komoly vasúti csomópont.

És Délen, a véres ostrommal elfoglalt Maripolban például mi lesz? Mi lesz Herszonban, Melitopolban?

Ezt csak Putyin tudja, de ő mintha most minden erejével a háború politikai céljaira koncentrálna és mellőzné a katonai szempontokat, ami öreg hiba, hiszen katonák nélkül nehéz lesz háborúzni. Nyerni egyenesen lehetetlen. De már írtam az elején: Putyin tudja, mire használja fel a győzelmét.

Erről Fedorov – tehát nem én mondom! – meglehetősen diplomatikusan beszél.

Nem tudom megtippelni, hogy Putyin mit fog tenni legközelebb. Gyakorlatilag a háború kitörése előtt megfogalmazott jóslatok mindegyikét, és a háború alatti jóslatok közül is sokat megcáfoltak az események. Ezek mind azon a feltételezésen alapultak, hogy Putyin racionális döntéseket hoz, képes összehasonlítani az előnyöket és hátrányokat, és előre látja döntései eredményét. Kiderült azonban, hogy Putyin irracionális döntéseket hoz, amelyek nem felelnek meg a normális logikának. Ezért nagyon nehéz találgatni arról, hogy Putyin mit fog tenni.”

Én keményebben mondtam volna, hogy kiszámíthatatlan figurával van dolgunk, de a jó Fedorovnak Moszkvában kell élnie ezentúl is.

Egy biztos: valamikor mostanság megfordul a háború sorsa. Oroszországnak sok erőforrása van ugyan, de ezek sem kimeríthetetlenek, Ukrajnát segíti a fél világ, de nem segítheti örökké. A tüzérségi harcok túlsúlya miatt rövidesen mindkét fél kifogyhat a lőszerből és akkor harcmodort kell váltaniuk (persze ha az egyik fogy ki előbb, mint a másik, az el is dönti a helyzetet), mindenhol egyre kevesebb az ember, Oroszországnak ezenfelül az ipari-gazdasági háttere kezd gyengülni, bár Ukrajna sem áll ilyen szempontból a legjobban. Oroszország most készül bevezetni a „mobilizációs”, más szóval hadi gazdaságot, Ukrajnának erre még nincs szüksége.

Senki sem tudja megmondani, mi lesz, csak azt a tanácsot adhatom, amit Fedorov:

Emlékezzünk Borogyinóra!

És csak annak a nézetemnek adhatok hangot, hogy most éppen az ukránok mintha jobban emlékeznének, mint az oroszok.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása