Ezekben a nehéz időkben, mikor minden bizonytalan, csak egyvalamitől remélhetünk felhőtlen, bohókás perceket, kicsiny feledést és harsány hahotát, pillanatnyi kiszakadást a mindennapok egyre szorítóbb gondjai közül: attól, ha Georg Spöttle elemez. Olyankor mosolyra húzódik mindenki ajka, aki tudja, miről beszél az úr, és gyöngyözik a kacaj.

Az úr ugyanis nem mindig tudja, miről beszél, de úgy tesz, mintha biztos volna benne. Ez a magyar „biztonságpolitikai szakértők” egy jól körülhatárolható csoportjának módszere: csak míg mondjuk Nógrádi mester a közönsége elvárásainak igyekszik minden körülmények között megfelelni, Spöttle a kormánynak és Moszkvának. Tegnap interjút adott a Kontra című kormánymédiumnak, és nem okozott csalódást. Illetve okozott: nekem, ugyanis tegnap reggel ez már megjelent, akartam is írni róla, hiszen erősen „inspirált” Spöttle gondolati rendszere, aztán levették, azt hittem, az írásban hemzsegő tárgyi tévedések miatt, de nem lett igazam: este visszatették. Ezek szerint lapszerkesztési, strukturális elvek miatt halasztották a megjelenést, így ma is van vezércikkük. Rendben, ami késik, nem múlik, írhatok én ma is erről, mert nem változott a tartalma.

A cím, hogy úgy mondjam, „informatív típusú”:

„EGY HÓNAPON BELÜL ÉREZHETŐ LESZ PUTYIN RÉSZLEGES MOZGÓSÍTÁSÁNAK EREDMÉNYE”

Az az érdekes, hogy ebben nem téved Spöttle. Érezhető lesz az az eredmény, ha nem is úgy, ahogyan ő gondolja. Akkora elégedetlenséget keltett a mozgósítás Oroszország-szerte, hogy eddig több, mint két tucat toborzóirodát gyújtottak fel, Dagesztánban sok száz tiltakozó nőt vert meg és vett őrizetbe a rendőrség, Rjazanyban egy férfi tiltakozásul felgyújtotta magát a buszpályaudvaron, Uszty-Ilimszkben pedig hat golyót eresztettek a mozgósítás során a katonai komisszárba, és ez még csak a tegnap esti mérleg. Ne tessék azzal jönni, hogy „száznegyven millió emberből mindig akad pár hőbörgő”, mert a csecsen háborúk idején ilyesmiről szó sem volt. Ez új jelenség és példa nélküli. De lássuk, mit mond Spöttle!

„Olyan tartalékosokat hívnak be első körben, akik az elmúlt öt évben aktív katonai szolgálatot teljesítettek. Ezek az emberek alapos kiképzést kaptak, és valószínűleg nem felejtettek el mindent, amit a katonai szolgálatuk alatt tanultak. Persze évről évre megújulnak a fegyverrendszerek, új technikákat vezetnek be, új programokat telepítenek a különböző fegyverrendszerekhez. Az ismeretanyag felfrissítése akár több hónapba is telhet, azonban megkerülhetetlen a katonák bevetése előtt. Azt is tudni kell, hogy nemcsak a harcokba vonják be a tartalékosokat, hanem az egészségügyi szolgálat ellátására is behívnak szakembereket, de sofőrökre, pilótákra is szükség lesz.”

Igen, és közben majd mindenki énekli a Poljuskát. Papírforma szerint ennek így kéne lennie, csak nem ma, hanem 2007-ben. Vagyis addig, azóta más világ van orosz földön. Le tetszett maradni pár brosúrával. Még az a szerencse, hogy Spöttlénél komolyabb szakértők is foglalkoztak a kérdéssel, meglehetősen elfogulatlanul, például az amerikai ISW tegnapi jelentése komolyabb harci cselekmények híján nagyjából az orosz mozgósítást járta körül, nagyon alaposan. Szóval, a helyzet távolról sem ez, ez egy Gajdar-regény, „Timur és csapata” címmel. De mit mond az ISW?

Azt, hogy az orosz fegyveres erők példa nélküli feladattal birkóznak és nem állnak nyerésre. Nem volt sem részleges, sem egyáltalán, bármiféle mozgósítás abban az országban a második világháború óta, és akkor az előrenyomuló német páncélosok sokkal komolyabb motivációt jelentettek a bevonulásra, mint most az, hogy esetleg sikerülhet Borodjankából mosógépet zsákmányolni. Jó, hát ha berzenkedik a nép, akkor majd kényszerítik, mondaná Spöttle, és kényszerítik is, amennyire lehet, de magában a rendszerben vannak az alapvető hibák, amelyek miatt nem lehet a most bevonulókból komolyabb, ütőképes erő. Mint az ISW írja:

„Az orosz és szovjet katonai erőforrás-politikát 1874-től 2008-ig úgy tervezték, hogy támogassa a teljes orosz és szovjet lakosság teljes körű tömeges mozgósítását a teljes körű háborúra. Az általános hadkötelezettség és a legalább kétéves szolgálati kötelezettség azt volt hivatott biztosítani, hogy gyakorlatilag minden katonaköteles korú férfi elegendő kiképzést és tapasztalatot kapjon a harci szakterületeken ahhoz, hogy a szolgálati idő letöltése után visszahívható legyen aktív szolgálatra, és ténylegesen hatékony katonaként gyorsan hadba vonulhasson. A legtöbb orosz és szovjet harci egységet békeidőben „káder” státuszban tartották - a tisztek és sok altiszt csaknem teljes létszámát, valamint kis számú katonát tartottak fenn. Az orosz és szovjet doktrína és stratégia nagyszabású tartalékos mozgósítást követelt meg, hogy háború idején feltöltsék ezeket a káderegységeket. Ez a káder- és tartalékos megközelítés a katonai állomány tekintetében a 19. század végétől a hidegháborúig általános volt a kontinentális európai hatalmak körében.

Az orosz hadsereg a 2008-as pénzügyi válság közepette megpróbált átállni a teljes mértékben önkéntes alapra, de az átállás nem sikerült teljes mértékben. A hidegháború vége és az 1991-es Öböl-háborúban a teljes mértékben önkéntes haderő előnyeinek demonstrálása számos államot arra késztetett, hogy eltávolodjon a sorkatonasági modellről. Az orosz hadsereg egészen 2008-ig a káder- és tartalékos modell mellett maradt, amikor Putyin utasította az újonnan kinevezett védelmi miniszterét, Anatolij Szerdjukovot, hogy a 2008-as pénzügyi válságot követően a költségmegtakarítás érdekében állítsa át az orosz hadsereget hivatásos modellre és reformálja meg. 2007-ben az egyik ilyen költségcsökkentő intézkedés a kötelező sorkatonai szolgálat időtartamát 18 hónapra, majd 2008-ban egy évre csökkentette.

Az orosz hadsereg végül a sorkatonai és a hivatásos állományt vegyítő hibrid modellt alakított ki. A hivatásos katonák azért drágák, mert az államnak sokkal magasabb fizetést és juttatásokat kell kínálnia a leendő önkéntes újoncoknak, mint a sorkatonáknak, akiknek nincs más választásuk, mint a szolgálat. Szerdjukov hamar rájött, hogy az orosz védelmi költségvetés nem engedheti meg magának, hogy olyan csábító ajánlatokat kínáljon, amelyekkel leküzdhető a katonai szolgálattal szembeni évszázados orosz ellenállás. Az orosz hadsereg így az önkéntes hivatásos katonák – akiket az oroszok kontraktnyikoknak neveznek – és az egyéves sorkatonák keveréke lett.”

Erre mondtam tehát, hogy Spöttle kincstári optimizmusa 2007-ig még úgy-ahogy megállhatta a helyét, de azóta érvénytelen. A tapasztalatok szerint ugyanis a sorkötelesek általában egy év alatt érik el a katonai kompetencia, minimális szintjét, a harci alkalmasságot már a következő évben szereznék meg, csak – nincs következő év. A szerződéses katonák, kontraktnyikok esetében persze van, akárhány is, de ők már majdnem mind Ukrajnában vannak, aki nem, az a határokat őrzi. Éppenséggel az ő pótlásukat is szolgálta volna a korábbi „önmozgósítás” és az „önkéntes zászlóaljak felállítása”, ugyanis ez a mobilizáció már régóta folyik, több szinten, az „önmozgósítás” még csak pár hetes ötlet, és kizárólag Csecsenföldön működött, az önkéntes zászlóaljak régebbiek pár hónappal, azok közül el is jutott néhány Ukrajnába, a tapasztalatok szerint körülbelül olyan harcértéket képviseltek, mint a donyecki vagy luhanszki kényszersorozott milícia-alakulatok. Nos, igen: az önkéntes zászlóaljak is szerződésesek, csak mivel nem kizárólag veteránokat fogadtak soraikba (azokat nagyrészt már felszívták korábban a most harcoló reguláris egységek egy burkolt mozgósítás során, tehát a mostani „részleges” mozgósítás tulajdonképpen a negyedik tavaly nyár óta), két dolog hiányzott: a kiképzés és a harci tapasztalat.

De hát nem kaptak kiképzést? Nem, vagy alig. Úgynevezett „minimális emlékeztető kiképzést” kaptak, csak akinek nincs mire emlékeznie, annak ez haszontalan. Ami a Spöttle által említett egészségügyi szolgálatot illeti, azon magam is meglepődtem, hogy nem egyszerűen csak kiterjesztették a mozgósítást a hölgyekre, doktornőkre, ápolónőkre, hanem egy tegnapelőtti hír szerint a Szverdlovszki Területen szülésznőket is mozgósítottak. Egy háborúban pont rájuk van a legnagyobb szükség, ugyebár. Pilóták? Hogyne kellenének, csak a pilóta kiképzése igen hosszú, és nem is mindegy, milyen gépre kapja. Behívót kapott ugyan az Aeroflot összes alkalmazottja, de a civil pilótákat maximum szállítógépekre küldhetik, oda is csak átképzéssel, ez nem az első világháború és nem Po–2-es kétfedelű gépek kergetőznek a gabonaföldek felett. A legtöbb hasznát még a műszaki karbantartó személyzetnek fogják látni, de hogy mi dolguk lesz például a stewardesseknek, arról elképzelésem sincs, valószínűleg az, ami a szülésznőknek. Sofőrök? Nos, azokra tényleg szükség van, és akad is belőlük elég, de azért mégsem állhat egy 300 ezer és 1 200 ezer fő közötti erősítés kizárólag gépkocsivezetőkből.

Szóval Spöttle optimista víziója Szásáról, akik dalolva megy a háborúba, virággal gomblyukában, melyet Mása tűzött oda, és dalolva is tér vissza nemsokára, a teljes pobjeda után, ugyanolyan kincstári hazugság, mintha oroszul mondta volna.

Az orosz mozgósítás valódi következményeit még nem láthatjuk, de mai hírek szerint elég nagy a fejetlenség a Kremlben. Az ország vezetése az elkövetett hibákat – szolgálat alól mentesítettek, mozgássérültek, betegek, túlkorosok, hölgyek, egyetemisták, sőt, halottak behívása – miatti felelősséget egyértelműen a helyi sorozóbizottságok „túlbuzgóságának” tulajdonítja, és azokat vonja felelősségre. Némiképp jogosan persze, de ehhez tudni kell, hogy maga a behívás is orosz módszerrel történik. A védelmi minisztérium elküldi a területi parancsnokságoknak az igényelt keretszámokat: „Krasznojarszkból ennyi újonc jöjjön, Szverdlovszkból amannyi”, azok meg a helyi önkormányzattal és népességnyilvántartással karöltve kiküldik a behívókat, ugyanis nekik darabszámra kell teljesíteniük a tervet. Mivel pedig folyamatosan zajlottak a mindenféle toborzások, nem mindenhol van elegendő olyan újonc, aki megfelel a kritériumoknak, de a létszám meg kell legyen... feltöltik az állományt alkalmatlanokkal, ki veszi észre? Mindenki. Itt már a rendszer beteg.

Ezzel együtt sem kizárható, hogy lesz jelentősége a mostani mozgósításnak, csak nem olyan, amilyent Spöttle sugall. Ha és amennyiben a bevonultatott tömeg kap egy legalább valamennyire megfelelő kiképzést, megoldható lesz a most harcoló orosz alakulatok feltöltése és rotációja, így valamivel kedvezőbb helyzetbe kerülnek, de ez még nem a győzelem. Ha viszont nem kapnak kiképzést, hatalmas emberveszteségek következhetnek, amiknek a demoralizáló hatása nagy károkat okozhat az orosz fegyveres erőknek, nem is szólva a hátország közhangulatában bekövetkező változásokról.

Tulajdonképpen tehát ez a mostani mozgósítás nem egyéb, mint az orosz bürokrácia és tervgazdálkodás találkozása a valósággal, harctéri körülmények között.

Egyelőre nem tudjuk, mik lesznek a következményei.

Ám tekintetbe véve a fentieket, optimistán jósolgatni a jelen helyzetben nem egyéb, mint ostoba felelőtlenség.

Vagy Kreml-párti propaganda.

Az eredményt pedig rövidesen meglátjuk.

Szele Tamás