Hogy a végén kezdjem ezt a kesernyés kis történetet, mindenkit értek, aki csak szerepel benne, de azt nem értem, miért nem értik ők a világot. Az is bizonyos viszont, hogy Berzunc község hirtelen világhírű lett, soha ennyit nem beszéltek erről a kis moldovai csángó településről, mint most, pedig áll már vagy hatszáz éve, de nagyon nem a világ közepe. Ami nem is baj.

Lakossága 5346 fő volt 2002-ben, nevezetessége az ortodox Szent Száva-kolostor, és három részből áll, melyek neve: Berzunc, Buda, és Dragomir. Ami már jelzi, hogy eléggé felesleges homogén etnikumú településekről beszélni, tegyék azt akár Budapesten, akár Bukarestben, azt lehet tudni, hogy a lakosság mintegy tizenöt százaléka római katolikus, tehát minden bizonnyal csángó, de emellett van Buda is annak, akinek ez tetszik, és van Dragomir is, akinek meg emez.

Nem történt ott a település megalapítása óta semmi mostanáig, de az is lehet, hogy még azelőtt sem történt. Vannak Bacău, magyarul Bákó megyében ilyen falvak (vannak máshol is), amik kiestek valamikor az Idő folyamából, ha a világból nem is, és valami áldott eseménytelenségben futnak el fölöttük a századok, vérzivatarostól, mindenestől. Hát, ez Berzuncon mostanáig tartott, de a helybéliek tehetnek róla, hogy világhírűek lettek.

Úgy történt a dolog, hogy hagyományt őriztek, de csak félig-meddig. Hagyomány ugyanis ott, hogy a Szilvesztert kosztümös felvonulással, egyfajta busójárással ünneplik, összecsúszhatott valamikor az Újév a Farsanggal, olyan kétszáz éve, bár ezzel az égvilágon semmi baj nem volt mostanáig. Mint azt a bukaresti Libertatea írja, az eredeti szokás szerint:

„Szilveszter éjszakáján, hajnalban megjelennek a „maskarák”. A három falu maszkos csoportjai gyűlnek össze, a szereplők: a kecske, a kutyák, a medvék, a szarvasok, a csúfok, a szépek, az ördögök, az angyalok, az orvosok, a púposok...”

Igen ám, csakhogy utóbbi időben ezt megváltoztatták. Elöl mennek a hagyományos maskarák, de utánuk a fiatalok már aktuális eseményeket ábrázoló jelmezben jönnek, maguk írta jeleneteket mutatnak be, most éppen az ukrajnai háború volt a téma.

Aki most felszisszen, azt megértem, mert én is ugyanezt tettem. Megnéztem ugyanis a felvonulásról készült videót, és erősen ízléstelennek találtam.

Bizony, a mezőgazdasági gépeket ponyvákkal, állványokkal tették hasonlóvá a páncélosokhoz, csapatszállítókhoz, bizony, egyenruhában masíroztak a felvonulók, a végén még egy tréfásnak szánt Putyin-Zelenszkij párbeszédet is bemutattak, melynek során a két fél egymást fenyegette a vőfélymondókák stílusában és szintjén, engedelmükkel nem fordítanám le (különben román nyelven hangzott el). Akkor pedig már a jóindulatom is kezdett elszállni, mikor megláttam a kocsikra eszkábált kartonrakétákat, papírmasé „atombombákat”. Hát elment az esze ezeknek az embereknek? Nem értik, mivel viccelődnek?

Nem bizony, de erre később még visszatérünk. Az a helyzet, hogy éppen azokban az órákban, amikor Berzuncban viccelődtek, mulatoztak a kartonpapír fegyvereikkel, Ukrajna teljes területét tömeges rakétatámadás érte, oda alig háromszáz kilométerre, sötétbe borult az ország, jutott Moldovának is a Kalibrok roncsaiból, szóval tényleg volt miért sértőnek találja a mulatságot a bukaresti ukrán követség. Ki is adtak egy nyilatkozatot, amit az Agerpress hírügynökség mutat be:

„Bukarest, január 4. /Agerpres/ – Az orosz agresszió jelképeit be kell tiltani az egész civilizált világban – üzente kedd este a Facebook-oldalán a bukaresti ukrán nagykövetség arra reagálva, hogy egy Bákó megyei községben orosz katonáknak öltöztek egy hagyományos szilveszteri jelmezes felvonulás résztvevői.

„Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy azon a napon, amikor Ukrajnát az Oroszország részéről tömeges rakétatámadás érte, Bákó megyében egy viccesnek szánt felvonulást szerveztek az orosz terroristák szimbólumait használva. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen megnyilvánulás ellentmond a román nép álláspontjának, miszerint feltétel nélkül támogatja Ukrajnát az ukrán állam ellen indított orosz háborúban. Reméljük, hogy ezt az eseményt a romániai társadalom a helyén fogja kezelni” – olvasható az ukrán nagykövetség üzenetében.

A diplomáciai képviselet felkérte az illetékes román intézményeket, hogy vizsgálják ki a történteket.

A Bákó megyei rendőrség korábban közölte, hogy nyomozást indított a Bákó megyei Berzunc (Berzunţi) községben december 31-én tartott szilveszteri rendezvény ügyében, mert több résztvevője orosz katonának öltözött, és katonai gépkocsikat imitáló, „Z” betűvel feliratozott mezőgazdasági járművekkel vonult fel a településen.

A rendőrség hivatalból vizsgálódik az ügyben a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek, jelképek és cselekedetek, valamint a háborús bűnösök kultuszának tilalmáról szóló sürgősségi rendelet alapján.

A közösségi oldalakon negatív visszhangja volt a berzunci szilveszteri rendezvénynek. A csángóföldi községben minden év utolsó napján tematikus jelmezes felvonulást szerveznek a helyiek.” (Agerpress)

Teljesen érthető az ukrán követség haragja, akárhogyan is vonogatják a vállukat a berzunciak, hogy „de hát csak tréfa volt, bolondozás”. Van, amivel nem tréfálunk, háború idején például a harcokkal. Akkor nagyon megtanulja az ember, hogy mi a vicc, mi nem az. Hogy ezek után a falu elöljáróságában igen hamar személyi változások lesznek, azt minden kristálygömb nélkül meg lehet mondani, nem igényel különösebb jóstehetséget. Ahogy az sem, hogy a berzunciakat az idők végezetéig erről az esetről fogják megjegyezni – hiszen más nem is történt ott soha, ennek sem kellett volna megesnie.

Nagyobb baj, hogy már a világsajtó is felkapta a hírt, először a RIA Novosztyin láttam, aztán az ukrán Korrespondent.net, végül a magyar MTI, onnan meg a hirado.hu tette közhírré, amiből az következik, hogy rövidesen tele lesz ezzel a „kis színessel” a teljes honi kormánymédia, de szerintem Moszkva is fel fogja használni, ha más nem, kinevezik oroszbarát tüntetésnek (a RIA Novosztyi még nem tette meg, de bármikor megteheti).

Egyszóval, benne vannak a berzunciak a bajban fülig. Minek kellett ezt művelni? Az nem válasz, hogy „akkor jó ötletnek tűnt”, mert nagyon nem volt az. Ráadásul aránytalanul többet kellett dolgozni a járműveken, ál-fegyvereken, rakétákon, mintha maradnak a néphagyománynál és kecskének, kutyának, medvének, szarvasnak öltöznek. De azért úgy hiszem, értem, mi munkált bennük.

Ezek az emberek egyrészt valóban tartanak egy általuk sosem ismert, sosem tapasztalt dologtól, amit háborúnak hívnak, és nagyon jól el tudják képzelni, látják is a pusztítások képeit nap, mint nap a tévéhíradóban, másrészt azonban épp, mert a tévében látják, félig-meddig mesének, legendának, „filmnek” érzik. Kigúnyolták a háborút félelmükben, de azért a tömeg nevetésében az is érezhető volt, hogy „ugyan, itt ilyen sosem lesz, sosem ér ide, hiszen háború mindig csak messze földön van”.

Tanultak ők földrajzot az iskolában, a térképről meg tudnák mondani, hogy például az ukrajnai Izmail oda csak 281 kilométer, ami egy eltévedt rakétának nem nagy távolság: de a fejükben valahogy mégis az él, hogy mesebeli távolságban van az a háború. Valahol, messze, Afrikában, Ázsiában lehet, ott szokás is háborúzni, de itt, kocsival pár órányira? Ugyan már.

Ne legyintsen rájuk senki, ne mondja, hogy elmaradottak, mert nem sokban különböznek tőlük azok a budapesti értelmiségiek, akiknek az elmúlt pár évben el kellett magyaráznom, hogy sem Észak-Korea, sem Irán nem trópusi ország, mindkét helyen van hó, Burma viszont nem a Himalájában fekszik és őserdő van ott, meg az Irrawaddy, nem hólavinák. Az Irrawaddyról meg azt kellett elmagyaráznom, hogy folyó, nem templom vagy fegyver. Értelmiségieknek.

Nem sokban különböznek a berzunciaktól azok a hasonlóan művelt kollégák sem a magyar sajtó berkeiből, akik a térképen esetleg meg tudnák mutatni Ukrajnát (nem biztos), talán meglelnék Kijevet és Odesszát is, de utána véget érne a tudományuk, mégis azt nehezményezik rendkívül ködös és magasröptű eszmefuttatásaikban, hogy „a hivatalos napi jelentések és elemzések tele vannak megjegyezhetetlen ukrán helységnevekkel”. Hát nem tudom, szerintük hogyan jegyezné meg egy ukrán kolléga teszem azt, Százhalombatta vagy Tekerőpatak nevét. Balmazújvárosról már nem is beszélve. De írnak, konkrétumok nélkül, sejtések és megérzések alapján, még jósolnak is... nem különbek a berzunciaknál, hanem még hitványabbak is, mert pénzre váltják a tudatlanságukat is, a véleményüket is, a berzunciak legalább csak kicsit mulatni akartak, de nem kerestek ezzel egy vasat sem.

Szóval, azt kéne tudomásul vennünk, de nagyon gyorsan, hogy ne az ösztöneinkre hallgassunk, mikor véleményt alkotunk, ne is a közvélekedésre. A közvélekedés golyóscsapágyra jár, azon forog körbe-körbe, mint a szélkakas, minden fuvallat eltéríti. „Messzi” háború nincs, ha a körülmények úgy kívánják, egy burmai konfliktus is percek alatt Európában teremhet, nem lehet letenni a gondot azzal, hogy „ez mások baja”. Miénk is, mindenkié is.

Nem volt poén 2015-ben, mikor iskolai karneválon „migránsnak” és „rendőrnek” öltözött gyerekekkel adattak elő egy primitív politikai jelenetet, azon is felháborodott mindenki, nem poén ez a mostani eset sem, főleg, mert sokak – esetleg sokunk – ostobaságáról szól. Nincs különbség Kelet és Nyugat, Észak és Dél, Budapest, Bukarest és Berzunc között, egyek vagyunk mindannyian a jóra való restségben, rosszra való szorgalomban, általánosításban, elő- és balítéletben.

Ennyit a berzunci busójárásról.

Szele Tamás