Ha az ember Kim Philbyre gondol, vegyesek az érzelmei. Kétségtelen, hogy a huszadik század talán legnagyobb kettős ügynökéről és hírszerzőjéről van szó, bár ebben a sportágban nincs aranyérem, nehéz mérni a teljesítményt (talán Richard Sorgéval lehet holtversenyben), ugyanakkor bizony meg kell vallanunk: áruló volt. Ez azonban nem ok arra, hogy a hagyatéka ebek harmincadjára jusson.

Márpedig oda került, néhány tárgy kivételével valószínűleg elkótyavetyélték mindenét, amúgy oroszosan. A The Insider írása érdekes képet fest arról, hogy bánt az orosz hírszerzés annak az embernek az emlékével, akinek annyi mindent köszönhetett.

Újszülöttek kedvéért kicsit foglaljuk össze, ki is volt Kim Philby. Harold Adrian Russell „Kim” Philby (Ambala, 1912. január 1. – Moszkva, 1988. május 11.) szovjet hírszerző volt, aki a brit hírszerzés, a Secret Intelligence Service (SIS, MI6) vezető beosztású tisztje lett és kettős ügynökként dolgozott 1963-ig, amikor a Szovjetunióba menekült a fenyegető leleplezés elől. A 20. század egyik legnagyobb ismertté vált hírszerzője. Munkásságát Nagy-Britanniában 1946-ban a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatával (1965-ben visszavonták), a Szovjetunióban pedig 1965-ben a legmagasabb szovjet kitüntetéssel, a Lenin-renddel ismerték el. Meg kell jegyeznünk, hogy Philby valóban meggyőződéses híve volt a szovjet rendszernek, tehát nem anyagi előnyökért szegődött Moszkva szolgálatába, sőt, volt ő olyan társadalmi helyzetben, hogy az anyagiak talán soha nem izgatták különösebben. Már csak azért is, mert épp úgy dolgozott a brit elhárításnak, mint a szovjet hírszerzésnek, haditudósítóként is működött, szóval nem voltak neki soha filléres gondjai. Pályafutását hely hiányában most nem tudom részletezni, de maradjunk annyiban, hogy amihez neki nem volt köze 1933-tól kezdődően, azzal talán nem is volt érdemes foglalkozni.

Philby végső bukása 1963-ban következett be, bejrúti kiküldetése idején, mikor egy szovjet teherhajón kellett elmenekülnie, ugyanis több kritikus pillanat után Londonban rájöttek, hogy az MI6 munkatársa már harminc éve Moszkvának dolgozik (miközben egy ideig ő vezette a Szovjetunió elleni brit hírszerzés 9-es osztályát, mely a „támadó elhárítással” foglalkozott). Moszkvában szép, nagy lakás, sok pénz és a Lenin-rend, valamint a Vörös Zászló-érdemrend várta, szóval a bűn elnyerte végső jutalmát, de azért nyugalomba nem vonult: legendássá vált hatalmas, három hálószobás lakásában ő képezte ki a KGB külföldi rezidenseit.

Itt nem puszta szólam a „legendás” kifejezés, valóban történetek sora szól arról, milyen módszereket alkalmazott a tanfolyamok során a Trekprudnij sugárút 6. szám alatti 123,1 négyzetméter alapterületű (jelenleg körülbelül 1 millió dollár értékű) luxuslakásban. Philby fejből (vagy némi felkészülés után) mutatta be azokat a helyzeteket, amelyekkel az ügynökök a terepen találkozhatnak, és elemezte azokat. Eljátszatta például, milyen az, ha egy brit kémelhárító ügynök megpróbál rávenni egy újonnan érkezett szovjet diplomatát, hogy fedje fel kiküldetésének valódi célját. Vagy más esetben hivatalos összekötőnek adta ki magát, aki titokban megemlít egy aprócska, felbecsülhetetlen értékű információt, amit az ügynöknek fel kell fedeznie, hajdani tanítványa, Mihail Bogdanov szovjet ügynök emlékei szerint, akit kémkedésért kiutasítottak Angliából az 1980-as évek végén. Bogdanov azt írja: a tanítványok minden foglalkozás végén csuromvizesek voltak az izzadságtól.

A tanfolyamok végén Philby benyújtotta jelentését a KGB Első Főigazgatóságának, és minden egyes potenciális ügynök profilját minősítette. Így adott elégtelen osztályzatot Valerij Kislovnak, aki később a KGB koppenhágai rezidens kémjét váltotta: „Kiszámíthatatlan. Hajlamos az érzelmek alapján cselekedni.” A KGB-nek komolyabban kellett volna vennie Philby figyelmeztetését: Kislov Dániában beleszeretett egy férjes asszonyba, és ahelyett, hogy a küldetésekre koncentrált volna, órákat töltött a háza előtt parkoló követségi autójában, sőt éjszaka szerenádokat énekelt. Végül a hölgy szomszédai panaszt tettek a szovjet nagykövetségen, és a nőcsábász kémet rövid úton visszaküldték a Szovjetunióba.

Philby 1988-ban halt meg hosszan tartó depresszió után, a gorbacsovi peresztrojka csúcspontján (az egyik, haláláról szóló verzió öngyilkosságot sejtet). Férje halála miatt felesége, Rufa Puhova nincstelenné vált, és arra kényszerült, hogy elkezdje árulni a férfi személyes tárgyait. A „kémipari tárgyakat” főleg Philby egykori tanítványai vásárolták meg, akik tréfásan „Philbofiloknak” nevezték magukat. Ennek a „klubnak” a magjához tartozik jelenleg is Grigorij Rapota, Oroszország és Fehéroroszország uniós államának egykori államtitkára (az 1980-as években a KGB svédországi és finnországi állomásain dolgozott), Nyikolaj Dolgopolov, a Rosszijszkaja Gazeta főszerkesztő-helyettese (szovjet ügynök volt Franciaországban), Jurij Kudimov, a Pangeo Capital befektetési alap vezetője, aki a Novoje Vremja magazin levelező munkatársaként Mexikóban dolgozott, Alekszandr Korszik volt londoni szovjet „diplomata” (2016-ig a Bashneft igazgatótanácsának elnöke is), Vlagyimir Csernov, a KGB finnországi állomásának volt munkatársa, aki 2012 és 2021 között az elnök kulturális kapcsolatokért felelős igazgatóságát vezette a közeli külfölddel, Jurij Kobaladze nyugalmazott SZVR-tábornok és műsorvezető, Mihail Ljubimov író, akit kémkedés miatt kiutasítottak az Egyesült Királyságból, és a már említett „újságíró” Mihail Bogdanov, akit szintén feketelistára tett az Egyesült Királyság. Szóval, a „kémek krémje”, hogy egy frappáns könyvcímet kölcsönözzek. Ez azért egy olyan társaság, amellyel nem lenne életbiztosítás elsörözgetni...

2008-ban Rufa Puhova felajánlotta, hogy átengedi a lakás tulajdonjogát az SZVR-nek (hol volt akkor már a KGB...), mert nyugdíja túl kevés volt ahhoz, hogy fedezze a közüzemi számlákat és a gyógyszereit. Cserébe az özvegy két követelményt támasztott: anyagi támogatást, amíg csak él, és Philby 10 000 fontos londoni bankszámlájának feloldását. Kobaladze önként jelentkezett a banki ügyintézésre a Londonban titkos ügynökként szerzett kapcsolatai révén. Az exkémnek azonban nem sikerült megszereznie a pénzt.

Philby özvegyének kérését, hogy a lakását az SZVR-nek adják át, továbbították Vlagyimir Putyinnak, de ő nem válaszolt. Az akkori külügyi hírszerzési főnök, Mihail Fradkov azt mondta, hogy őt sem érdekli. Puhova megsértődött, és végül testvérére, Konsztantyinra hagyta a lakást. Ő nem sokáig élt (ilyen ingatlannal nem csoda), és a lakás az özvegyére, a 70 éves Natalja Puhovára szállt.

Philby tanítványai kétségbeesetten kezdték keresni, hogyan lehetne megőrizni a lakást és a vagyont. Az ingatlan mellett a legfontosabb vagyontárgyak közé tartozott a könyvtár, amelyben többek között a The History of the Crimean War (egy 1850-es kiadás) és ritka kötetek voltak, amelyeket a Cambridge-i Ötök az ismert dublini Trinity College könyvtárából loptak el. A lakásban volt még egy Piranesi-nyomat, 17. századi spanyol bútorok, antik, kézzel készített perzsaszőnyegek, festmények, ikonok, a keletnémet Stasi és a bolgár KGB ajándékai, egy Che Guevara által aláírt fénykép, sőt, még egy hokikorong is, amelyet Philby egy Izvesztyija–78-as meccsen kapott el.

Nehezen találtak konszenzust: egyesek azt javasolták, hogy a lakást alakítsák át egyfajta magánmúzeummá. Mások attól tartottak, hogy az örökösnő, Natalja eladja az ingatlant az első alkalmi vevőnek, és zárt árverést javasoltak.

„Biztosra kell mennünk. Ne legyenek bámészkodók, újságírók vagy véletlenszerűen betévedő emberek. Ez megvalósítható, ha találunk egy harmadik féltől származó árverezőt, aki minden résztvevő számára elfogadható, és nincs összeférhetetlensége. A legalapvetőbb, rövidített szabályokat mi magunk is képesek vagyunk meghatározni. A listán szereplő minden tételhez tudunk egy hozzávetőleges nyitóárat is megadni. Még abban sem vagyok biztos, hogy Rufinával kellene lefuttatnunk őket, mert csak még nagyobb zavart okozna.”

– írta Bogdanovnak Vlagyimir Csernov, az SZVR tábornoka.

„Minden a pénzről szól. Ki hajlandó kifizetni a piaci árat, és a pénz egy részét Rufina fenntartására adományozni? Különben is, még csak nem is kell a teljes piaci értéket fedeznünk, bármilyen 10-15 millió rubel körüli (vagy még kevesebb) egyösszegű összeg jól jönne Natalja számára. A Rufinával folytatott legutóbbi beszélgetés során utalt arra, hogy „ajánljunk fel Nataljának egy tisztességes alamizsnát, én pedig majd beszélek vele”. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Natalja egy egyszerű, kevés gondoskodást igénylő nő, aki hozzászokott ahhoz, hogy egy apró lakótelepi lakásban él egy aprócska nyugdíjból. Egyetlen gondja a tizenéves unokája, aki a boldog lenne, ha több milliós hozományt kapna”

– válaszolta Bogdanov Csernovnak. A philbofilok mellett a szovjet szuperügynök személyes tárgyai felkeltették a Honvédelmi Minisztérium katonai egyetemének és néhány moszkvai múzeumnak a figyelmét. Terveiket azonban meghiúsította egy bizonyos Veronika Krasenyinnikova, a Külpolitikai Kutatóintézet (FPRI) vezérigazgatója, aki Szergej Nariskin SZVR-főnök utasítására hivatkozva behatolt a lakásba, és teljes leltárt készített mindenről, ami benne volt.

Az orosz viszonyokat ismerők számára nyilvánvaló, hogy a leltár után (és annak alapján) úgy eltűnt minden, akár csak kicsit is értékes tárgy, mint ostrom után az aranyóra. De kinek a mijét tisztelhetjük Krasenyinnikova úrhölgyben? Nos, röviden szólva, ő Szergej Nariskinnek, az SZVR vezetőjének a barátnője...

A távoli Cserpovec városából érkezett Moszkvába, és elképesztő karriert épített fel. Életrajzában azt írja, hogy a leningrádi Hajóépítő Intézetben végzett, majd a Sorbonne-on és a Sciences Po-n, egy másik magas rangú párizsi főiskolán szerzett diplomát. Krashenyinnikova 1996-1997-ben az ENSZ genfi központjában dolgozott, a 2000-es évek elején pedig a Kereskedelmi és Gazdasági Együttműködési Tanács FÁK-USA (CTEC) igazgatótanácsának tagja volt, és a Ruszkij Mir Alapítványt képviselte Észak-Amerikában (mindkét szervezet fedezetet biztosított az SVR tisztjeinek). 2011-ben az FPRI-t, egy elnöki támogatásból finanszírozott agytrösztöt vezette. 2008-ban Krasheninnikova szervezte meg Alfred Ross amerikai professzor első oroszországi látogatását, miután publikált a „narancsos forradalmak” veszélyeiről és az amerikai nem kormányzati szervezetek bomlasztó tevékenységéről a posztszovjet térségben.

2012 januárjában Krashenyinnikova szorgalmazta a külföldi ügynökként működő nonprofit szervezetekről szóló törvény elfogadását, és Putyin külön rendelettel vonta őt be a Közjogi Kamarába, megbízva a törvényjavaslat előkészítésével. Ugyanebben az évben az Állami Duma elfogadta a külföldi ügynökökről szóló törvényt, Krashenyinnikova pedig átvette a Russia Today vezérigazgatójának, Dmitrij Kiszeljovnak a tanácsadói posztját, és egyben a főszerkesztő, Margarita Szimonjan politikai tanácsadója lett. Ezt követően csatlakozott az Egységes Oroszország vezető testületéhez, több könyvet is kiadott a CIA és az amerikai külügyminisztérium oroszországi cselszövéseiről, és cikkeket ír a Kreml-barát médiának.

Tavaly augusztusban az FPRI vezérigazgatója csatlakozott a Védelmi Minisztérium tábornokaihoz a Nemzetközi Antifasiszta Kongresszus elnökségében a Védelmi Minisztériumban, ahol a következő tételt mutatta be: „A nácizmus a modern világban: létezésének okai, megnyilvánulási formái, fejlődési tendenciái”. Kitért továbbá „a Harmadik Birodalom háború utáni átalakulására az USA és a NATO hírszerző apparátusává”.

Azért a hölgy nem kizárólag az elvek embere, az anyagiakra is gondot fordít. A moszkvai lakcímnyilvántartás szerint négyszobás lakása van a Kremltől nem messze, a Tverszkaja utca 9. szám alatt, egy olyan házban, amelyben egykor híres szovjet akadémikusok, atomfegyverek fejlesztői és kitüntetett hadseregtábornokok laktak. A lakás értéke körülbelül 2,9 millió dollár. Krasenyinnikova tulajdonában van még egy kétszobás lakás a moszkvai Művész Színház színészlakásában, a Gliniscsevszkij sugárúton (80 négyzetméter, 860 000 dollár). Egy XF Jaguarral közlekedik, amely körülbelül 86 000 dollárba kerül. Mindeközben az FPRI-nél betöltött vezérigazgatói pozíciója alig hoz neki jövedelmet, mivel a szervezetnek az elmúlt két évben nem volt bevétele.

Hát könnyen üdvözül, akinek Isten a barátja, tartja a közmondás. Egy névtelenséget kérő orosz diplomata találóan jellemezte a helyzetet:

„Nem titok az Erdőben (az SZVR moszkvai, jaszenevói központja), hogy Szergej Jevgenyevics Nariskin és Veronika Jurijevna Krasenyinnikova között meleg és különleges a kapcsolat. Régóta mondják, hogy valahányszor a mi gyönyörű Veronikánk megjelenik valahol, az nagy érdeklődést jelez a felsőbb körök részéről.”

És Veronika, mint már említettem, megjelent a Trekprudnij sugárút 6 szám alatt... Aztán 2021. május 17-én elhunyt Rufina Puhova-Philby. Férjét 33 évvel élte túl. A temetése után a Krasenyinnikova által összeállított listáról 54 tárgyat vittek át a jaszenevói Külföldi Hírszerzési Múzeumba, köztük Philby pipakészletét, a Festival rádiót, amellyel az „ellenséges hangokat” hallgatta, az aktatáskáját és a hokikorongot. Az ünnepségen részt vett Szergej Nariskin, az SZVR főnöke, maga Krasenyinnikova és Philby híve, Mihail Bogdanov. Ez alkalomból Nariskin beszédet is mondott:

„Ez természetesen értékes ajándék számunkra. A Külföldi Hírszerző Szolgálat veteránjai és aktív tisztjei ápolják ennek a kiváló embernek, a legendás szovjet kémnek az emlékét.”

Ápoljátok csak galambocskáim, bár úgy néz ki, inkább lopjátok... ugyanis azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy kihez kerültek az antik bútorok, a perzsaszőnyegek, A krími háború története és a dublini könyvtárból ellopott ritka könyvek. Ami a lakást illeti: már várólistán licitálnak a megvásárlására. Az ügyet – mily meglepő – Krasenyinnikova úrhölgy intézi, aki sajátjaként árulja az ingatlant.

Ha úgy vesszük, végső soron minden a helyére kerül: az árulás bérét kótyavetyére bocsátották. Ha Philby élne – ne feledjük, művelt, jó humorú, bár teljesen jellemtelen brit úriember volt – talán csak legyintene: „Easy come, easy go...”

Egy teljes, önálló múzeumot azért mégis megérdemelt volna.

Okulásul az eljövendő korok tehetséges árulóinak.

Szele Tamás