Vannak párbeszédek, amiket ki kellett volna hagyni, jobb lett volna, ha sohasem kerül rájuk sor, el sem hangzanak. Ilyen Orbán Viktor tegnap nyilvánosságra került „sajtóbeszélgetése”, melynek során olyasmiket mondott, amiket tisztességes ember még szeszközi állapotban sem szokott – mert nem is gondol ilyeneket. Egyszerűen esze ágába sem jut.

Azt rögtön szögezzük le, így, az írás elején, hogy az interjúalany, legyen szó utcaseprőről vagy miniszterelnökről, pontosan annak nyilatkozik, akinek akar. Ezt lehet árnyalni, lehet azt mondani, hogy egy közszereplő vagy kiemelt közszereplő jobban teszi, ha több orgánummal áll szóba, mintha kevéssel beszél, de alapvetően senki sem kötelezhető arra, hogy interjút adjon. Különben is, egy ilyen „kötelező” interjú inkább vallatás lenne, és az sajtószempontból nem ér semmit. Szóval, az csak nüansznyit változtat az összképen, hogy Orbán Viktor a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján résztvevő nyugati és konzervatív újságírók 15 fős csoportját vendégül látta a Karmelitában, magyar és nem konzervatív sajtómunkásokat pedig soha nem hív meg. Az ő szuverén joga, kit szeret. A beszélgetés zártkörű volt természetesen, de rendben van, ha így gondolta a házigazda, legfeljebb így gondolta.

Még az is csak jellemzőnek mondható, hogy az elhangzottakat Rod Dreher jegyezte le és tette közzé a The American Conservative hasábjain. Hogy émelyítő ömlengések közepette, az viszont már természetes. A fontos az, hogy az írás megjelenése után mi történt.

Mivel Orbán most sokat beszélt és nem írhatta meg előre a válaszait, azok spontánok voltak (javaslom, hogy többet soha ne nyilatkozzon így). Gyakorlatilag majdnem mindegyik válasza botrányosra sikerült. Magyarországon az verte ki a biztosítékot, hogy nem kedveli hazánk uniós tagságának tényét, tehát először ezzel foglalkozunk. Láűssuk, mi hangzott el eredetileg:

„Someone asked the prime minister if he wanted Hungary to stay in the EU. „Definitely not!” he said, adding that Hungary has no choice, because 85 percent of its exports are within the EU.

„Everything bad from the last thirty years of European history is embedded in Brussels,” he said. They have to demonize Hungary because if Hungary is a success at anything, it renders EU policies and ideology suspect.

„It's not easy for me going there and being the bastard of everything,” he said, of his rocky relationship to Brussels. Orban said if you're going to be the kind of politician who has what it takes to stand up to them, you have to have a spine of steel, and care more about what your voters say than what your opponents think of you.”

Vagyis magyarul:

„Valaki megkérdezte a miniszterelnököt, hogy szeretné-e, ha Magyarország az EU-ban maradna. „Egyértelműen nem!” – mondta, hozzátéve, hogy Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának 85 százaléka az EU-n belülre megy.

„Minden rossz az elmúlt harminc év európai történelméből Brüsszelben összpontosul” – mondta. Azért kell démonizálniuk Magyarországot, mert ha Magyarország valamiben sikeres, az gyanússá teszi az EU politikáját és ideológiáját.

„Nem könnyű nekem odamenni, és mindennek a szemétládája lenni” – mondta a Brüsszelhez fűződő rázós viszonyáról. Orbán szerint ha olyan politikus akarsz lenni, akiben megvan az, ami ahhoz kell, hogy szembeszálljon velük, akkor acélgerinccel kell rendelkezned, és többet kell törődnöd azzal, hogy mit mondanak a választóid, mint azzal, hogy mit gondolnak rólad az ellenfeleid.”

Az utolsó mondatával éppenséggel ellenkezik, amit mondott, ugyanis a választóknak pont az uniós tagság az érdekük, és nagyon kevés magyar állampolgár van, aki akár rokoni, akár gazdasági szálakkal ne kötődne szorosan az Unióhoz. Orbán Unió-ellenességéről már rengeteget írtam, ahogy arról is, hogy csak a tagságunk szab gátat annak, hogy ő abszolút hatalomhoz jusson országon belül (pedig így is sokat megtehet, többet, mint amennyi megilletne egy miniszterelnököt), az is világos, hogy ez a magatartás a Kreml szekerét tolja, ugyanis destabilizálja az Uniót, ezt most nem is elemezném tovább, lássuk azonban ezeknek a soroknak az utóéletét.

A HVG tegnap reggel szemlézte az írást, idézte az inkriminált mondatot, a magyar közvélemény fel is zúdult – mire fel a The American Conservative egészen egyszerűen átírta az fentebbi mondatok első bekezdését valamivel enyhébbre, volt idézet, nincs idézet, lehet oszolni.

Nincs idézet? Dehogy nincs, itt az írás eredetijének mentése, meg lehet nézni, ott van a szöveg – lehet tagadni, de nincs értelme. Különben a cím is változott. Az eredeti az volt, hogy „We Are In A War With Russia”, vagyis „Háborúban állunk Oroszországgal”, az átírás után az lett, hogy „West Is In A War With Russia”, vagyis „A Nyugat háborúban áll Oroszországgal”, ami lényeges különbség, főleg, ha elgondolkodunk azon, hogy ilyen alapon mi Orbán szerint nem vagyunk részei a Nyugatnak.

Azt maga csak szeretné, kormányfőkém, azt maga csak szeretné!

Jellemző, persze, hogy kinek mi fontos, ki mit emel ki: nekünk itt Magyarországon az uniós tagság megkérdőjelezése csípte a szemünket, Rod Drehernek, mint amerikainak az Oroszországgal folytatott háború (míg át nem íratták vele). Ukrajnának pedig az volt sértő, hogy Afganisztánnal állította őket párhuzamba. Lássuk csak, hogy szól ez az írásban?

„Orbán szerint a Nyugatnak meg kell értenie, hogy Putyin nem engedheti meg magának, hogy veszítsen, és nem is fog veszíteni, mert jövőre újraválasztják, és nem indulhat úgy, mint egy háború vesztese. Ráadásul – mondta – Oroszország nem engedheti meg, hogy a NATO jelen legyen Ukrajnában. Már régen elmúlt az az idő, amikor Oroszország képes lett volna meghódítani Ukrajnát, vagy baráti rezsimet telepíteni. Ha Oroszország gyors győzelmet aratott volna, ez talán lehetséges lett volna, de most már reménytelen. Ezért – mondta Orbán – Oroszország célja, hogy Ukrajnát egy kormányozhatatlan ronccsá tegye, hogy a Nyugat ne tarthasson rá igényt. Ez már sikerült is nekik. „Ez most Afganisztán” – mondta. „A senki földje”.

A Nyugat nem érti, hogy Ukrajnában az idő Oroszország oldalán áll. Oroszország hatalmas ország, és hatalmas hadsereget tud mozgósítani. Ukrajna már most kifogyóban van a csapatokból. Ha ez megtörténik, akkor mi lesz?”

Emiatt Kijevben behívatták a külügyminisztériumba a magyar nagykövetet egy „őszinte beszélgetésre”, az ukrán sajtó sértődötten taglalja az esetet, az orosz ellenzéki meg értetlenül áll előtte – ellenben a Kreml oszlopának számító RIA Novosztyi ünnepel, ahogyan az várható is volt. Ezen nem csodálkozom, azon viszont nagyon is, hogy miképpen lehetett ilyen marhaságot mondani?

Az tény, ne is vitassuk, hogy Putyin újraválasztásához az kell, hogy addig ne veszítse el a háborút, mert ha elveszíti, akkora vokshamisításra lesz szüksége, ami már a Holdról is látszik. Megnyerni viszont nem képes, így aztán húzza az időt, most épp átrakosgatja az erőket Bakhmutból máshová, indít egy újabb offenzívát, ami majd megtörik és kitart a választásokig. Ha nem tart ki: indít egy másikat. Ez idáig stimmelhet is, ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy az ukrán hadsereg közben szintén aktív, tehát még képes, és kiveri innen-onnan az orosz csapatokat, amilyen megátalkodott.

Putyin számára a második verzió az lenne (bár ennek is a legkomolyabb akadálya az ukrán hadsereg), hogy ha sikerül valami katonai sikernek eladható izét elérnie, mondjuk visszafoglalja Herszont vagy ellenőrzése alá vonja a Donbássz teljes területét, akkor mondhatja azt, hogy „ez a győzelem” és lefújhatja a további harcokat. Ő mondhatja, csak az ukránok nem fognak hallgatni rá, harcolnak majd tovább, így aztán ez a lehetőség kivihetetlen.

Az viszont valóban sértő, hogy Ukrajnát, ami egy európai állam, épp úgy, mint Oroszország, „senki földjének”, „kormányozhatatlan roncsnak” nevezte. Ez a helyzet ismeretének teljes hiányára utal: megkockáztatnám, hogy ő még annyira sem volna képes háborús viszonyok között kormányozni, mint a mostani ukrán vezetés, ami azért mégis koherens katonai döntéseket hoz és bár tapasztalható némi korrupció, legalább harcol ellene.

Ráadásul Afganisztán sem „senki földje”. Hogy Orbánnak az afgán viszonyokról sincs fogalma, az érthető, hiszen azt sem tudja, mi folyik a szomszédban: Afganisztán egyetlen másik államhoz sem hasonlítható társadalmának sajátosságai miatt (inkább szerveződött törzsi-közösségi-családi kapcsolatrendszerek mentén, mint a központi hatalom alapján), tehát ott az a helyzet, hogy az nagyon sokak földje, nem senkié, akikben csak annyi a közös, hogy egyik csoport vagy törzs sem hallgat Kabulra, ha nincs hozzá kedve. Ezt egyáltalán nem lehet elmondani a mai Ukrajnáról, sőt, inkább az ellenkezője igaz. Kijev döntéseit mindenki elfogadja.

Szóval sikerült egy bődületes szamárságot mondani, és ezzel ok nélkül megsérteni Ukrajnát, viszont kicsit gazsulálni Moszkvának. Van még ilyen nyilatkozata? Hogyne lenne! Mikor vallási dolgokról kérdezték, azt mondta:

„Ha a keresztények nem ébrednek fel, és nem állnak ellen az őket elmossó a kulturális trendeknek, a hit el fog tűnni.

„A legfőbb reményt ma az ortodoxokba vethetjük” – mondta. „Ők nem vitatkoznak, hanem hisznek. Mi, protestánsok és katolikusok állandóan vitatkozunk”.

Orbán a továbbiakban az ortodox keresztényeket „a legfontosabb tartaléknak” nevezte a nyugati keresztények számára, hogy visszanyerjék vallási alapjaikat.”

Ehhez is volna egy pár szava Luther Mártonnak, az biztos, de a pápának nemkülönben: tudja egyáltalán ez az ember, miket beszél?

Két lehetőség van. Az egyik, hogy nem tudja, csak fecseg bele a vakvilágba, mondja, ami az eszébe jut, őszintén: ez azt jelentené, hogy nem tiszta az esze, és azonnal le kéne mondania, mielőtt még nagyobb kárt okoz az országnak.

A másik lehetőség az, hogy igenis tudja, de neki pillanatnyilag az tűnik hasznosnak, ha Moszkva kedvéért inkább belerúg mindenkibe, aki eléje kerül, de jó pontokat szerez a Kremlben.

Nem tudom, melyik lenne a nagyobb baj, de azt igen, hogy nem kéne hagyni szabadon nyilatkozni, legalább az ápolók oda kéne figyeljenek, mikor beszél, kivel és mit. Meg szedhetné rendesen a gyógyszereit is.

Mindenesetre tényleg jobb lett volna, ha ez a beszélgetés elmarad.

Nem maradt el.

Szele Tamás