Forgókínpad

Forgókínpad

A Potemkin-mutatók

2023. január 29. - Szele Tamás

Hitviták gyakori tárgya mostanság az orosz gazdaság helyzete minálunk, főleg, mióta a magyar kormány azt ismételgeti szorgos papagájként, hogy „a szankciók nem működnek”, a sajtója pedig nagy buzgalmában már TikTok-videókat is bevet, hogy magasztalhassa a soha nem látott orosz jólétet és alacsony árakat, magas béreket.

orosz_valsag1_januar_29.jpg

Bár múltkori írásomból kiderült, hogy az orosz gazdaság ugyan nem omlott össze, de erősen gyengélkedik és szó nincs magas életszínvonalról, a The Insider most megkérdezett egy szakértőt, Vlagyimir Milovot is az ügyben és ő egyáltalán nem derűlátó. Körülbelül olyan képet fest, amilyenre még tavaly tavasszal számított az orosz üzleti élet másik nagy ismerője, Andrej Movcsan, aki közgazdász, pénzügyi szakember, befektetési menedzser és a Movchan’s Group, egy konzervatív likvid befektetések kezelésére összpontosító befektetési menedzsment csoport ügyvezető igazgatója. Ő a gazdaság stagnálására és visszafejlődésére számított, és az ipari termelés válságára. Jól látta a dolgokat: minden „Potemkin-mutató” dacára körülbelül ez történik most az Oroszországi Föderációban.

Az év gazdasági eredményeinek összegzésekor sok orosz közgazdász azt mondta, hogy „nem is olyan rossz a helyzet”, olyan ismert mutatókra hivatkozva, mint a GDP, a munkanélküliség, az infláció vagy a rubel árfolyama. Ezek alapján „a GDP a vártnál kevésbé csökkent”, a munkanélküliség és az infláció gyakorlatilag nem létezik, a rubel „stabilizálódott”, de vajon ez tényleg azt jelenti, hogy nincs gazdasági válság az országban? Vlagyimir Milov elmagyarázza, hogy ezek a mutatók miért lényegtelenek háború idején, a válság már javában tart (még ha az átlagpolgár ezt még nem is látja), és Putyin katonai ambícióinak a következményei nagyon kemények lesznek az oroszok számára.

Az orosz gazdaság számára az év eredményéről szóló vita gyakran azzal a kérdéssel kezdődik, hogy miért volt viszonylag könnyű dolga a háború és a szankciók miatt. De könnyű volt? A gazdasági tevékenység valós visszaesése a különböző objektív mutatók szerint 5-10% közötti – ez nagyon komoly visszaesés.

Ráadásul nincs kilátás valódi növekedésre; Putyin nem tudott alternatív hadigazdasági modellt létrehozni. Minden jelenlegi stabilizációs intézkedés – a drákói szabályozás, mint például a rubel szabad konvertibilitásának eltörlése, importhelyettesítés, Ázsia felé fordulás, párhuzamos import, szankciók kijátszása harmadik országokon keresztül – csak átmeneti enyhítő eszköz, és nem képes fenntartható gazdasági rendszert létrehozni. A látszólagos stabilizáció nem kelthet illúziókat e tekintetben.

Ha megnézzük a tavaszi előrejelzéseket, a legtöbb közgazdász nem a gazdaság teljes csődjéről beszélt, mint a Szovjetunió összeomlásakor, hanem inkább példátlan gazdasági nehézségek kialakulásáról. Ami a közgazdászok számára katasztrófa (a gazdasági tevékenység 5-10%-os visszaesése, amelyet világszerte kevés gazdaság tapasztal ennyire súlyosan, és az ilyen visszaesésnek általában messzemenő következményei vannak), az az átlagember számára szabad szemmel nem látható. Az embereknek más a mércéjük – még mindig van élelmiszer a boltokban, és a béreket fizetik, ami azt jelenti, hogy nem történt „összeomlás”.

A gazdasági helyzetet azonban a növekvő tendenciák mélyreható elemzése alapján kell megítélni, nem pedig a szomszéd kisbolt helyzetéből; különben kellemetlen meglepetés érhet sok oroszt, mint 1991 őszén vagy 1998 augusztusában. Akkoriban a tendenciák mindenki számára világosak voltak, és a közgazdászok hosszasan tárgyalták őket, de azon oroszokra, akik nem voltak járatosak a gazdasági finomságokban, az 1991-es áruforgalmi összeomlás és az 1998-as fizetésképtelenség mindent elsöprő, váratlan lavinaként hatott.

A helyzet értékeléséhez nem szabad a makroindikátorok szűk körét használnunk, amelyeket a gazdasági elemzők imádnak, de amelyek a jelenlegi helyzetben manipulatívak vagy értelmetlenek – egyesek „Potemkin-mutatóknak” nevezik őket. Mindenekelőtt ilyen a GDP. Békeidőben a GDP – amely a nyereségből, a bérekből és az adókból áll – további multiplikátorokat ad a gazdaság teljesítményéhez. A nyereséget befektetik, a béreket áruk és szolgáltatások vásárlására használják fel, az adókat a közszféra alkalmazottainak fizetésére és bizonyos gazdasági projektekbe történő beruházásokra fordítják. Háborús időkben a GDP olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a fegyverek, lőszerek és felszerelések előállítása a hadsereg számára, amelyek nem teremtenek multiplikátort a gazdaság számára. A kilőtt tank, az elhasznált tüzérségi lövedékek, a katonai overallok (idén például Oroszország a háború miatt rekordot döntött az overallok gyártásában) – mindez ukrán földön marad, és semmit sem tesz hozzá az orosz gazdasághoz.

Tehát az a kijelentés, hogy „a GDP a vártnál kisebb mértékben csökkent”, értelmetlen. Felejtsük el a GDP-t, az ma már nem mutató. A közgazdászoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogy az orosz GDP-mutatót most egyáltalán érdemes-e komoly elemzésben használni. (Nem én mondom, Milov mondja).

Ugyanez a helyzet a munkanélküliséggel is: bár névlegesen rekordalacsony szinten van, ha hozzáadjuk a rejtett munkanélküliséget (a Roszsztat szerint ma 4,7 millió rejtett munkanélküli van Oroszországban), akkor több mint 8 millió embert kapunk, vagyis a teljes munkaerő több mint 10%-át. Utoljára 1997-1999-ben volt ilyen szintű munkanélküliség. A rejtett munkanélküliség részmunkaidős foglalkoztatás, állásidő vagy fizetés nélküli szabadság. A rejtett munkanélküliség 70%-a fizetés nélküli szabadság, ami lényegében ugyanaz, mint a munkanélküliség.

A hatóságok azzal büszkélkednek, hogy „ellenőrzésük alatt tartják az inflációt”. Vizsint az infláció számításának módszertana azonban egyre több kérdést vet fel. Például a rendelkezésre álló reáljövedelem mérsékelt (mindössze 1,5%-os) csökkenése, amelyet a Roszsztat jelentett be, nincs összhangban a kiskereskedelmi forgalom április óta tartó, mintegy 10%-os folyamatos csökkenésével (és a volumen nem állt helyre); ez azt jelenti, hogy az oroszok körülbelül ugyanannyit kerestek, mint tavaly, de 10%-kal kevesebbet vásároltak.

Ezt úgy próbálják magyarázni, hogy „a lakosság áttér a megtakarítási magatartásra”, de ezt nehéz elhinni – különösen a VCIOM adatainak fényében, amelyek szerint 2022-ben az oroszok egyharmada kezdett el élelemre és alapvető szolgáltatásokra takarékoskodni. A magyarázat valószínűleg az, hogy a Roszsztat a reáljövedelmeket egy alulbecsült inflációs rátával diszkontálja – és ha a reálrátát vesszük alapul, a jövedelmek körülbelül ugyanúgy 10%-kal csökkennek, mint a kiskereskedelmi forgalom.

Hasonló a helyzet a befektetésekkel: a hatóságok közel 6%-os (!) növekedésről számolnak be az első kilenc hónapban, bár a tőke kiáramlása 1994 óta nem látott ütemben zajlik. A Központi Bank idén 251 milliárd dolláros tőkekiáramlást prognosztizál – és ilyen körülmények között milyen befektetésről lehetne szó? Ha részletesen megnézzük a Roszsztat adatait, a beruházások mindenben nőttek, ami így vagy úgy a háborúhoz köthető (vasúti közlekedés, közigazgatás és biztonság, stb.), az építőipari beruházások fellendülése, melyet az év első hónapjaiban tapasztaltak, később nullára csökkent, és olyan területeken, mint a feldolgozóipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság és a távközlés, beruházási visszaesés mutatkozik.

De a rubel árfolyama még erős? Hogyne, csak – a maga módján az. Valójában a rubel árfolyama vált a hatóságok fő propaganda-mutatójává, amelynek célja, hogy demonstrálja, hogy „minden rendben van” és „a szankciók nem működnek” – mind az orosz lakosság számára, mind a nemzetközi PR-térben. Először is azonban a rubel mesterséges erősítése senkinek sem hozott hasznot – csak kárt okozott az exportőröknek és a költségvetésnek, amit a tisztviselők hivatalosan elismertek. Másodszor, ezt olyan drákói intézkedésekkel érték el, amelyek ténylegesen tönkretették a rubel szabad konvertibilitását. A „központi bank szakmaiságáról” zengő dicshimnuszok ellenére meg kell jegyezni, hogy a nemzeti valuta szabad konvertibilitására mért csapásra Oroszországban még sokáig emlékezni fognak, tovább, mint az 1998-as fizetésképtelenségre, hiszen több mint 30 évnyi valutaliberalizáció ment tönkre. Egyébként nincs nemzetközi kereslet a rubel iránt, és az olaj- és gázbevételek csökkenése megöli a kilátásait – június óta a rubel egyharmadával értékelődött le, a dolláronkénti 50 rubelről több mint 70 rubelre gyengült, és a jövőben az orosz valuta további gyengülése várható. Szóval a rubel-árfolyam is ez Potemkin-mutató.

A Roszsztat folyamatosan közzéteszi az iparágak helyzetére vonatkozó, meglehetősen részletes statisztikákat. Azt mutatja, hogy az összeomlás minden olyan iparágban bekövetkezett, amely többé-kevésbé összetett termékeket állít elő – nemcsak az autóiparban (a termelés 10 hónapos csökkenése – 66% 2021-hez képest), hanem a közlekedésgépészetben, a motorgyártásban, a háztartási gépek gyártásában stb. is.

Mindazok az ágazatok, amelyek a nyugati technológiához és alkatrészekhez való hozzáférés megszűnése miatt visszaestek, nagyon munkaigényesek (az összetett összeszerelő üzemek nagy létszámú és szakképzett munkaerőt igényelnek), ellentétben például az élelmiszeriparral, amelyet könnyebb importálni, de nem teremt nagyszámú munkahelyet. A kormány saját becslései szerint csak az autóipar közvetlenül és a kapcsolódó iparágakban mintegy 3,5 millió munkahelyet teremt. Látható, hogy a feldolgozóipar járul hozzá leginkább a rejtett munkanélküliséghez, több mint egymillió fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalóval. Összességében a feldolgozóipari munkaerő több mint 25%-át érintik a rejtett munkanélküliség különböző formái.

A nyersanyagipar is visszaesett: a kőszén termelése 7%-kal, a földgáztermelés pedig több mint 20%-kal csökkent. Ennek oka az európai energiapiaccal való kapcsolatok megromlása, és a helyzet 2023-ban az európai olajembargó hatálybalépésével tovább romlik.

Nemcsak a kínálati, hanem a keresleti oldalon is mély problémák vannak: a kiskereskedelmi forgalom tavasz óta éves szinten mintegy 10%-kal csökkent, és a mozgósítás kezdete óta a helyzet tovább romlott – ezt még Putyin is kénytelen volt elismerni. Az infláció a tavaszi csúcs után kissé visszaesett, de most ismét emelkedőben van. Decemberi sajtótájékoztatóján Elvira Nabiullina jegybankelnök szinte minden jelenlegi tendenciát inflációbarátnak sorol fel – a költségvetési hiány finanszírozását az államháztartási alapokból, a mobilizációt és a munkaerőpiaci költségek emelkedését, az ellátási láncok Ázsia felé történő átrendeződését és a logisztikai költségek emelkedését.

Az importhelyettesítés nem igazán működik – ugyanezek a Roszsztat-adatok azt mutatják, hogy az év első 10 hónapjában az élelmiszertermelés növekedése 0,3% volt, az italoké kevesebb mint 4%, a hús, tej és tojásé 1-4%, a ruházati cikkeké 0,5%, a textiltermékeké kevesebb mint 10%. A mezőgazdasági termelés általános növekedése csak a kiváló gabonatermésnek köszönhető – a növénytermesztés minden más területén rossz a helyzet, a termelés vagy csökken (napraforgó, cukorrépa), vagy stagnál (burgonya, zöldségfélék). A gabonatermés bősége miatt sem érdemes örvendezni – a gazdák az exportkorlátozások és a nyomott hazai árak miatt csökkenő gabonatermesztés jövedelmezőségére panaszkodnak, és a kormány kérése ellenére máris kevesebb búzát és rozsot vetnek.

Ennek fényében a diadalmas retorikát, miszerint Oroszország „a vártnál jobban megbirkózik a szankciókkal”, felváltja a komorabb beszéd arról, hogy valahogy átvészelték 2022-t, de nem világos, mi lesz ezután. Általánosságban a háború előtt az oroszok reáljövedelmének dinamikájára vonatkozó számítások azt mutatták, hogy a Krím 2014-es annektálása óta polgáraink reálértéken 10-15%-kal szegényebbek lettek. Az oroszok reálvásárlóerejére vonatkozó tényleges (és nem a Roszsztat által becsült) becslések alapján (a kiskereskedelmi forgalom összeomlása alapján) 2022 végére lakosaink 20-25%-kal lesznek szegényebbek, mint 2013-ban. És nincs kilátás javulásra.

Összefoglalva: ez egy Potemkin-gazdaság, látszólag rendben van (illetve nem betegebb a várhatónál), de a gyakorlatban haldoklik. A látszat fenntartásához pedig elegendő, ha a Roszsztat írja a statisztikákat és számoláskor erősen alábecslik az inflációs rátát.

Elvégre orosz földön szavazáskor sem a voksok száma dönt, hanem az, mint már Sztálin megmondta, hogy ki számolja őket és hogyan.

 

Szele Tamás

süti beállítások módosítása