Nehéz helyzetben vagyok, ugyanis ez az írás már előre megírta magát helyettem, jobban mondva megírta a kiváló író, Dmitrij Gluhovszkij, mármint a saját álláspontját azzal kapcsolatban, hogy míg ő Barcelonában él, száműzetésben, azalatt Moszkvában a bíróság épp az ő ügyét tárgyalja, és az eljárás végén tíz évet is kaphat, szigorított munkatelepen.

Mármint, ha még egyszer orosz földre teszi a lábát, míg Putyin él. Mondjuk Gluhovszkij, a Metro-trilógia szerzője negyvennégy éves, Putyin hetven, szóval éppenséggel még kivárható ez a terminus: de miért is ítélik el a sci-fi írót?

A vádat egy Instagram-poszt alapján emelték, amelyet Gluhovszkij csak megjegyzésekkel látott el: eredetileg Vlagyimir Putyin beszél rajta. Beszél, és véletlenül majdnem „háborút” mond „különleges katonai művelet” helyett, míg egy harckocsi egy civil lakóházra tüzel Mariupolban. Erre azt írta Gluhovszkij, hogy: „Állítsátok meg a háborút! Ismerjétek fel, hogy ez egy önálló nemzet ellen vívott, valódi háború, és állítsátok le!”

Tudni kell azonban, hogy Gluhovszkij és Borisz Akunyin – a két talán legnépszerűbb élő orosz író – valóban nagyon aktív háborúellenes tevékenységet próbál kifejteni. Ahol csak lehet, hangoztatják a véleményüket, meg ott is, ahol mostanság nem lehet. Gluhovszkij Instagram-fiókját kétszázháromezren, Telegram-fiókját nyolcvannégyezren követik, ezeken rendszeresen beszámol az orosz hadsereg valódi veszteségeiről és az orosz nagyközönség elől eltitkolt háborús hírekről. Valóban kritikusa a Kremlnek, de a maga módján: mint a Szabad Európának adott interjújában elmondta: „A háború végét és a rezsim vereségét kívánom, de nem kívánom Oroszország és az orosz nép vereségét”.

Amúgy nem tesz lakatot a szájára: egy, a Meduzának adott interjúban az orosz külpolitikát „egy részeg VDV-s lubickolásának nevezte a globális szökőkútban”, ami nem túl hízelgő. (A VDV a különleges/nek szánt/ légideszant-alakulatok nevének rövidítése.) De ismert a YouTube-on és az Arte Televízióban közzétett békefelhívása is.

„A nevem Dmitrij Gluhovszkij, író vagyok Moszkvából, Oroszországból. Azt akarom elmondani, hogy sok honfitársam olyan nézeteket vall, mint én magam is. Egyetértünk abban, hogy ezt a háborút most azonnal meg kell állítani. Becstelen, igazságtalan, rabló és teljesen hazug. Gondolataim a kijevi barátaimhoz szállnak és más ukrajnai városokba, melyek jelenleg az orosz hadsereg bombázásaitól szenvednek.
Kérlek, maradjatok erősek!
Legyen igazság és béke!
Győznünk kell!”

Szóval a Kreml fogalmai szerint van vétke elég, először körözési listára tették szép csendben, aztán távollétében letartóztatták – ez egy speciális orosz jogi fogalom, tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha a „távollétében letartóztatott” vádlottat valahol orosz felségterületen elkapják, akkor ne legyen már szükség fölösleges jogi procedúrára, vizsgálati szakaszra, miegyébre, hanem lehessen azonnal lecsukni, már a kikötőben, állomáson vagy a repülőtéren (így fogták el Navalnijt is). Aztán a távollétében akármekkora ítéletet is kaphat, március 21. óta tárgyalják az ügyét, szép nyugodtan eldönti a bíróság, hány évet szán neki, míg ő odavan, leüli, ha megkerül. Már persze, ha egyáltalán megkerül. Gluhovszkijnak van annyi esze, hogy meg ne kerüljön, de nem hagyhatta szó nélkül a tulajdon tárgyalását, nyílt levelet küldött tehát a bíróságnak. Ezt viszont teljes terjedelmében érdemes, sőt, kell is közölni, így átadom a szót neki.

„Szükségünk van a törvényre, hogy megvédje a gyengéket az erősektől, és hogy megvédje az erőseket attól a kísértéstől, hogy a gyengéket célba vegyék. Szükségünk van a törvényre, hogy a bűnözőket felelősségre vonjuk, és hogy megakadályozzuk az új bűncselekményeket. Hogy kiirtsa a legrosszabbat az emberiségből, és táplálja a legjobbat.

Nincs fontosabb és értékesebb az életednél. Az életed csakis és kizárólag téged illet. Senkinek sincs joga elvenni tőled. Senkinek sincs joga bántani azokat, akiket szeretsz. És senkinek sincs joga arra utasítani téged, hogy ölj meg egy ártatlan embert.

Ha olyan törvényt fogadnak el, amely arra kényszerít, hogy megöljem az ártatlanokat, kötelességem megszegni ezt a törvényt. Ha olyan törvényt fogadnak el, amely arra kényszerít, hogy eltussoljam az ártatlanok meggyilkolását, akkor ezt a törvényt is meg kell szegnem. Ha olyan törvényt fogadnak el, amely megtiltja, hogy elmondjam az igazságot arról, hogy mások ártatlanokat ölnek meg, akkor nem vagyok köteles betartani azt.

Nem számít, ha a gyilkosok a saját katonáink. Nem számít, hogy a parancsnokuk vagy a főparancsnok utasításait követték-e. Egy katona, aki ártatlan embert öl, bűnöző. Sőt, rosszabb, mint egy közönséges bűnöző, mivel hatalmas szervezett erő áll mögötte, amellyel szemben az áldozat tehetetlen.

Ukrajnában dokumentálták a kínzások, a nemi erőszak és a bírósági eljárás nélküli gyilkosságok eseteit. A holttesteket – hátrakötött kézzel, a hátuk mögött a fehér szalaggal, amelyet az orosz katonák az ukrán civileknek parancsolnak viselni – exhumálták. Ezek tények. Ez már megtörtént. Az igazságot nem lehet betiltani. Csak megpróbálhatják eltitkolni, hogy büntetlenül folytathassák a gyilkosságokat, kínzásokat és nemi erőszakot.

Az Ukrajna elleni háború a legpusztítóbb és legembertelenebb dolog, ami Oroszországgal az utóbbi időben történt. Hazám ok és ok nélkül megszállta szomszédunk területét, amelyet korábban testvéri államnak tekintettünk. Tankokat küldött az ukrán főváros elfoglalására. Repülőgépeket küldött ukrán városok bombázására. Számtalan emberi életet tett tönkre. Városok és települések tucatjait tette a földdel egyenlővé. A nemzetközi jog teljes semmibevételével ukrán földeket foglalt el és nevezte sajátjának.

Ennek a háborúnak semmi sem igazolja a létjogosultságát. Borzalma és értelmetlensége túl nyilvánvaló. De azok, akik az inváziót elrendelték – Vlagyimir Putyin és szűk köre – nem hátrálhatnak meg, mivel ők az igazi bűnözők, és félnek attól, hogy bűnükért megbüntetik őket.

Oroszországot most már csak nyers erővel irányítják. Ez megtöri az emberek hátát, meghajlítja a törvényt, és ellehetetleníti a jogrendszert, hogy a hatóságok továbbra is meg tudják törni a gyengék hátát, és a törvényt a saját akaratuk szerint hajlíthassák.

Ezért vezet be Oroszország embertelen törvényeket.

Megtiltják, hogy a háborút háborúnak nevezzük: azt mondják, hogy ehelyett nevezzük „különleges katonai műveletnek”. Ezt azért teszik, hogy ne kelljen elszámolniuk a saját állampolgáraik előtt arról, hogy hány ukrán halt meg a semmiért; és hány orosz vesztette életét hiába. Hogy elhallgattassanak mindenkit, aki fel meri emelni a szavát. Hogy börtönbe küldjék őket 10 vagy 15 évre.

Megtiltják, hogy az állam hazugságait leleplezzük, és hogy lássuk az igazságot. Még törvények is kényszerítenek minket arra, hogy kimondjuk, hogy a bizonyított tények „szándékosan hamis információk”. Engedélyezték az ártatlanok megölését. Megparancsolták nekünk, hogy eltussoljuk a bűneiket, hogy kiszabadítsuk a bűnözőket. Hogy bátorítsuk a bűnözőket, hogy újra gyilkoljanak.

A hatalmon lévők gyorstalpaló tanfolyamot tartanak nekünk, hogy elhiggyük, hogy az elképzelhetetlen gonoszság normális, sőt üdvözlendő. Arra próbálnak kényszeríteni minket, hogy feladjuk alapvető erkölcsi elveinket, amelyeket gyermekkorunktól kezdve a szüleink tanítottak nekünk. Arra kényszerítenek minket, hogy hozzászokjunk a hazugságokhoz és a gyilkosságokhoz.

Az igazság kimondásának tilalmának és a hazugságok nyilvános hirdetésére vonatkozó követelésnek oka van. Az ok az, hogy az oroszok új generációját megszabadítsák minden önbecsüléstől. Hogy megtörjék a méltóságukat, hogy az igazságtalan büntetéstől való félelmükben feladják önmagukat, és hogy lemondjanak erkölcsi kódexükről.

Az Ukrajna elleni háború a legpusztítóbb és legembertelenebb dolog, ami Oroszországgal az utóbbi időkben történt. De mivel az orosz kormány képtelen az ukránokat dehumanizálni, saját polgárait dehumanizálja. Az ukrajnai pusztítás mértéke szabad szemmel is látható, még az űrből is. Miközben az orosz nemzet lelkében, társadalmunk szövetében egyelőre láthatatlanok azok a pusztító folyamatok, amelyeket egy önfenntartás megszállott kormány indított el, magának Oroszországnak a létét fenyegetik.

Az orosz kormány, hogy önmagát mentse, tönkreteszi egykor gyönyörű és virágzó szomszédját. De tönkreteszi Oroszországot, az én hazámat is. Nem tehetek semmit, hogy ezt megakadályozzam, de nem maradhatok csendben.

Biztos vagyok benne, hogy az igazat mondom azzal, hogy leleplezem az orosz hadsereg ukrajnai bűntetteit. Biztos vagyok benne, hogy a védelmi minisztérium és az orosz vezetés hazudik, és már jó ideje hazudik, hogy megpróbálja igazolni ezt a szörnyű, értelmetlen háborút. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az, aki itt bűnt követ el Oroszország és annak jövője ellen – hanem ők.

Vannak bizonyos törvények, amelyeket senkinek sem szabad betartania. És én sem fogom betartani őket.”

Ezek után a sorok után a Baszmannij kerületi bíróság – ott tartják mostanában a politikai perek tárgyalásait – felmentő ítéletében tényleg nem bízhat Gluhovszkij, de hogy az orosz történelembe (nem csak az irodalomtörténetbe) beleírta magát velük, az bizonyos.

Véget ér egyszer, még a mi életünkben az őrült, putyini rendszer, elmennek az autokraták Oroszországból is, máshonnan is, ha nem futnak elég gyorsan, az ördög viszi el őket, de utána remélhetőleg és egy ideig elviselhetőbb hely lesz ez a bolygó.

És Gluhovszkij barcelonai gépét nem egy szakasz rendőr várja majd Seremetyevón, hanem vörös szőnyeg, só és kenyér.

Nem holnap lesz, az is biztos – de reméljük, meglesz.

Szele Tamás