Kérem tisztelettel, a magyar kormánymédiába is belébújt az ördög, mással nem magyarázhatom, hogy a Pride előtti héten nem lehetett úgy megnyitni a Pesti Srácokat, hogy legalább napi egy írásban ne foglalkozzanak Ő Sátáni Felségével, bár a tömegdemonstráció hatására átmenetileg kigyógyultak a megszállottságukból, de sebaj, majd újrakezdik – különös tekintettel DJ Jeszyre.

(Képünk illusztráció)

Hanem ők kezdők, amatőrök, ipari tanulók élenjáró orosz propagandista kollégáikhoz képest, mint azt az alábbiakban szemléltetni is fogom.

A magyar propagandista ugyanis csak emlegeti az ördögöt, az orosz be is mutatja, nevén is nevezi! Kiderült Moszkvában, hogy a Sátánt sem nem Belzebubnak hívják, sem nem Lucifernek, de még Wolandnak sem, pedig arrafelé Bulgakov szerint ezen a néven haknizott, hanem az a polgári neve, hogy – Vlagyimir Iljics Lenin. És erről képesek voltak egy egész estét betöltő mozifilmet is forgatni.

Meghajtom fejemet az orosz szellem előtt. Erre más országok polgárai nem lettek volna képesek. És orosz mércével mérve is messze képességeiken túl teljesítettek – kevés ekkora marhaságot láttam életemben. Ez az ideológia, a hazugság és az ostobaság különös kevercse, ahogy a Macbeth vészbanyái mondanák: „Tigris bele kell még bele és szörnyű lesz az ereje”. Ebbe ugyan nem kell már semmi, ez a történet maga a borzalom. Lássuk tehát, hogyan mutatja be a „Múmia” című új, orosz filmet nem filmszínházunk, hanem a Novaja Gazeta Evropa szerzője, Lera Firman. Előre szólok: készüljenek fel szó szerint mindenre, őrült útszakasz következik, öveket tessék bekötni. Megjegyzéseimet csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Egy meghökkentő premier

A moszkvai Oktyabr (vagyis október – még mondja bárki, hogy az oroszoknak nincs humoruk) moziban június végén került sor a moszkvai patriarchátus tulajdonában lévő Szpasz ortodox tévécsatorna által készített új dokumentumfilm, a „Múmia” bemutatójára. A film premierje bizonyos értelemben szenzáció volt. Hiszen a „Temessük el Lenin holttestét és ügyét!” szlogen a kilencvenes évekből származik, és hivatalos szinten a ROC (vagyis az Orosz Ortodox Egyház) már régóta nem követeli a mauzóleum lerombolását, ellenben ápolja baráti viszonyát az Orosz Kommunista Párttal, és követi a hatalom mindenkori irányvonalát. Sőt, a ROC képviselői elítélték a dekommunizáció ukrán modelljét is, amely Lenin emlékműveinek lerombolásával járt együtt, és nem ellenezték, hogy az orosz fegyveres erők által „felszabadított” ukrán városok főutcáit róla nevezzék el. Általánosságban elmondható, hogy a „Múmia” című film fő üzenete nemcsak a „90-es évek liberális jelszavaira” apellál, hanem az „ukrán kérdésben” is bizonytalan helyzetbe hozza a szerzőket.

Ezt részben a film szerzői is elismerik, megjegyezve, hogy a 90-es évek elején, amikor Lenint már majdnem eltemették, „még nem állt rendelkezésre annyi információ a legfőbb bolsevik sötét tetteiről és a sátánistákkal, a szabadkőművesekkel való nyilvánvaló kapcsolatairól”.

Az „áldottnak” nevezett Borisz Korcsevnyikov által vezetett „Szpasz” történelmi koncepciója nagyon fellengzős. Kiderül, hogy a tévécsatorna szerint a 90-es években, amikor valójában a templomok sokkal látogatottabbak voltak, mint ma, az orosz nép még nem volt eléggé vallásos: „Sokan boldogan emlékeztek a szovjet múltra. Mostanra az emberek már kellőképpen megtértek az egyházhoz, és készek meghallgatni a keserű igazságot Leninről” – állítja a „Szpasz” ideológiája.

Mivel Borisz Korcsevnyikov „áldott” ember és gyakorló misztikus, a premieren megosztott egy titkot, amelyet a szintén áldott Ilija (Nozdrin) sztárec – Kirill pátriárka gyóntatója, akit a pátriárka száműzött rezidenciájáról – halála előtt elárult neki. Az antikommunista álláspontjáról ismert Ilija állítólag azt jósolta, hogy Oroszország csak akkor fogja megnyerni a specoperaciját, ha teljesen betiltják az abortuszt, az ország minden lakosa felhagy a trágár beszéddel,* és eltemetik Lenin holttestét. Mármost az első és a harmadik pont elméletileg még valahogy megvalósítható, de a második felér a nemzeti identitás teljes megtagadásával. Ne feledjük azonban, hogy Ilija nem az orosz ortodox egyház első képviselője, aki azt mondja, hogy Oroszország éppen a „Krisztus hadserege” szájából ömlő káromkodások miatt bukik el.

*Bljaty...

Legendák és összesküvés-elméletek

A „Múmia” országos premierje június 29-én, vasárnap főműsoridőben a „Szpasz” műsorában zajlott, másnap pedig felkerült olyan videómegosztó oldalakra, amelyek nem blokkolják a „Szpasz” tartalmát (a YouTube viszont igen). Ugyanakkor a filmet Oroszország különböző régióinak mozihálózataiban is bemutatták. A film készítője, a 36 éves Andrej Afanaszjev a stáblistán „nemzetközi témákkal foglalkozó újságíróként és politológusként” szerepel. Ő a „Szpasz” egyik sztárja, az orosz ortodox egyház tanácsközi testületének tagja, a Russia Today egykori munkatársa és az MGIMO végzőse, valamint a „Média-ontológia/antropológia” című tantárgy előadója, amelyet alma materében és a Gubkin Intézetben tanít. Afanaszjev időről időre megjelenik az „Orosz Közösség” rendezvényein, amely a „migránsok elleni küzdelem” sajátos módszerei miatt gyakran kerül be a bűnügyi hírekbe. Nem találta fel a pecsétviaszt, összesen arra szorítkozott, hogy elkészítse a „A mauzóleum, mint zikkurat” című cikksorozat videóváltozatát, amelyet 2020-ban írt a Szpasz vezető munkatársa, Andrej Razumovszkij.

Az alapgondolat már a címben is hallható: a mauzóleum nem csupán egy pazar sírkő, hanem egy sátánista templom, amelyet a kommunista Vila isten (más néven Bel, vagy Baal), azaz Lenin számára építettek.

A forgatás minősége és helyszíne elárulja a projekt szolid költségvetését, ami ritkaság a pénzhiányra panaszkodó és adományokat gyűjtő „Szpasz” esetében ritkaságszámba megy. A stáblista megemlíti a szponzort – „Ortodox üzletemberek közössége”; de ilyen nevű szervezet nincs bejegyezve az Oroszországi Föderációban.*

*Ugyan, ez nem lehet akadály – különben a magyarországi Megafont is hasonló körök szponzorálják, semmiképpen sem az állam, az elképzelhetetlen is volna. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a Megafon és a „Szpasz” támogatói azonosak.

A film a szerző sétáival kezdődik az egyiptomi piramisok és a mezopotámiai ásatások közelében. A piramisoknak semmi közük a mauzóleumhoz, de azért kellett Egyiptomba mennie a stábnak, hogy megbizonyosodjanak arról, miszerint ott mumifikálták először a nagy emberek testét.* Fontos felfedezés! Ez a párhuzam a film alapötletéhez rosszul illeszkedik: senkinek sem jut eszébe az egyiptomi múmiákat eltemetni, és ezzel elvágni a turizmus egyik fő bevételi forrását. A múmiák hosszas tárgyalása után a szerző végül áttér a babiloni zikkuratokra – valóban hasonló a sziluettjük a mauzóleuméhoz. Az ilyen zikkuratok közé sorolja Afanaszjev a bibliai Bábel tornyát is, amelynek képét a modern bibliatudományban gyakrabban értelmezik metaforikusan, példabeszédként.

*Meg azért, mert fizette az útjukat a sok „ortodox üzletember”. Én is nagyon szeretnék egyszer dokumentumfilmet forgatni a francia Riviéráról, de ha mondjuk csak Las Vegasról lehetne, hát üsse kő, vállalnám azt is.

A film logikája egyszerű: az ókori babiloniak a zikkuratokban démonokat szolgáltak, ami arra inspirálta a bolsevikokat, hogy ezt a kultuszt Moszkvába is átvigyék, így megszentségtelenítsék az orosz földet és kiűzzék onnan az egy, igaz Istent. Ehhez még egy kis „aktuális” konót is bevetnek: Lenin és környezete szerintük a Nyugatnak dolgozott, a szabadkőművesség eszméi ihlették őket, és a mauzóleum titkos építésze a belga Victor Horta, a „belga páholy feje” volt.* Ezeket a találgatásokat semmilyen forrásmegjelölés nem kíséri; köztudott, hogy a jelenlegi mauzóleumot (amely a fából készült elődjét váltotta fel) Alekszej Scsusev építész tervezte 1925-ben. A Horta-motívum alkalamzása révén a film készítői nyilvánvaló lelkesedéssel ugranak rá a szabadkőművességgel kapcsolatos konteókra. A „szakértőjük” Leonyid Resetnyikov nyugalmazott SZVR-tábornok, aki (nyilvánvalóan titkosszolgálati csatornákon keresztül) megállapította, hogy Lenin szabadkőműves volt. Ez magyarázza a „hagyományos értékek” Lenin általi lerombolását – de különösen az abortusz bevezetését. A további „szakértők” a 90-es évek hazafias politikájának képviselői, Jurij Vorobjevszkij, Jurij Begunov, akik egyébként antiszemita röpiratok szerzői és Natalja Narocsnyickaja. A film alkotói további varázslatokat és boszorkányságot akartak belecsempészni a történetbe, és nem voltak hajlandóak a mauzóleum létrehozásának és Lenin bebalzsamozásának okkult indítékokon kívül egyéb okát látni. A Központi Bizottságban 1924. január végén lezajlott vitákról tanúskodó dokumentumok azonban azt mutatják, hogy a szabadkőművességtől igen távol álló Sztálin és Kalinyin a mumifikálás mellett kardoskodott, Buharin és Trockij viszont ellene volt.

*Lenin szabadkőművességét illetően nem áll rendelkezésre semmiféle bizonyíték. Mivel a maga módján művelt és világot látott ember volt, éppenséggel valahol, valamikor felvehették valamiféle páholyba, de ennek ellentmond az, hogy Sztálin 1922-ben, tehát még Lenin életében betiltotta a szabadkőművességet a Szovjetunióban. A többi bolsevik vezető szintén nehezen volna vádolható a szabadkőművesség támogatásával, sőt: valószínűleg egyedül Trockij és Radek tudhatták egyáltalán, mi fán terem az ilyesmi.

A szerző nagy mennyiségű történeti-erkölcsi és konspirációs halandzsát zúdít a nézőre, de tartózkodik a szisztematikus vagy akár csak logikus következtetésektől. Azt ugyanis mégsem tehette meg, hogy a Putyin és Gungyajev (Kirill pátriárka) által bálványozott Szovjetuniót a Sátán birodalmának nyilvánítsa. Következtetések helyett tehát a film egy rövid történettel zárul Lenin személyiségéről – és tényleg, nem csak a testéről van szó! Kiderül, hogy Leninnek halhatatlan lelke volt, amely azért nem tud nyugodni, mert a testét nem temették el, így teteme körül kering.* A szerző meg van győződve arról, hogy Lenin saját akarata úgy szólt, hogy édesanyja mellett nyugodjon a szentpétervári Volkovszkij (egyébként óhitű) temetőben. Lenin unokahúga azonban, a vezér legközelebbi élő rokona, aki a filmben is szerepel, kategorikusan ellenzi az újratemetést.

*A kép halálomig kísérteni fog: Lenin elvtárs szelleme kering a mauzóleumban, mit a motolla vagy a veszett fene, nem nyugodhat, kóvályog fel és alá, és még a saját holttestébe sem mászhat be, mert abban nincs hely – teleöntötték ugyanis bitumennel, a mumifikációs eljárás részeként. Körben pátriárkák ugrándoznak füstölővel, és zúg a „Goszpogyi pomiluj”. A háttérben egy fekete macska vigyorog.

A polgárháború fanyar illata

De Lenin barátainak is megvan a maga válogatott, régi törzsgárdája a hazafias (sőt, ortodox-hazafias) politikai táborban. Július 2-án az Orosz Kommunista Párt hivatalos honlapja közzétette Vlagyimir Vaszilik protodiakónus cikkét, aki az Orosz Ortodox Egyház Szentpétervári Teológiai Akadémiájának professzora. Ő egyenesen (és a feljelentés bizonyos elemeit sem nélkülözve) kijelentette:

„A »Múmia« című film a Donbássz lakosainak szembe köpése, akik egykor túlélték és most is túlélik a „Leninopovalt”, a Lenin-emlékművek ledöntését, akik a Szovjetunió zászlajával várják csapatainkat, sőt, gyakran szenvednek is ezért a lobogóért. Időnként az életüket kockáztatják. Számukra a szovjet múlt az a cement, amely Oroszországhoz köti őket. Nem az orosz birodalom elvont, távoli múltja, hanem a szovjet történelem.”

Általánosságban elmondható, hogy a „fehér” és a „vörös” szellemiség fanatikusai közötti örökös harc az Orosz Ortodox Egyházban (ROC) újult erővel lángol fel. Meg kell jegyezni, hogy az utóbbiak („vörösök”) ma többen vannak a ROC kebelében, tekintettel a szervezet sztálini konkordátumból való származására és a „specoperacija” szimbolikájára, míg a „fehérek” egyre inkább marginalizálódnak, amint az a moszkvai patriarchátuson belüli orosz külhoni egyház zsinatának nemrégiben kiadott, meglehetősen kétségbeesett nyilatkozatából is látható. Az Orosz Ortodox Egyház és az Orosz Külföldi Egyház egyesítésének hívei elhamarkodottan remélték, hogy az unió „véget vet” a köztük dúló polgárháborúnak. A „Múmia” című film egyértelmű kísérlet arra, hogy a „fehér” oldal diskurzusát kihozza marginalizált helyzetéből.

A film megjelenésének időzítése összefügg a mauzóleum restaurálás céljából történő bezárásával és a Lenin holttestének konzerválására (és helyenként helyreállítására) irányuló, soron következő átfogó munkálatokkal, amelyek két évig is eltarthatnak. Csábító ötlet volna bezárni a mauzóleumot, és soha többé ki sem nyitni. A közelgő bezárás hírére oroszok tömegei rohantak a mauzóleumhoz, amely előtt a Szovjetunió összeomlása óta először álltak sorban – a sor vége Történelmi Múzeumig ért.*

*Vagyis a Vörös tér végéig. Elképzelem a kérdést, amikor a jó moszkvai polgár meglátja a sort:

• Elvtársak, mit osztanak, hogy ennyien álltok érte? Húst, cukrot, lisztet, olajat?

• Nem, elvtárs, Lenint, gyere, állj közénk te is!

El kell ismerni, hogy a „Szpasz” némi kockázatot vállalt: Oroszországban olyan követelések hangzottak el meglehetősen befolyásos emberek részéről, hogy a moszkvai patriarchátus televíziós csatornáját minősítsék „külföldi ügynöknek”. Nyina Osztanyina, az Orosz Kommunista Párt veterán államiduma-képviselője olyan képet terjesztett, amelyen a csatorna logója SS-stílusban látható. A vörös-ortodox csatornák az orosz ortodox egyház dicső szovjet múltjára emlékeztetnek:

„Szergej pátriárkát nem bántotta a mauzóleum. I. Alekszij pátriárkát sem bántotta a mauzóleum. Pimen pátriárkát sem zavarta. Még II. Alexisznek sem volt ellene. Nem úgy tűnik, hogy valami rosszat tett volna a jelenlegi pátriárkának... És most jött egy fizetett horda néhány tudatlan, konok ember vezetésével a „mi vagyunk itt a hatalom” jelszavával, és elkezdődik a hisztéria: „temessük el a »múmiát«, romboljuk le a mauzóleumot, és akkor remekül fogunk élni!”

A „vörös” szerzők véleménye szerint a film az orosz ortodox egyház jövőbeni üldözését és a vele szembeni gyűlölet erősödését provokálja a társadalom különböző rétegeiben. Hasonló érvelést ad elő, bár „más táborból”, a kegyvesztett Andrej Kurajev diakónus is, akit már „külföldi ügynöknek” minősítettek. „Nem vagyok Lenin híve, és a holttestének kérdése nem tartozik rám” – szögezi le Kurajev. Lenin modernkori tisztelői azonban szerinte „már régóta semlegesek, és minden energiájukat Putyin propagandájának és állambiztonsági szerveinek szentelik”. A diakónus fenyegetettnek érzi magát az orosz ortodox egyház militáns szárnya által, amely „étvágyának mérhetetlenségét” mutatja olyan tárgyak iránt, amelyek egyáltalán nem sértik az orosz ortodox egyház jogait, és semmiben sem korlátozzák azt. „Ha meg akarjuk érteni, hogy melyik társadalmi csoport a legveszélyesebb a többiekre nézve” – foglalja össze Kurajev – „hagyjuk, hogy a különböző csoportok hangosan álmodozzanak arról, miképpen szerveznék meg az országot, ha teljes hatalmat kapnának. Aztán hasonlítsuk össze a terveiket, figyelve arra, hogy mit engednének meg kegyesen más felekezetű polgártársaiknak”.

A hivatalos moszkvai pátriárkátus eddig hallgatott; privátban – Telegram-csatornáján – csak a missziós osztály új vezetője, Szavva (Tutunov) érsek szólalt meg, aki francia–orosz kettős állampolgár. Szerinte Lenin múmiája „Oroszország szívében”, a Vörös téren lévő mauzóleumban nem egyéb, mint látható elismerése annak, hogy ő az orosz történelem központi alakja. „Lenin gyűlölte az orosz népet” – emlékeztet viszont Szavva, és ezért „teremtette meg Ukrajnát”, amelynél most nincs félelmetesebb az orosz propaganda számára. Ugyanakkor Lenin múmiájának kultuszában az érsek a halál legyőzésének keresztény vágyát látja, és ennek a legyőzésnek a jelét a „képzeletbeli ereklyék” muatják, utalva arra, hogy egy napon a technológia lehetővé teszi majd az Isten nélküli halhatatlanság elérését.*

*Szerencsétlen Szavva érsek szemmel láthatóan nagyon igyekezett úgy beszélni, hogy lehetőleg semmit se mondjon, de az mindenkinek megfeleljen – sikerült is neki. Lesz még ebből az emberből moszkvai pátriárka, ha ki nem esik addig valami ablakon.

A film, amely stílusában inkább egy óriási tévériportra hasonlít, felveti a problémát, de megoldást nem kínál. A „Szpasz” képviselőinek most tovább kell magyarázniuk, hogy miért forgatták le a „Múmiát”. Roman Golovanov, aki mellesleg a Szolovjov Live (véresszájú propagandaműsor) munkatársa, elmagyarázta, hogy Oroszországban „Lenin sötét istenként való vallásos imádata zajlik... De csak Krisztuson keresztül lehet szeretni a hazát”. Általánosságban a hazaszeretet és a specoperacija megnyerése az elsődleges, de valami akadályozza ezeket. Mi az? Itt derül ki, hogy – Lenin! Szergej Mihejev politológus szerint Vlagyimir Iljics manapság biztosan elutasítaná a „különleges műveletet”, és a háborút „imperialistának” nevezné. Minél irreálisabb az újratemetésének gondolata, annál könnyebb „szellemi szempontból” igazolni a háború meghosszabbítását. A propaganda ezen vonalának fenntartása lehetett a Mumia készítőinek fő célja.

Eddig a Novaja Gazeta filmkritikája, és csak annyit tudok mondani: kísértet járja be Moszkvát, de sem nem a Kommunizmus Kísértete, sem nem Leniné.

Hanem Mihail Afanaszjevics Bulgakové. Ez az abszurd történet méltó a Mester és Margarita városához és szellemiségéhez. Remélem, Annuska már kiöntötte az olajat. Mert elindult Woland, és már a Patriarsije Prudin jár!

Szele Tamás