Minden jel arra mutat, hogy az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői új fegyvernemet vezettek be, jelesül a vezetékes gyalogságot. Mivel már a harmadik esetben hallani a bevetésükről, érdemes foglalkozni a jelenséggel a Vazsnije Isztorii írása nyomán, bár meg kell vallanunk, nem lehet sem túl kellemes, sem túl biztonságos egy gázvezetékben rohamozni vagy egy ilyen irdatlan csőkígyóban kúszni-mászni, netán állomásozni akár napokon keresztül is. Lássuk, miről van szó.

(Képünk illusztráció)

Néhány nappal ezelőtt az orosz hadsereg ismét földalatti gázvezetékeket használt alakulatai áthelyezésére a frontvonal közelében – ezúttal Kupjanszk környékén, a Harkivi Területen. Ez nem az első ilyen hadműveletük. 2024-ben az oroszok Avdiivka ostrománál, idén pedig Szudzsa közelében használták fel hasonlóképpen a gázvezetéket.

Mit tudunk a kupjanszki gázvezetéken való átkelésről?

Szeptember 12-én az ukrán hadsereghez kapcsolódó DeepState OSINT-projekt bejelentette, hogy Kupjanszk környékén az orosz katonaság a gázvezetéken keresztül küld erősítést csapatainak. Az oroszok Persij Liman település környékén léptek be a vezetékbe, és Radkivka faluban, amely északról határos Kupjanszkkal, hagyták el azt. Ezt követően a katonák behatoltak a városba, és ott szétszóródtak. A DeepState videóján látható is egy orosz katona, aki Radkivka környékén lép ki a felszínre.

Kupjanszkot az Oszkil folyó keleti és nyugati részre osztja. A várostól néhány kilométerre keletre az ukrán fegyveres erők tartják a frontot. Északon azonban az oroszok átkeltek az Oszkilen, és a folyó nyugati partján támadást indítottak Kupjanszk ellen, Radkivka pedig az ő ellenőrzésük alatt áll.

Persij Limantól Radkivkáig légvonalban körülbelül 10 km a távolság. A DeepState adatai szerint a csőben való közlekedéshez az oroszok speciális, kerekes fekvőkocsikat használnak, és ahol a magasság megengedi, elektromos robogókat, rollereket is. A teljes út körülbelül négy napot vesz igénybe, ezért a csőben pihenőhelyeket és élelmiszer-készleteket alakítottak ki.

A hírt felkapták a Z-csatornák, amelyek azt írták, hogy az orosz katonák vezetékes úton keresztül jutottak el Kupjanszkba. Elkezdtek terjeszteni egy videót, amelyen látható, hogy az orosz katonák a csőben kerekes ágyakon közlekednek, amelyek hasonlítanak a DeepState szövegében említett eszközökre. Ez a videó azonban már legalább szeptember 2-án megjelent a Telegramon, akkor viszont a Para Pax csatorna szerzői azt állították róla, hogy az események a Pokrovszk irányába vezető szennyvízgyűjtőben zajlanak.

Szeptember 13-án az ukrán vezérkar bejelentette, hogy a csővezeték, amelyen keresztül az oroszok személyzetet szállítottak Kupjanszk alá, „az ukrán katonaság ellenőrzése alatt áll”. A város környékén összesen négy kijárata van, a többi hármat megsemmisítették és elárasztották – áll a közleményben. Ugyanezen a napon megjelent a neten egy videó, amelyen a cső belsejében szögesdrót látható. „Az ukránok rengeteg szögesdrótot raktak oda. És nem csak olyat, mint az első világháborúban, hanem valódi szöges, sőt, pengés drótot – ami nagyon éles. Ha valaki belegabalyodik, szinte lehetetlen számára önállóan kiszabadulni onnan. Komoly sérüléseket szenvedhet: ez egy pokoli helyzet az orosz hadsereg számára” – mondta Ivan Sztupak, az ukrán biztonsági szolgálat volt alkalmazottja.

A katonai szakértők hangsúlyozzák, hogy a vezeték kijárata Kupjanszk külterületén, az orosz katonaság által ellenőrzött területen található, ezért nem lehet szó az ukrán fegyveres erők hátországába való behatolásról. A lényeg az, hogy a csövön keresztül az oroszok utánpótlást tudnak szállítani anélkül, hogy az ukrán drónok és tüzérség támadásainak célpontjává válnának – magyarázza Ruslan Levijev, a Conflict Intelligence Team (CIT) alapítója. Kupjanszk közelében a támadó hadsereg helyzetét tovább nehezíti, hogy a tartalékok átszállításához át kell kelni az Oszkil folyón.

Hogyan használták korábban a csöveket az oroszok?

2024 januárjában az orosz katonák a csatornavezetéken átjutva elfoglalták Ukrajna hadseregének „Carszkaja ohota” nevű erődítményét Avdiivka déli részén, a Donyecki Területen. Az akció részleteit főként az orosz hadseregtől és a haditudósítóktól ismerjük. A csövet még 2023 februárjában fedezték fel, mesélte Eduard Sarafejev, a Tatarsztáni Állami Tanács „szerződéses képviselője”. Elmondása szerint az ukrán hadsereg az ostrom előkészítése során felfedezte az orosz katonák egy csoportját, és tüzérséggel támadta meg őket, ami „katonák megsebesülésével” járt. Az első támadás sikertelenül végződött, mivel egyszerre túl sok embert küldtek a csőbe.

„A csőben a szűk tér miatt oxigénhiány lépett fel. Sok katona elvesztette az eszméletét. Ennek eredményeként a roham evakuációvá változott.”

– mondta Sarafejev. Nem sokkal később a tavasz elején kezdődött árvíz elárasztotta a csövet, ezért a hadművelet folytatását elhalasztották.

A második rohamra az oroszok több héten át készültek, írta Alekszandr Koc haditudósító. A romok eltávolítása és a hézagok lezárása közben a zaj elfedésére tüzérséget vetettek be. Két kilométert megtéve a csőben, az oroszok az ellenség hátországában kerültek a felszínre, és elfoglalták az erődített területet.

A Z-csatornák azt állították, hogy a megerősített területet védő ukránokat megölték vagy hadifogságba ejtették: ezt az információt a DeepState is megerősítette.

A „Carszkaja ohota” volt az egyik legfontosabb erődítmény Avdejevka védelmének déli szárnyán, és röviddel elfoglalása után harcok kezdődtek a város szélén lévő lakott területeken. A város elfoglalásában részt vevő orosz hadsereg egyik hadnagya elmondta, hogy az oroszok a csövet ellátás és evakuáció céljára használták, még akkor is, amikor már széles körben ismertté vált a használata.

2025 márciusában, a Kurszk megyei ellentámadás során az orosz katonák megpróbáltak a szudzsai ukrán hadsereg egységeinek hátába kerülni a megsemmisült Urengoi–Pomari–Ungvár gázvezetéken keresztül.

A verzió szerint a katonák 12–15 km-t haladtak a csőben (a belépési ponttól függően), behatoltak az ellenség hátországába, „és elfoglalták Mirnij, valamint Szudzsa településeket és a főutat”. Az ukrán hadsereg félrevezetése céljából az oroszok olyan kék ragasztószalagot kötöttek az egyenruhájukra, amelyet általában az ukránok viselnek. A csőben az orosz katonák négy napig „gyülekeztek”, az ostrom az ötödik napon kezdődött. Sokan megsebesültek, amikor elhagyták a csövet – vallották be maguk az oroszok is. Öt nappal az akció bejelentése után az orosz fegyveres erők elfoglalták Szudzsát.

Még az orosz források is eltérő adatokat közöltek az akcióban résztvevők számáról. Valerij Geraszimov vezérkari főnök több mint 600 katonáról beszélt, az Egyes Csatorna propagandafilmjében 800 katonáról esik szó, az egyéb jelentések még többet említenek.

Az ukrán fegyveres erők vezérkara megerősítette, hogy az orosz fegyveres erők megpróbáltak eljutni Szudzsa környékére a gázvezetéken keresztül. Az ukránok azonban azt állítják, hogy gyorsan felfedezték a szabotőrcsoportokat, és drónokkal meg tüzérséggel nagy veszteségeket okoztak nekik. Az oroszok nemcsak a harcban szenvedtek veszteségeket, hanem a csőben is.

A legszembetűnőbb bizonyíték egy katona beszámolója, aki azt állítja, hogy ő is a csőben járt. Elmondása szerint nem volt elég oxigén és víz, sok katona meghalt: „Az emberek ott teljesen megőrültek. Az egyik főbe lőtte magát. Magára szegezte az automata fegyvert. A másik beverte a fejét. A harmadik a falnak rohant. Pánik tört ki.” Azt is állította, hogy az ivóvizet az „Ahmat” egység katonái lopták el tőlük. A katona szerint ő maga csak a fele utat tette meg, majd visszakúszott. A férfi személyazonosságát megerősítette az Astra című lap, kiderült, hogy szentpétervári lakos, és újságírók előtt kijelentette, hogy minden, amit korábban elmondott, igaz.

„Éjszakákon keresztül nem tudtam aludni a köhögés miatt. Csak most, az orvosok segítségével lett könnyebb. Fekete váladék kezdett jönni a tüdőmből.”

– mesélte a hadművelet egy másik résztvevője, aki kórházba került.

„Mindenki, aki a csőben járt, tüdőkárosodást szenvedett. A katonák fulladoztak. Néhányan már meg is haltak.”

– írta Anasztaszija Kasevarova propagandista. „A kérdés az, hogy vajon számon tartják-e azokat, akik megfulladtak?” – érdeklődött Vladimir Romanov Z-blogger saját csatornáján.

Mennyire hatékonyak a csöveken keresztül végrehajtott rohamok?

A föld alatti kommunikációs rendszereket felhasználó műveletek nem mindig egyformán hatékonyak, és hatásaikat a hadműveletek menetére az orosz fél erősen eltúlozza – vélik a katonai szakértők.

Avdiivkában a „Carszkaja ohota” erődítmény meghódítása tényleg kissé felgyorsította az orosz hadsereg előrenyomulását, de a Szudzsa melletti akciónak nem volt komoly hatása, mondja Ruszlan Levijev:

„Emlékszünk arra az akcióra és elmondható, hogy (...) az azt követő napokban a harci cselekmények helyszínén a helyzet nem változott különösebben. A „Trub” hadművelet Szudzsában nem volt olyan sikeres, mint azt a Z-bloggerek bemutatták. Ami Kupjanszkot illeti, jelenleg nincs ok arra, hogy azt mondjuk, hogy az oroszok csővezetéken való átkelése komolyan befolyásolta vagy befolyásolni fogja a helyzetet.”

A csővezeték használata Kupjanszk közelében tulajdonképpen csak egy apró epizód, és összességében túlértékelik az ilyen műveletek jelentőségét, mondta egy névtelenséget kérő orosz katonai szakértő. „Ez taktikai szinten lehet tényező, de ennél nem több” – véli.

Az ukrán hadsereg számára nehéz minden földalatti összeköttetést lezárni, mert az ipari területeken nagyon sok ilyen objektum van, és a parancsnokok operatív vagy taktikai szinten nem feltétlenül tudnak róluk. A csövek többségét szovjet időkben fektették le, a dokumentációjuk pedig könnyen meglehet, hogy Moszkvában van.

A vezetékeket felhasználó hadműveletekben az a legfontosabb az, hogy hány embert és mennyi lőszert tudnak az oroszok átszállítani – mondja Johan Norberg, a svéd Védelmi Kutatási Ügynökség (FOI) vezető katonai elemzője. „Ha ez egy kis csoport, akkor hatása nagyon csekély lesz. A komoly taktikai sikerhez több száz katonára van szükség” – véli a szakértő. Ezenkívül a hatás a frontszakasz általános helyzetétől és a terep adottságaitól is függ – attól, hogy hogyan lehet ezeket kihasználni.

Összefoglalva: a vezetékes gyalogság, mint fegyvernem valamivel biztonságosabb a japán kamikaze-repülőknél, mert – ha súlyos egészségkárosodások árán is – de a támadó állomány egy része túlélheti a bevetést, ugyanakkor sok haszna vagy értelme nincs, bár a támadás módja kellőképpen romantikus és látványos ahhoz, hogy kiváló alapul szolgáljon a háborús propagandához. Használják is ilyesmire: az orosz városokat és falvakat járó „spacoperacija-kiállítások” állandó eleme már egy ideje egy pár méter hosszú vezetékdarab, amit valósággal kultikus tárgynak tekintenek.

Azért képzeljük el a jelenetet, ahogy az orosz gyalogság hétrét görnyedve rollerezik egy csővezetékben...

Nem kissé szürreális a kép, de nem ezek az akciók fogják eldönteni a háború menetét. Nagy kár, hogy ugyanezt nem lehet kipróbálni az elektromos hálózattal: meglepő volna, ahogy a lövészek egymás után ugrálnak ki a konnektorból, de ez sajnos fizikailag lehetetlen.

Mindenesetre a vezetékes taktika létezik, ha csodákra nem is képes. Ami viszont azt jelenti, hogy a frontvonalak közelében minden gáz- és olajvezeték veszélyben forog. Nem csak a Barátság: mindegyik.

És nem politikai, hanem merőben taktikai okokból.

Bár nem lenne mindennapi látvány, ha egy eltévedt orosz alakulat Százhalombattánál kiugrálna a csőből és tévedésből elfoglalná a várost.

Szele Tamás