Zajlik valami a Kreml falai között, valami, amit jobb híján őrségváltásnak próbál nevezni az elemzők egy része, de nem vennék rá mérget, hogy erről van szó... bár kétségtelenül van köze az orosz vezetők életkorához. Mert lássuk az elmúlt hetek eseményeit: Geraszimov hadseregtábornok, vezérkari főnök hetven éves lett, de megmaradt hivatalában, viszont az alig hatvanegy éves Lapin tábornok leköszönt, és érdemei elismerése mellett valamiféle katonai tanácsadó lesz ezentúl szülővárosában, Kazanyban a helyi kormányzó oldalán. Hogy miféle érdemei vannak, amiket el kéne ismerni, az jó kérdés.

(Képünk illusztráció)

Ellenben a hatvanhat éves Dmitrij Kozak, Putyin régi harcostársa és „örök elnöki megbízottja” elvileg teljesen saját magától mondott le. Akad, aki ezt azzal magyarázza, hogy Putyin „fiatalít”, akad, aki azzal, hogy Kozak ellenezte az ukrajnai háborút, bár én egyik magyarázatot sem fogadnám el kritikátlanul, és inkább egy harmadik lehetőségre gyanakszom, Andrej Percevvel, a kiváló elemzővel együtt, aki a Riddle: Russia hasábjain fejtette ki véleményét. Akkor lássuk tehát, kicsoda Dmitirj Kozak, mit tett eddig és mi történhetett vele most.

A helyzet, úgy általában

Dmitrij Kozak, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője önként távozott posztjáról, miután elvesztette minden tényleges hatalmát a Kremlben. Feladata az volt, hogy felügyelje a posztszovjet országokkal fenntartott kapcsolatokat, valamint a teljes körű háború kitörése előtt az Ukrajnával és az akkor még nem annektált DNK-val és LNK-val (Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok) folytatott tárgyalásokat. Augusztus végén Vlagyimir Putyin megszüntette az elnöki adminisztráció külföldi országokkal való interregionális és kulturális kapcsolatokért, valamint a határon átnyúló együttműködésért felelős osztályait, és helyettük egyetlen, stratégiai partnerségekért felelős osztályt hozott létre. A megszüntetett részlegek Kozak alá tartoztak, míg az új osztályt az adminisztráció első helyettese, a Kreml belpolitikai blokkjának kurátora, Szergej Kirijenko fogja irányítani (erről korábban írtam is).

2024 őszétől Kirijenko belső bürokratikus harcot indított Dmitrij Kozak ellen, és a most már volt kollégája hatalmának rovására bővítette befolyási körét. Ez a harc Kirijenko sikerével zárult, többek között annak köszönhetően, hogy újra felmerült az a hír, miszerint Kozak a háború ellenzése miatt kegyvesztetté vált.

Kozak távozása rendkívüli eseménynek tűnik, de lényegében már előre eldőlt tavasszal, amikor a volt tisztviselő elkezdte elveszíteni hatalmát. A régi Putyin-gárda helyét ambiciózusabb kedvencek veszik át, akik készek feltétel nélkül végrehajtani az elnök akaratát. Dmitrij Kozak, akinek mindig is megvolt a saját véleménye és meg is tudta védeni, felesleges embernek bizonyult ebben a szolgalelkű cári udvarban.

Egy barát – különleges megbízatásokkal

Dmitrij Kozak Vlagyimir Putyin bajtársa volt még a szentpétervári városházán végzett közös munkájuk idejéből. Az elnökhöz hasonlóan ő is a Leningrádi Állami Egyetem jogi karán tanult, ahol a leendő leningrádi, majd szentpétervári polgármester, Anatolij Szobcsak is oktatott. Hatalomra kerülése után Szobcsak néhány tanítványát meghívta dolgozni a városi közigazgatásba. Köztük volt Kozak is, aki az 1980-as évek végére már alkalmazott volt az ügyészségen és az újonnan létrejött magáncégeknél is munkát vállalt. A polgármesteri hivatalban a jogi bizottságot vezette, és profi ügyvédként szerzett magának hírnevet. Kozak bizottsága az adminisztráció egyik legfontosabb részlegévé vált, és kollégái, köztük Vlagyimir Putyin, a külkapcsolatok bizottságának vezetője is hozzá fordultak kezdeményezéseikkel kapcsolatos szakvéleményért. 1999-ben, amikor miniszterelnök lett, Putyin Kozakot nevezte ki a kormányapparátus élére, így kapcsolatukat szorosnak és bizalommal telinek lehetett nevezni.

2000-ben Putyin elnök Kozakot tervezte kinevezni főügyésznek, de végül meghagyta a posztot az ügyvezető Vlagyimir Usztyinovnak, mert nem akart konfliktusba kerülni az ügyészségi testülettel. Kozaknak azonban így is találtak munkát: az elnöki adminisztráció helyettes vezetője lett, felügyelte az adminisztratív és önkormányzati reformokat, majd 2004-ben visszatérve a kormányzati apparátus vezetőjének posztjára, a kormánytisztviselők tevékenységét ellenőrizte. Kozak követként „rendet teremtett” a Kaukázusban is. 2008 és 2020 között, miniszterelnök-helyettesként Kozak Putyin számára fontos ügyekért volt felelős: először a szocsi olimpia infrastrukturális előkészítéséért, majd az annektált Krím és Szevasztopol integrációjáért, később pedig az üzemanyag- és energiaipari komplexumért.

2019-ben Kozak, aki ügyes tárgyalóként ismert, kulcsszerepet játszott a moldovai kormány megalakításában, megakadályozva, hogy a Kreml-ellenes oligarcha, Vladimir Plahotniuc hatalomra kerüljön. Oroszbarát és nyugatbarát erők koalícióját szervezte meg, bár ezek a tárgyalások hivatalosan nem tartoztak az üzemanyag- és energiaágazatért felelős miniszterelnök-helyettesi feladatkörébe – de Kozak ebben az esetben Putyin megbízható képviselőjeként járt el. 2020-ban Kozak visszatért az elnöki adminisztrációba, ahol elkezdte felügyelni az Ukrajnával „normandiai formátumban” folytatott tárgyalásokat, valamint az úgynevezett DNK-val és LNK-val, és a posztszovjet országokkal való kapcsolatokat.

Az emberek már a 2000-es évek elejétől kezdve Dmitrij Kozakot Vlagyimir Putyinhoz különösen közel álló személyként emlegették. Őt tartották esélyesnek a miniszterelnöki posztra, sőt az elnöki utódlásra is. Amikor azonban ezek a várakozások nem teljesültek, pletykák kaptak szárnyra arról, hogy Kozak elvesztette befolyását. Nehéz volt hinni Kozak utódlásának lehetőségében: 2007-ben Putyin Dmitrij Medvegyev miniszterelnök-helyettest választotta utódjának, nem pedig Szergej Ivanov védelmi minisztert, mert utóbbi aligha lett volna hajlandó lemondani a posztjáról 2012-ben, a ciklus végén. Valószínűleg Kozak – aki elvhű és akaratos személyiség – szintén nem adta volna vissza a hatalmat Putyinnak. De a Kozak befolyásának csökkenéséről szóló korábbi szóbeszédek aligha álltak összhangban a valósággal: Putyin továbbra is fontos projekteket bízott rá, és formálisan ezekhez kapcsolódó pozíciókba nevezte ki. Ezek a pozíciók eltérhettek a hivatalos hierarchiában elfoglalt helyük tekintetében, de Kozak számára a legfontosabb továbbra is az az informális státusza maradt, hogy ő Putyin különleges megbízottja, válságkezelője.

Túlzott függetlenség?

Ebben a státuszban Kozak megengedhette magának, hogy kifejezze saját véleményét és ragaszkodjon álláspontjához, ha az hozzájárult a projektek hatékony megvalósításához. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a volt főtisztviselő szándékosan nem vállalt el megvalósíthatatlan projekteket, és mindig realista maradt. Kész volt meghallgatni a szakértőket, és maga is mélyen elmélyült a kérdések lényegében. Ezek a tulajdonságok fontosak voltak Putyin számára. Most azonban az orosz elnök egészen másfajta embereket von be munkájába – olyanokat, akik készségesen egyetértenek minden javaslatával, sikerekről beszélnek, a problémákat bagatellizálják, és nagyszabású rendezvényeket szerveznek. Ilyen személyiség például Szergej Kirijenko és az elnöki adminisztráció gazdasági ügyekért felelős helyettese, Maxim Oreskin. Még a kormány technokratái, mint Anton Sziluanov pénzügyminiszter vagy Elvira Nabiullina jegybankelnök is megtanulták nyilvános beszédeikben elrejteni a problémákat, olyan eufemizmusokat használva, mint „gazdasági lassulás” vagy „puha landolás”. Kozak éles ítélőképessége nem illett ebbe a társaságba.

A 2022. február 21-i történelmi Biztonsági Tanács ülésén Kozak nemcsak Ukrajna teljes körű inváziója ellen szólalt fel, hanem az úgynevezett „népköztársaságok” elismerése ellen is: rámutatott, hogy Oroszország már „csillagászati összegeket” költött azok fenntartására. A teljes körű háború kezdete előtt Kozak racionális megfontolások alapján folytatta a tárgyalásokat: kész volt támogatni a Donbassz Ukrajnához való visszatérését cserébe az Oroszországra kivetett szankciók feloldásáért. Reális és racionális megközelítése lehetővé tette számára a feladatok hatékony megoldását, de éppen ez a valósághoz való kötődés tette idegenné az új politikai környezetben.

Természetesen február 21-én Vlagyimir Putyin nem hallgatott sem Dmitrij Kozakra, sem Nyikolaj Patrusevre, aki akkoriban a Biztonsági Tanács titkári posztját töltötte be, és a tárgyalások folytatását javasolta. Míg azonban Patrusev az invázió megkezdése után a kemény vonal elkötelezett támogatója és aktív háborús propagandista lett, Kozak inkább visszavonult a háttérbe, és a Kreml posztszovjet térségben folytatott politikájára koncentrált. Nem támogatta azt a döntést, amelyet eredetileg ellenzett. Ez lett a legszélsőségesebb eltérés Kozak munkastílusa és Putyin környezetétől jelenleg elvárt elvárásai között. Ma nehéz elképzelni, hogy a Kreml olyan finom politikai manőverekbe fogjon, mint a moldovai oroszbarát és nyugatbarát erők koalíciója. Putyinnak egyértelmű győzelmekre van szüksége a pártfogoltjai számára, nem pedig az orosz „puha hatalom” népszerűsítésére. Szergej Kirijenko készen áll arra, hogy ebben a stílusban dolgozzon.

A Régi Gárda pozíciókat veszít

Dmitrij Kozak csillaga azután kezdett végképp halványulni, hogy Szergej Kirijenko átvette az abháziai elnökválasztások szervezését 2024-ben. A de jure Grúzia részét képező, el nem ismert köztársaságban politikai válság robbant ki: a helyi elit és a lakosság ellenezte az Oroszországgal kötendő megállapodást, amelyet a Kreml és az orosz kormány ratifikálásra terjesztett az abház képviselők elé. A dokumentum széles körű előnyöket biztosított az orosz üzleti szférának. Az elégedetlenség tüntetésekbe torkollott, amelyek Aszlan Bzsania elnök lemondásához vezettek.

A következő választásokon a Kreml pártfogoltja, Badra Gunba és a volt pénzügyminiszter, Adgur Ardzinba ütközött meg egymással. Mindkét politikus hűséges volt a Kremlhez, de Kirijenko Gunbát pártfogolta, aki viszonylag gyenge volt a közpolitikában, és biztosította győzelmét (valószínűleg választaási csalásokkal). Az abháziai kampány során azonban a belső konfliktusok fokozódtak, és a választások után a társadalom megosztottá vált. Kirijenko rövid távú eredményt adott át Putyinnak, ami hosszú távon problémákat okozhat az orosz politika számára a régióban. Kozak valószínűleg másképp cselekedett volna: nem nyomta volna el az ellenzéket, mivel még az „ellenzéki” Ardzinba is együttműködött volna a Kremllel.

Ezt követően Kirijenko fokozatosan elvette Kozaktól az egyes országok és területek (Örményország, Transznisztria) felügyeletét, valószínűleg keményebb és egyértelműbb megoldásokat kínálva Putyinnak. Két elnöki adminisztráció-osztály megszüntetése és egy új szervezet létrehozása Kirijenko vezetésével hivatalosan is megpecsételte bürokratikus győzelmét. Putyin kész volt Kozaknak kompenzációs tisztséget felajánlani az Északnyugati Szövetségi Körzetben, de a régóta vele együtt dolgozó munkatárs elutasította ezt az „ajándékot”. Ez nem meglepő: döntésével az elnök lényegében lehetővé tette Kirijenko számára, hogy nyilvánosan megalázza Kozakot, gyenge figurának ábrázolva őt a bürokratikus küzdelemben. Kozak saját akaratából távozott, ami hatásos lépés volt.

Sok médium és kommentátor összekapcsolja távozását – legyen az önkéntes vagy kényszerű – a háborúval kapcsolatos álláspontjával. Ugyanakkor ugyanebben a cári udvarban vannak olyanok is, akik a harcok befejezését támogatják, például az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezetője, Kirill Dmitrijev, aki erőfeszítéseket tesz a Putyin és Donald Trump amerikai elnök közötti tárgyalások megszervezésére. De Kozakkal ellentétben Dmitrijev kész elfogadni az elnök minden utasítását, és még a nyilvános imázsát is átalakította, hogy neki megfeleljen. Ugyanakkor a Putyin és Trump közötti párbeszéd zsákutcába jutott, többek között azért, mert a tárgyalások szervezője nem alkalmas arra, hogy meggyőzze Oroszország vezetőjét, hanem csupán az utasításait követi. Ez a fő különbség a mostani „cári udvar” képviselői és Putyin küldöttjeinek régi gárdája között. Kozak vesztesen távozott a bürokratikus csatatérről, mert nem volt hajlandó feladni a racionalitást és a valóság figyelembevételét cselekedetei során. A határozott és kellőképpen független Putyin-küldöttek és -megbízottak ideje már rég elmúlt, és Dmitrij Kozak, az első ilyen komisszárok egyike ennek a gárdának, az utolsó képviselője lett.

Összegezve tehát: Kozak távozása valószínűleg annak a jele, hogy a putyini rezsim végső stádiumába lépett, melyben már csak Fejbólintó Jánosok és talpnyalók kerülhetnek a döntéshozó hatalom közelébe. Hogy ez a stádium mennyire végső, azzal óvatosan bánnék, ugyanis az orosz államot ugyan tönkreteszi, de a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az orosz államot nem szokta zavarni, ha tönkremegy. Sztálin esetében is évekig tartott az „udvaroncok kora”, ráadásul nagyon véres volt, a brezsnyevi pangás korszakát véresnek ugyan nem nevezhetnénk, de hosszúnak nagyon is – mindenesetre ez már a specifikusan putyini rezsim végét jelzi, mnég akkor is, ha ez a vég akár csak évek múlva következik be.

Tudom, vannak, akik azt mondják, hogy a putyini Oroszország napja most ragyog a legfényesebben, most áll delelőjén. Napsütésnek, verőfénynek ez azért elég gyengécske – de még ha így is lenne, ne feledjük, innentől már csak lefelé vezet az út.

Kozak távozása előrevetíti a putyini rezsim végét is.

Szele Tamás