Eléggé mozgalmas volt a világpolitikai élet az elmúlt héten, a kínai átok szavaival élve „érdekes időkben” élünk, tehát nem biztos, hogy mindenki felfigyelt az afganisztáni eseményekre, pedig globális jelentőségük volt: a tálibok kipróbálták, milyen az, amikor egy teljes országot elzárnak az internettől. Az eredmény katasztrofálisra sikerült, mint azt a CNN összefoglalója is mutatja.

(Képünk illusztráció)

Mielőtt belevágnék a történtek részletezésébe, muszáj pár szót ejtenem az események hátteréről. Az internet-lekapcsolást mostani ismereteink szerint Hibatullah Akhundzada emír rendelte el, a Hűségesek Vezére, Afganisztán legfelsőbb vezetője, hivatalosan azért, hogy gátat szabjon „az erkölcstelenség terjedésének”, a gyakorlatban viszont nem tudjuk, mi okból.

A fejlemények azt mutatják, hogy a tálib rendszer nem egy, hanem két állami vezetést működtet: az egyik a vallási, ennek az élén áll Akhundzada, aki mellesleg eléggé visszahúzódó személyiség, nem kedveli a közszereplést. Ez a kormányzat Kandahárban székel. Aztán van egy másik kormány, Kabulban, ami a világi – gazdasági, társadalmi, katonai, energetikai, külpolitikai és egyéb ügyeket kezeli, a két kormányzati rendszer elvileg koordinált, csak a gyakorlatban ez alig-alig működik. Az előbbiek természetesen a valós helyzet durva leegyszerűsítését tartalmazzák, a realitás sokkal bonyolultabb, de az tény, hogy Akhundzadának hatalmában áll országos jelentőségű utasításokat kiadni, mint például most is.

Hogy az internet-lekapcsolás igazából mire volt jó, pont azért nem tudjuk, mert az ezerfelé húzó kormányzati rendszer sem általános stratégiát, sem átfogó tájékoztatást nem tesz lehetővé: mint majd látni fogjuk, egyes kabuli minisztereknek például fogalmuk sem volt, miért nincs internet-szolgálatatás az országban. Adná magát a feltételezés, hogy ez a lépés egy palotaforradalmat volt hivatott leplezni, de ez csak úgy bizonyosodhat be, ha kiderül, hogy egyes politikusok eltűntek. Ha egyáltalán igaz ez az elmélet. Mindenesetre lássuk az események krónikáját, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Ezen a héten úgy tűnt, hogy a tálibok 48 órára visszaforgatták az idő kerekét Afganisztánban, amikor elrendelték az optikai, kábeles internet és a telefonhálózatok teljes leállítását, ezzel több millió embert elvágva a külvilágtól.

Az afgánok elvesztették a lehetőséget arra, hogy kapcsolatba lépjenek bárkivel a határokon belül vagy kívül, ami világszerte pánikot váltott ki, amikor a családok, kollégák és barátok rájöttek, hogy egy egész nemzet süllyedt el az információs ködben.

A banki szolgáltatások leálltak, az üzleti élet megbénult, a főbb repülőterekre érkező és onnan induló járatokat törölték, a pénzpiacok összeomlottak, a vállalatok és segélyszervezetek pedig elvesztették a kapcsolatot ügyfeleikkel és alkalmazottaikkal.

„A legnagyobb kétségbeesést az okozta, hogy az emberek attól tartottak, Afganisztán ismét konfliktusba sodródik” – számolt be Hewad Watander, egy Kabulban élő újságíró, aki álnevet használ, hogy elkerülje a tálibok bosszúját.

„Úgy tűnt, mintha az emberek lelke elhagyta volna testüket. Minden remény szertefoszlott.”

A példátlan internetes leállás előzetes figyelmeztetés nélkül következett be, és azonnal a tálibok parancsának tulajdonították, akik 2021-es hatalomra kerülése óta elnyomják a személyes szabadságjogokat, különösen az asszonyokét és a lányokét.

Alig két héttel korábban az északi tálib vezetők bejelentették, hogy több tartományban is leállították az internetet „az erkölcstelen tevékenységek megakadályozása érdekében”. „Az alapvető szükségletek kielégítésére alternatív rendszert hoznak létre az országon belül” – mondta Haji Zaid, az észak-balkhi tartomány kormányzójának szóvivője.*

*Természetesen semmit sem hoztak létre, nem is próbáltak, de két nap alatt akkor sem tudtak volna összerakni egy működő kommunikációs rendszert, ha próbálkoznak.

Állítása szerint a parancs a tálibok legfőbb vezetőjétől, Mawlawi Haibatullah Akhundzadától érkezett, aki nagy hatalmú, de visszahúzódó személyiség, és a déli Kandahár városából adja ki rendeleteit.

Nem adtak magyarázatot a hétfőn délután 5 óra után kezdődött országos leállásra. Sem a szerdai hirtelen újraindításra, így a közösségi médiában pletykák kezdtek terjedni.

Az afgánok elkezdték megosztani az elmúlt napokban érzett mélységes kétségbeesésüket, amit akkor éreztek, amikor rájöttek, hogy nincs lehetőségük legálisan vagy biztonságosan üzenetet küldeni vagy fogadni.

Sokak számára csak most vált világossá, hogy a rezsimnek milyen hatalma van fölöttük, hogy elszigetelheti őket saját otthonukban, különösen a nőket, akiknek tilos dolgozni, iskolába járni, sőt, egyes nyilvános helyekre még belépni is.

A tálibok számára ennek az eseménynek az lesz a tanulsága, hogy az interneten felnőtt lakosságot nem lehet egyszerűen visszakényszeríteni a múltba, egyetlen gombnyomással.*

*És ennél is több: kiderült, hogy nem csak a lakosság morálja omlott össze kártyavárként, de a gazdasági élet is. Ráadásul komolyan lehetett tartani egy „nepáli fordulattól” – ugyebár, Katmanduban azért dőlt meg a kormány, méghozzá hihetetlen gyorsasággal, mert nem az internetet, mint olyant tiltották be, hanem „csak” a közösségi oldalakat. A népharag két nap alatt elsöpörte a vezetést.

„Teljes internetes leállás”

Hétfő reggel az Egyesült Államok keleti partján Doug Madory, a Kentik hálózati monitoring cég internetelemzési igazgatója üzenetet kapott egy ismerősétől, hogy Afganisztánban hamarosan leáll az internet. Egy órán belül látta, ahogy az adatok szerint a kapcsolatok hirtelen megszakadtak.

„Egyszerűen teljes leállás volt” – emlékszik vissza.

Az internetes felügyeleti szervezet, a NetBlocks „teljes internetes leállásról” számolt be, amely mintegy 43 millió embert érintett.

Azok az afgánok, akik általában aktívak voltak a közösségi médiában – Facebook, Instagram, X és TikTok –, elhallgattak. A külföldről küldött WhatsApp-üzenetek olvasatlanok maradtak. A helyi és nemzetközi telefonhívások nem működtek. A tálib vezetők nem nyilatkoztak.*

*Teljes volt tehát az információs blokád és a hírzárlat. Ilyenkor szokott kitörni a pánik. Ki is tört.

Az afgán diaszpóra tagjai órákat és álmatlan éjszakákat töltöttek azzal, hogy megpróbáltak telefonálni és SMS-t küldeni otthon élő rokonoknak, barátoknak és kollégáknak.

Fatima Yousufi, az afgán nemzeti labdarúgó-válogatott egykori játékosa, aki Ausztráliába menekült, elmondta, hogy családja megpróbálta elérni nagynénjét, egy egyedülálló anyát, aki külföldről érkező támogatásukra szorul, hogy négy gyermekét el tudja tartani.

„Nem tudjuk, hogy van, hogyan tudnánk segíteni neki. Vagy hogy hogyan tudna értesíteni minket, ha pénzre van szüksége, ha elfogyott az élelme” – mondta Yousufi kedden.

Sok afgán lány és asszony számára az internet maradt az egyetlen lehetőség a kapcsolattartásra és a tálibok által a hatodik osztály után bevezetett oktatási tilalom megkerülésére.

Mati Amin, a SOLAx társalapítója, amely WhatsAppon keresztül oktatja az afgán lányokat és asszonyokat, elmondta, hogy „drasztikus csökkenést” tapasztaltak az afgán felhasználók által kért tanórák számában.

„Mind a 34 tartományban vannak felhasználóink” – mondta kedden. „Teljesen egyértelmű, hogy nincs olyan tartomány, amelyet ez ne érintett volna.”

Hamida Aman, az afgán Radio Begum alapítója elmondta, hogy az állomás és az összes helyi rádió adását leállították. A párizsi székhelyű Begum TV műholdas szolgáltatás továbbra is sugároz.

„A műholdas adások jelentik most az egyetlen ablakot a világra Afganisztán számára” – írta kedden a LinkedIn-en.

Üzleti katasztrófa

Az internetkapcsolat egy ország fejlődésének egyik fontos mutatója, és a 21. század elején Afganisztán számára kedvezően alakultak a dolgok. Pénz áramlott be, miközben az Egyesült Államok és szövetségesei megpróbálták újjáépíteni a civil társadalmat, amelyet a tálibok brutális uralma 1996 és 2001 között tönkretett. Annak dacára is ezen dolgoztak, hogy a harcok és a bizonytalanság továbbra is gyötörték az ország nagy részét.

Húsz évvel később, miután a nyugati erők 2021-es kaotikus kivonulását követően a tálibok ismét átvették az irányítást, sokan azon tűnődtek, meddig maradhat meg az internet és a vele járó hatalmas mértékű „erkölcstelenkedés”.

Az elmúlt néhány nap azonban megmutatta, hogy Afganisztánnak nagyon is szüksége van az internetre.*

*Itt bukik meg a múltba révedő, nosztalgikus konzervativizmus és annak politikai változatai. Szükség van konzervatív elvekre is a társadalomban, de ha ezek megbénítják annak működését, a gyakorlatban nem szabad erőltetni a szó szerinti betartásukat. Egy mai, népes országot és annak gazdaságát képtelenség úgy összetartani, sőt, irányítani, hogy az információ terjedésének maximális sebessége egyenlő a lovas vagy jobb esetben motoros futáréval.

A TOLO News hírügynökség szerint, amely a közösségi médiában teszi közzé a friss híreket, a leállás súlyosan megzavarta a mindennapi életet. Az online közvetített képek bankok előtt sorban álló ügyfeleket mutatnak, akik készpénzt próbáltak felvenni. Az online kifizetések nem működtek, a vállalkozások nem tudtak kapcsolatba lépni beszállítóikkal vagy alkalmazottaikkal.

Abdul Hamid, egy 37 éves kabuli pénzváltó azt mondta, hogy nem tudott valutát vásárolni vagy eladni, mert nem ismerte az árfolyamokat. A CNN-nek nyilatkozva elmesélte, hogy négy órát ült taxiban, hogy eljusson a központi piacra és megnézze az árfolyamokat. Másnap nem is nyitotta ki az üzletét, hanem leült és elmélkedett a jövedelem nélküli életről.

Egyes afgánok, akik kétségbeesetten várták a térerőt, a pakisztáni határra utaztak, ahol a Torkham átkelőhelyen sikerült csatlakozniuk a világhálóhoz. Két ott állomásozó pakisztáni tisztviselő szerint az afgán SIM-kártyák és mobilhálózatok normálisan működtek.

Sabir Shah, egy, a pakisztáni Peshawarban élő afgán gyümölcsárus elmondta, hogy telefonon vagy WhatsAppon keresztül nem sikerült elérnie egyetlen afgán beszállítóját sem.

Normális esetben nagy mennyiségű szőlőt, gránátalmát és almát szállítanak Afganisztánból Pakisztánba, de a fizetési rendszerek összeomlottak, és a kommunikáció is megszakadt.

„Nagyon nehéz számomra megmondani, hogy hány teherautó érkezik onnan, és hová kell szállítanom az árut” – mondta. „Az afgán kormánynak meg kell értenie, hogy az internet és a telefon már nem luxuscikkek, hanem az élet elengedhetetlen szükségletei.”*

*Itt a gyakorlati példa: ha nincs információforgalom, nincs kereskedelem sem, ha nincs kereskedelem, maximum egy ősközösségi gazdaság elképzelhető. Ami azonban a ma élő állampolgároknak csak a töredékét lenne képes eltartani: ugyanez a baj azokkal a szuverenistákkal, aki úgy érvelnek, hogy „Mátyás király idejében Magyarország teljesen önellátó volt”. Nagyjából az volt, igen, de a lakossága sokkal kisebb volt, az átlagos életszínvonal ma már a legfeketébb nyomor szintjét sem érné el, nem voltak olyan jellegű közintézmények, mint a tömegközlekedés, posta, közegészségügy, közoktatás, közellátás – az államnak tulajdonképpen csak az állandó hadseregre kellett költeni. Arra költött is, de aki azokat az időket tartja irányadónak manapság, világítson minden este sziláccsal.

Az ENSZ, valamint a Human Rights Watch és az Amnesty International jogvédő szervezetek sürgős felhívást tettek közzé a leállás megszüntetésére.

Richard Bennett, az ENSZ afganisztáni különmegbízottja figyelmeztetett, hogy a zavarok „tönkretehetik a törékeny gazdaságot, ami hatalmas emberi jogi kérokat okozhat”.

A szankciók, az aszály és az Iránból és Pakisztánból kitoloncolt több millió menekült kényszerű visszatérése még tovább súlyosbította az élelmiszerhiányt a már amúgy is elszegényedett országban, amelytől az elmúlt években megvonták a nemzetközi segélyeket.

Ennek ellenére a városokban több generációnyi fiatal afgán – köztük a tálibok hívei is – nőtt fel úgy, hogy az internet megléte magától értetődő volt. 2025-ben teljesen idegennek tűnik az az elképzelés, hogy az emberek telefon nélkül járjanak-keljenek.

„Furcsa érzés telefon nélkül élni” – mondta Maimoona Durani, egy 33 éves kabuli általános iskolai tanár, aki biztonsági okokból álnevet használt. Mint mondta:

„Nem csak az internetet, hanem a telefonhálózatot is leállították. Senkinek nincs már vezetékes telefonja, de azok sem működtek. Nehéz volt számomra, hogy nem lehetett csak úgy felvenni a telefont, és megkérdezni valakitől, hogy van, vagy tudatni az emberekkel, hogy jól vagyok.”

Megkönnyebbülés és harag

Samira, egy 19 éves kabuli diák szerdán vallásórán volt, amikor egy takarító belépett a terembe, és valamit súgott a tanárának, aki kirohant, majd néhány perc múlva visszajött, és boldogan mosolygott a telefonjával a kezében.

Közel 48 órányi szünet után visszatért az internet.

„Néhány lány, akinek a táskájában volt a telefonja, bekapcsolta, és mindannyian nagyon boldogok voltak” – mondta Samira, aki biztonsági okokból csak a keresztnevét használja.

Az ő telefonja nem volt nála, ezért engedélyt kért, hogy korábban elmehessen.

„Olyan gyorsan szaladtam, hogy legalább 5 perccel hamarabb értem haza, mint máskor. Útközben láttam, hogy szinte mindenki a telefonjával foglalkozik. Néhányan telefonáltak, mások pedig a képernyőt görgették” – mondta.

Fawzia Rahimi, 52 éves háziasszony Kabulból, akinek a lányai az Egyesült Államokban élnek, elmondta, hogy az ablak mellett ült, és fájt a feje az alváshiánytól, amikor hirtelen felcsipogott a telefonja, jelezve, hogy nem fogadott üzenetei vannak.

„Felvettem a telefont, és felhívtam a lányomat a WhatsAppon. Az Egyesült Államokban éjfél volt; még ébren volt, és sírt, mert három napja nem hallott felőlünk. El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, amikor meghallottam a hangját.”

Rahimi a CNN-nek elmondta, hogy a családjával való beszélgetés az „egyetlen módja annak, hogy boldog legyen”.

De a családdal való újraegyesülés öröme és megkönnyebbülése alatt mélyen ott rejlik a harag, hogy egy alapvető emberi jogot, vagyis a kapcsolattartást könnyen és váratlanul el lehet venni.

Az országos leállás előtt Nigin, egy afgán művész, oktató és aktivista, elvesztette az internetkapcsolatát északon. Rohant, és vásárolt egy routert, hogy kapcsolatot tudjon tartani a diákjaival – és írt egy esszét az Usawa online magazin különkiadásába, amelyben arra figyelmeztetett, hogy még rosszabb idők jöhetnek.

„A helyzet több mint sürgető” – írta cikkében. „Azon vannak, hogy élve eltemessenek minket.”

Amikor az internet országszerte leállt, szerkesztője, Shikha Sawhney Lamba megpróbálta elérni őt és más közreműködőket. „Biztosan pánikba estek” – mondta Lamba a CNN-nek hongkongi otthonából.

Nigin később elmondta neki, hogy igen, megijedt a leállás miatt, de elhatározta, hogy megnézi, mi van a diákjaival.

„Elindultam gyalog, háztól házig, nagy távolságokat megtéve... Bárhová mentem, üzenetet hagytam: Folytatjuk” – írta a CNN-nek eljuttatott Instagram-üzenetében.

„A barátaim és a diákjaim sápadt, ijedt arcát látva düh töltött el. Megfogadtam magamban: vagy a halál, vagy a remény.”

Mariam Solaimankhil, az afgán parlament száműzött volt képviselője szerint a leállás sok lelki szenvedést okozott. Az emberek izgatottá váltak. Néhányan depresszióba süllyedtek.

Szerinte egyértelmű volt, hogy a tálibok megpróbálták eltávolítani a külső befolyásokat, hogy visszatérhessenek a 90-es évek brutális viszonyaihoz.

„Minél jobban elszigetelik az embereket a világtól és a világot Afganisztántól, annál többet tehetnek meg” – mondta. „Tehát, ha valakit nyilvánosan megkorbácsolnak vagy megölnek, hogy lehet azt bebizonyítani? Többé nem lesz bizonyíték.”

Néhány afgánnak sikerült üzeneteket küldenie Elon Musk Starlink műholdas internetes hálózatán keresztül – és ahogy teltek a napok, a kétségbeesett családok arról beszéltek, hogy több Starlink egységet próbálnak becsempészni – mondta Solaimankhil. Viszont a Starlink honlapja szerint a szolgáltatás hivatalosan nem érhető el Afganisztánban.

Tom Worthington, az Ausztrál Nemzeti Egyetem Számítástechnikai Karának munkatársa szerint a tálib vezető által elrendelt leállítást megkerülni kockázatos lenne a hétköznapi afgánok számára. Mint mondta:

„Ha háborúban állunk a tálibokkal, akkor (a Starlink) hasznos lehet, de az emberi jogok szempontjából, a helyi lakosság oktatásának elősegítése szempontjából nem lenne az, mert az egységek használata és egyáltalán, birtoklása is óriási veszélybe sodorná őket.”

Worthington szerint az „erkölcstelen” tartalmak kiszűrése az internetről – ha ez lenne a cél – bármely kormány számára nehéz lenne, vagy inkább kivihetetlen, tekintve az online forgalom volumenét.*

*Hogy egyebet nem mondjak, eddig még sem Putyinnak, sem Hszi Csin-pingnek nem sikerült megszereznie a teljes irányítást országának internetje fölött (mármint, ha egyáltalán beszélhetünk a „nemzeti internet” fogalmáról, pedig ha valakik próbálkoztak ezzel, ők aztán tényleg próbálkoztak.

A virtuális magánhálózatok használatának népszerűsége is azt mutatja, hogy viszonylag könnyű kibújni a kormány ellenőrzése alól – ha az internet működik.

Szerdán, amikor megérkezett az utasítás az internetkapcsolat visszaállítására, a forgalom a normális szintet meghaladóan megugrott. Madory, a Kentik internetfigyelő cég képviselője szerint a kapcsolat visszaállítása manuális folyamat volt, amelyet kevesebb mint 10 szolgáltató végzett el.

Ő már látott ilyen leállást korábban, még 2011-ben, amikor az egyiptomi kormány leállította az internetet a demokráciát támogató „arab tavasz” tüntetéseinek idején.

„Az a leállás valamilyen módon bevezette azt a korszakot, amelyben most élünk, és amelyben a kormányok manipulálják a kommunikációt” – mondta Madory. „A probléma ezzel az, hogy ez rendkívül káros a kormány működésére és az üzleti életre nézve is. Valójában tönkreteszi a gazdaságot.”*

*Sőt, a kormányzat saját magát lövi lábon ezzel, hiszen neki magának sem lesz kommunikációja.

Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok korábbi afganisztáni nagykövete X-en megosztott posztjából úgy tűnik, hogy nem minden tálib miniszter tudott egyáltalán a leállásról és világos, hogy nem mindegyikük támogatta azt.

„Még a saját minisztereik is megdöbbentek” – írta szerdán, az újracsatlakozás előtt. „Nem vagyok biztos benne, hogy a vezetés tisztában volt a döntés következményeivel, mielőtt meghozta azt.”

Ha a cél az volt, hogy megijesszék a lakosságot, akkor a lépés sikeres volt.

Sahar Fetrat a Human Rights Watch-tól elmondta, hogy barátai azt mondták neki, hogy a két napos internetkimaradás olyan volt, mintha visszakerültek volna a 30 évvel ezelőtti Afganisztánba.

„Fiatal lányok írtak nekem, kérték, hogy mi legyünk a hangjuk, közvetítsük az üzenetüket. Az internet az utolsó dolog, ami még megkülönbözteti a helyzetüket a börtönbe zárt rabokétól” – írta egy SMS-ben a CNN-nek. Majd hozzátette: „Sokan attól tartanak, hogy ez megismétlődhet.”

A leállásnak vége, lássuk, mi lehet belőle a tanulság?

Első sorban az, hogy a tudományos-technikai fejlődés megállíthatatlan, az eredményeinek a felhasználása közszükséglet. Nem érv az, hogy „apáink fiatalkorában még nem volt internet, az emberi civilizáció évezredekig megvolt enélkül is”, illetve Sztolipin volt cári miniszterelnök gondolatmenetére hasonlít, amikor az elhalasztotta a transzszibériai vasút építését: „Oroszország háromszáz évig megvolt vasút nélkül, harminc évig még kibírja nélküle”. Sztolipint 1911 szeptemberében lelőtte egy merénylő, működését illetően két kifejezés maradt ránk: a hóhér kötelét egy időben oroszul Sztolipin-nyakkendőnek nevezték, a rabszállító vasúti kocsit pedig sztolipinkának. Nyilván nem a technikai fejlődéssel való szembeszegülése miatt lőtték le, de ez is hozzátartozik a jellemrajzához (és ő még reformernek számított akkor és ott...)

Az emberiség például sok százezer évig lakott barlangban, manapság mégis házban élünk, pedig hát elvileg a barlang is megfelelne nekünk – illetve dehogy felelne meg. Annyi barlang nincs is, amennyiben mind elférnénk, és a mai emberek bele is pusztulnának a barlangi viszonyokba. Tehát bizony minden vívmányt használnunk kell, ha fenn akarunk maradni, akkor is, ha ezek néha egyesek számára kényelmetlenül működnek.

Mindenesetre most már vége a Nagy Afgán Internet-leállásnak, aminek okai egyelőre ismeretlenek, következményei viszont súlyosak lesznek. Kabul és Kandahár fellélegezhet, az ország lakói nemkülönben.

Legyen ez intő példa minden kormányzatnak, amely a másként gondolkodást internet-leállítással akarja megakadályozni: ez ugyan lehetséges, de maga az állam is belepusztul.

Szele Tamás