Kezdjük azzal, hogy mikor megtudtam, miszerint Krasznahorkai László irodalmi Nobelt kapott, én nagyon örültem. Aztán nagyon örültem másodszor, harmadszor, és egyáltalán, csak közben hivatali ügyeket kellett intéznem, úgyhogy beletelt pár percbe, míg le tudtam ülni és megnézni, ki és hogyan beszél erről. Nos, az első pillanatok igen jellemzőek voltak.

(Képünk illusztráció)

A Magyar Nemzet egy, azaz egy mondatban számolt be az eseményről, a Pesti Srácok anyaga változott, mint a szivárvány, hol ilyen volt, hol amolyan, az Origo inkább nem is foglalkozott a kérdéssel.

A független sajtó meg tette a dolgát, ahogy kell.
Hanem megnéztem a román nyelvű sajtót is, különös tekintettel arra, hogy volt román jelölt is, Mircea Cărtărescu, meg is érdemelte volna a díjat, csak hát az irodalom nem úszás vagy atlétika, itt nincsenek percek, pontok, méterek. Hát, azt kell mondanom, a legnemesebb, legsportszerűbb méltatásokat láttam.
Sőt, egy kedves megmondó emberem, Lucian Mindruta, egyébként televíziós műsorvezető, elemző és hasonló szegénylegény, a következőket írta:

„A Nobel-díj közeledik Románia határaihoz.
Egyelőre Magyarországra érkezett, de mi már készülünk a jövő évre.
Az azért érdekes, hogy az idei díjazott egy magyar író, aki nagyon Orbán-ellenes politikai nézeteket vall, és egyértelműen a valódi nyugati demokráciák oldalán áll.
Íme egy idézet a The Guardianból.
(…) Orbánnak azt a magatartását, miszerint nem ítélte el Putyint, „pszichiátriai” esetnek tulajdonította.
„Magyarország szomszédos Ukrajnával, és az Orbán-rezsim példátlan álláspontot képvisel – szinte példátlanul a magyar történelemben” – mondta. „Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy a magyar politikai vezetés úgynevezett semlegességről beszél ebben a kérdésben! Hogyan lehet egy ország semleges, amikor az oroszok megszállnak egy szomszédos országot?”
Gratulálok magyar barátainknak! Gratulálok!”

Hát így már azt mondanám, barátok leszünk. Mert nekem akkor jó, ha a szomszédnak is jó, tegnap mi ünnepeltünk, jövőre – mivel olvastam Cărtărescut – remélem ők fognak.

Aztán csak nem lett ez a viszony olyan kellemes.

Elég kellemetlen leírni, hogy a magyar miniszterelnök, bizonyos Orbán Viktor különösen viselkedett a kolozsvári RMDSZ-kongresszuson. De először lássuk, mit beszélt erről, reggel, már józanabb fejjel.

„Talán a városiak is értik, de a falusiak is tudják, hogy az ingatlanod értékét nemcsak az határozza meg, mekkora a telked, hanem, milyen a szomszédod. Ezért nemcsak az alapvető keresztény értékrendet kell figyelembe venni, hanem az alapvető emberi értékeket is. Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy Románia sikeres legyen, és minél több pénze van a románoknak, annál jobb a magyar gazdaság helyzete is. A bezzeg románozásról pedig csak annyit, hogy nézzen át ide, a határom túlra az, aki szerint a románoknak jobban megy a szekér – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök.”

Na, mondanám, végre.

„A román gazdaság helyzetéről elmondta, óvatosnak kell lennünk, amikor egy másik országról mondunk bármit, meglátása szerint itt a politika vitte bajba a gazdaságot. – Ha nincs stabilitás, kiszámíthatóság, ha az emberek lebecsülik vagy a pártok a kiegyensúlyozottság erényét, értékét, az rövid távú gazdasági döntést eredményez. Sok népszerűnek tűnő gazdasági döntés, ha összeadódik, abból baj lehet. Harmincöt éve vagyok parlamenti képviselő, emlékszem olyan időkre is, mint a mostani is, ha van ember, akinek van esélye arra, hogy ezt a csálé helyzetet rendezze, akkor a jelenlegi román miniszternek van esélye.”

Hogy itt miféle „miniszterről” beszél, az előttem rejtély, talán Ilie Bolojan miniszterelnökről, akit van szerencsém személyesen ismerni, ha nem is túl közelről, és láthattam nagyváradi polgármesterként és Bihar megyei tanácselnökként áldatlan működését. Valóban technokrata és tökéletes csődbiztos: ahol anyagi gondok merülnek fel, és feltűnik a környéken, ott biztos a csőd...

Na, mindegy, két hülye egy pár, de ez még beleférne a diplomácia kereteibe. Ami nem fér bele az a videó, amin Orbán Viktor – bocsánat, én is szeretek inni, szoktam is, sőt, kissé túlzásba is viszem, de mégis, mindennek van határa – csatakrészegen tántorog, borospohárral a kezében és azt énekli, hogy „nemnemnem-nemnemnem, nem megyünk mi innen el, míg a gazda, házigazda furkósbottal ki nem ver”. Még jó, hogy fogják két oldalról.

Elsőre egy brit miniszterelnök jutott eszembe, bizonyos Sir Winston Churchill, aki szintén nem volt ellensége az alkoholos italok fogyasztásának, azonban valahogy mégsem látta őt senki Edinborough kellős közepén whiskysüveggel a kezében a „Rule Bitanniát” énekelni. Ivott, ezt mindenki tudta, a környezete főként, ő maga sem tagadta, sőt: de nem tekintette ezt politikai programnak.

Feltevődik a kérdés, hogy a kolozsvári RMDSZ-kongresszuson ki a jófene lehetett az a bizonyos házigazda, aki furkósbottal kiverné Orbánt (vagy, ha egészen perverzek vagyunk: Orbánnak, hiszen BDSM is van a világon). Tekintve a tekintendőket: csakis maga az RMDSZ. Tehát nem a román állam, hiszen nem Bukarest hívta meg Orbánt iddogálni. Mely szervezet – mármint az RMDSZ – bizonnyal és okkal haragudhatna Orbánra, ha merne, de nem mer. Mindegy: ha ezt a berúgást Bukarestnek címezte Orbán, akkor igen rosszak az ismeretei a diplomáciáról.

Legalább tanulna meg inni.

Azonban – most nehéz szakaszhoz érkezünk – román oldalon is akadnak futóbolondok. A G4Media híradása szerint történt egy „nyelvi szempontból nehezen minősíthető” provokáció. Még májusban. Jó, hát sok mindent elmond a ténykörülményekről, hogy a szerző Tulcea megyei, ahol is magyarokkal maximum a térképen találkozhatott. De lássuk a művet.

„2025. május 6-án, két nappal az elnökválasztás első fordulóját követően, amelyben George Simion 41%-ot, Nicușor Dan pedig csak 21%-ot kapott. Nicolae Vădineanu román állampolgár, a Tulcea megye Horia községből, nem tudta visszafogni örömét az eredmény miatt, ezért egy videóüzenetet tett közzé a TikTokon a romániai magyaroknak, különösen (ismeretlen okokból) a Târgu Secuiesc-iaknak. (Székelyudvarhely)

A kliphez egy felirat is tartozik, amelyet a szerző írásmódjában adunk vissza: „Üzenet a romániai bozgoroknak”. Ezután következik a hangüzenet:

„Salutare, „mit csinálsz ember?”. Felhívást intézek azokhoz a Târgu Secuiesc-i magyarokhoz is, átkozott bűnöző leprások, akik Magyarországról Romániába menekültek hozzánk. Most, hogy George Simion lett Románia elnöke, ez jó, ez nagyszerű, ti átkozott bűzös bozgorok, George Simion vigyen el titeket, vigyen el titeket, küldjön titeket Budapestre, ti rohadékok, basszátok meg. Mindig azt mondjátok, hogy Erdély a tiétek, Románia közepén, átkozott magyar menekültek. Menjetek anyátok sírjához, bozgorok, basszátok meg a szátokat, menjetek Magyarországra, basszátok meg a fajtátokat, igen! Milyen hülye lenne George... Ha olyan lennék, mint George Simion, már rég kirúgtalak volna titeket, szarok a szátokba, mostanra. Kifelé! Kifelé a magyarokkal az országból!”

Hát, a magyar fordítás nem adja vissza a román eredeti nyelvszépségeit, trópusait és figuráit, ahogy Karinthy írná. Megmutatom az eredetit is.

„Salutare, mit csinálsz ember? Fac și eu un apel către ungurii ăia de la Târgu Secuiesc, fir-ar rasa voastră a dracului de lepre penale, care ați refugiat din Ungaria la noi, în România. Acuma, că a ieșit… a ieșit George Simion președintele României, e bine, frumos, fir-ar rasa voastră al dracului de bozgori împuțiți, să vă ia, să vă ducă, să vă trimeată George Simion la Budapesta, bă, futu-vă-n gură să vă fut. Că voi spuneți tot timpul că Ardealul e al vostru, în mijlocul României, fir-ar rasa voastră ai dracului de pripași, de refugiați de la unguri. Să vă duceți în morții mamei voastre de bozgori, futu-vă-n gură, în Ungaria, băga-mi-aș pula în rasa voastră, da! Ce prost ar fi George… Eu dacă eram ca George Simion, deja vă dădeam papucii, futu-vă-n gură, până acuma”.

Altfel spus, autorul a expus, în mult mai multe cuvinte, celebra strigătură „Afară! Afară! Cu ungurii din țară!”

Hát, nem egy Eminescu, de nem is egy Lucian Blaga. Van egy bizonyos nyelvi zamata – Tulcea környékén körülbelül így káromkodnak románul, bár Eminescunak és Blagának is volna mit letagadni, Eminescunak azt, hogy a „Dnyesztertől a Tiszáig”, Blagának meg a vasgárdista rokonszenveket, de hát nekem amúgy is a kedvenc román íróm Ion Luca Caragiale. Hanem hát mi történt Nicolae Vădineanu román állampolgárral?

Summa summarum: habár feljelentették nemzeti kisebbség elleni uszítás és felbujtás bűncselekménye miatt – ezzel a nagyon sok nemzetiségű Romániában különösen vigyázni kell! – mégis, a területileg illetékes babadagi megyei bíróság felmentette.

Hát, azt el is hiszem, hogy Babadagban kevés a magyar. Már maga a helység neve is – török, ahogy arrafelé bizony elég sok emberkének sem teljesen román az anyanyelve, de hát szép is az, amikor a dobrudzsai törökből és a krími tatárból meg tán még a lipovánból is román nacionalista válik.

Ahogyan Magyarországon is ugyanilyen szép, mikor a miniszterelnökünk átmegy valami olyasmibe, amit utoljára a Neander ősi völgyében láttunk, vagy a Legendák Sárga Földjén.

Mégis, vonjunk mérleget: mit látunk?
Azt, hogy mindkét nép értelmesebb része – és ez mindkét oldalon a lakosság 90 százalékát jelenti – elfogadja a másik népet. Úgy kéne bánjunk a közös területeinkkel, mint egy társasházi osztatlan közös tulajdonnal: ha Ioane muskátlit ültet az udvarba, Jancsi is ültethet tulipánt, Johann is margarétát, Sámuel is nefelejcset, Ali is rózsát. Attól minden csak szebb lesz.

Avval kell vigyázni, hogy virágot ültessünk, s ne aknát abba az osztatlan, közös udvarba.

Igen, vannak, akik virágot ültetnek és vannak, akik bombát vetnének abba, amit Tamási Áron „közös nótának” nevezett az Erdélyi társaság című novellájában.

Sajnálatos, de Romániában az uszító egy Tulcea megyei paraszt, Magyarországon meg egy miniszterelnök.

Na, itt a baj.

Szele Tamás