Japánnak új miniszterelnöke van, méghozzá egy hölgy személyében, aki Sanae Takaichinek hívnak, és példaképei között szerepel első sorban Margaret Thatcher, másodsorban Abe Sinzó. Ebből is láthatjuk, hogy habár a japán Liberális Demokrata Párt soraiból érkezett, európai fogalmak szerint inkább konzervatív és nem igazán a női jogok élharcosa – viszont mindenképpen Japán első női miniszterelnöke.

(Képünk illusztráció)

Előre szólok, hogy ez az írás hosszú lesz, főként azért, mert a japán belpolitika és a helyi viszonyok kapcsán nem sok mindent, hanem szó szerint mindent el kell magyaráznom, ugyanis a magyar köztudat még mindig alig jutott tovább annál, hogy ha japán hölgyekről hallunk, rávágjuk, miszerint „gésa”. Nos, Sanae Takaichi nagyon nem az (és a gésákat is félreismeri nem csak a japán, hanem a teljes európai közvélemény általában véve). Az elemzés a The Insider tanulmánya alapján készült, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg. Még egyszer jelzem: hosszú írás következik, akinek nincs ideje, türelme, energiája hozzá, most hagyja abba az olvasást és ne utólag panaszkodjon.

Akkor lássunk neki ennek a rizskásahegynek.

Donald Trump amerikai elnök minapi, tokiói látogatása egy ritkaföldfémekről szóló megállapodás aláírásával, a Japán és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok „aranykorának” kezdetéről szóló ünnepélyes közös nyilatkozattal, valamint az amerikai elnök azon javaslatának határozott elutasításával zárult, hogy szüntessék be az orosz energiaforrások vásárlását. Japán új miniszterelnöke, Sanae Takaichi számára ez az első magas szintű találkozó nemcsak párbeszédet jelentett a világ jelenleg legbefolyásosabb országának vezetőjével, hanem egy nagyon eredményes, nem kizárólag protokolláris találkozót is. Ezt nem akadályozta az a tény sem, hogy Sanae Takaichit a választások előtt túlzott nacionalizmussal sőt izolacionizmussal vádolták.

Kicsoda Takaichi asszony?

Október 21-én a Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője, Sanae Takaichi hivatalosan is átvette a 104. japán miniszterelnök hivatalát, és ezzel ő lett az ország történelmének első női kormányfője. Kinevezése nemcsak szimbolikus áttörés a japán politikában, hanem az LDP fokozatos átalakulásának eredménye is. Ez a nők politikába való integrációjának logikus következménye, amelyben Japán jelentősen lemaradt sok más demokráciától.

Takaichi már kétszer is részt vett a japán kormánypárt vezetői posztjáért folyó küzdelemben: 2021-ben és 2024-ben, így jelenlegi győzelme a párt hierarchiájában való tízéves felemelkedése logikus befejezésének tűnik, miközben a többi jelölt meggyengült, és az LDP elbukott a 2024. októberi választásokon, amikor 2012 óta először vesztette el többségét a parlament alsóházában.

Sanae Takaichi 1961-ben született Nara prefektúrában. A Kobe Egyetem közgazdasági karán végzett, majd a Matsushita Közigazgatási és Menedzsment Intézetben tanult, amelyet elit vezetői és közszolgálati iskolaként hoztak létre a jövendőbeli politikusok és vezetők képzésére. Sikeresen letette a felvételi vizsgákat a legrangosabb magánegyetemeken, a Keiyo-n és a Waseda-n. Szülei azonban úgy döntöttek, hogy az erre szánt pénzt inkább öccse tanulmányaira fordítják, és ragaszkodtak ahhoz, hogy ő továbbra is otthon lakjon. Takaichi azonban nem értett egyet ezzel, és egy kevésbé rangos egyetemre iratkozott be. Már diákévei alatt is színes egyéniség volt – rajongott a rockzenéért, dobolt, és bejárta az egész országot egy Kawasaki Z400GP motoron.

Politikai karrierje kezdetén Takaichi gyakornokként dolgozott az amerikai kongresszusban egy képviselő asszisztenseként, majd Oszakában tanított a Kinki Egyetemen, ahol iparpolitikáról és kis- és középvállalkozások fejlesztéséről tartott előadásokat. A nyugati országok politikai környezetébe való aktív elmélyülésének köszönhetően többször is kijelentette, hogy példaképe Margaret Thatcher, az első női brit miniszterelnök, a Vaslady.

Sok más sikeres japán vezetővel ellentétben Sanae Takaichi nem politikus-dinasztiából származik. Apja egy autógyárban dolgozott, anyja pedig a rendőrségnél szolgált. Ennek ellenére Takaichi folyamatosan tört a hatalom csúcsai felé, egymást követően töltött be kulcsfontosságú pozíciókat a parlamentben, többek között az oktatási, kulturális, sport-, tudományos és technológiai bizottság, valamint a parlamenti igazgatási bizottság vezetői tisztségét.

Az LDP szervezetén belül háromszor vezette a Politikai Kutatási Tanácsot, a párt belső „agyközpontját”, amely a stratégiai kezdeményezésekkel foglalkozik. Emellett Takaichi vezette a Japán gazdasági újjáéledésért felelős stábot és kétszer állt a kiberbiztonsági stáb élén is, ami biztosította számára a párt egyik legkompetensebb vezetőjének pozícióját a digitalizáció és az iparpolitika területén.

Takaichi már többször is dolgozott a különböző kormányok tagjaként. Helyettes külkereskedelmi és ipari miniszter, valamint gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszterhelyettes volt három alkalommal, szintén három alkalommal tárca nélküli miniszter, végül bel- és kommunikációs miniszter – ez az a tisztség, amelyet a modern politikai történelem során bármelyik elődjénél hosszabb ideig töltött be.*

*Láthatjuk tehát: kicsit sem romantikus forradalmárról, a társadalmi igazság bajnokáról van szó, hanem vérprofi politikusról.

Bajok a párton kívül és belül

Az október 4-i miniszterelnök-választás előtt az LDP-n belül feszült küzdelem folyt a vezetői posztért. A japán kormánypártban kétféle módon lehet megválasztani a vezetőt: teljes körűen – a parlament tagjainak és a párt egész országban élő tagjainak részvételével, illetve rövidített formában – amikor csak a képviselők és a regionális szervezetek szavaznak a jelöltekre.

Általában a miniszterelnök hirtelen lemondása esetén a második lehetőséget választják, de az elmúlt két alkalommal az LDP reputációs okokból az „általános” választásokat részesítette előnyben. Ez kedvezett Takaichinek, aki a párt tagjai körében favorit volt, de a képviselők körében nem.

Az első fordulóban a harmadik helyet szerezte meg a parlamenti képviselők szavazatai alapján, de a rendes tagok támogatása lehetővé tette számára, hogy bejusson a döntőbe. A képviselők között csak 64 szavazatot kapott, kevesebbet, mint főbb pártbeli riválisai: a volt japán miniszterelnök, Junichiro Koizumi fia, Shinjiro (80 szavazat) és Yoshikazu Hayashi (72 szavazat). A döntő fordulóban Takaichi 149 képviselői szavazatot kapott. Ez mindössze négyel több volt, mint a régi politikai dinasztia képviselője, Kojimura álta elért eredmény, akire 145 parlamenti képviselő szavazott.

A vonzó és megvalósítható programmal rendelkező, határozott vezető hiánya 2024 októberében az LDP vereségéhez vezetett a képviselőházi és az önkormányzati választásokon 2025 júliusában. Azonban egy ilyen vezető megjelenése egy másik problémát is felvetett.

Takaichi pártelnök megválasztása után politikai válság alakult ki: a Komeito, a japán buddhista szervezet, a Soka Gakkai által alapított jobboldali politikai párt bejelentette, hogy kilép a 1999 óta fennálló szövetségből.* Általánosan elfogadott vélekedés, hogy e párt támogatói legalább 20%-os szavazati arányt biztosítottak a liberális demokratáknak a parlamenti választásokon. Ezúttal azonban a Komeito vezetője, Tezuo Saito bejelentette, hogy a várható miniszterelnök-választáson pártja tagjai nem fognak Takaichi Sanaera szavazni a parlamentben.

*Azonban ne feledjük, hogy a Soka Gakkai a Goto-gumi csoporton keresztül sokáig szoros kapcsolatokat ápolt a Yamaguchi-gumival, Japán legnagyobb jakuza-szervezetével, tehát a szervezett bűnözéssel is. Nem is olyan egyszerű dolog a távol-keleti politika, kérem. Bár van ehhez hasonló jelenség Magyarországon is...

A Komeito három okot nevezett meg, ami miatt nem tudja támogatni Takaitit. Elítélték az LDP nem kellőképpen komoly reakcióját a pártban nemrégiben kirobbant, a választási kampányok árnyékfinanszírozásával kapcsolatos botrányokra. A LDP korábbi szövetségeseit nem elégítette ki Takaichi kemény bevándorlásellenes álláspontja sem. Végül a Komeito nem akarta támogatni Takaiti radikális történelemértelmezését, amely kisebbíti Japán agresszív szerepét a második világháborúban, valamint elítélték Takaichi látogatásait a japán militarizmussal társított Yasukuni szentélyben.

A Koméito türelmét az tette végképp próbára, hogy visszatért Koichi Hagiuda, a korábbi gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter, akit egy évre eltávolítottak a párt tisztségéből, mert érintett volt abban a korrupciós botrányban, amely alig több mint egy éve a Fumio Kishida-kormány bukásához vezetett. A Komeito arra hivatkozott, hogy az LDP nem vizsgálta ki teljes mértékben azt a pénzügyi botrányt, amely mindkét parlamenti kamarában választási veszteségeket eredményezett.

Az alsóházban az LDP és a Komeito kormánykoalíciója csak 221 mandátummal rendelkezett a 465-ből, ami így is kevesebb volt a többséghez szükséges 233 mandátumnál, bár az ellenzék széttagoltsága miatt lehetővé tette a konszolidált döntéshozatalt. Így a választások előtti napon a 25 képviselői mandátumot ellenőrző partner elvesztése végzetes csapást jelenthetett volna az LDP számára.

Sanae Takaichi azonban néhány nap alatt megállapodást kötött az ellenzéki Japán Megújulási Társasággal, egy jobboldali párttal, amelynek székhelye nem a fővárosban, Tokióban, hanem Oszakában van, és amely hagyományosan a gazdasági decentralizáció és az adminisztratív reformok mellett foglal állást. Ez a párt Japán egyik legbefolyásosabb regionális mozgalma, amely következetesen támogatja azt az elképzelést, hogy Oszaka Tokió mellett „második főváros” legyen, és képviseli az ország nyugati részének érdekeit.*

*Itt láthatjuk Takaichi populizmusát: ha rózsaszín elefántokat kellett volna ígérjen az új koalíciós partnernek, vattacukorból, hát azokat ígéri meg, sőt, még a választások előtt le is szállítja. Mindent a szavazatért – bár Takaichitől valóban soha nem volt idegen a japán nacionalizmus.

Bár a párt megőrizte ellenzéki erejének imázsát, Takaichi új kabinetjének támogatása de facto biztosította a kormánykoalíció parlamenti többségét. Azonban a szövetség az LDP-vel továbbra is feltételes – a „Japán Megújulási Társaság” képviselői kerülik a kormányban való részvételt, hogy megőrizzék választási autonómiájukat és távolságot tartsanak a lehetséges botrányoktól. Ez teret ad új koalíciós együttműködéseknek, és arra kényszerítheti Takaichit, hogy ad hoc szövetségeket keressen, többek között a mérsékelt frakciókkal, amelyek nem szerepelnek az LDP szokásos és lehetséges szövetségeseinek listáján.

Ez azonban nem akadályozza meg Takaichit abban, hogy magas közbizalommal a hát mögött induljon kormányzása. A Kyodo News ügynökség által közvetlenül az LDP vezetőjévé történő kinevezése után végzett gyorsfelmérés szerint a válaszadók 68,4%-a pozitív elvárásokat támasztott az új vezetéssel szemben. Ez a támogatási szint a japán politikában ritkán tapasztalható egységet tükrözi a társadalomban a megújulás iránti igény és a változás szimbólumaként felfogott személy iránti bizalom szempontjából.

Jobboldali szélsőségesek

A 2025 júliusában tartott felsőházi parlamenti választások új politikai tendenciát jeleztek Japánban. Az LDP súlyos veszteségeket szenvedett, míg az ultrakonzervatív Sanseito párt jelentős növekedést ért el, az „Elsőbbséget a japánoknak” jelszóval a migránsellenes hullám jegyében mozgósítva a választókat.*

*Azért arról, hogy Japánban ki a bevándorló és ki nem az, esetleg meg lehetne kérdezni az ainukat is, akik Hokkaidó és Honsú őslakosai voltak, bár ez sem ennyire egyszerű.

A centrista álláspontot képviselő volt miniszterelnök, Shigeru Ishiba nem tudta összefogni az LDP jobbszárnyát, ami azt eredményezte, hogy a konzervatív választók egy része még jobboldalibb pártokhoz fordult. További problémát jelentett a fiatalok támogatásának elvesztése. A júliusi választásokon a fiatal szavazók egyre gyakrabban szavaztak radikális és nacionalista mozgalmakra. A pozíciók gyengülése a vidéki körzetekben, amelyek hagyományosan az LDP fő választói bázisát képezték, aggasztó jel volt a vezetés számára.

Ilyen körülmények között Sanae Takaichi előtérbe kerülése a párt jobbra tolódását és a konzervatív identitás megerősítésére irányuló törekvését jelezte. Takaichi kétszer is döntő támogatást szerzett a regionális küldöttek körében, bár nem számított a parlamenti frakció favoritjának. Az LDP egyszerű tagjai lényegesen jobboldalibbak, mint az átlagos japán választó: ők biztosították Takaiti stabil győzelmét a párton belüli választásokon, míg a képviselők inkább a mérsékelt jelölteket támogatták.

Takai nem az egyetlen jobboldali nézeteket valló női politikus. Az elmúlt 25 évben a „héják” néven ismert női politikusok, azaz a kemény konzervatív vonalat képviselők között jelentősen nőtt a befolyásos pozíciókat betöltő személyek száma.*

*Mindenesetre ezek után Takaichit nyugodtan besorolhatjuk európai fogalmak szerint a jobboldali populisták közé, más kérdés, hogy Japánban ez az álláspont sok szempontból liberálisnak minősül.

Nők a japán politikában

Japánban továbbra is mélyen gyökerező nemi alapú előítéletek uralkodnak a politika és a vezetés területén. Magas szintű oktatásuk és szakmai felkészültségük ellenére a nők továbbra is olyan társadalmi elvárásokkal szembesülnek, amelyek szerint nekik kell gondoskodniuk a háztartásról, ami korlátozza karrierlehetőségeiket a közigazgatásban és az üzleti életben. A konzervatív patriarchális társadalom fennmaradása miatt a nők vezető pozíciókba való előrelépését gátló „üvegplafon” áttörésére irányuló kísérletek csak korlátozott eredményeket hoznak.

A Világgazdasági Fórum (WEF) 2025-ös nemek közötti egyenlőségi indexe szerint Japán csak a 118. helyet foglalja el 148 ország közül, különösen gyenge eredményeket mutatva a politika és a vezetés terén. A nők a parlamenti helyek mindössze 15,7%-át foglalják el, ami a G7-országok közül a legalacsonyabb arány. A vállalati szektorban is rendkívül alacsony a nők aránya a vezetői pozíciókban, ami tükrözi a hatalom rendszerszintű koncentrációját a férfiak kezében és a nők számára korlátozott karrierlehetőségeket.

A politikai képviselet szempontjából a női képviselők számának növekedése rendkívül lassú. Régen a nők politikai részvételét azzal magyarázták, hogy hasznos „konyhai nézőpontot” képviselnek, vagyis azoknak a társadalmi csoportoknak a szempontjait, akik jól érzik a társadalmi változásokat és hangulatokat.

1989-ben a Japán Szocialista Párt, Takako Doi vezetésével, nagyszámú női jelöltet állított a felsőházi választásokon, és közülük sokan győzelmet arattak. Bár Doi maga nem volt házas, mind a dolgozó nők, mind a háziasszonyok részéről hatalmas támogatást kapott. A nők, akiket hosszú ideig kiszorítottak a politika „férfivilágából”, megérezték a szolidaritás lehetőségét.

Az LDP ötödik alapvető terve a nemek közötti egyenlőségről, amely 2025-re 35% női jelöltet irányzott elő, lemaradással valósult meg: a 2025-ös felsőházi választásokon ez az arány csak 21,5% volt, a 2024-es alsóházi választásokon pedig 16,1%. A pártok, különösen az LDP hatalmi struktúrája történelmileg merev és privilegizált marad, ami megnehezíti az „új” jelöltek, köztük a nők és a fiatalok előrelépését.

Takaiichi előtt egyetlen nő sem töltötte be a miniszterelnöki posztot, bár olyan prominens politikai személyiségek, mint a volt környezetvédelmi miniszter és jelenlegi tokiói kormányzó, Yuriko Koike, a volt belügy- és kommunikációs miniszter, Seiko Noda, valamint a volt igazságügyi miniszter, Yoko Kamikawa többször is megpróbálták átvenni a kormány vezetését.

A rendszer mellett, amely nem engedi, hogy a házastársak különböző vezetéknevet viseljenek (amelynek fenntartását Takaichi, akinek férje az elv betartása érdekében felvette felesége vezetéknevét, támogatja), és a gyengén kidolgozott támogatás mellett, amelyet a dolgozó nőknek nyújtanak, Japán a reproduktív egészség területén is elmaradottságot mutat. Csak 2025 októberében engedélyezték először a sürgősségi fogamzásgátló szerek recept nélküli szabad értékesítését, míg több mint 90 országban már régóta elérhetőek. Ma a nőkkel szembeni korlátozások messze túlmutatnak a politikán, és érintik személyes és társadalmi jogaikat.*

*Viszont, ahogy elnézem, ezekben az ügyekben Sanae Takaichi nem fog gyökeres változásokat előidézni.

Abe Sinzó politikájának örököse

Politikai nézeteiben Sanae Takaichi Abe Sinzó utódjaként határozza meg magát, aki Japán leghosszabb ideig hivatalban lévő és legnépszerűbb miniszterelnöke volt, és akit konzervatív program és kemény politikai kitartás jellemzett. Első pártbeli kinevezettjeit Abe közeli emberei, valamint azok közül választotta, akik a korábbi választásokon támogatták.

Abe politikai öröksége magában foglalta a pacifista alkotmány felülvizsgálatának szándékát, különösen a háború elutasítását és a reguláris hadsereg létrehozását meghatározó 9. cikkelyét. Abe a média ellenőrzése, a nacionalizmus és a konzervatív társadalmi értékek mellett is kiállt. Emellett aktívan törekedett a kapcsolatok javítására Oroszországgal. Kampányában Takaichi nem az alkotmányos reformra helyezte a hangsúlyt, hanem a hagyományos értékeket emelte ki, beleértve a házastársak különböző vezetékneveinek használatára vonatkozó korlátozások támogatását és a migrációval kapcsolatos szigorú álláspontot. Donald Trumppal tartott találkozóján pedig határozottan elutasította, amikor az javasolta Japánnak, hogy ne vásároljon többé orosz energiahordozókat.

Abe gazdasági programja, vagyis az „Abenomika”, amelyet Takaichi szintén sikeresnek tart, három irányvonalra, vagyis „három nyílra” támaszkodott: monetáris hitelpolitikára, fiskális politikára és strukturális reformokra. Az új miniszterelnök már bejelentette a nagyszabású állami kiadásokat, támogatásokat és adókedvezményeket, amelyek elősegíthetik a tőzsdei növekedést. Annak ellenére, hogy a strukturális reformok nem konkrétak, megvan a lehetőség a „Abenomika” „harmadik nyílának” fejlesztésére.

Abe koncepciójában ez a „nyíl” éves kulcsfontosságú teljesítménymutatókban (KPI) fejeződött ki, konkrét célokkal minden évre. Néhány feladat szerény és könnyen elérhető volt, mások viszont ambiciózusak, mint például a nők számának növelése a vezetői pozíciókban.

Különös figyelmet fordítottak az új technológiákra: a drónok használatára az infrastruktúra karbantartásában és a robotika bevezetésére az egészségügyben. A megvalósítás eredményeként a célok körülbelül 40%-a teljesült, 25%-a felülvizsgálatra került, a többit pedig csendben törölték.

Mindazonáltal ezek a mutatók részletes útitervként szolgáltak az ország jövőjéhez, fegyelmezték a bürokráciát és egyértelmű jelzést adtak a magánszektornak a kormány prioritásairól. Ezek a konkrét, jövőorientált célok segítették Abét abban, hogy Japánt kihozza az „elvesztegetett évtizedekből”, és olyan hosszú távú, innovációkon alapuló jövőképet alakítson ki, amely a mai napig hatással van az ország nemzetközi imázsára.

Gazdasági és társadalmi kihívások

Japán belső gazdasági állapotait a megélhetési költségek emelkedése, a népesség elöregedése és az egészségügyi és nyugdíjkiadások növekedése jellemzi. Az inflációval és az árakkal kapcsolatos elégedetlenség komoly politikai kockázatot jelent, mivel a demokratikus országokban ez negatív választási következményekkel járhat.

Takaichi gazdaságpolitikája, amelyet nem hivatalosan „Sanae-nomika” néven emlegetnek (az „Abe-nomika” mintájára), nagymértékű állami kiadásokat és laza monetáris politikát feltételez, ami inkább ösztönözheti az inflációt, mintsem visszafoghatná azt. A lehetséges intézkedések között szerepelnek a középosztály és a munkásosztály számára nyújtott támogatások és adókedvezmények, amelyek a lakosság jelentős részének tetszhetnek.

A napirenden szerepel még a dereguláció, a verseny fokozása és a technológiai fejlesztések, beleértve a mesterséges intelligenciát, az autonóm közlekedést és a távmunkát. Ezek az kezdeményezések a munkaerőpiac átalakítását és a hagyományos iparágak modernizálását célozzák.*

*Pont ezek azok a remekül hangzó választási ígéretek, amikből rendszerint semmi sem valósul meg, vagy ha valamennyi mégis, az nem jelent nagy sikert.

Japán ma külső gazdasági kockázatokkal szembesül, beleértve az amerikai vámokat, a globális ellátási láncok folyamatos átalakítását és a kínai versenytársak nyomását.

Takaichi kemény álláspontot képvisel a migráció kérdésével kapcsolatban, egészen odáig menve, hogy a turistákat és a migránsokat azzal vádolja, hogy megsértik a helyi törvényeket és nem tisztelik a japán kultúrát. Ezek a kijelentések nemcsak a választók egy részének támogatását váltották ki, hanem kritika hullámát is, annál is inkább, mert nem támasztották alá tények. Ez a stratégia az LDP jobb szárnyának és a szélsőjobboldali Sanseito pártot támogató választók támogatásának megszerzésére irányult.

Külkapcsolatok, vonzások és választások

Takaichi korábbi politikai gesztusai, beleértve a „vitatott” Yasukuni szentélybe tett látogatásait, valamint az oktatásban megerősödött nacionalista retorikát, aggodalmat keltenek a szomszédos országokban. Ugyanakkor már most világos, hogy az új miniszterelnök törekedni fog a jó kapcsolatok megőrzésére az Egyesült Államokkal.

Trump számára Takaichi álláspontja nem érthetetlen. A nemzetközi biztonság terén Takaichi hangsúlyozza Japán védelmi képességei megerősítésének szükségességét. Más kérdés, hogy Ukrajna ügyében az új japán miniszterelnök kritikus szemmel nézi az Egyesült Államok diplomáciai kezdeményezéseit és Oroszországgal fenntartott kapcsolatait, kijelentve, hogy a tárgyalások valódi katonai támogatás nélkül nem képesek biztosítani a stabilitást, és a határok erőszakos megváltoztatásának elismerése a világ rendjének megrendülését fogja eredményezni.

Különös figyelmet fordít a szomszédos államok, köztük Oroszország, Kína és Észak-Korea által jelentett fenyegetésekre, amelyek nukleáris potenciállal rendelkeznek és erősítik stratégiai együttműködésüket, ami közvetlenül érintheti Japán érdekeit.

Gazdasági és regionális politikájában Takaichi stratégiai jelentőséget tulajdonít a Dél-Koreával való konstruktív kapcsolatok fejlesztésének. Az előző időszak sikeres diplomáciai kezdeményezéseire építve összpontosíthat a két ország start-up ökoszisztémái és üzleti körei közötti kapcsolatok megerősítésére, valamint a közös társadalmi problémák – az idősödő népesség és a csökkenő születési arány – megoldására.*

*Összefoglalva: pragmatikus, nem pedig elvszerű japán külpolitika várható, szükség esetén ad hoc megoldásokkal, bár ez nem feltétlenül baj.

Takaichi új kormánya

Annak ellenére, hogy a japán politika egyértelmű jobbra tolódását várták, Takaichi miniszterelnök kabinetje különböző politikai nézeteket képviselő tagokból áll. A fontos pozíciókat Abe Sinzó kormányának veteránjai töltik be, míg Takaichi aktív támogatója, Taro Aso volt miniszterelnök az LDP alelnöke lett. A kormány összetételének kihirdetése után a közvélemény figyelmét az kötötte le, hogy hány nő tölt majd be kulcsfontosságú pozíciókat. Kiderült azonban, hogy a kabinetben csak két nő van: Satsuki Katayama pénzügyminiszter és Kimi Onoda gazdaságbiztonsági miniszter. Ez kevesebb, mint a korábbi kormányokban rekordnak számító öt női miniszter.

Takaichi sajtótájékoztatón politikai szükségszerűséggel indokolta a személyzeti döntéseket, és kifejtette, hogy „kevés a női képviselő a pártban, és a konzervatív vonalat képviselő tapasztalt támogatók között gyakorlatilag nincsenek megfelelő jelöltek”.

Azonban nyolc nő kinevezése miniszterhelyettesi és államtitkári pozíciókba akkor is egyensúlyteremtési kísérletnek tűnik, ha a japán társadalom általában a miniszterek hatékonyságát értékeli. Ennek következtében Takaichi szóhasználata a „sok nőről” a kormányban egyelőre be nem tartott választási ígéretként értelmezhető.

A „üvegplafon” áttörésének történelmi jelentőségű eseménye dacára a közösségi médiában aktívan vitatják a miniszterelnök személyét, a „tiszteletbeli férfi” szlengkifejezést használva, amely azokat a nőket jellemzi, akik beilleszkedtek a férfiak által dominált rendszerbe és osztják annak értékeit. Egyesek azért kritizálják Takaichit, mert alkalmazkodik a férfidominanciához, mások pedig szexizmusnak tartják az ilyen megjegyzéseket, amely a sikeres nők ellen irányul.

Mindenesetre a szakértők kiemelik a nők vezető pozíciókban való jelenlétének pszichológiai hatását: „Maga a tény, hogy a nők vezető pozíciókat tölthetnek be, csökkenti a mások előtt álló akadályokat, és azt jelzi, hogy a patriarchális rendszerben is lehetséges vezető pozícióba kerülni” – jegyzi meg Naomi Kose jogász. 2025 nyarán a Tanácsadói Kamara választásain a nők aránya történelmi csúcsot ért el, és számuk lassú növekedése a japán társadalom poliitkai vezetőrétegében továbbra is folytatódik.

Nos, elmondhatjuk tehát: attól, hogy Japánnak női miniszterelnöke lett, még nem tört ki a forradalom a szigetországban és nem is fog. A minket valamennyire érintő külpolitikai és világgazdasági kérdésekben viszont Európa és az euroatlanti térség számára mérsékleten kedvező döntések várhatóak, és az Oroszországi Föderáció is bízhat abban, hogy valamennyi fosszilis energiahordozót még el tud adni Tokionak – míg el nem kezdi bolygatni a Kuril-szigetek kérdését, ugyanis abban Takaichi nacionalista érzelmű kormánya nem fog tréfát ismerni.

Nagy változásokra, társadalmi átalakulásokra, női jogok elismerésére és érvényesítésére viszont a közeljövőben nem érdemes Japánban számítani. Erről Kobayashi Issa egyik klasszikus haikuja jut eszembe (Tandori Dezső fordításában):

„Csak lassan, szépen;
gondosan mászd meg, csiga,
a Fuji hegyét.”

Szele Tamás