Forgókínpad

Forgókínpad

Szele Tamás: Aranykori intimpisták

2025. november 08. - Szele Tamás

Kérem, be kell számolnom Fedák Sári, bocsánat, Orbán Viktor fergeteges washingtoni sikeréről, melyet a Csókos Asszony, elnézést, a Csúcstalálkozó című operettben aratott a Fehér Ház Színpadán. És hogy miért ebben a bulváros formában teszem? Azért, mert a beérkező honi híradások teljesen olyanok, mintha a száz évvel ezelőtti Színházi Életet olvasna az ember. Tele vannak intimpistáskodással és rajongó hazugságokkal.

orban-trump1_november_8_2025.jpg

(Képünk illusztráció)

Vagy nem: ugyanis akadnak pontos és tárgyilagos hírforrások is, de csak a KESMA és a Mediaworks által ismert világegyetemen kívül. Először is lássuk, mit sikerült elérnie Orbán Viktornak Donald Trumpnál, és főleg: mennyiért.

Költséges aranykor

A magyar miniszterelnök tegnap reggel, fél nappal a tárgyalások megkezdése előtt hirtelen döntéstől vezérelve vátesznek állt, ugyanis közölte a Mandiner szerint, hogy:

Ha valaha volt aranykora a magyar–amerikai kapcsolatoknak, akkor az most van.”

Azért mindenki jobban járt volna, ha inkább jósdát nyit, és nem tér vissza a kormány élére tárgyalni, ráadásul a kifejezés is nagyon szerencsétlen, mert „aranykornak” („epoca de aur”) Ceaușescu uralmát kellett nevezni Romániában, úgy az 1970-es évek második felétől az 1980-as évek végéig, és akadunk páran, akik még emlékszünk arra, mennyire abszurd és nyomorúságos, kegyetlen és vérszomjas volt az az aranynak hazudott kor. Csak remélni merem, hogy Orbán Viktor ezzel a szóhasználattal nem fenyegetőzni akart.

De lássuk a tárgyalások eredményeit, előbb az Origo, aztán a HVG, végül pedig a világsajtó nyomán, ugyanis valami nagyon nem stimmel körülöttük.

Az Origo szerint:

Donald Trump amerikai elnök ígérete szerint teljes szankciómentességet kap Magyarország az orosz olajimport és az Oroszországgal szembeni uniós szankciók vonatkozásában – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, péntek este Washingtonban. Lázár János a Facebook-oldalán osztotta meg a jó hírt.

Orbán Balázs szintén a Facebookon kommentálta a bejelentést:

»Általános és határidő nélküli mentességet kaptunk a szankciók alól nukleáris energiában, földgázban, olajban, aminek következtében továbbra is fenn tudjuk tartani, hogy a magyarok fizessék a legalacsonyabb energiaárakat egész Európában!«

írta a miniszterelnök politikai igazgatója.”

Ezt ugyan lehetne még fokozni, mondjuk úgy, hogy még Európa fizessen nekünk pénzt azért, hogy energiát fogyasztunk, de ezt majd talán jövő héten oldja meg a nagyon okos és lehetetlent nem ismerő kormányunk.

Nagyobb gond, hogy nem csak lehetetlen nem ismernek, de a tényekkel sincsenek jó viszonyban. A HVG ugyanis másként értesült a mentesség részleteiről:

Bár Orbán Viktor azt közölte Washingtonban, hogy az USA minden megkötés nélkül, határozatlan időre hozzájárult az orosz olajvásárlások meghosszabbításához, a Fehér Ház tett egy apró kiegészítést: a mentesség egy évre szól – adta hírül a CNN. Vagyis éppen addig, ameddig az EU végleg le akar válni az orosz olajpiacról.

Donald Trump amerikai elnök közölte vendégével, hogy a jövő év végéig nem bünteti meg Magyarországot, ha az továbbra is vásárol orosz energiahordozókat, amivel jelentősen mérsékli a hatást – a szankciók ugyanis nagy bajba sodorhatták volna a magyar gazdaságot.”

Ha már a CNN-re hivatkozott a HVG, vegyük elő azt is:

Donald Trump amerikai elnök közölte Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, hogy az Egyesült Államok nem fogja megbüntetni Magyarországot azért, mert egy évig továbbra is orosz energiát vásárol, enyhítve ezzel az orosz olajexportot érintő szankciók hatását, amelyek azzal fenyegetnek, hogy pusztítást végeznek a magyar gazdaságban – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője a CNN-nek. (...) A Magyarországra vonatkozó mentesség kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a Trump-kormányzat komolyan gondolja-e az orosz olajexportra vonatkozó szankciók érvényesítését. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy ha Trump láthatóan enged a szövetségeseinek ez ügyben, az felbátoríthat másokat is arra, hogy megpróbálják kijátszani az amerikai szankciókat, ami aláássa a képességüket, hogy gazdasági károkat okozzanak Oroszországnak, és meggyorsítsák az ukrajnai háború befejezését.”

Ezzel szemben a TASZSZ hírügynökség és a RIA Novosztyi, ez a két szavahihető és megbízható orosz kormánymédium, melyek még akkor is hazudnak, ha kérdeznek, szintén határidő nélküli szankciómentességről tudósít, a világsajtó többi része pedig – ideértve a rangosabb amerikai forrásokat is – vagy be sem számol a történtekről, vagy még most is a tegnapi, tárgyalások előtti prognózisokat közli. Úgy tűnik, nem fogták fel a találkozó világtörténelmi jelentőségét.

Megvallom: én sem.

Elmondhatjuk, hogy a szankciók ügyében Orbán Viktor finoman fogalmazva „nem fejtette ki a valóság összes részletét”, póriasabban szólva egyszerűen hazudott. A szankciómentesség csak egy évre, a normál átállás idejére szól, de hát mi lesz itt egy év múlva? Azt ugyan senki sem tudja, de annyi biztos, miszerint túl leszünk a 2026-os magyar választásokon, tehát ameddig szükség van arra, hogy a Fidesz megőrizze a rezsicsökkentés illúzióját, addig képes is lesz rá, utána meg majd csak mondanak valamit.

Ezen felül vásárolunk amerikai fegyvereket 700 millió dollár értékben, nukleáris fűtőelemeket a Westinghouse-tól 114 millió dollár értékben, esetleg, de csak nagyon esetleg telepítünk tíz kisméretű moduláris atomerőművet akár 20 milliárd dollár értékben (de ennek összegét most még ne számlázzuk), veszünk amerikai cseppfolyósított földgázt 600 millió dollár értékben, és megállapodás született a Voyager Technologies céggel arról, hogy magyar űripari vállalatok is hozzájárulnak az új kereskedelmi űrállomás felépítéséhez. Ez a Fidesz-közeli 4iG-t takarja. Az amerikai cég ehhez Magyarországon beruházást hajt végre.

Szóval nem magyar űrállomásról volt szó, hanem egy űrállomásról, amelynek építésében magyar cégek is részt vesznek. De nem csak mi egyedül rakjuk össze, nem csak a miénk. Azért érzek némi különbséget.

Mindösszesen mennyi ez? A számla vége 466 milliárd forint, és ezt a pénzt nagyjából azért fizetjük, hogy megkapjuk azt a szankciómentességet, ami ingyen is járt volna, de amiről Orbán Viktor úgy gondolja, hogy megnyeri neki a 2026-os választást.

Intimpisták az operettből

A száz évvel ezelőtti Színházi Élet pletykarovatának az volt a címe, hogy „Maga csak tudja, Intim Pista”. Incze Sándor írta, a benne megjelenő híreknek jó esetben dokumentumértéke nem volt, rossz esetben még valóságtartalma sem, viszont reklámnagyhatalmat csináltak a lapból: amelyik darabról rosszat írt Intim Pista, az bukott, amelyikről jót, az a mennybe ment, és így volt ez a színművészekkel is.

Mikor tegnap azt találgattam, miért kellett a delegációnak magával vinnie a kormánymédiából egy nagyobb siserahadat, egyesek már pedzegették, hogy intimpistáskodni kellett a sok influencer. De meg is van a látszatja. Tele van a magyar kormánysajtó olyan részletekkel Orbán és Trump bromance-áról, amilyeneket régebben maximum Gábor Zsazsáról vagy Feedák Sáriról szellőztettek. Ez is mutatja, hogy a tegnapi tárgyalás célja nem világpolitikai volt, hanem a magyar közönségnek szólt: most szedték össze a muníciót a választási kampányhoz. Mutatok pár ilyent, csillag alatt szokás szerint pikírt megjegyzéseimmel kísérve.

Donald Trump Orbán Viktorról:

Fantasztikus munkát végzett, hatalmas ember az országában, de emellett nagyon szeretik is.*”

*Nocsak. Erről minket is illett volna értesíteni. Bár – épp lehet, hogy van, aki nagyon szereti. És vannak, akik kevésbé.

Nagyon jól vezeti az országát. Szeretném üdvözölni ezt a nagyon jó embert, aki nagyszerű vezető. Szeretjük Viktort. Fantasztikus vagy! Tudom, hogy sokan nem értenek egyet velem, de az én véleményem számít. Fantasztikus vagy!”*

*Hogy milyen jó vezető, az attól függ, hány ohm az ellenállása. Ami meg a fantasztikumot illeti... a Nyolcadik utas is fantasztikus, meg kell hagyni.

Nem ismerem Orbán ellenfelét, van neki egyáltalán?!”*

*Akad...

Mi több, Orbán Viktor ajándékot kapott Donald Trumptól, konkrétan ezt írta az amerikai elnök a magyar kormányfőnek egy üdvözlőkártyára:

Viktor, Te vagy a legnagyobb!”

A miniszterelnök így reagált a közösségi oldalán Donald Trump megtisztelő szavaira:

Köszönöm, Elnök úr!”*

*Remélem, Trump legközelebb rajzol is valamit, nem csak ír. Mint az ötéves gyerekek...

Azonban a magyar miniszterelnök sem maradt adós. Kölcsönkérhetem a hölgyet?” – tette fel a kérdést Orbán Viktor miniszterelnök Donald Trumpnak, miután a Fehér Ház sajtófőnöke helyre tett egy újságírót az amerikai elnöknek szánt provokatív kérdése után a két vezető pénteki sajtótájékoztatóján. A derültség nem maradt el a teremben. A talpraesettségéről és szúrós válaszairól ismert* 28 éves Karoline Leavitt fiatal kora ellenére régi republikánusnak számít. Leavitt végig Donald Trump mellett állt a 2024-es amerikai elnökválasztási kampány során, majd Trump megválasztását követően, januárban kinevezték a Fehér Ház sajtófőnökének. Orbán Viktor miniszterelnök, meghallván a sajtófőnök határozott érvelését az NBC riporterének kérdésére, viccelődve Donald Trumphoz fordult:

Kölcsönkérhetem őt?” – tette fel a kérdést Orbán Viktor.

Trump elnök azt felelte: „Karoline! A miniszterelnök úr azt szeretné, ha Magyarországon dolgoznál.” Ezt követően Orbán Viktornak válaszolva hozzátette „Nagyon jó döntést hoztál.”„Kérlek, ne hagyj el minket, Karoline!” – tette hozzá Donald Trump, nem kis derültséget okozva a sajtótájékoztatón. (Forrás: Origo)

*Ami a „talpraesettséget és csípős nyelvet” illeti, a kedves és kölcsönkért Karoline-nak olyan mocskos a szája, mint Kim Jodzsongnak, Kim Dzsongun húgának vagy egy halaskofának. Ő volt az, aki nemrég a történelemben először anyázni kezdett a Fehér Házban egy sajtótájékoztatón. A magyar választási kampányban bizonyára nagyon hasznos lehetne.

Egyszóval, így flörtölgettek egymással, mármint Orbán és Trump, a munkaebéd során sem vették le egymásról a szemüket, aztán kézen fogva kimentek virágot szedni a Fehér Ház Rózsakertjébe... ja, nem, ugyanis az most fel van törve mert bálterem épül a helyén. Mindegy, szedtek virágot valahol máshol, s ha nem virágot szedtek, hanem nyugtatót, az se baj. Úgy tessék ezeket a rosszízű, ostoba propagandasztorikat olvasni, hogy jövő áprilisig egyéb sem lesz a kormánymédiában.

Akkor vonjunk mérleget: mit ért el Orbán Viktor Washingtonban?

Első sorban a kilincset, másodsorban pedig olyan eredményeket – jó drágán – amiket vagy ingyen, vagy olcsóbban is megkaphatott volna. De Trump írásba adta neki, hogy ő a legnagyobb.

Azt nem részletezte, hogy keresztben, hosszában, vagy kerülete alapján.

És ezzel az útravalóval vág neki a 2026-os választásoknak.

Hát mit ne mondjak: megérte azt a 446 milliárd forintot, hogy Orbán Viktor egy napig Disney-hercegnőnek érezhette magát.

A kísérete meg udvarnépnek.

Szele Tamás

süti beállítások módosítása