Írhattam volna aranyvécét is. Mindenesetre csekély értelmű medvebocsok számára előre jelezném, hogy ez az írás csak annyiban fog az ukrajnai korrupciós botrányról szólni, amennyire feltétlenül szükséges a megértéséhez, valódi tárgya az, hogy mit bírt faragni ebből a sajnálatos esetből a magyar kormánykommunikáció.
(Képünk NEM illusztráció: balra a Mandiner fotója látható, jobbra a South China Morning Posté)
Kezdjük azzal, a tényeket tiszteletben tartva, hogy az ukrajnai korrupciós botrány valós, ezt nem Budapesten találták ki. A történteket a Vazsnoje Isztorii összefoglalója alapján ismertetem.
Volodimir Zelenszkij szankciókat vezetett be egyik legközelebbi munkatársa és az általa alapított „Kvartal 95” stúdió társtulajdonosa, Timur Mindics (akit az elnök „pénztárcájának” is neveznek), valamint az üzletember Alexander Zuckerman ellen.
Mindics és Cukerman egy korrupciós ügyben érintettek, amely az ukrán állami vállalat, az Energoatom (Ukrajna mind a négy működő atomerőművének üzemeltetője) kapcsán merült fel.
A Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) által feltárt csalási rendszer neve „Akadály”.
A nyomozás szerint az „Energoatom” alvállalkozói csak akkor kapták meg a vállalattól a munkájukért járó fizetést, miután kifizették a tisztviselők csoportjának és közvetítőiknek a „visszautalást” (a szerződés összegének 10–15%-át). Ha nem voltak hajlandók fizetni, akkor azzal fenyegették őket, hogy blokkolják a kifizetéseket.
A vállalkozók nem perelhették be az Energoatomot a tartozás behajtása érdekében: ezt a törvény tiltja a hadiállapot miatt.
A NABU állítása szerint körülbelül 100 millió dollár ment keresztül ezen a rendszeren, és többek között az ukrán kormány volt és jelenlegi tagjai is részt vettek benne.
A lehallgatott beszélgetéseken, amelyek a nyomozás alapját képezték, álnevek alatt szereplő emberek hangjai hallhatók.
A NABU szerint ezek mögött Mindics (Carlson), a jelenlegi igazságügyi miniszter, German Galuscsenko (Professzor), az energiaügyi miniszter volt tanácsadója, Igor Mironyuk (Rocket), a volt miniszterelnök-helyettes, Aleksej Csernyisov (Che Guevara) és sokan mások rejtőznek. Galuscsenko és az energiaügyi miniszter, Szvetlana Grincsuk már elvesztették tisztségüket.
Miroznyuk korábban Andrej Derkacs ukrán képviselő asszisztense volt, aki a teljes körű invázió kezdete után Oroszországba távozott, és végül az Asztraháni régió szenátora lett.
A Miroznyuk által koordinált „korrupciós csapat” háttérirodája Kijev központjában, Derkacshoz kapcsolódó helyiségekben volt, számol be a 24.ua. A NABU házkutatás során szuveníreket talált a helyiségben az Oroszországi Föderáció elnöki biztonsági szolgálatának szimbólumaival. A lehallgatásokon a háttériroda alkalmazottai megvitatják a Moszkvába történő pénzátutalást.
Galuscsenko és az Energoatom irodájában is házkutatásokat tartottak az előző nap. Mindicsnél is házkutatásokat kellett volna tartani, de néhány órával korábban elhagyta Ukrajnát.
A NABU Mindicset tartja a rendszer szervezőjének: ő döntött arról, kinek és mennyi készpénzt adnak, valamint koordinálta a központi hatóságok tisztviselőire gyakorolt befolyást, hogy előnyös döntéseket érjen el, többek között az energetika és a védelmi ipar területén.
A rendszer operatív részét egy Sugarmannak becézett személy irányította (az egyik Zuckerman testvér, Mihail vagy Alekszandr; az utóbbi Mindics pénzügyi tanácsadója). A testvérek is elhagyták Ukrajnát a házkutatások előtt.
A NABU szerint a vizsgálat nemcsak az energetikát, hanem a védelmi szektort is érinti.
Vlagyimir Zelenszkij a Mindics-ügy kipattanása után sürgősen interjút adott a Bloombergnek, és megígérte, hogy teljes körű vizsgálatot indít a legmagasabb köröket is érintő korrupció ügyében. „A legfontosabb az, hogy a bűnösöket megbüntessék. Egy háborúban álló ország elnökének nem lehetnek barátai” – mondta.
Ezt tudjuk biztosan, nem többet – de hogy jön ide az aranybili?
Úgy, hogy a magyar kormánykommunikáció aköré szerveződött. Talán az otthonos légkör miatt. Annyi alapja van csak egy állítólagos aranyvécé létezésének, amit Mindics házában találtak volna, hogy Owen Matthews, a brit The Spectator munkatársa jegyzetében egy mondat erejéig említ valami ilyesmit.
„Arany WC-csésze és szekrények, tele 200 eurós bankjegyekkel – ez csak néhány a híres ukrán üzletemberhez, Timur Mindicshez kapcsolódó kincsek közül.”
Ezt a mondatot ragadta meg a Die Welt, mikor beszámolt a történtekről „Ukraine: Dollar-Bündel und Gold-Toiletten” című írásában, két nappal ezelőtt.
Hölgyeim és uraim, mostantól tessenek kapaszkodni, ugyanis elhagyjuk a Valóság Birodalmát és átlépünk a magyar kormánykommunikáció területére, innentől szó szerint bármi előfordulhat, öveket kérem bekötni.
Az első magyar reakció érdekes módon csak a Die Welt írásának megjelenése után érkezett a Mandineren (november 12-én), de fontosabb ennél Orbán Viktor személyes állásfoglalása, aki Facebook-posztban fejtette ki nézeteit egy nappal a Mandiner-írás megjelenése után, vagyis 13-án. Ezt idézném is.
„Ukrajnában kiborult az aranybili. Lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő ukrán háborús maffiahálózatot. Az energetikai miniszter már lemondott, az elsőrendű vádlott pedig elhagyta Ukrajnát.
Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét. Hogy amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia. Őrültség.
Köszönjük, de mi ebből nem kérünk. A magyar emberek pénzét nem küldjük Ukrajnába. Jobb helye van itthon: csak ezen a héten megdupláztuk a nevelőszülők juttatásait és döntöttünk a 14. havi nyugdíjról.
És ezek után főleg nem kérünk az ukrán elnök pénzügyi követeléseiből és zsarolásaiból. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is végre megértsék, mire megy el a pénzük.”
Hm, nem ártana némi logikát is alkalmazni: ebben az ügyben a károsult nem az Európai Unió, és nem is Magyarország. Ebben az ügyben az ukrán energetikai ipar ukrán alkalmazottai a károsultak, akik a saját fizetésükből kellett visszautalják azokat az összegeket, amiket ők maguk kerestek meg, munka útján. Itt szó nincs uniós pénzekről, miniszterelnökünktől már megint nem volt idegen a demagóg halandzsa.
De azt el kell ismernünk, hogy képet ő maga nem hamisított, azt meghagyta a bűntársainak.
Természetesen amint megszólalt az Orákulum, nyomába szegődött a teljes kormánymédia és az összes magyar kormánypolitikus. Kicsit nehéz időrendi sorrendbe rendezni a megjelenéseket, de a legfontosabb az, hogy a kormánypárt politikusai (Szijjártó Péter, Deutsch Tamás, Kovács Zoltán, stb.), orgánumai, „influencerei” és tányérnyalói mind-mind Orbán Viktor posztja után szólaltak meg, mintegy eligazításnak tekintve azt. És egyetlen kivétellel, mely Rákay Philip volt, mindannyian ugyanazt a fotót használták, melyet eredetileg a Mandiner tett közzé 12-én. Más kérdés, hogy Rákay képét is használták később mások, például sok megyei napilap, ennek eredetét nem sikerült kideríteni, de az ukrán és orosz sajtóból nem származhat a keresési találatok alapján, és a nemzetköziből is nehezen.
Viszont térjünk vissza a Mandiner-Pesti Srácok-Deutsch Tamás-Szijjártó Péter-stb.-féle képre, annak ugyanis megvan az eredete. És az terjedt el szélesebb körben.
Nos ez a kép nem most készült, hanem 2001-ben, és nem Kijevben, sőt, nem is Európában, hanem Hong Kongban. Ennek megvan a forrása is. Sőt, a története nemkülönben, ami meglehetősen különös.
Ezt az arany toalettet ugyanis egy Lam Sai-wing nevű ottani ékszerész építette, éspedig Vlagyimir Iljics Lenin tiszteletére. Lehetne mondani, hogy ékszerészként arany akadt a keze ügyébe, azért használta ezt az anyagot, és lehetne merengeni azon, hogy ha történetesen papírkereskedő, megépítette volna-e ugyanezt kartonból vagy higiénikus papírból, de a helyzet ennél bonyolultabb.
Arról van ugyanis szó, hogy Lenin elvtárs 1921-ben írt egy olyasmit, hogy ha az egész világon győz majd a proletariátus, és mindenhol megvalósul a szocialista állam (majd persze a kommunista is) az aranyat fürdőszobák építésére fogják használni, ugyanis nem oxidálódik.
Lam Sai-wing tehát azt akarta bemutatni magnum opusával, nagy művével, hogy Hong Kongban 2001-re (amikor már régóta a Kínai Népköztársasághoz tartozott) megvalósult ez az ideális társadalom, lám, az illemhelyek aranyból vannak!
Nos, ezt valószínűleg nem tudta a magyar kormánykommunikáció (és tegyük hozzá: a független sajtó nagy része sem), amikor szolgai módon átvették a Mandiner illusztrációját – melyet a Mandiner is a South China Morning Posttól „szólított magához”. Kellett egy fotó egy arany vécéről, hát szereztek egyet. És ehhez írták aztán a magvasnál magvasabb, de lényegében véve Orbánét másoló kommentárjaikat.
Azonos a két kép? Azonos: tekintsük a csempék mintáját, a szekrényt, a szemetes és a papírkosár egyformaságát. Egyszerű képlopással van dolgunk.
A világon létezik ezen kívül másik arany vécé is, ez egy avantgarde műalkotás, bizonyos Maurizio Cattelan műve, aki 2016-ban alkotta meg ezt a nagy dolgot, éspedig Donald Trump elnöki beiktatása alkalmából, csak aztán 2019-ben ellopták az oxfordshire-i Blenheim-kastélyból, tehát már nincs meg, csak képeken, de ezeket a magyar budikampány nem használta fel.
Amiről azonban a magyar kampány nem szólt az az, hogy nem Ukrajna állami vezetése vásárolt hivatalosan színarany vécécsészét, nem az Európai Unió pénzéből, hanem egy ugyan magas állású emberekből álló sikkasztócsapat, amely azonban mégiscsak bűnbanda, és az ukrán munkavállalók pénzét csapolták meg. Ha ugyan egyáltalán igaz az egész aranybudi-legenda, ugyanis az alapja egyetlen mondat a The Spectatorban, ami lehet stíluselem is.
Na jó, mondaná a kormánypárti olvasó, de ahol ilyesmi előfordulhat, ott rendszerszintű a sikkasztás. Én meg azt válaszolnám erre, hogy ahol a közpénzek elveszítik közpénz jellegüket és a jelenlegi Mindics-botrányban szereplő összegnél több tűnik el Matolcsy és családi vállalkozása kezén, ott még sokkal nagyobb sikkasztások folynak, és igen, rendszerszinten.
Mi szükség volt egyáltalán erre a budikampányra?
Ukrajna dehonesztálása lehetett a célja, ami a magyar kormányzati elmékben már 2022 óta azonossá vált a Fidesz dicséretével. Hogy ennek választási szempontból semmi haszna? Ha ezt mondom, pogány vagyok, de vállalom: tényleg semmi köze egy Mindics nevű korrupt figurának Kijevből ahhoz, hogy Magyarországon melyik pártot választják meg jövőre. Legfeljebb abban a ködös és különös világban függ össze ez a kettő, amit Orbán Viktor tudatának nevezünk.
Mindenesetre valami „választási szakértő” találhatta ki a 2001-es fotó bevetését, akinek még rémlik valami az egyetemi tanulmányaiból a vizuális kommunikációról, meg a képekről, melyek „többet mondanak ezer szónál”.
Ebből lett tehát az aranybili legendája, hogy Orbán Viktort idézzem, vagy a budikampány, hogy a saját szavaimmal éljek.
Létezik egy közmondás a matériáról, melyből „nem fonsz ostort, és ha fonsz is, nem pattogtatsz vele”.
Most láthatjuk: fonnak is, pattogtatnak is.
Így néz ki, amikor megpróbálkoznak a népi bölcsesség cáfolatával.
És közben Lenin csendesen forog a sírjában.
Ha már az aranybudiban nem foroghat.
Szele Tamás
