Bolond ember volna, aki ebben a pillanatban a legújabb béketerv részleteivel foglalkozna, hiszen csak tegnap leolvadt belőle kilenc pont, Kijevnek már jó, Moszkvának nagyon nem az, készülődnek a bojárok Abu Dzabiba, hogy tárgyaljanak a kozákokkal, azokat meg Budanov atamán vezeti, aki kemény ember, még ha mellé is adták Driscoll hadügyi államtitkárt: egyszóval csak az a bizonyos, hogy semmi sem bizonyos.

(Képünk illusztráció)

Hanem sokan kérdik tőlem – unom is már kicsit – hogy végső soron mit szól ehhez a magyar kormány. Ha én azt tudnám, meg is mondanám, de míg nem ismerem pontosan, mi jár a fejükben, meg nem mondhatom. Sejtéseim vannak, de azokat nem szabad biztosra állítani, mesét mondok inkább róluk, szép, magyaros mesét, ha egy kicsit kesernyés lesz, arról nem én tehetek, hanem a forrása, ez a kis lángoktól ölelt. Mert itt még a méznek is magyaros, kesernyés a zamata, néha savanykás is, de a miénk, azért szeretjük.

Mindenki olvasta Móra Ferenc meséjét a gyevi bíróról, nekem is egyik kedvencem, csak hát én másképp tudom a történetet. Meglehet, hogy én tévedek, meglehet, hogy ő hallotta másként – mese ez, nem is kell igaz legyen. De elmondom a saját változatomat.

Szép kis falu Gyevi, manapság Algyőnek hívják, szép volt már Mátyás király idejében is. Hanem élt ott egy bíró, de olyan ám, amilyent se azelőtt, se azóta nem látott a világ. Törvényt ült, ahogyan az dolga is volt, de hozta is a törvényt. Nevezetesen azt mondta ki, hogy a gyevi bírót mindenből ki kell venni.

Üldögél egy nap a gyevi bíró az ámbituson, ebéd után, pálinkázgat, mert Amerikát még nem fedezték fel, ha felfedezték volna, hát pipálna. De a kártyát felfedezték már, forgatják is a deákjával, a kisbíróval meg az oskolamesterrel vitézül. Hanem egyszer csak porfelhő kerekedik a szegedi úton.

- Mi jő ott, fiam? – kérdi a bíró a deákot, aki világlátott ember, járt ő már a debreceni vásárban is.

- Ahogy nézem, bíró uram lovasok jönnek. Csak török ne legyen, mert felprédálja a falut rabláncon viszi el a népet.

- Kivéve a gyevi bírót! – szólt közbe a kisbíró.

- Sarcolhatnak is.

- Kivéve a gyevi bírót! – mondta most már az oskolamester.

- Kivéve bizony! – buzgólkodott a deák, mert kedves volt a hátsó fele, féltette a huszonöt bottól.

Amint közeleg a porfelhő, már látszik: vértes lovasok kísérnek egy nagyurat, előtte két herold lovagol, aranyos ruhában, zászlókkal, kürtökkel.

- Királyi hírvivő lészen ez – mondja a kisbíró – adót fognak szedni.

- Kivéve a gyevi bírót! – vágta rá a deák, hogy bizonyítsa hűségét.

- Még mindig jobb adót fizetni, mint harácsot – vélekedett az oskolamester.

- Kivéve a gyevi bírót! – jegyezte meg minden különösebb értelem nélkül, pusztán hízelgésből a kisbíró.

A nagyúron semmi pompa nem volt, csak sötét páncél, sisak, a pajzsán királyi címer, holló, csőrében a gyűrűvel. Fel sem emelte a sisakrostélyt, ahogyan a portól rekedten ráreccsent a kártyásokra:

- Ez itten Gyevi?

- Ez volna – mondta a bíró, mert nagyurakkal mégiscsak neki illett szóba ereszkednie.

- Hozzátok elibém a bírót!

- Minek hozzuk? Fontos ember az, nem diskurál minden jöttmenttel.

- Ország dolgában járok! – csapott a kardmarkolatára a vitéz.

- Az már más – mondta a bíró – magam volnék, akit keresel.

- No, ha te vagy: annál jobb. Adass enni, inni a katonáimnak, aztán állíts ki tíz embert a faluból, ruhát, fegyvert adunk nekik mi, mert megyünk vívni Jajca várát a fene töröktől!

- Nem kaptok ti itt se kenyeret, se bort, legkevésbé embert. Kicsi falu ez a Gyevi, szegény is.

- Kivéve a gyevi bírót – szólt közbe a deák, a lehető legrosszabbkor.

- Akkor tán a bíró gazdag?

- Nem mondanám gazdagságnak kicsiny vagyonkámat, nagy jó uram – próbálkozott a bíró – itt-ott vannak földjeim, szőlőim, pincében kis borom, sonkám, a hombárban gabonácskám, házacskáim pár helyen... de nem vagyon ez a mai világban.

- Akkor ételt, italt ide, a magadéból!

- Kevés lesz az, nagy jó uram, meg hát savanyú lőre a borom, fogytán a sonkám...

- Miért van nekem az az érzésem, bíró, hogy te nem akarsz nekünk segíteni? Vigyázz, nehogy a karón végezd!

- Dehogynem akarok, nagy jó uram, csak nem telik az emberségemből.

- Bíró, világos lesz szavam. Ha embert vagy pénzt nem adsz, és emiatt török kézen marad Jajca, esztendőre Szegeden lesznek a pogányok, és a te házadban is beglerbég vacsorázik, feleséged, lányod fog táncolni előtte!

Elsápadt a társaság, de a bíró ravaszul elmosolyodott.

- Nem így lesz az, nagy jó uram. Pár napja ment el tőlem Szelim aga, jó barátom, elmondta, hogy a Fényes Porta uralma alatt mindenkinek olyan jó dolga van, mint a Jóistenke kötényében, ha megfizet egy kis adót, ha engedelmeskedik, ha odaadja fiát janicsárnak, lányát odaliszknak, tehenét vacsorának, haja szála is csak akkor görbül, ha épp rossz kedvük van a szpáhiknak. Azoknak meg gazdag ember egy kis pénzzel fel tudja vidítani a szívét. Csak hajbókolni kell sokat, de különben igen jó a Padisah jogara alatt élni.

- Szelim aga? Az a sánta, tetovált?

- Kegyelmed is ismeri?

- Azóta sánta, hogy a Szávánál megcsaptuk buzogánnyal. Hiszen az most a szultán kémje! Mit művelt errefelé?

- Semmit, nagyuram, térképeket rajzolgatott, barátaival találkozott, azok is térképeket hoztak neki... tudós ember az, kartográfus, ahogy mondta.

- Spion, nem egyéb. Te meg a segédje vagy!

- Én ugyan nem segítettem neki semmiben, kivéve, hogy kapott csengő aranyért szállást, paplanos ágyat, minden nap sült libát és kalácsot, meg szíveslátást.

- Erre mondják, hogy segélted a spiont! No, téged már csak hajszál választ el a hóhér bárdjától, annyit mondhatok. Ellenséggel trafikálni... Most már, ha embert, de még pénzt is nem adsz, fejed bánja!

- Ugyan, nagy jó uram, meg tudjuk mi ezt beszélni...

- Hallgatlak, gyáva cenk.

- Mondd csak nékem, mások talán küldtek vitézeket, adtak pénzt?

- Küldtek is, adtak is.

- Ugyan, mennyit?

- Pécs olasz zsoldosokat küldött, Debrecen gyalogságot, Nagyvárad ezer aranyat és kétszáz darabontot, Zápolya Imre maga jött seregével segíteni, de még Szeged is küldött gyalogosokat és egy öregágyút az ostromhoz.

- No, mi nem adunk semmit. Te kaphatsz tőlem tíz aranyat, aztán menjetek tovább, fel is Csút, le is Csút.

- Konok egy lator vagy te, bíró. Aztán miért kötötted így meg magad?

- Ácsi! A gyeviek pénze a gyevieké. Nem adjuk Brüsszelnek, hogy aztán Ukrajnába küldjék. Nem engedem, hogy háborúban égessék el! Sőt, inkább azt követelem a királytól, hogy küldje haza a katonáit, ami pénzt meg kapott, azonnal küldje el nekem, elégetem majd én helyette, nem háborúságban, hanem békességben. Úgyis majort akarok építtetni Hatvanpusztán, majd a szultán küld belé zebrát, vízilovat, de még elefántot is vehetek a király pénzéből. Hát nem szebb így , békepárti módon elkölteni a más vagyonát, mint hadakra pazarolni? Én vagyok Gyevi, nem a lakosai, itt én mondom meg, mi a jó, mindenük az enyém. És nekem ez jó, hallod-e, te páncélos uracska!

- No, ilyent még nem is hallottam. Avagy a király törvénye sem szent Gyeviben, ti nem vagytok része Magyarországnak?

- Gyeviben csak gyevi törvény vagyon, az meg az én szavam. És azt mondja, hogy a gyevi bírót mindenből ki kell venni!

- No, azt még meglátjuk – mondta a lovag és felemelte a sisakrostélyát. Térdre is borult a díszes társaság, verték a homlokukat a földhöz, úgy hajbókoltak, mert megismerték az aranypénzekről a lovag arcát: ezzel az orral, ezzel a hajjal korona nélkül is világos volt, hogy Mátyás királlyal beszélt a bíró. Mátyás eltöprengett, aztán hátraszólt:

- János fiam, Csezmicei János, gyere csak ide!

- Parancsolj velem, uram, királyom.

- Te vagy ismerősebb errefelé, javunkra válna, ha ezt a szemtelen árulót karóba húzatnánk?

- Nekünk ugyan nem, de a falunak annál inkább. Csakhogy választott bíró, nem lenne jogszerű.

- No, te ugyan megtanultad a jogot Itáliában. Akkor mitévők legyünk?

- Azt mondanám, tegyünk ennek az árulónak az örömére, de úgy, hogy a falu is hasznát lássa.

- Jól beszélsz: egyelőre együnk, aztán délutánra kitaláljuk, hogyan legyen.

Míg evett a had – megnyitották a bíró kamráját, pincéjét, hombárját, de nem mert az szólni, csak térdelt a porban és átkozta a balszerencsét. Ebéd után Mátyás és János leültek egy árkus papírral, Mátyás mondta, János írta, közben nagyokat mosolyogtak, és fogyott a bor is a kupájukból – de nem a homoki lőre, hanem a tokaji, hiszen azt találtak a pincében. Aztán Mátyás felállt:

- Ítéletet mondok. Bíró deákja, állj fel és gyere ide: mikor mutatom, mondd ki a gyevi törvényt. Tereljétek össze a falu népét – János, te pedig olvasd a verdiktet!

- Mi, Első Mátyás, Magyarország és Csehország királya, összes címeinknek ismertetése felesleges itt és most, hadba indulván és országunkat védelmezvén Gyevi falujába értünk, mely igen kedvessé vált előttünk. (Most mondd, deák!)

- Kivéve a gyevi bírót!

- Szépen művelt földjeit, gazdag legelőit, tiszta házait tekintve bizonyossá vált előttünk, hogy a falut szorgos, derék, okos emberek lakják, akik nem ijednek meg sem a munkától, sem a töröktől.

- Kivéve a gyevi bírót!

- Bírája azonban hatalmaskodó, fukar ember, aki elárulta királyát, hazáját és azzal, hogy maga hozott törvényeket a király helyett, felségsértést is elkövetett. Ráadásul az ellenséggel trafikált, és a szegény népen élősködött. Kevés alávalóbb ember van birodalmunkban.

- Kivéve a gyevi bírót!

- Ezer halált érdemelne, karóba kellene húzni, de bölcs tanácsadóm, Janus Pannonius meggyőzött arról, hogy van ennél nagyobb büntetés is számára. Elrendelem tehát első sorban is minden földi vagyona, arany- és ezüstmarhája elkobzását, földjeinek egyenlő szétosztását a helyiek között, házának lefoglalását, hivatalából való elmozdítását. Az elkobzott bőven vagyon fedezi Gyevi hozzájárulását a hadjárathoz, így a faluból csak az jöjjön velünk Boszniába, aki önszántából is kívánkozik a csatába. Gyevi köteles új bírót választani. A falut adómentessé teszem tíz évre.

- Kivéve a gyevi bírót!

- A bíró pedig mától nem az én alattvalóm, hanem a török szultáné. Köteles kaftánt viselni, turbánban járni, bort, pálinkát nem ihat, sonkát, szalonnát nem ehet, él, amiből és ahogyan tud, de adót a szultánnak fog fizetni, annyit, amennyit a többi idegenek török uralom alatt. Ha nincs pénze, vihetik, eladhatják rabszolgának is. Kiadjuk nékik az első követjáráskor. Ő kívánkozott török uralom alá, a mi népünk a Porta igáját sosem kívánja magának.

- Kivéve a gyevi bírót!

- Ennek örömére ma este mulatság lészen Gyeviben, itallal, lakomával, nótával és tánccal, melyre a volt bíró hív meg minket valamikori vagyonából. Hivatalos rá a falu apraja-nagyja.

- Kivéve a gyevi bírót!

- Így ítéltem, így legyen!

- Éljen a király!

Hogy ez megtörtént-e avagy sem, afelől semmi biztosat nem tudunk. Jajcát Mátyás akkor visszavette, és csak 1527-ben veszett el, a gyevi bírónak viszont nincs nyoma a krónikákban, járhatott akár ilyesféleképpen is, másként is, úgy is, ahogy Móra Ferenc mesélte (akinek elnézését kérem a parafrázisért) – mese ez, kérem, fikció, fabula, nem történelem. Senki számon ne kérje a hitelességét.

Tőlem csak azt kérdezték, hogyan viszonyul Magyarország a béketervekhez, én meg elmondtam egy mesét erről.

Lehet, hogy nem népmese – de lehetne az is.

Itt a vége, fuss el véle!

Szele Tamás