Egy hete már, hogy nyilvánosságra került a sok vihart kavaró, akkor még huszonnyolc pontos „béketerv” az orosz–ukrán háború lezárása ügyében, mely a tudomány mai állása szerint már csak tizenkilenc pontból áll, ugyanis kilenc elolvadt belőle, és csak azt tudjuk bizonyosan, hogy Moszkvának kedvez, minden egyéb bizonytalan, a Witkoff (Usakov)-beszélgetések nyilvánosságra kerülése óta.

(Képünk illusztráció)

A legújabb elemzést Michael Weiss és Hriszto Grozev közölte a The Insider hasábjain, és érdemes belenézni, mert ők a külpolitikai újságírás nagyágyúinak számítanak világszinten is. Ráadásul felvetnek néhány nagyon érdekes, eddig nem érintett szempontot is, például a kínai–orosz viszony megváltozásának lehetőségét... nos, lássuk, mire jutottak, megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

A november 20-án először publikált, sokat vitatott 28 pontos terv az ukrajnai háború befejezésére minden jel szerint a Kreml információs művelete. Valójában a legvitatottabb feltételeinek többsége már szerepelt egy idén áprilisban kiszivárogtatott dokumentumban. Most, hogy közeledik a Donald Trump által Volodimir Zelenszkijnek szabott, hálaadásnapi határidő (konkrétan: ma jár le), információk keürltek napvilágra arról, hogyan tárgyalták meg a terv részleteit – az orosz és amerikai képviselők közötti beszélgetésekben, valamint maguk a magas rangú orosz tisztviselők között. Kijev részéről hajlandóságot mutattak az eredeti dokumentumban szereplő pontok többségének elfogadására, miközben tárgyalásokat szorgalmaztak a „béketerv” néhány nyilvánvalóan elfogadhatatlan pontjáról.*

*Igen, a Witkoff-beszélgetésekről van szó, amivel tegnap már foglalkoztam, tehát az ezzel foglalkozó részt kicsit rövidíteni fogom – nem érdemes még egyszer szó szerint idézni ugyanazt.

A Trump-féle Fehér Ház által elfogadott, az ukrajnai háború befejezésére irányuló 28 pontos terv, amelyet állítólag amerikai tárgyalók írtak Kirill Dimitrijev, az orosz szuverén vagyonalap vezetője és Kreml-bennfentes „hozzájárulásával”, valójában egy újrahasznosított orosz dokumentum, amelyet néhány hónappal ezelőtt, konkrétan idén áprilisban egy orosz kormányhoz közeli forrás mutatott be a közönségnek (és a Reuters is átvette annak idején).

Az Axios és a Wall Street Journal beszámolója szerint a Moszkvának erősen kedvező 28 pontos amerikai terv nemzetközi válságot okozott, mivel félő, hogy a Trump-kormány oroszbarát politikát folytat, miközben Ukrajnát kapitulációra kényszeríti. A dokumentum állítólag három személy egy hónapos közös munkájának eredménye. Ezek Steve Witkoff amerikai különmegbízott, Trump veje, Jared Kushner, és Dmitriev lennének.

A terv számos kulcsfontosságú eleme, amely november 18-án szivárgott ki az amerikai sajtóba, valójában a korábbi tervezetből származik, amelyet Dmitriev nem sokkal azután írt, hogy Trump 2025. január végén visszatért a Fehér Házba. Ezek a következők:

• Az Egyesült Államok de facto elismeri a Krím-félsziget, Luhanszk és Donyeck orosz megszállását (amit Oroszország visszalépésnek tekint a területek de jure elismeréséhez képest);

• A jelenlegi kontaktvonal mentén fekvő területek megszállását befagyasztják Zaporizzsja és Herszon régiókban;

• Az Oroszország elleni szankciókat fokozatosan feloldják;

• Ukrajnát felveszik az Európai Unióba;

• Ukrajnát véglegesen kizárják a NATO-ból;

• Tilos a nyugati vagy NATO békefenntartók jelenléte Ukrajnában;

• Olyan rendszert alakítanak ki, amelynek keretében az Egyesült Államok profitál az Európai Unió által befagyasztott orosz vagyonból, miközben befektet a háború utáni Ukrajnába, valamint felkérik az Egyesült Államokat, hogy fektessen be Oroszországba is.

A legkülönösebb hasonlóság az utolsó ponttal kapcsolatos:

„100 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyont fektetnek be az Egyesült Államok által vezetett ukrajnai újjáépítési és beruházási programba” – áll a 28 pontos tervben. „Az Egyesült Államok e vállalkozás nyereségének 50%-át kapja meg. Európa 100 milliárd dollárral növeli az Ukrajna újjáépítésére rendelkezésre álló beruházási összeget. A befagyasztott európai alapok feloldásra kerülnek.”

„Az oligarchák továbbra is lehetőséget kapnak arra, hogy befektetőként hozamot érjenek el Ukrajnában” – magyarázta az első változatot bemutató orosz forrás. Más szavakkal, az eszközök nem vesznek el, hanem csupán átirányítják őket olyan jövőbeli üzleti lehetőségekbe, amelyek Putyin milliárdos barátait gazdagítják.*

*Ügyes, ügyes. A háború még tart, a viták még folynak, de már előre gondoskodnak arról, hogy ugyanazok keressenek az újjáépítésen, akik – a harcokon is kerestek.

Az orosz koncepció két „csalit” is tartalmazott, amelyek célja az volt, hogy közvetlenül vonzóak legyenek a tranzakciókra orientált Trump-féle Fehér Ház számára. Mindkettő figyelemre méltó volt, de csak az egyik került be az amerikai médiának kiszivárgott tervbe.

Az első az volt, hogy az Egyesült Államok befektetne Oroszország háború utáni gazdaságába, amely várhatóan „pénzszűkében lesz és sürgősen beruházásokra szorul” a katonai termelésre való teljes átállás után, miután 2022 februárjában teljes körű inváziót indítottak Ukrajna ellen. Ez, a Teh Insider forrásának magyarázata szerint, „új... korszakot nyitna az amerikai–orosz befektetések számára, hasonlóan a 90-es évekhez”. Ez a 28 pontos tervben a következőképpen jelenik meg:

„A befagyasztott orosz pénzeszközök fennmaradó részét egy különálló amerikai–orosz befektetési alapba fektetik be, amely konkrét területeken közös projekteket valósít meg. Ez az alap a kapcsolatok erősítését és a közös érdekek növelését célozza, hogy erős ösztönzőt teremtsen a konfliktushoz való visszatérés elkerülésére.”

Az első terv második pontja teljesen hiányzik a Witkoff-Kushner-Dmitriev tervből. Ezt a The Insider informátora úgy foglalta össze, hogy:

„Az oroszok hajlandóak lennének Kínát az Egyesült Államokra cserélni.”

Majd hozzátette, hogy az orosz elit

„dühös Kínának az orosz civil gazdaságban betöltött, egyre szélesebb körű szerepe miatt, amely kihasználja a nyugati befektetők távozásával keletkezett űrt.”

Tekintettel Trump jól ismert nagyhatalmi versengésére Pekinggel, az ajánlat egy koalíció létrehozására irányult a felemelkedő ázsiai szuperhatalom ellen, amelyet a forrás „egyfajta új keresztény koalíciónak” nevezett. Ez úgy tűnt, hogy megfelel a MAGA általános mantrájának Ukrajna elhagyásáról – miszerint Washingtonnak katonai és diplomáciai erőfeszítéseit Peking globális szuperhatalomként való felemelkedésének megakadályozására kell összpontosítania. A rendelkezést valószínűleg azért távolították el, mert Oroszország nem akarta azt sugallni, hogy valaha is szakítana legfontosabb stratégiai szövetségesével.*

*Ez ennek az elemzésnek talán a legfontosabb gondolata. Miről is van szó? Az orosz elit vállalkozói már a hadigazdaságra való áttérést is nehezen viselték el, hiszen ez teljesen átstrukturálta a termelésüket. Azonban kénytelenek voltak rá, és az így kieső, meg nem termelt iparcikkeket, melyek leginkább a hétköznapi élethez szükségesek, kénytelen-kelletlen muszáj Kínából behozni: ne feledjük, a 2022-23-as átálláskor olyan banális áruhiányokkal kellett szembenézni az Oroszországi Föderációban, mint például a fehér írópapír vagy a női higiéniai cikkek eltűnése a boltokból. Időközben Kína rátette a kezét az orosz civil termelés majd’ minden szektorára, és ezt az orosz vállalkozói réteg kénytelen volt végignézni, de nem tehetett ellene semmit. Ugyanakkor már az orosz szolgálatok is inkább tekintik ellenségnek Kínát, mint szövetségesnek, ez az FSZB és az SZVR nyilvánosságra hozott jelentéseiből is világosan látható: komolyan tartanak attól, hogy Peking területi igényekkel lép fel Szibériában. Ebben a helyzetben még akkor is gondolnia kell a Kremlnek a következő potenciális háborúra, ha a mostani még véget sem ért (és ilyen feltételek mellett nem is fog egyhamar). Egy Kína-ellenes amerikai–orosz szövetség jelen pillanatban tökéletes abszurditásnak hangzik, de ne feledjük: láttunk már elképzelhetetlennek hitt paktumokat, például az is elég furcsán nézett ki, amit Molotov kötött Ribbentroppal. Ugyanakkor a kínaiak sem nem ostobák, sem nem vakok: tökéletesen tisztában vannak ezzel a lehetőséggel és bizonyára készülődnek a megelőzésére is. Vagy az esetleges (és szükséges) ellenlépésekre.

Visszatérve januárra, amikor Trump azzal az ígérettel tért vissza a Fehér Házba, hogy „huszonnégy” óra alatt véget vet a háborúnak, a diplomáciai folyamatot ingatag fordulatok jellemezték.

A jelenlegi 28 (19) pontos terv is át van itatva ezzel a káosszal. A Wall Street Journal november 24-én arról számolt be, hogy Witkoff és Kushner az első tervezetet „a Közel-Keletről visszatérő repülőúton, az Izrael és a Hamász közötti megállapodás közvetítésének utólagos hatása alatt” írták meg, és hogy a részleteket egyztetták Dimitrijevvel, aki októberben Miamiba utazott, hogy találkozzon mindkét amerikaival. A terv „nagyrészt” Witkoff és Kushner tollából származik – írta a lap, hivatkozva egy „a tervezet kidolgozásában jártas személyre”.

Azonban annak ellenére, hogy a béke kereteinek kidolgozásának körülményeiről ellentmondásos és folyamatosan változó narratíva alakult ki, a dokumentum olyan konkrét megfogalmazásokat tartalmaz, amelyek szinte szó szerint megegyeznek egy korábbi szöveggel, amelyet Dimitrijev írt nem sokkal Trump második beiktatása után. Az eredeti dokumentum célja – a leíró forrás szerint – az volt, hogy az új amerikai elnöknek olyan nagyszabású alkut kínáljon fel, amely rögzíti Oroszország maximalista követeléseit, amelyeket a Kreml gyakran a háború „kiváltó okainak” nevez: nevezetesen az amerikai vezetésű, hidegháború utáni európai biztonsági rendszer újratárgyalását, amely az elmúlt 34 évben érvényben volt. Az ajánlat csomagolásának célja az volt, hogy vonzó legyen a Trump-adminisztráció jól ismert elfogultságai és hajlandósága számára a quid pro quo alkukra, még akkor is, ha az alku tárgya nem Oroszországhoz vagy az Egyesült Államokhoz tartozik.

Ezek a hajlamok teljes mértékben megnyilvánultak Witkoff és Jurij Usakov magas rangú orosz diplomata október 14-i telefonbeszélgetésében, amelynek átirata november 25-én délután a Bloomberg felületén jelent meg.

A Trump által közvetített gázai béketerv bejelentése után két héttel lezajlott beszélgetés során Witkoff tanácsot adott Usakovnak arra vonatkozóan, hogy Putyin milyen hozzáállást tanúsítson amerikai kollégájával folytatott beszélgetése során.*

*Itt hagyom ki a beszélgetések szöveghű idézését, hiszen azokat már bemutattam tegnap.

A politikailag tapasztalatlan Wikoffhoz hasonlóan Dimitrijev is betolakodónak számít a diplomáciai játszmában. Azonban az orosz biztonsági szolgálatokhoz fűződő állítólagos kapcsolata – valamint feleségének Putyin lányához, Katyerina Tyihonovához fűződő barátsága – segítenek megmagyarázni hirtelen felemelkedését a moszkvai elitben. „Kirill nem mutatott kiemelkedő tehetséget, de hajlandó volt mások munkájának érdemeit magáénak tulajdonítani, nagy nevek emlegetésével és kapcsolati hálózata felhasználásával előrelépni” – mondta egy Dimitrijevhez közel álló forrás.

„Hátterét tekintve nem lett volna szabad megkapnia a tárgyalási felhatalmazást, de most már a család tagja, és kivételt tesznek vele, ahogyan az a Trump-féle Fehér Házban is szokás.”

Nem meglepő, hogy amikor Dimitrijev munkájának eredményei először nyilvánosságra kerültek, Kijev reakciója nem volt túl elismerő. Szerhij Kiszlica ukrán külügyminiszter-helyettes az Axios első cikkére reagálva azt tweetelte, hogy a pletykákban szereplő 28 pontos „békeszerződés” a szovjet KGB műveleteire emlékezteti – „az információk tervezett manipulálására, hogy befolyásolják az emberek gondolatait és érzelmeit... hogy pánikot keltsenek, megosszák a társadalmat”.

Genfbe tartva, hogy tárgyaljon a keretről az aggodalmaskodó ukrán delegációval (és egy teljesen meglepett európaiakból álló csoporttal), Marco Rubio amerikai külügyminiszter felhívott néhány szenátort, köztük Mike Roundst és Angus Kinget, akik részt vettek a Halifaxi Biztonsági Fórumon. Rubio állítólag azt mondta nekik, hogy a terv nem egy elfogadott amerikai protokoll, hanem egyszerűen egy „orosz kívánságlista”. A szenátorok élő sajtótájékoztatót tartottak, amelyen beszámoltak Rubio megjegyzéseiről.

Ezekkel a kijelentésekkel szembesülve Rubio később azt tweetelte, hogy az irat valójában „amerikai terv” volt. Azonban két, a telefonhívás részleteit ismerő forrás azt mondta a The Insidernek, hogy a szenátorok beszámolója volt helytálló. (Egyikük sem cáfolta az eredeti állítását Rubio szavaival kapcsolatban.)*

*Rubio ebben a fázisban nem tudhatta, ahogyan mi sem tudjuk, sőt, az is lehet, hogy most sem tudja, miszerint a „béketervet” Dimitrijev írta-e át Witkoff egy korábbi, enyhébb szövegváltozatából, vagy maga Witkoff fogalmazott ennyire moszkvai módon, ugyanis ha azt tekintjük, hogy milyen szolgálatkész volt Usakovval, minden elképzelhető róla. Akár az árulás is, bár ezt az amerikai törvények miatt nehéz volna bebizonyítani.

A svájci tárgyalások első napján Rubio tompította a terv kodifikált jellegét, „élő, lélegző dokumentumnak” és „az összes érintett fél hozzájárulásának alapjának” nevezte. Ezt a megfogalmazást Trump is megismételte, aki a Fehér Házban újságíróknak azt mondta, hogy a keretrendszer nem az ő „végső ajánlata” Kijevnek.

Az ukrán és az európai delegációkkal folytatott konzultációk eredményeként a 28 pontot később 19-re csökkentették, és a leginkább oroszbarát rendelkezéseket állítólag eltávolították. A felülvizsgált keret szerint a területi engedmények és a NATO-tagság kérdéseit Trump és Zelenszkij közötti jövőbeli megbeszélésekre bízzák.

Kiszlica, aki jelenleg Ukrajna külügyminiszter-helyettese, november 24-én a Financial Timesnak azt nyilatkozta, hogy a genfi delegációja által kidolgozott, felülvizsgált 19 pontos terv jelentős javulást jelent Dimitrijev tervéhez képest. „Az eredeti változatból nagyon kevés maradt meg” – mondta.

Itt tartunk most, annyit még hozzá kell tennem a fentiekhez, hogy Trumpot nem rázta meg különösebben a Witkoff-beszélgetések nyilvánosságra hozatala, Usakov sem omlott össze, csak annyit mondott, hogy „biztos lehallgatták a WhatsApp-ját, de nem az orosz szolgálatok”, ami azért érdekes, mert ezt az alkalmazást már jó ideje betiltották az Oroszországi Föderációban, nem is lett volna szabad használnia – ezzel szemben Rubio feltalálta a diplomáciai fából vaskarikát, és most emiatt úgy tűnik, zátonyra futhatnak a tárgyalások. Mint a Politico írja:

„Marco Rubio külügyminiszter közölte az európai szövetségesekkel, hogy az Egyesült Államok békeegyezményt szeretne, mielőtt bármilyen biztonsági garanciát vállalna Ukrajna védelmére – állítja egy európai diplomata és egy, a tárgyalásokról tájékozott személy.

Ez a feltétel alátámasztotta az elmúlt héten Kijevnek tett amerikai javaslatokat – mondták a források. Rubio keddi telefonbeszélgetésében az európai tisztviselőkkel azt állította, hogy Donald Trump elnöktől hosszú távú garanciákat fog kérni Ukrajna biztonságára vonatkozóan, amelyek biztosítják Kijev biztonságát.

Ukrajna vezetői a nyugati biztonsági garanciákat tartják minden Oroszországgal kötendő megállapodás alapjának, bár a NATO tagjai nehezen tudják eldönteni, hogyan támogassák a háború sújtotta országot katonai vagy hírszerzési segítségnyújtással. Trump kijelentette, hogy addig nem hívja meg Ukrajna vezetőjét a Fehér Házba, amíg a megállapodást alá nem írták.”

Mármost viszont Ukrajna garanciák nélkül nem köthet békét, de a garanciákról az Egyesült Államok csak a békekötés után hajlandó egyáltalán tárgyalni (és kérdés, mifélék lesznek ezek), szóval megint megoldhatatlan kérdésről van szó. Ahogy mondani szoktam: róka fogta csuka, csuka fogta róka.

Számíthatunk még Kína megjelenésére is ebben a sokdimenziós sakkpartiban. Vagy sokkpartiban.

Egyelőre itt tartunk.

Holnap is itt fogunk, legfeljebb másként.

Szele Tamás