Utálom azt mondani, hogy igazam volt, de igazam volt. Megint itt a hétvége, megint kiderült, hogy megmondtam előre, mi fog történni, sőt, elsőnek mondtam meg. Az igaz, hogy azóta van még legalább három első közlő, de vetélkedjen velük az, aki nem lusta hozzá – viszont ez a kis affér rávilágít arra, hogy voltaképpen miről is volt szó tegnap Orbán Viktor moszkvai tárgyalásain.

(Képünk illusztráció)

Igen, arról, amit mondtam: a Gazprom és a Lukoil tulajdonában lévő kelet-európai olajfinomítók részleges, a MOL általi felvásárlásáról, de nem kevés csavarral. Lássuk azonban előbb az elsőbbség kérdését, aztán a csavarokat.

Ugyebár, én ezt a lehetőséget a Moscow Times híre nyomán vettem észre, megírtam és meg is jelent tegnap 11:00-kor és 11:30-kor, két különböző felületen is. Különösebb visszhang nélkül, ugyanis akkor épp mindenki a diplomácia történetében is ritka, feltűnő félretolmácsolással volt elfoglalva, melyet taglalni is fogok a későbbiekben. A témát később, este 21:37-kor szintén megírta a Telex (tőlük nem esett volna rosszul egy említés vagy hivatkozás, ha már fél napos előnyben voltam hozzájuk képest, de legyintettem, és azt mondtam: biztos más forrásból dolgoztak). Nem az első eset, hogy „köszönöm” nélkül vesznek át (finoman fogalmazok) témát tőlem, és nem csak ők, mások is, sokat nem tehetek, témát nem lehet levédetni, csak az aggodalom gyötör: mi lesz ezekkel az emberekkel, ha egyszer komolyabban megbetegszem és nem fogok tudni dolgozni? Miből fognak megélni szegények? Pontosabban: kiből? No, mindegy.

Hanem ma reggel bombaként robbant ugyanez a hír a kormánymédiában is, a Pesti Srácoktól a Magyar Nemzetig, az előbbi orbánum egyenesen ordító szalagcímben közli, miszerint:

„Szenzáció! A Mol szerezheti meg a szerb olajfinomító orosz részesedését”

de az utóbbi sem sokkal marad el tőle:

„Moszkva megerősítette: Magyarország orosz olajipari eszközök megvásárlásáról tárgyal”

Hízelgő, kérem, hogy szerény hipotézisem egyrészt bizonyítást nyert, másrészt a magyar sajtó legsötétebb körei is szenzációnak tekintik. Kár, hogy csak utólag: ez tegnap 11:00-kor, legkésőbb 11:30.kor volt szenzáció, most már maximum utánlövés. De még ez is mindegy.

A nem mindegy az, hogy miután megcsodálhattuk a Monty Pythonhoz is méltó tolmács-szkeccset, és a magas tárgyaló felek elvonultak egyezkedni édes nyolcasban (erre már nem is mondok semmit a tárgyalások intimitását illetően, tessék ideképzelni), utólag már nem volt sajtótájékoztató – nem is kötelező lennie – Orbán és a kísérete elugrottak a Vörös tértől pár saroknyira lévő Zsivago étterembe és kávéházba, ott megebédeltek (fejenként körülbelül tízezer forintból, ami igazán nem nevezhető soknak, Orbán például előételnek vörös kaviáros blinyit fogyasztott abált szalonnával, utána moszkvai borscsot és szibériai pelmenyit savanyúsággal), aztán ott sem voltak.

Uótlag annyit kommunikáltak a tárgyalásokról, miszerint minden rendben van és az Oroszországi Föderáció be fogja tartani az általa aláírt szerződéseket. Az ugyan általában nem szokott hír lenni, ha egy szerződést betartanak – az a hír, ha megszegik – de mivel oroszokról van szó, tényleg lehet szenzáció, amikor véletlenül állják a szavukat. Azonban ennyiért nem lett volna érdemes Moszkváig menni, ezt el lehetett volna intézni akár egy online beszélgetés során is, vagy ha lehallgatástól tart a Kreml mostanság, a Witkoff-Usakov-Dimitrijev-ügyben kiszivárgott dialógusok miatt, elég lett volna egy SMS is: „Minden oké?” „Igen, minden oké, megkapjátok a naftátokat.”

Csak hát nem a mi natfánk körül forgott a szó, hanem az ő finomítójuk körül. Melyekről azonban a magyar fél nyilatkozatában szó sem esett.

Továbblépve: honnan tudjuk, hogy valóban a szerbiai NIS finomítóról tárgyaltak?

Onnan, hogy Novak energetikáért felelős miniszterelnök-helyettes „elnyilatkozta” magát. Ez az Interfakszon elérhető, a moszkvai Egyes Csatorna nyomán közölték a hírt.

„Novak megerősítette: a Kremlben megvitatták annak lehetőségét, hogy Magyarország megvásárolja az orosz olajcégek eszközeit

A miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy a tárgyalásoknak nem szabad túl nagy nyilvánosságot kapniuk

Moszkva. November 28. INTERFAX.RU – Az orosz olajcégek szankciók alá került eszközeinek magyar partnerek számára történő esetleges eladása volt az egyik témája az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor moszkvai tárgyalásainak – közölte Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes az Első Csatornával.

„Volt egy ilyen téma, megvitattuk” – mondta Novak, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy felmerült-e a szerbiai, bolgár és romániai orosz olajcégek eszközeinek magyar cégeknek történő eladása.

„A magyar partnerek jelenleg a tranzakció megvalósításán dolgoznak. Sok minden függ a kereskedelmi tárgyalásoktól. Ezt a munkát csendben és különösebb nyilvánosság nélkül kell végezni” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

A Reuters november 27-én Orbán kabinetfőnökére hivatkozva arról számolt be, hogy a magyar MOL részesedést szerezhet a szerb NIS-ben (amely a Gazprom Nyefthez tartozik, és 2025 eleje óta amerikai szankciók hatálya alatt áll). A vállalat tárgyalásokat folytat az orosz féllel.

A LUKOIL, amelyet októberben felvettek az SDN-listára, kénytelen volt megkezdeni a külföldi eszközeinek, többek között a bolgár és romániai olajfinomítóknak és benzinkút-hálózatoknak a vevőit keresni.”

Ennyi áll a rendelkezésünkre, de ennyi is elég. Az ugyan nem tökéletesen világos, hogy ha Novak szerint ez az ügy diszkréciót igényel, akkor ő miért nyilatkozik az orosz állami televízióban róla, de ha ott is annyian nézik a köztévét, mint nálunk, akkor nagy államtitoksértés nem történt, zárt körben maradt a történet. (Sajnos sokkal többen nézik, arányszámuk szerint is).

Az világos, hogy a MOL meg fog venni minden finomítót, amit neki a Gazprom vagy a Lukoil felajánl, bár az üzlet több, mint kockázatos, más cégek, például a Gunvor olajkereskedő már buktak bele ilyesmibe, de előre eldöntött határozatokon nincs módunkban változtatni, legfeljebb tudomásul vesszük a kárt. De az még odébb van.

Viszont mi szükség lehetett a tolmács-afférra, arra miért került sor?

Valószínűleg pont a diszkréció miatt.

A jelent tragikomikus volt. Putyin tiszta, jól érthető orosz nyelven beszélt, a tolmács mégis vagy csonkán, vagy hamisan fordította azt, amit mondott, még olyan is volt, hogy egy Orbánnak fontos mondatot – a potenciális budapesti békecsúcsról – figyelmen kívül is hagyott.

MIÉRT?

És miért nem csaptak ebből világra szóló botrányt orosz részről?

Hiszen jelen volt Putyin saját tolmácsa is, aki tökéletesen értette, mit fordít Orbáné, mennyire rosszul, csonkán, hamisan adja vissza az elhangzottakat. Neki legalábbis szólnia kellett volna, de arcizma sem rezdült, ura volt idegeinek és tette a dolgát, mégpedig jól és pontosan.

Érthetetlen.

Vagy nagyon is érthető, ahogy vesszük.

A honi közbeszédben valósággal rajzanak a vadnál vadabb teóriák az eset kapcsán, van, aki azt tartja, hogy a tolmács ittas lett volna, amit én kizártnak tartok: komoly, kipróbált szakemberről van szó, aki – hölgy lévén – kevesebb valószínűséggel iszik, mint egy férfi. Én magam rendelkezem bizonyos, elégé alapos gyakorlattal úgy fordítások, mint szeszes italok élvezete terén, higgyenek, kérem, egy tapasztalt embernek: nincs a világnak az a fordítója, tolmácsa, legyen akár a legrészegesebb is, aki egy Putyinnal való találkozó előtt vagy közben inni merne. Utána nem csak lehet, de elképzelhető, hogy kell is: de előtte semmiképpen.

Olyant is fecsegnek, hogy, mivel az ukrán irodalom szakértőjéről van szó, nacionalista alapon szabotálta volna a feladatát, ami megint csak lehetetlen: ha elkötelezett ukrán nacionalista volna, el sem vállalja ezt a fordítást és kész. Vagy valami botrányt csap tárgyalás közben. De erről szó sem volt.

Az is felmerült, hogy a tolmács egyszerűen rosszul hallott, mert a terem nagy volt, Putyin meg halkan beszélt... igen, de a felek közel ültek egymáshoz.

Nagyon valószínű különben – és itt lehet a kulcs! – hogy mivel a tárgyalásoknak (mármint: az előre megbeszélt egyezségek megkötésének) csak a bevezetője volt sajtónyilvános, a zárt ajtók mögött már Putyin tolmácsa fordított, így biztosítva a házigazda dominanciáját. De épp ezért, az ő szakmai hitelének megőrzése érdekében volt szükség Orbán tolmácsára az „előjáték” vagy inkább „előszínjáték” során.

Aki eljátszotta a rá osztott szerepet, szezonból fazont fordított, Gizikéből gőzekét csinált, Putyin mondandójából lefaragott mindent, ami kilógott, egyáltalán, kabaréjelenetet rendezett a sajtótájékoztatóból.

Hasonlót talán csak Carter elnök tolmácsa, Steven Seymour művelt 1977-ben, aki a lengyel nyelvű írott szövegek avatott szakértője volt, ám a beszélt nyelvet nem művelte megfelelő szinten, és amikor azt akarta elmondatni Carterrel lengyelül, hogy „Azért jöttem ide, hogy megismerjem a véleményeteket, és megértsem a vágyaitokat a jövőre nézve”, ebből a Seymour által beszélt lengyel nyelven az lett, hogy „Buja testi vágyat érzek a lengyelek iránt.” A következő mondattal még nagyobb baj történt, mert azt bírta mondani az amerikai elnök, hogy „nagyon boldog mivel megérinthette Lengyelország nemi szervét”. A továbbiakban még megemlítette, miszerint „a lengyelek 1991-ben írt alkotmánya közröhej tárgya” és azt, hogy „soha többet nem akarok visszatérni az Egyesült Államokba”.

Nem lőtték agyon, de csak kicsi híja volt. Sőt, Seymour is megúszta a dolgot, igaz, többet sosem kapott kormányzati megbízást, de az eset nem példa nélküli a történelemben, bár kétségtelenül nagyon ritka.

Putyinnak most legalább ilyesmit nem adtak a szájába. De a teljes magyar sajtó felbolydult. Röpködtek és röpködnek a találgatások, hadd tegyek hozzá én is egyet: mi van akkor, ha pont ez volt a félrefordítás célja?

Ha azt akarták, hogy elemezgessünk, nyomozzunk, gondolkozzunk a tolmácsolással kapcsolatban, de addig is, míg ezzel foglalkozunk, ne kérdezősködjünk a tárgyalások érdemi tartalmáról?

Főleg ne emlegessük olajfinomítók beszerzését, hiszen „ezt a munkát csendben és különösebb nyilvánosság nélkül kell végezni” – mondta Novak, bár épp ő nem vette tekintetbe saját szavait.

Tehát igen, lehetett a botrányos félrefordítás szándékos figyelemelterelés is. És lehetett bármi egyéb úgyszintén.

A lényeg az, hogy olajfinomítókat fogunk venni, a legnagyobb titokban, az egész világ tudtával, de nem beleegyezésével.

Aztán meglátjuk, mire lesznek ezek jók.

Legrosszabb esetben kenhetjük a terméküket a hajunkra.

Csendben és különösebb nyilvánosság nélkül.

Mindenesetre ma is lottóztam.

Ha a finomítók bejöttek, a lottószámok is bejöhetnek.

Szele Tamás