Ha azt mondom, hogy elég furcsán alakulnak az Oroszországi Föderáció és Ukrajna között kötendő béke feltételei és lehetőségei, nagyon finoman fogalmaztam. Voltaképpen a mostani állapotok szerint képtelenség is volna békét kötni, hiszen még csak nem is arról van szó, hogy Ukrajna nem akar lemondani a területeiről, hanem arról, hogy nem is mondhat le róluk, mert ezt tiltja az alkotmánya. Oroszország viszont ebből nem hajlandó engedni, tehát gyakorlatilag az isztambuli tárgyalások óta nem mozdul el a kérdés a holtpontról.

(Képünk illusztráció)

Azonban vannak, akik már most is úgy tesznek, mintha a háború véget ért volna, és most lehetne osztozni a zsákmányon. Ilyen ember például Steve Witkoff, aki egészen megdöbbentő ötlettel lepte meg tegnap a nagyvilágot. Lássuk, mit ír erről a Moscow Times. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

„Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff azt javasolta Kijevnek, hogy Donald Trump kormányától tíz évre szóló vámmentességet kérjen a Tomahawk rakéták szállítása helyett. Erről a The Wall Street Journal ír, jól értesült forrásokra hivatkozva. A lap szerint Witkoff meggyőzte az ukrán felet arról, hogy a vámok elhalasztása jelentősebb gazdasági ösztönzőt jelentene az állam számára »Mi jó származhat egy maroknyi rakétából?« – idézi a WSJ szavait. Witkoff maga nem erősítette meg és nem is cáfolta ezt az információt, csak annyit mondott, hogy »üzletkötéssel foglalkozik«. »Továbbra is kopogtatunk az ajtókon és ötleteket vetünk fel« – mondta a lapnak.”*

*Ez most speciel nem volt a legjobb ötlet. Witkoff valóban adott tényként, realitásként kezeli a békét és azt, hogy 1. Ukrajnát legyőzték, 2. emiatt Ukrajna egy kicsit sem haragszik, sőt, kifejezetten örül neki. Mi több, nagyon szívesen állnak majd az ukránok a rokonaikat, barátaikat lemészárló oroszok vagy az őket eláruló amerikaiak rendelkezésére, legyen szó munkáról vagy üzletről. Hogyan bízhatnának meg az oroszokban Bucsa után? Ami meg azt a kérdést illeti, hogy mi haszna egy maroknyi rakétának a vámmentességhez képest, arra az a válasz, hogy a vámmentesség bármikor visszavonható, ha Trumpnak megfájdul a hasa, de egy elindított Tomahawkot sehogyan sem lehet visszavonni. Ha az Oroszországi Föderáció nem fegyverrel támadt volna Ukrajnára, és nem okozott volna hatalmas veszteségeket emberi életekben, lehetne szó gazdaságról, üzletről, de így – nem.

Korábban a WSJ arról számolt be, hogy Witkoff gyakorlatilag megakadályozta a Tomahawk-szállításokat Ukrajnába, tanácsokat adva Vlagyimir Putyin tanácsadójának, Jurij Usakovnak arról, hogy Putyin miként építse ki a kapcsolatot Donald Trumppal – elsősorban a „közel-keleti béke” dicséretével. A beszélgetésükről kiszivárgott felvétel szerint éppen az amerikai elnök különmegbízottja javasolta, hogy Trump és Putyin telefonon beszéljenek egymással Vlagyimir Zelenszkij elnök Fehér Házban tett látogatása előestéjén, ahol a Tomahawkok átadását tervezték megvitatni. A telefonhívás után Trump elutasította a támogatást, „a készletek csökkentésére” hivatkozva.

A WSJ megjegyezte, hogy Trump álláspontját Putyin befolyásolta, aki azt állította, hogy a Tomahawkok szállítása eszkalációhoz vezetne. A Kreml közölte, hogy Putyin a beszélgetés során „megismételte azt az állítását, hogy a Tomahawkok nem változtatnak a harctéri helyzeten, de káros hatással vannak a két ország közötti kapcsolatokra”.

Ezenkívül Witkoff Usakovval folytatott beszélgetésében javasolta, hogy készítsenek „béketervet” a Gázai Övezetre vonatkozó megállapodáshoz hasonlóan, és kifejezte meggyőződését, hogy „Oroszország mindig is meg akart egyezni Ukrajnával”. Elismerte azt is, hogy „mély tiszteletet” érez Putyin iránt.

A Bloomberg szerint Kirill Dimitrijev, az orosz elnök gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja átadhatta Witkoffnak az orosz feltételeket a háború befejezésére, amelyeket aztán Donald Trump béketerveként mutattak be. A dokumentum többek között azt írta elő, hogy Ukrajna mondjon le egyes területeiről, NATO-tagságáról, és csökkentse az ukrán hadsereg létszámát. A The Guardian elvégezte a terv szövegének nyelvi elemzését, és megállapította, hogy a dokumentumban a hivatalos orosz üzleti nyelvre jellemző kifejezések találhatóak, többek között számos passzív szerkezet.

Miután nyilvánosságra kerültek Witkoff kapcsolatai az orosz kormány képviselőivel, a Kongresszus republikánus tagjainak egy része követelte az elbocsátását. Don Bacon, a Képviselőház tagja kijelentette, hogy „mintha az oroszok fizetnék” a különmegbízottat, és hogy az eset „fiaskó és szégyenfolt az Egyesült Államok hírnevén”. „Vajon egy fizetett orosz ügynök kevesebbet tett volna, mint ő? El kell bocsátani” – mondta Bacon. Ted Liu kongresszusi képviselő pedig egyenesen „árulónak” nevezte Witkoffot.

Aki most úgy fogalmazna, hogy Witkoff Trump rossz szelleme és szürke eminenciása, nem áll messze a valóságtól, főleg ha tudjuk, hogy még egy érdekes hír látott napvilágot emberünkről tegnap. Mint a Meduza írja:

„Az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff, és az orosz elnök képviselője, Kirill Dimitrijev már kilenc hónapja, egészen pontosan 2025 februárja óta folytatnak informális tárgyalásokat az orosz–ukrán háború rendezéséről. A The Wall Street Journal szerint az orosz fél egy kiterjesztett elképzelést hirdet, amely szerint »a béke az üzleten keresztül valósul meg«. Ez nagyon érdekli a Fehér Házat és az amerikai vállalatokat.”

Dimitrijev stratégiája az, hogy Oroszországot ne katonai fenyegetésként állítsa be az Egyesült Államok számára, hanem „a bőséges lehetőségek országaként” és az amerikai befektetések színtereként, írja a lap, amely több tucat üzletemberrel és tisztviselővel beszélt ez ügyben.

Valójában a felek egymás között kidolgoztak egy két billió dollár volumenű tervet az orosz gazdaság megmentésére. Ebből az amerikai vállalatok majd elsőként kapják meg az osztalékot, megelőzve európai versenytársaikat, jegyzi meg a WSJ.

Dimitrijev különösen azt a tervet támogatta, amely szerint az amerikai vállalatok felhasználhatnák a központi bank 300 milliárd dollárnyi, Európában befagyasztott vagyonát közös beruházási projektek és Ukrajna háború utáni újjáépítése céljára. Ugyancsak javasolta az amerikai és orosz vállalatoknak, hogy közösen fejlesszék ki az Északi-sarkvidék lelőhelyeit, valamint hajtsanak végre közös Mars-utazást Elon Musk SpaceX vállalatával.

A WSJ újságírói kiderítették, hogy számos magán amerikai vállalat már titkos tárgyalásokat folytat a projektekkel kapcsolatban orosz partnereivel. Ezek a tárgyalások a béke megkötése és az Oroszországra kiszabott szankciók feloldása után azonnal hivatalossá válhatnak.

Így 2025 nyarán az ExxonMobil és a Rosznyeft Dohában tárgyaltak az amerikai vállalat visszatéréséről a Szahalin–1 olaj- és gázipari projektbe.

Ugyanez az Exxon és az Eldridge Industries milliárdos vezetője, Todd Boehly érdeklődtek a Lukoil külföldi eszközeinek megvásárlása iránt, amelyeket az orosz vállalat az amerikai szankciók miatt kénytelen volt eladásra kínálni.

Donald Trump választási kampányának szponzora és fiának egyetemi évfolyamtársa, Gentry Beach tárgyalásokat folytatott a Novatekkel az Arctic LNG projektben való részvételről.

Az Elliott Investment Management fontolóra vette, hogy részesedést vásárol a Török Áramlat gázvezetékben, amelyen keresztül orosz gáz kerül Európába.

A Kremlhez kapcsolódó milliárdosok, Jurij Kovalcsuk és a Rotenberg testvérek koncessziót ajánlottak az amerikaiaknak az Ohotszki-tengeren végzett gázkitermelésre, valamint ritkaföldfémek kitermelésére Szibériában, a norilszki nikkelmezőkön és hat, még kiaknázatlan helyszínen.

Steve Witkoff a WSJ-nek adott interjújában reményét fejezte ki, hogy Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok végül üzleti partnerekké válnak. Mint összegezte:

„Oroszországnak nagyon sok erőforrása van, hatalmas területekkel rendelkezik. Ha mindezt megvalósítjuk, ha mindenki részt vesz benne, és ez mindenki számára előnyös lesz, akkor ez védelmet nyújt a jövőbeli konfliktusok ellen. Mert mindenki prosperálni fog.”*

*Ez még a Vadnyugaton vagy az alaszkai aranyásók között sem mindig működött, ebben az esetben pedig kifejezetten borítékolható a kudarc: tulajdonképpen olyan dolog Szibériában ritkaföldfém-mezőt venni, mint telket a Holdon. Nem biztos, hogy egyáltalán valaha is el tudunk látogatni a birtokunkra, és ha mégis sikerül, elég valószínű, hogy nem fogunk az ottani kiskertünkben paprikát és paradicsomot termelni.

November végén jutott a sajtó tudomására Trump „béketerve” az orosz–ukrán háború rendezésére. A média kiderítette, hogy a terv szerzői az orosz elnök képviselője, Kirill Dimitrijev, az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint Trump volt tanácsadója és veje, Jared Kushner voltak. Eredetileg a dokumentum 28 pontból állt. Ebben szerepelt egy pont, amely szerint 100 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz tőkét szánnának Ukrajna helyreállítási programjaira, és az Egyesült Államok 50%-os részesedést kapna ebből a műveletből.*

*Még egyszer felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a háború még tart, kicsit korai előre osztozkodni a zsákmányon és inni a medve bőrére. Márpedig az újjáépítés költségei épp úgy (vagy talán még inkább) a zsákmány részét képezik, mint bármi egyéb. Sőt, ehhez a pénzhez könnyebb is hozzáférni, mint más javakhoz, hiszen kéznél van, Nyugaton, el sem kell hozni.

Később az Egyesült Államok és Ukrajna képviselői tárgyalásokat folytattak Genfben, amelyek eredményeként a terv 19 pontra rövidült. A média szerint a Kijev számára legérzékenyebb pontok – a területekről, az ukrán fegyveres erők létszámáról, valamint Ukrajna és a NATO jövőbeli kapcsolatáról – eltűntek belőle. A Bloomberg szerint az amerikai beruházásokról és az orosz központi bank befagyasztott vagyonának felhasználásáról szóló pont a frissített változatból is hiányzik.

Elég grandiózus szappanbuborékot látunk, melynek kapcsán óhatatlanul feltevődik egy kérdés. Éspedig az, hogy:

Tessék mondani, erről tudnak Pekingben?

És ha tudnak – mert tudnak, ha én is tudok róla – mit szólnak hozzá?

Nem kétséges, hogy az oligarchák is, Putyin is jobban szeretnék, ha az orosz gazdaság nem Kínának, hanem az Egyesült Államoknak volna kiszolgáltatva. A héten elhangzott egy olyan információ is – Michael Weiss és Hriszto Grozev elemzésében, ami a The Insiderben jelent meg, miszerint:

„Az oroszok hajlandóak lennének Kínát az Egyesült Államokra cserélni. Az orosz elit dühös Kínának az orosz civil gazdaságban betöltött, egyre szélesebb körű szerepe miatt, amely kihasználja a nyugati befektetők távozásával keletkezett űrt.”

Sőt, Grozev és Weiss szerint létezik egy olyan ötlet is, mely szerint az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció alkosson „egyfajta új keresztény koalíciót” Kína ellen. Ennek Trump kifejezetten örülne, ráadásul ha az amerikai befektetők átvennék Kína szerepét, elég sokat kereshetnének az üzleten, csak hát ez nem egyéb, mint rémálom.

Két billió dollár ugyan nagyon, szinte felfoghatatlanul sok pénz, de messze nincs annyi, hogy kiválthassa az orosz gazdaság minden területére beépült kínai tőkét. Mivel Oroszország saját gazdasága jelenleg szinte csak hadiipari cikkeket, energiahordozókat és némi élelmiszert termel, a civil élethez szükséges összes javakat Amerikából kéne biztosítani, ha Kína kiszorul a piacról – jelenleg ezeket az árucikkeket legnagyobb részt Kínából szerzik be. Mármost Kínából Oroszországba könnyű is, olcsó is árut szállítani, de az Egyesült Államokból kifejezetten nehéz, főleg, ha Kína tesz is ezt-azt ellene. Egyébként is, ha valami, hát egy ilyen pálfordulás egészen biztosan világméretű eszkalációhoz vezetne, ami az üzleti életet is nagyon rossz helyzetbe hozza, kivéve természetesen a fegyvergyárakat. Kína féltékenyen őrzi megszerzett pozícióit és tapodtat sem hajlandó hátrálni a „testvéri Oroszországtól”, melyet gyakorlatilag ő tart el jelen pillanatban. Az igaz, hogy nagyon nem ingyen teszi, és nem is merő testvéri szeretetből, hanem jó pénzért, de – eltartja és a következő ötven-száz évben semmiképpen sem kényszeríthető arra, hogy elhagyja za orosz piacot.

Amúgy is nehéz volna rövid idő alatt teljesen átállni a keleti vágányról a nyugatira, de akármilyen csábítóan is hangzik az ötlet, ez kivitelezhetetlen is. Volna benne rendszer, de akkor is őrültség.

Mindenesetre mostanság Witkoff helyében nem rendelnék ebédet vagy vacsorát a kínai vendéglőből. Peking, főként diplomáciai ügyekben igen sértődékeny tud lenni. És ő dönti el, mit tekint sértésnek.

Ilyen feltételek és tervek mellett akkor lesz ebből békeszerződés, amikor belőlem éneklő kanonok.

Újabb, körülbelül fél éves huzavona előtt állunk, melynek végén ki fog derülni, hogy elvi síkon pont oda jutottak a felek, ahonnan elindultak.

A konfliktus befagyott, és Washington semmi szín alatt nem fog Tomahawkokat küldeni, nehogy még a végén véletlenül eldőljön a hadi helyzet állása és győzzön Ukrajna – ahhoz már túl sokat trafikáltak Moszkvával. És a zsákmányt is velük osztották el. Előre.

Szele Tamás